“Gondolatok a szocializmusról” bővebben

"/>

Gondolatok a szocializmusról

6

Polgári demokrácia, szocialista demokrácia, a szocializmus értékei

A polgári demokráciában működő kapitalizmusban a működési módja miatt szükségszerűen sérülnek a dolgozó proletár bérrabszolgák, a beszélőszerszámok emberi jogai, ezért a dolgozók, az értékeket létrehozók számára a polgári demokratikus szabadságjogok is csak korlátozottan, csak a látszatdemokráciában valósulhatnak meg.

Látszatdemokrácia, mert a dolgozó proletárok következetes érdekképviselői, a marxista-leninista kommunisták szinte behozhatatlan hátránnyal indulhatnak el a „demokratikus szabad” választásokon. Mivel a proletárok és a következetes osztályérdek képviselői a kommunisták nem rendelkeznek gazdasági-politikai-törvényhozói hatalommal, valójában semmilyen hatalommal sem rendelkeznek, így hatásuk nagyon csekély lehet a választási versenyben. Azonban a társadalmi katasztrófák idején ez gyökeresen megváltozik.

Nem egyenértékű a dolgozó proletár többség következetes érdekképviselőinek és az élősködőknek a versenyfeltétele. A törvények, az államhatalom, tőkés gazda hatalma szinte lehetetlenné teszi az osztályérdekben való következetes összefogást, szervezkedést. A proletárok osztályérdekében való szervezkedés életveszélyes és sok áldozattal jár. A kapitalizmusban a kapitalizmus következetes bírálata, a kapitalizmus ellen a proletár osztályérdekben szervezkedni veszélyes, amit a kapitalista államhatalom garantál. Így a törvényhozói hatalomban a dolgozó proletároknak, a beszélőszerszámoknak nincsenek, nem is lehetnek következetes osztály érdekképviselői. Ez elkerülhetetlenűl elvezet s forradalomra.

A beszélőszerszámok egyetlen következetes osztály-érdekképviselője a marxista-leninista kommunista párt! Ezért a kommunisták a kapitalizmus minden formájának legfőbb ellenségei, úgy is bánnak velük. Ezzel viszont az emberiség többsége érdekei elleni harc, diktatúra, a fasizmus valósul meg.

szocializmusban, a szocialista demokráciában a dolgozók számára a szocializmus értékei, a gazdasági-politikai-társadalmi egyenlőségre alapuló demokráciában valósul meg, mert ez a szocializmus célja, így a hatalomban csak és kizárólag a dolgozók osztály érdekképviselői vehetnek részt. A szocializmus a bérrabszolgatartó társadalmi forma elleni védekezésül a proletárdiktatúrát használja.

A szocializmusban, a népi demokráciában az ellenforradalom igyekszik befurakodni a kommunista pártba, a vezérkarba, sajnos eredményesen. Úgy tűnik, hogy az elbukott forradalmaknak ez a legfőbb oka, az árulás. A kommunista pártba befurakodott ellenforradalmárok mindenféle aljas disznóságokat követnek el a nép ellen, amikor győznek, a dolgozó nép elleni gaztetteket az igazi kommunisták nyakába varrják. Időnként még dicsekednek is ezzel a barbárságukkal, a „gondolkodó” állatok.

A szocializmus értékeinek hatása a kapitalizmusra

A modern kapitalizmus azonban olyan mértékben fejlesztette a termelőerőket, hogy a szocializmus értékeinek egy részét be kell vezetnie, de a többségét, a lényegét még így is a szociális demagógiára használja fel. Mert a kapitalizmusban nem valósulhat meg a szocializmus, mert bérrabszolgatartó társadalom.

A modern kapitalizmusnak a szocializmus némelyik értékének megvalósítása gazdasági-politikai érdekeke és erre a lehetősége is meg van rá, az észszerűség, a társadalmi egyensúly fenntartása ezt megköveteli és a termelőerők fejlődése ezt lehetővé is teszi.

Ilyenek az ingyenes vagy támogatott szolgáltatások, termékek, amelyek már előrevetítik a kommunizmusban működő szükséglet szerinti elosztás megvalósítását. Így már a kommunizmus szükségletek szerint elosztása is érik a kapitalizmus méhében. Azonban a szocializmusban a megvalósítás lehetősége mértékében a kapitalizmushoz képest a szolgáltatások és a létfeltételek szükséglet szerinti kielégítése tovább növekedik, a szocializmusnak ez a célja, ilyenek – az ingyenes oktatás és az egészségügy, támogatott lakhatóság, üdülés, óvoda és bölcsőde, stb.. Ezek a kapitalizmusban alapvetően még a piac szabályai szerint valósulhatnak meg, de némelyike mégis szükségszerűen megvalósul. Mert a termelőerők fejlődésével érik a szocializmus a kapitalizmus méhében és ez ellen nem tud hatni másként, mint megvalósítja.

A fasizmus, a jobboldal „értékei”

jobboldali tudat (a világnézeti jobboldal) jellegzetessége az, hogy természetes a másik ember feletti uralkodás, erkölcsös a saját érdekben a másik ember hibáinak, hiányosságainak, gyengeségének a kihasználásával az élősködés, így lesz jogos a tőkésosztály élősködése a proletárok, az egyik nemzet, faj uralkodása a másik felett. Ez a gondolkodó állat jellegzetessége, a buta önzés!

A jobboldali erkölcs lényege az, hogy vannak felsőbb és alsóbbrendű emberek, nemzetek, fajok, hasonlóan, mint az ember és az állatok közötti különbség. Ezért a felsőbbrendű kenyéradó gazda jogosan uralkodik az alacsonyabb rendű állatai és az alattvalói, a dolgozó proletárok, a gyengébb az elmaradott nemzetek, fajok felett, hasonlóan, mint a feudalizmusban a földesúr a jobbágyai felett. Így a felsőbbrendű kapitalista a saját haszna, profitja érdekében jogosan eltulajdoníthatja a proletárok által termelt értéktöbbletet, kifoszthatja a gyengébb nemzeteket, üldözhet más emberi fajokat. Ettől lesz a kapitalizmus minden formája jobboldali, azonban ez az ember-állat így még csak a gondolkodó állat csupán.

A jellegzetesen jobboldali tulajdonságok a következők: a hamis tudománytalan idealista világnézet, a vallás elfogadása, a következetesen objektív tudományos világnézet mellőzése, tagadása, az ellene való harc, a szociális demagógia, a nyílt törvényes terror, ha a „demokratikus” joguralom már nem elégséges, a szükség szerinti törvényes vagy törvénytelen népirtás, az embertelenség, a fajelmélet, a szélsőséges nacionalizmus, a sovinizmus, a felsőbbrendű, az élősködő erkölcs, szükség szerint a demokrácia korlátozása vagy eltörlése, a tekintélyuralom, a haladó gondolkodók és nem utolsósorban szocializmus elleni a kíméletlen, következetes harc, a kommunisták üldözése, kiirtása. Ezek különböző kombinációkban a fasizmus, a jobboldal jellegzetes „értékei”, ez az ember-állatnak a gondolkodó állat színvonala!

Ezek az „értékek” a körülményekhez igazodva a polgári demokráciában is megtalálhatók, de még mennyire megtalálhatók. Ezt azonban alapvetően a jogállamiság keretében a joguralom, a látszatdemokrácia, a „szabad demokratikus” választásokkal álcázott formában a mosolygó fasizmus valósítja meg.

A kapitalizmus mindegyik formájában a totális tőkés osztály-önkényuralom a fasizmus valósul meg. Így lesz a dolgozó proletár a bérrabszolga, de ehhez szükségesek a fasizmus jobboldali „értékei”-nek a körülményekhez alkalmazkodó megvalósítása, az ennek megfelelő társadalmi tudat kialakítása.

jobboldal azon politikai eszmék, ideológiák csoportja, melyek fő jellemzője a társadalom hierarchikus felépítésének elfogadása, az emberek közötti társadalmi és anyagi egyenlőtlenség adottságként kezelése és helyeslése. A jobboldal elnevezés eredetileg a nagy francia forradalomra vezethető vissza, ahol a Nemzeti Konventben az elnöktől jobbra foglaltak helyet a monarchiát és a nemesi előjogokat (a status quót) támogató és a radikális változásokat elutasító képviselők, vagyis az ancien régime hívei.”

A fasizmus „értékeit” a szociális demagógiával erősítik meg!

A nyílt fasiszta-kapitalizmusban az emberi jogok, a polgári szabadságjogok, a demokrácia, a proletárok osztályérdekei, a nemzeti, a faji érdekek a polgári demokráciához képest súlyosan sérülnek. Ehhez a proletárok tudatát, gondolatait, érdekeit, osztályérdekeit szélhámos hazudozással, gátlástalan szociális demagógiával térítik el, a szélsőséges nacionalizmussal, a faji-, a nemzeti felsőbbrendűséggel, az osztályok felettiség hirdetésével, a gyűlöletkeltéssel és mindenféle demagóg hazudozásokkal, amit sikeresen emberségesnek vizionálnak. A fasiszta-kapitalizmusban a jobboldali erkölcse, „értékei” miatt az ember-állat még csak a gondolkodó állat lehet! Bár a nyílt fasiszta-kapitalizmusban, a hitleri típusú klasszikus fasizmusban a gondolkodó embernek már nyoma sincs.

fasiszta diktatúra felszámolta belpolitikájában az alapvető polgári demokratikus szabadságjogokat, elnyomta a munkásmozgalmat és minden haladó demokratikus irányzatot, agresszív külpolitikájával pedig hódító háborúkat készített elő és robbantott ki. … A fasiszta diktatúrában uralomra jutott fasiszta párt vezetői a politikai és katonai hatalom birtokában militarizálták az államapparátust és a társadalom egész életét, és létrehozták az un. „totális” államot, amely teljes mértékben a monopoltőke szolgálatában állt. … A fasizmus jellemző vonásai a legnyíltabban és legvisszataszítóbban Németországban mutatkoztak meg, ahol 1933-ban a „Nemzetiszocialista Német Munkás Párt” jutott uralomra a német és a külföldi monopoltőke segítségével. A hitleri uralom nyílt terrorista diktatúrája rendszerré tette a munkásmozgalom és minden haladó irányzat kegyetlen elnyomását, a koncentrációs táborokba való tömeges deportálást és az emberirtást, az azt igazoló felsőbbrendű (árja) és az alsóbbrendű (szlávok, zsidók stb.) fajokról szóló elmélet propagandáját, a féktelen militarizmust és sovinizmust, a kíméletlen agresszív külpolitikát, amely a világ újrafelosztásáért, idegen területek meghódításáért az olasz fasizmussal szövetkezve kirobbantotta a második világháborút.” – Filozófiai kislexikon

Kádár János Marxista Elektronikus Könyvtár

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com