…ÉS AZ ÚJ SZENT PÉTER BORÍT!
Azaz: az ex Vargáné Magyar Péter – LEGALÁBBIS AZ EDDIGI FOGADKOZÁSAI SZERINT – LE FOGJA LEPLEZNI A BŰNÖZŐ vajdát ÉS A QRMÁNYT!
Magyarán: közli velünk azt, amit egyébként is MINDENKI TUD Döbrögisztán vajdaság – szerte! (Legfeljebb NEM MINDENKI VESZ RÓLA TUDOMÁST!)
Nevezetesen: azt közli majd velünk, hogy EGY MINDENRE ELSZÁNT HAZAÁRULÓ POLYTHYKAY BŰNÖZŐI KÖR – A DÖBRÖGISTA HORDA – FOSZTOGATJA A MAGYAROKAT! (Nem mellesleg: ő maga is ebből a hordából LÁTSZIK ÉPPEN KIEMELKEDNI.)
Azt is megtudhatjuk majd, hogy a vajda és az ő hatalombitorló bandája, FOGGAL – KÖRÖMMEL RAGASZKODIK A HATALMÁHOZ!
“Szent Petyánk” EDDIGI VÉLEKEDÉSE SZERINT viszont, az ő általa a holnapi napon közzéteendő bűnlajstrom láttán a qrmány lemondani lesz kénytelen, ami pedig egyúttal a NER -és a vajdabanda végét IS jelenti!
Hogy aztán őszerinte miként lehet összepárosítani a hatalomhoz foggal – körömmel való ragaszkodását a vajdának és az ő hordájának, ill. a qrmány lemondását? – arra vonatkozóan a Mi “Szent Petyánk” nem osztotta meg ezidáig VELÜNK a vízióit! Szerintünk csupán a “Talpra magyar!” – rikkantás az talán kevés lesz!
Mindenesetre HOLNAP DÉLRE MEGLÁTJUK! Hogy mit? Hát azt a jófene tudja!
A balrad.hu ÓVA INT MINDEN MAGYART A TÚLZOTT (EL)VÁR(AKOZ)ÁSTÓL!
Hiszen tudjuk: “MI EGY SAJÁTSÁGOSAN GONDOLKODÓ NÉPSÉG” VAGYUNK!
Márpedig ez a megfogalmazás RÓLUNK, pontosan TŐLÜK származik! (És hát valljuk meg őszintén: NEM MINDEN ALAPOT NÉKÜLÖZŐ ez a megállapításuk!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Élő példa a saját hazában prókátorkodásra?!
Érdekes ez a “Magyar Péter” jelenség… Mindenki szidja a vajdát és köreit, de amikor jön valaki, aki legalább reményt ad, a kormánypártiak és ellenzékiek is szkeptikusak vele. Nem kicsit…
Egyébként Ő csak azt ígérte, hogy a kormánynak “le kell mondania”, ami nem jelenti automatikusan ovi végét, és azt sem, hogy az esetlegesen megalakuló új kormány nem fideszes lesz. Még az is lehet, sőt biztos, hogy az új kormányt is ovi fogja megalakítani (ha egyáltalán sor fog rá kerülni).
Mégis, ki “válthatná” le a kolostormalacot?
Tudom, nektek az lenne a jó ha sztalin unokája kádár-cermanek sírjánál jelentené be a hatalomátvételt…
De azért ennek igencsak kicsi az esélye.
Teljesen mindegy, ki van ott a magyarországi helytartóságban, úgyis külföldről diktálnak, és csak olyan ülhet a tűz mellé. aki alázatos szolgája a háttérhatalomnak.
Kontroll
2024-03-25 – 16:55
+1
Az írott történelem során még csak egy embernek sikerült a hirtelen “pálfordulás”igaz , hogy őt is Péternek hívták csak a vezeték neve volt más !
Szent.