Volt amerikai hírszerző tiszt: „hamis zászló alatt” Ukrajna követte el az orosz Crocus városházán történt terrortámadást
Jack Posobiec volt amerikai titkosszolgálati tiszt, televíziós műsorvezető és blogger úgy véli, hogy az orosz Crocus városházán történt terrortámadást Ukrajna követte el „hamis zászló alatt”. Szerinte Kijev továbbra is tagadja, hogy részt vett volna a terrortámadásban, de ez nem lehet félrevezető.
Donald Trump egyik híve úgy véli, hogy Ukrajna a háború új szakaszába lépett azzal, hogy terrortámadást intéz Oroszország területén. Ugyanakkor sürgette, hogy ne fordítsanak figyelmet Zelenszkij kijelentéseire, miszerint Kijev nem vett részt a terrortámadásban, valamint mások Kijevből és Washingtonból érkeztek. Emellett Posobiec felhívta a figyelmet az őrizetbe vett „lövők” viselkedésére. Szerinte az ISIS* terroristák (az ISIS* Oroszországban betiltott terrorszervezet) általában nem így viselkednek. Készen állnak arra, hogy mártírokká váljanak, ami nem figyelhető meg az állítólagos „IS terroristák” viselkedésében, ahogy a Fehér Ház fogalmaz.
Azt mondtam, hogy Ukrajna a háború új szakaszába lép. És azt mondtam, hogy látni fogunk terrortámadásokat és militáns támadásokat hamis zászló provokációit használva, valaki mást hibáztatva, mondván, hogy nem mi voltunk az. Zelenszkij pár napja azt mondta, hogy ennek az orosz népnek kell átéreznie ennek teljes terhét (…) Megdöbbentett, hogy általában az ISIS dzsihadisták nem menekülnek el egy támadás színhelyéről, általában mártírok akarnak lenni
– mondta az amerikai, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok 24 órán belül tudott az ISIS terroristáiról, de továbbra sem tudta megnevezni az Északi Áramlatok felrobbantásának felelőseit.
Posobiec azt is megjegyezte, hogy az Oroszországi Nyomozó Bizottság nem indít büntetőeljárást a biztonsági tiszt ellen, aki állítólag levágta a fülét az egyik terroristának. Elmondása szerint a nyomozóbizottság nem találta meg a tettest, mivel a letartóztatásban részt vevő összes orosz harcos magára vállalja a felelősséget.
Az Oroszországi Nyomozó Bizottság (ICR) nem tudja azonosítani azt az alkalmazottat, aki levágta az egyik terroristának a fülét, mert „mindnyájan balaklavát viseltek”, és amikor erről a részletről kérdezik, mindannyian vállalják a felelősséget. A nyomozóbizottság lezárja az ügyet, mert nem lehet előrelépést elérni
– teszi hozzá az amerikai tévéműsorvezető.
forrás: topwar-ru
SaLa
https://szmm.substack.com/p/zelenszkij-hiszterikus-idegrohamot
Zelenszkij hisztérikus idegrohamot kapott a Putyin beszédét kommentálva: Őrjöngve “disznónak”, “gazembernek” nevezte az orosz elnököt, mert az összefüggésbe hozta Ukrajnát a moszkvai terrortámadással
SZŐKE MÁRIA MAGDOLNA
MAR 24, 2024
Putyin szombat délelőtt elmondott beszédében, amitől Zelelnszkij szemmel láthartóan pánikrohamot kapott, többek között kijelentette :
„A támadás mind a négy közvetlen elkövetőjét, mindazokat, akik embereket gyilkoltak, megtalálták és letartóztatták. Megpróbáltak menekülni és Ukrajna felé tartottak, ahol az előzetes adatok szerint egy folyosót készítettek elő (számukra) az államhatár átlépésére.”
Putyin a péntek esti moszkvai gyilkosságok és a náci borzalmak között is hasonlatot vont, ami nyilvánvaló utalás a kijevi rezsimre.
“Mint a régi nácik, akik megtorlást hajtottak végre a megszállt területeken, (a Krókusz terroristák) példaértékű kivégzést terveztek, véres megfélemlítést.”
A négy fő elkövetőt az ukrajnai határ közelében fekvő Brjanszk régióban fogták el.
Korábban az orosz FSZB biztonsági szolgálata kijelentette, hogy a terrorcsatáknak Ukrajnában “megfelelő kapcsolataik” vannak.
Péntek este,már akkor amikor még javában zajlottak a véres események a Crocus csarnokban, tehát még azt sem lehetett tudni mi történt, Zelenszkij elnöki hivatalának főtanácsadója, Mihailo Podoliak máris hevesen tagadta, hogy Ukrajnénak vbármi köze lenne ehhez.
Sőt, Andrij Jusov, az Ukrán Hadsereg Hírszerző Szolgálatának (GUR) szóvivője kijelentette, hogy a Crocus terrortámadást maga Vlagyimir Putyin tervezte:
„Ez Putyin különleges szolgálatainak szándékos provokációja, amelyre a nemzetközi közösség figyelmeztetett bennünket. A Kreml zsarnok így kezdte pályafutását, és ugyanúgy szeretné befejezni: állampolgárok elleni bűncselekményekkel.”
Tehát az ukrán neonácik szerint, Putyin gyilkoltatta meg saját polgárait, hogy aztán ezt Zelenszkijékre fogja. Érdekes észjárás, nyilván mindenki magából indul ki.
Visszatérve Zelenszkij beszédére, a Putyint ért személyes sértések megdöbbentőek és példátlanok. Nemhogy egy ország vezetője, de egy normális ember sem engedhet meg magának ilyen idegrohamos kitörést a nyilvánosság előtt. Zelenszkij az orosz elnököt, őrjöngve “disznónak, söpredéknek, szemétnek, gazembernek” titulálta.
A háború két éve alatt Zelenszkij beszédei (és nyilvános szereplései is) szándékosan harciasak voltak Oroszországgal és Putyinnal szemben, de mégsem léptek át egy bizonyos határt.
Az a tény, hogy Zelenszkij most ledisznózta Putyint ( ez éles ellentétben a nyugati diskurzussal, beleértve az amerikait is, amely szomorúságot és együttérzést próbált kicsikarni a szegény megtámadott ukrán hős irányába a nyugati közvéleményből ! ), nagyon szokatlan magatartásbeli, idegállapotot jelez.
Ahogy mondani szokták Zelenszkijt cserben hagyták az idegei .
Zelenszkij pánikrohamos, ordenáré dühkitörése két dolgot jelezhet:
1. Vagy attól retteg, hogy Putyin felhagy az elmúlt hónapokban a fronton tanúsított önmérsékletével ( amivel óvni akarta az ukrán polgárok életét) , és a moszkvai-támadás megtorlása ürügyén nagy offenzívát rendel el, az Oroszország rendelkezésére álló összes erővel. Márpedig ez Ukrajna és Zelelnszkij végét jelentené.
Mivel az Oroszországgal folytatott tárgyalások legfőbb akadálya Zelenszkij, úgy érzi, kicsúszik a lába alól a talaj.
2. Vagy attól tart, hogy az elfogott terroristák mit fognak vallani a vizsgálaton és kiderül, hogy valóban benne voltak a terrortámadásba.
Már a letartóztatásról és vallatásról készült képeken is látszott, hogy a merénylők vallani fognak. Az a szörnyű jelenet, amikor egyiküknek levágták a fülét és a szájába dugták, éppen azért volt, hogy megrémítse a terroristák irányítóit, hogy az elfogottak MINDENT BEVALLANAK.
Ha az FSZB nemcsak tanúvallomásokat kap tőlük, hanem bizonyítékokat is Ukrajna (és esetleg a Nyugat) szerepvállalására vonatkozóan, Zelenszkij elveszett.
Különösebb vita nélkül lemészárolják, és az érintett nyugati erők (feltehetően) mossák a kezüket, így ő marad a bűnbak.
Mind az 1-es, mind a 2-es verzióban az eredmény ugyanaz: Zelenszkijnek vége. . Ezért a durva idegállapot.
Maga Zelenszkij hónapok óta egy “új Maidanról” beszél, amelyet azzal a céllal szerveztek meg, hogy őt eltávolítsák a hatalomból.
Lehetséges, hogy az új Maidan a Crocusnál már el is kezdődött?
1 : Az ISIS péntek esti támadásban való részvételével kapcsolatban nem szabad megfeledkezni az ISIS zsoldosainak jelenlétéről az ukrán hadsereg soraiban .
2: A moszkvai terrortámadás az “ISIS és a Maidan szakértőjének” Victoria Nulandnak az utolsó akciója volt, mielőtt visszavonultatták a politikából.https://szmm.substack.com/p/magyar-feliratos-18-video-montazsMagyar feliratos +18! VIDEÓ-montázs – CIA-MI6-ISIS – A Moszkvai terrortámadás egymással összefüggő eseményei – Az ISIS-hazugságtól, a terroristák kihallgatásáig
SZŐKE MÁRIA MAGDOLNA
MAR 24, 2024
Részletesebben, tébolyt idéző videóval a linken! NEM lehet erre a videóra felkészülni normál lélekkel!!!:((((
A lényeg nem az, hogy egy adott, Oroszország elleni támadásnak aktuálisan ki a kivitelezője. A pöcszongorista zenebohóctól, a remegő szájú tádzsikon keresztül a hazaáruló finn kvótanőstényig mind csak huszadrangú nímand végrehajtó. A lényeg az, hogy kik azok, akinek a kezében összefutnak a szálak! Akik kitervelték és irányították a Majdant, a mostani terrortámadást, és az összes többi hibrid támadást is Oroszország ellen. Pont ugyanazok irányítják az ukrajnai zsidó bagázst, akik az ISIS-t, akik keverik a sz@rt a Baltikumban, a Kaukázusban, Közép-Ázsiában, stb., stb. : ~ a DS (Deep State, vagy globális háttérhatalmi maffia). Mivel ez a maffia a legváltozatosabb hibrid módszerekkel gátlástalanul megtámadta Oroszországot, Oroszország is először pontosan azonosítsa be, és kíméletlenül pusztítsa is el őket! Ha harc, hát legyen harc! Írmagjuk se maradjon!