(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)
13
A Pártvezető
és a Berlin-Róma-Tokió
„háromszög”
Szálasi tehát a kormányzói kihallgatás után szilárdan meg volt győződve róla, hogy hatalomra jutása elől elhárultak a legnagyobb akadályok, csupán a „technikai lebonyolítás” van hátra. Ebből kiindulva keresett – és talált – kapcsolatot a Budapesten működő fasiszta követségekhez, az aktuális és távolabbi politikai problémák megtárgyalása céljából. (A pontosság kedvéért: a PV csak a három fő fasiszta hatalom diplomáciai vezetőjét méltatta személyes megjelenésre, a többiekkel, például az „önálló” Horvátország és Szlovákia képviselőivel folytatandó megbeszéléseket a pártkülügyek vezetőjére, Kemény Gáborra bízta.)
A Szálasi-Casertano találkozó:
A PV május 9-én 18,30 h-tól kezdődően kereken egy órán át beszélgetést folytatott Casertano itáliai fasiszta köztársasági követtel, az itáliai követség Eszterházy utcai palotájában; a beszélgetés első részén részt vettek itáliai részről a követen kívül Cavallo, a Köztársasági Fasiszta Párt budapesti fassiójának [így!] vezetője, aki a PV beszélgetését a követtel kezdeményezte és létrehozta, valamint még négy vagy öt olasz követségi itáliai férfi; a Nyilaskeresztes Párt részéről a PV-n kívül Csia Sándor és Bodolay pt.-k;
a beszélgetés első részében csak általános tárgyköröket érintettek; körülbelül fél óra múlva a beszélgetésben részt vevők közül Casertano követ, a PV és Csia Sándor pt. kivételével a többiek mind eltávoztak, hogy alkalmat adjanak fesztelen beszélgetésre; a hármasban folytatott beszélgetés lényege:
PV: vázolja a helyzetet, és tudomására adja a követnek, hogy a párt úgy jelenlegi, mint hatalombani állapotában a Háromhatalmi Egyezmény és az antikomintern egyezség alapján áll, véleménye szerint a nemzetiszocialista Európa-közösséget a Berlin-Róma-tengelynek kell megépítenie, más felépítés nem helyes, nem jó;
Casertano – C -: véleménye, hogy jelenleg két tényt kell tudomásul venni: az egyik a jogi tény, ami teljesen fedi PV felfogását, a másik azonban a reális tény, ami abban sűríthető, hogy Itália jelenleg egyedül Németországnak köszönheti létét, ezt nem felejti el, ezt minden erejével viszonozni akarja Németországnak, elismeri, hogy Németország jelenleg hatalmi helyzeténél fogva vezető szerepre hivatott Európában, de különösen a háborúvezetés szempontjából;
PV: ugyanígy látja a helyzetet jelenlegi gyakorlati tényeiben, helyes is, hogy ennek gyakorlati következményeit mindenki levonja, és szerinte is helyes az a felfogás, hogy Németország vezető szerepre hivatott; de függetlenül a gyakorlati tényektől, a Párt számára nem mellékes a jogi tény sem, már azért sem, mert 1943. szeptember 1. után Berlin, Róma és Tokió közös elhatározásból kijelentették, hogy a háromhatalmi egyezmény és a belőle fakadó többi egyezmények csorbítatlanul fennállanak, de fennállanak a három hatalom között megállapított háborús célok is; ezért fenntartja a nézetét, hogy Európát Berlin-Róma közös vezetésének kell megépítenie;
felteszi az elvi kérdést, hogy beszélhetne-e már most Mussoliniival, vagy pedig várjon mindaddig, míg a Párt hatalomra jut; szükségesnek tartja ennek a kérdésnek csupán elvi tisztázását, de Mussolininál magánál;
C: nézete, hogy a beszélgetés akár most is létrejöhetne, nem lényeges, hogy a PV már a jogi hatalom birtokában is legyen, hogy találkozása Mussolinival létrejöhessen; de az a véleménye, hogy a jelenlegi időpont nem lenne alkalmas egy ilyen találkozás számára, mert Mussolini jelenleg mindent kifejezetten a háború szolgálatába állít és a németekkel együtt a háború győzelmes befejezését munkálja; ettől az ő magánvéleményétől függetlenül azonban ezt a kérdést Mussolininál is tisztázni fogja;
Szálasi a. továbbiakban annak szükségességét hangoztatta, hogy tisztázni kell a viszonyt a hungarizmus, az olasz fasizmus és a német Völkische Bewegung között.
… erre vonatkozóan ideológiai ismertetéseket kér a Fasizmusról, valamint szervezésszaki felépítéséről.
Casertano erre kijelentette, hogy „a Fasizmus ideológiája jelenleg az evolúciós folyamatban van”, de hogy ez miben áll, azt a Naplóból nem lehet világosan megérteni.
Szálasi ekkor gazdasági gyakorlatának alaptételét fejtegette, amelyet nem hívnak ugyan szocializálásnak, „de a dolgozó nemzet gyakorlatának felépítésénél a dolgozók felelős közössége elvén állítja be az alapokat”.
Casertano – valószínűleg igen bölcsen – a részletek után nem kérdezősködött.
A diskurzus a szokásos udvarias köszönettel ért véget; Szálasi kérte, hogy Casertano „jelentse meg” a Nyilaskeresztes Párt, a Hungarista Mozgalom, valamint a PV szeretetét és hűségét Mussolininak, amit Casertano készségesen meg is ígért.
Szálasi ebből a találkozóból az alábbi „véleményt” szűrte le:
Örömmel állapítható meg, hogy Németország és Itália között a hivatalos érintkezés teljesen zavartalan, a felfogás teljesen azonos a gyakorlati és reális kérdésekben, a köztársasági fasiszta Itália Mussolini vezetése alatt rendületlenül és töretlenül áll Hitler és Németország oldalán.
A Napló olvasója talán kételkedhet abban, vajon a PV íródeákja (vagy ő maga) híven rögzítette-e a Casertano-Szálasi-beszélgetés egyik részét, már ami az olasz diplomata válaszait, fejtegetéseit illeti; ugyanakkor aligha férhet kétség hozzá, hogy Szálasi kéréseit, kívánságait, állásfoglalásait a Napló semmiben nem torzította.
Szálasi tehát 1944. május elején (!) elérkezettnek látta az időt arra, hogy tájékoztatást kérjen az olasz fasizmus ideológiájáról, vagy éppen „szervezeti” felépítéséről, folytatva a szocializálás fogalmának magyarázatával, végezve a Mussolini-Szálasi-találkozó szükségességén.
Három nappal később, 1944. május 12-én Szálasi „saját kezdeményezéséből” a japán követségen beszélgetést folytatott a távollevő követet helyettesítő Teraoka ügyvivővel:
A beszélgetés egy órán át tartott; részt vettek: japáni részről az ügyvivő és egy japáni, mint német-japáni tolmács, a Nyilaskeresztes Párt részéről a PV és Csia Sándor pt.; a beszélgetés német nyelven folyt, a tolmács csak ott segített, ahol az ügyvivő a német beszélgetést nem tudta teljes egészében követni;
PV: kifejtette, hogy a magyar nép éppen olyan büszke a rokon japáni nép hatalmas erejére és sikereire, mint a Magyarországon élő német népcsoport a Német Birodalom hatalmára és sikereire; rögzíti, hogy a japáni Birodalom nem nyolcezer kilométerre van Magyarországtól, hanem tizenkét repülőórányira, mely megjegyzését a japáni ügyvivő élénk arccal tudomásul vette; rögzítette a helyzetet, és kifejezésre juttatta nézetét, hogy remélni szeretné, hogy a háromhatalmi egyezmény nemcsak a háború tartamára szól, hanem a háború után is fennmarad és meg fogja határozni az új földgömbrend jólétét és életbiztonságát, mert ha nem így lesz, félős, hogy új háború fog kitörni és addig fogja a háború megrázkódtatni egész földgömbünket, amíg a földgömböt rendező hatalmak be nem állítják a földgömb népei számára okvetlenül szükséges új kultúréletet;
Ügyvivő: osztja a PV reményét, és kifejezésre juttatja, hogy az együttműködés Tokió és Berlin között teljesen zavartalan, parancsolóan szükséges; egyetértett abban, hogy Tokiónak és Berlinnek együttesen kell megalapoznia és vezetnie az új földgömbrendet.
Ezzel le is zárult a beszélgetés érdemi része – ha ezt a „globális” témát egyáltalán annak nevezhetjük. Szálasi, az ügyvivő belpolitikai érdeklődésére, egyfelől a kormányzói kihallgatás eredményeivel dicsekedett, már ismert saját értelmezésében, ezúttal is hangsúlyozva az új választások megtartását; másfelől ismételten „kifejezésre juttatta, hogy a jelenlegi kormány nem a Nemzet bizalmából van helyén, ezért csak átmeneti lehet”.
A beszélgetésből ezután kitűnt, hogy a partnerek nem értik egymást: Szálasi a „Kelet-ázsiai Nagytér minisztérium” felállításának gondolatát dicsérte, mivel hogy ez intézi „a Japánnal szövetséges összes kelet-ázsiai államok ügyeit teljes összhangban; már azért is örül ennek, mert a Hungarizmus ideológiájában azonos gyakorlati elveket rögzítettek hosszú évekkel ezelőtt”, valamint kifejtette nézetét az ügyvivőnek – kérdés nélkül –
a háború két döntő tényezőjének minőségéről a háborút viselő legfontosabb hatalmaknál.
1. a német diplomácia, mint mindig, rossz, a német hadsereg, mint mindig, kiváló;
2. az angol diplomácia, mint mindig, kiváló, az angol hadsereg, mint mindig, rossz;
3. az USA diplomáciája és hadserege, mint mindig, blöff;
4. a japáni diplomácia és hadsereg, mint mindig, kiváló …
A japán ügyvivő – úgy látszik – nem fogta fel a PV gondolatmenetét a maga nagyszerűségében, Szálasi meglepetésére ezért mindössze azt válaszolta:
a Kelet-ázsiai Nagytérben a zsidókérdés nem játszik olyan nagy szerepet, mint Európában.
Mit tehetett erre Szálasi? Megismételte hűségnyilatkozatát a japán követet helyettesítő ügyvivő előtt:
Berlin, Róma és Tokió vezetése alatt kell megszülessen az új földgömbrend; a Hungarizmusnak és Magyarországnak ebben más szerepe nem lehet, mint az, hogy ezt a célt minden erejével munkálja és betöltse hatalmas közvetítő szerepét a Távol-Kelet és Nyugat, tehát a Kelet-ázsiai Nagytér és az Európai Nagytér között. Mindkettőnek megvannak [a] kultúrtényezői, mindkettő kialakította a sajátos kultúráját, amelyet nem lehet kölcsönösen lenézni, hanem tudomásul kell venni abban a biztos tudatban, hogy a kettőnek szintéziséből adódhat csupán a földgömb magas kultúrája.
Szálasi végül
felvetette a turáni gondolat eszméjét, felvilágosította a japániakat, hogy a magyarországi ilyen irányú egyesületek mind zsidó kezekben vannak, kérte, hogy a Japán által vezetett turáni Mozgalom ismertetését és szervezésszaki felépítését közöljék vele; az ügyvivő és a tolmács azonban teljesen félreértették a PV-t és újra a Távol-Keleten levő zsidókérdésről beszéltek, úgyhogy a PV nem erőszakolta tovább ezt a kérdést, ellenben felkérte Csia Sándor pt.-t, hogy Momotaro Enomoto útján ezt a fontos kérdést és kérést tisztázza;
Vélemény: Tokió és Berlin között az összhang megvan; a japánok úgy látszik értetlenül állanak a zsidókérdéssel szemben, csak Európát járt tagjai tudják kellő súllyal mérlegelni és értékelni Európának ezt a halálos veszedelmét; Tokió és Budapest között feltétlenül jó viszony fenntartására [így!] mindenkor a legnagyobb gondot kell fordítani.
Szálasi ezzel a két tisztelgő látogatással nem ért el valami sokat; Mussolini követe szinte rezignáltan közölte a Hungarista Mozgalom vezérével, hogy a salói fasiszta köztársaság nem egyenrangú partnere a Harmadik Birodalomnak, hiszen csak az utóbbi kegyéből létezik, a Tenno magyarországi diplomáciai képviselője pedig nem értette magasröptű gondolatait, ezért azután a PV-nek le kellett mondania arról, hogy Mussolinitól vagy a Tennótól bármiféle anyagi vagy erkölcsi támogatást kaphasson hatalomra jutásához, így továbbra is Berlin, közelebbről Veesenmayer követ maradt támasza és reménye.
*
1944 májusának második felében jelentősen rosszabbodott a két fasiszta nagyhatalom, Németország és Japán harctéri helyzete Európában és a Távol-Keleten. Az olaszországi Gusztáv-vonal ellen indított angolszász offenzíva, ha lassan is, de tért nyert, egyre vészjóslóbb hírek érkeztek a már hosszú ideje esedékes nyugat-európai partraszállásról, és ami nem kevésbé aggasztotta a nácikat, a keleti fronton is szovjet offenzívára számíthattak; Burmában a japánok már régen lemondtak az „Irány India fővárosa, Delhi!” jelszóról, a Csendes-óceánon pedig az amerikai légierő és flotta szigetről szigetre nyomult előre.
Ami Magyarországot illeti, a háború napról napra közelebb került az országhoz; az április közepétől újra kiadott magyar hadijelentések már a Kárpátok előterét jelölték meg a harcok színtereként, súlyosak voltak a polgári lakosság veszteségei is a szinte menetrendszerűen ismétlődő angolszász légitámadások következtében; május 15-én megkezdődött a vidéki zsidó gettók felszámolása.
Szálasi Naplójában nyomát sem találjuk annak, hogy ezek az alapproblémák foglalkoztatták volna. Igaz: a Napló 1944 nyarán nagyobbrészt a német hírszerzőkkel és diplomatákkal folytatott tárgyalásokat rögzítette, márpedig Szálasi partnerei nyilván nem voltak túlzottan kíváncsiak az egykori vezérkari tiszt harctéri helyzetmegítélésére, de még a magyar belső kérdések tárgyalásánál is megszűrték a „napirendet”.
Mi érdekelte a németeket a Szálasival folytatott tárgyalásokon? Mindenekelőtt az, hogy a Hungarista Mozgalommal rokonszenvező szakemberek minél előbb vállaljanak minél fontosabb pozíciókat a haditermelésben. Hallani sem akartak viszont arról, hogy Szálasi belpolitikai elképzelései, pontosabban rögeszméi és vágyálmai zavarják a nagy nehezen kialakított politikai képletet.
A PV náci tárgyaló partnerei e közvetlen beszélgetések segítségével is igyekeztek rendszeres és fontos értesüléseket szerezni a Nyilaskeresztes Párt közvetlen és távolabbi terveiről (ez látszott a diszkrét ellenőrzés leghatásosabb módjának), végül a nyilas vezetőktől használható információkat is kaphattak egyes, a németeket érdeklő szélsőjobboldali politikusokról.
*
Szálasi és pártja jelentősége, súlya növekvő tendenciára utal, ha valaki csak a Napló bejegyzéseiből tájékozódik 1944 tavaszának magyarországi belpolitikai fejleményeiről, hiszen a Hungarista Mozgalom mellett a többiekről, a kormánypártról, valamint a Magyar Megújulás Pártjáról vagy a konkurens nemzetiszocialista pártokról csak szórványosan találhat említést az olvasó, akkor is úgy, hogy amazok próbálnak a PV-hez és mozgalmához közeledni.
Persze, égészen más kép alakulna ki, ha az akkor porondon nyüzsgő többi szélsőjobboldali politikus, mondjuk Imrédy, Sztójay, Ruszkay, Jaross, Baky vagy Jurcsek is vezetett volna naplót; ezekből a feljegyzésekből az tűnne ki, hogy nemcsak Szálasit, de másokat is kitüntették társaságukkal a Magyarországot megszálló náci katonai, SS és rendőri erők emberei vagy a hivatásos diplomaták, sőt, netán az is kiderülne e feljegyzésekből, hogy velük, Szálasi ellenlábasaival talán még fontosabb ügyekről tárgyaltak, ami a felsorolt személyek funkcióit; képességeit tekintve egyébként teljességgel érthető is volt.
Mindenesetre az még a Naplóból is kitetszik, hogy sem Veesenmayernek, sem beosztottjának, Hallernek, de még a Gestapo hírszerzőinek, Höttlnek és Urbannak sem lehetett különlegesen jó véleménye Szálasiról vagy a Hungarista Mozgalom vezető garnitúrájáról; ennek megfelelően kezelték is őket. Ennek nem mond ellent az, hogy a Sztójay-koalíció nehézségeinek növekedésével egyre jobban előtérbe került a széles tömegbázissal kérkedő, magát a német és az olasz fasizmus tántoríthatatlan hívének valló hungarista pártvezér. Haller, akit azzal bíztak meg, hogy a magyar belpolitikai életnek a Nyilaskeresztes Pártra vonatkozó részében tárgyalásokat folytasson, 1944. május 24-től június 14-ig, tehát három hét leforgása alatt három ízben tárgyalt Szálasival, továbbá négyszer fogadta Keményt, a pártkülügyek vezetőjét – ha ugyan a Napló minden ilyen találkozót megörökített.
Az első Szálasi-Haller megbeszélés:
Május 24-én szerdán 17 h 15-től 19 h 15-ig a Hűség Házában ideológiai beszélgetést folytatott a PV dr. Haller német birodalmi követségi beosztottal; állítólag a követ mozgalmi síkon mozgó politikai bizalmija volna; ideológiai kérdések átvitatása után, melyben dr. Haller kifejezésre juttatta kihangsúlyozottan személyes nézetét, tehát magánvéleményét, hogy azonos következtetésekre jutott az ideológiai kérdések tanulmányozásánál, mint a PV, áttért dr. Haller bizonyos személyes kérdések tisztázására; megkérdezte, miért történtek a kizárások a Pártból, Ruszkay és Hubay nevét említette meg;
PV: elvi okokon kívül, melyeket majd úgyis meg fog ismerni, amint áttanulmányozta a PV politikai és ideológiai megnyilatkozásait, a legfontosabb külső ok PV megítélése szerint:
amikor a PV kijött a fegyházból, hatalmas lélektani hullám ment végig az egész országban, mindenki úgy vélte, hogy legkésőbb nyolc hét múlva a PV-ből miniszterelnök lesz; ugyanez a türelmetlenségi hullám végigsepert a párton belül is, és benne két tábort hozott létre:
a türelmetlenkedők táborát, mely minden eszközzel a hatalom átvételét akarta elérni, az eszközök válogatásában nem akart semmilyen formában gátlásokat ismerni, sürgette az utcára való menést és a hatalomnak erőszakkal való átvételét;
a megfontoltak táborát, akik abból az elvből indultak ki, hogy a Nemzetet először meg kell szervezni és a megszervezett Nemzet segítségével kell a hatalom átvételére erőteljes eszközökkel felkészülni, és azt végre is hajtani, mert nézetük szerint a Nemzet még egyáltalában nem volt megszervezve, csak roppant hangulat volt benne, melyet ugyan ki lehetett [volna] használni a hatalom átvételére, de teljesen elégtelen lett volna a hatalom megtartására és a Nemzet kitartó, szívós vezetésére; a Nemzetnek történelme folyamán eddig is mindig az volt a nagy tragédiája, hogy lefolyt szabadságharcait mindenkor csak hangulati alapon folytatta le, szervezettsége sohasem volt meg, így mindig el is bukott abban a törekvésben, hogy sorsának irányítását önkezébe vegye; a jelenlegi nagy korfordulón jóvátehetetlen vétek lenne, ha a felelős vezetők újra a régi történelmi hibába esnének, mert ha a Nemzet mostani szabadságharcában elbukik, soha többé élethivatását betölteni nem tudja, és ugyanúgy eltűnik, mint ahogyan népek tűntek el a népvándorlás korában;
a PV volt az utóbbi tábornak a vezetője, míg a türelmetlenkedőket, a mindenáron és minden eszközzel hatalomra jutni akarókat Ruszkay és Hubay vezették;
dr. Haller – H -: Ruszkay személyéről érdeklődik;
PV: Ruszkay személye iránt bizonyos gyengeséggel viseltetik, mert Ruszkay volt az, aki annak idején a vezérkarban osztályába fogadta a PV-t akkor, amikor a többi osztályvezetők a vezérkarban nem akartak tudni a PV-ről, annak dacára, hogy a PV a vezérkari törzstiszti vizsgát elsőnek végezte, mert érthetetlen módon mindenki tartott és félt tőle; egyedül Ruszkay volt az, aki őt magához fogadta, akivel igen jól szolgált és akit igen jó bajtársnak ismert meg; de megismerte benne azt is, hogy akire egyszer megharagudott, ha legjobb bajtársa is volt, vak gyűlölettel és bosszúval üldözte, míg tönkre nem tette, nem ismeri el másnak a nézetét, nagyon hiú ember;
H: Pálffy Fidélről érdeklődik;
PV: Pálffy Fidélt elnevezte a magyar nemzetiszocialista mozgalom Hamletjének, amit neki annak idején meg is mondott; folyton töpreng, kérdésekre választ adni nem tud, úgy dönt, ahogyan súgják neki; ha a jobb fülébe súgnak, jobbra dönt, ha a balba, balra dönt, szép kék szemeivel rámosolyog az emberre, igen jószívű ember, de nem férfi; kijelentette még annak idején PV-nek, ha a Hungarizmus nem volna, ki kellene találni, annyira szükséges; közben azonban mások meggyőzhették az ellenkezőjéről és elment elvi okokból, melyeket elsősorban a Hungarizmus elvi tévedéseiben jelölt meg;
H: kérdi PV-t, bocsássa rendelkezésére mindazokat a megnyilatkozásait, amelyben ideológiai alaptételei vannak; megbízható fordítóval le akarja fordíttatni, igen részletesen át szeretné tanulmányozni.
Egyébként Haller ideológiai kíváncsisága olyan erős volt, hogy azt is megkérdezte Szálasitól, miért mondják egyesek, hogy a hungarizmus zűrzavaros, érthetetlen. A PV válasza így hangzott:
A Hungarizmus akkor nyerte mindenki előtt és mindenki felett a harcát, amikor a párttagok és a Nemzet már nem a programja iránt érdeklődik, hanem hisz benne és vezetőiben.
Szálasinak azonban ez nem volt elég; szerette volna megnyerni Haller jóindulatát, ezért azt bizonygatta, hogy a német náci párt ideológiája – a „nemzetiszocializmus” – igenis „exportcikk” (bár ennek az ellenkezőjét állítják Goebbels és társai), így érthető, hogy a hungarizmus tulajdonképpen „a nemzetiszocializmus magyar gondolata”.
(Hogy Haller örült-e ennek a szoros ideológiai kapcsolatnak, különösen a „zűrzavaros” jelző fenti használatát tekintve, legalábbis kérdéses.)
A PV messzemenően igyekezett kihasználni azt az eddig meglehetősen ritka alkalmat, hogy tekintélyesnek mondható német tényező hajlandó meghallgatni eszmefuttatásait, ezért kifejtette elgondolásait a „földgömbrendezésről”:
A liberalizmus földgömbrendjét három hatalom irányította: Párizs-London-Washington – … Berlin-Róma-Tokió elhatározásától függ csupán, hogy egyes nagyterek életösszhangban egymás mellett, vagy összhangtalanul egymás ellen fognak-e élni.
Majd elmagyarázta Hallernek:
a nemzetiszocialista Európa-közösségben minden kérdés egyúttal közös kérdés is kell legyen, nincs külön magyar belpolitika, vagy külön német vagy francia, hanem csak egy van: európai belpolitika.
A Napló hallgat Haller esetleges ellenvéleményéről, ha egyáltalán nyilvánított véleményt, csupán azt rögzítette, hogy „dr. Haller több ízben kijelentette, hogy imponáló a rend és a fegyelem a Pártban, ami egy népi mozgalomban alapkövetelés”.
(Hogy ez mennyiben érintette a fenti ideológiai kérdéseket, arról nem szól a Napló …)
A náci diplomatát azonban az ideológiai problémáknál jobban érdekelte, mik lennének a Nyilaskeresztes Párt „konkrét tervei”. Szálasi válasza kitérő volt, erre a kérdésre nem volt hajlandó egyenes választ adni, mindössze a következőket mondotta:
Egyedüli konkrét kérdés, amiről ma már beszélni tudna, a zsidókérdés, de csak azért, mert a kormány részéről rosszul oldották meg. A zsidókérdés megoldása és rendezése előtt sok előfeltételnek kellett volna eleget tenni, a legnagyobb hiba többek között abban is kereshető, hogy azzal a közigazgatással akarják a zsidókérdést rendezni, amelyik pár hónappal ezelőtt még a legteljesebben kiszolgálta a zsidókat; ha ennek a kérdésnek rendezése sürgős volt, úgy nem a közigazgatással és közrendészettel kellett volna végrehajtani, hanem a párttal, az viszont nem állott rendelkezésükre.
Szálasinak ez a válasza a Napló olvasóját arról győzhetné meg, mintha a Hungarista Mozgalom vezére nem tudta volna, hogy a magyar közigazgatás, a Sztójay-kormány zsidóellenes rendeleteire bevezette a kényszerlakóhely-kijelölést, azaz a gettóba zárást, kötelezővé tette a sárga csillag viselését, végül május 15-én megkezdte a deportálást német mintára és sugalmazásra, az Eichmann-különítmény felügyelete és irányítása alatt. A magyar közigazgatási szervek és a csendőrség e téren kifejtett tevékenységét tekintve kétséges, vajon a Nyilaskeresztes Párt végezhetett volna-e alaposabb, szakszerűbb munkát.
A beszélgetés, helyesebben az egyoldalú szóözön végén Szálasi megismételte Veesenmayernél egyszer már előterjesztett kérését:
Haller járjon közbe, hogy Európában összeülhessen az első európai nemzetiszocialista kongresszus, amelyre kiküldenék megbízottaikat az Európában levő összes nemzetiszocialista mozgalmak, akár a hatalom birtokán belül vagy kívül állanak, és amelyen megvitatnák a két kérdést:
a) a nemzetiszocialista mozgalmak kötelességei a háború alatt,
b) a nemzetiszocialista Európa-közösség létrehozásának előfeltételei erkölcsi, szellemi, anyagi és politikai-gazdasági-társadalmi vonatkozásban.
Haller azt válaszolta, hogy gondolkozni fog rajta.
Egyébként ez ügyben sem Veesenmayer, sem Haller nem járt közben, sőt, amikor nem sokkal ezután, 1944 júniusában Berlinben nemzetközi antiszemita tanácskozást rendeztek, arra sem Szálasit, sem alvezéreit nem hívták meg, ami nem kis tapintatlanságra vallott.
A Napló írója a Szálasi-Haller-találkozóról a következő „véleményt” alakította ki:
Beszélgetés alkalmával kitűnt, hogy a német hivatalos vezetés tisztázni igyekszik az ideológiai kérdéseket is, belátja, hogy ezek tisztázatlansága okozza egyrészt azokat a lehetetlen állapotokat, amelyek jelenleg fennállnak Európának abban [így!] a részeiben, melyeket e német vezetés tart kezében.
*
A Kemény-Haller-beszélgetések kevés új elemet tartalmaztak. Ami az első, a május 26-i találkozóról említésre érdemes: Kemény kifejtette nézetét, pontosabban a PV nézetét a semlegességről:
A mi rendszerünkben a semlegesség kizárt nemzetközi és katonapolitikai fogalom, részben eszmerendszerünk harcos, militarista és hősies beállítottságánál és alapjainál fogva, másrészt az Európában kiteljesedésre jutó nagytér valóságában rejlő élet-, társ- és sorsközösségnél fogva…
ami magyarul annyit jelentett, hogy a Hungarista Mozgalom vakon követi a Harmadik Birodalmat, amely megtestesíti „a közös célba állított közös akaratot – az életterek hierarchikus felépítettsége alapján”.
A második beszélgetés során Haller egy sereg olyan személyi és elvi kérdést tett fel Keménynek, amelyekre a választ a kérdező pontosan ismerhette, tehát mélyebb célja vagy értelme aligha lehetett a társalgásnak, így például: mi volt az oka az 1941/42-es pártszakadásnak, Hubay és Ruszkay miért fordult szembe Szálasival, miért haragszanak Bakyra, vagy azt, milyen erős Magyarországon az angolbarát irányzat, végül milyen a Nyilaskeresztes Párt viszonya a Volksbunddal.
Ezek közül talán csak a Volksbund-probléma volt az, amelyiknek megtárgyalásától Haller várhatott valamit. A helyzet ugyanis az volt, hogy a nyilasok – pártpolitikai okokból – ellenezték azt, hogy a Volksbund a magyarországi németek között toboroz az SS számára, nem mindig véve figyelembe az önkéntesség elvét. (Kemény 1944. június 9-én Hallernek: „A Volksbund az SS-be toboroz német községekben azzal, hogy aki önként nem jelentkezik, azt csendőrrel viszik el.”)
Szálasit és alvezéreit tulajdonképpen az izgatta, hogy így elveszítenek jó néhány ezer tagot, a konkurens Volksbund viszont nyer ugyanannyi párttagot; egyszerűen nem az SS-be való sorozás ténye, hanem csak annak formája ellen volt kifogásuk. (Kemény: „Szívesebben vennők, ha a párttagjaink mint hungaristák vonulnának be az SS-be, nem kell a Volksbund közvetítő szerepe.”)
Maga Szálasi is szerette volna újra megtárgyalni ezt a kérdést, mégpedig 1944. június 14-én, amikor kétkedését fejezte ki a tekintetben, vajon
értékes utánpótlás lesz-e az, melyet erőszakkal soroznak és állítanak az SS rendelkezésére, nem fogja-e ez az SS minőségét a legteljesebben lerontani;
dr. Haller: pár hónapi szolgálat után még azok is, akik kényszernek érzik besorozásukat, az SS szellemétől áthatva nagyon jól fogják teljesíteni kötelességüket, és kiválóan fognak harcolni!
Szálasi ellenérve: ez ártalmas kezdeményezés, amely nemcsak a magyar, de az egész délkelet-európai nemzetiszocialista kibontakozásnak kárára lesz; magyar részről e megoldást azok helyeslik,
akik jelenleg hatalmon vannak a német szuronyok segítségével, úgy vélik, hogy büntetlenül kiárusíthatják a Nemzet minden jószágkészletét, amiben segédkezet kapnak egyes tág lelkiismeretű németek részéről.
Kézenfekvő, hogy 1944 júniusának első napjaiban az ehhez hasonló eszmefuttatások nem arra ösztönözték a budapesti német diplomatákat, hogy a Nyilaskeresztes Párt minél előbbi hatalomra juttatásán munkálkodjanak.
Pedig Szálasi – a maga módján – mindent megtett, hogy megnyerje célkitűzéseinek a vele tárgyaló náci diplomatákat és hírszerzőket. De amit megnyert az egyik oldalon, elvesztette a másikon – a németek számára kellemetlen kérdések feszegetésével. Amikor például június 5-én Haller újabb személyi információkat kért, készséggel szolgáltatta a kívánt adatokat, viszont ugyanakkor Haller előtt élesen kifakadt
egyes német körök kapitalisztikus és imperialisztikus magaviseletére gazdasági téren, mely azt a látszatot kelti, hogy bizonyos német körök ugyanott akarják folytatni, ahol a zsidók abbahagyták; ezzel kapcsolatosan utalt, a zsidók kimentésére [a] németek segítségével Svájcba.
(Szálasi értesülései ezúttal nem voltak pontosak: az SS, illetve a Weiss, Chorin, Kornfeld és Mauthner családok zsidó és nem zsidó tagjai között 1944. május 17-én kötött egyezségről van szó, amelynek értelmében az említett családok birtokában levő részvényeket megkapta az SS, ellenszolgáltatásul a megnevezett 32 személyt semleges külföldre, Portugáliába szállították, magukkal vihették arany és ezüst ékszereiket, továbbá kaptak 600 000 dollár készpénzt.
A Szálasi-Haller-beszélgetés időpontjában, június 5-én az ügylet még nem valósult meg: Chorin Ferenc és társai csak június 25-én érkeztek a Lufthansa különrepülőgépén Stuttgartból Lisszabonba.
A WM-SS-ügy egyébként hosszú ideig foglalkoztatta a Sztójay-kormányt, amelyben főleg Imrédy tiltakozott „a magyar szuverenitás megsértése” miatt; e tiltakozás rugója persze a vele rokonságban álló Heinrich család veszélybe került gazdasági érdekeltsége volt.)
*
Szálasi – és ez volt egyik jellemző tulajdonsága – csak azt hallotta meg, ami számára kellemes volt, ami reményeket ébresztett benne. Amikor például 1944. június 4-én Höttl, a magyarországi német hírszerzés egyik vezetője megkérdezte tőle, mik lennének a Nyilaskeresztes Párt konkrét személyi követelései, kifejtette, hogy követeli a belügyi tárcát teljesen, valamint a felállítandó munkaügyi csúcsminisztérium vezetését, amíg „saját személyének a helyét a kibontakozásban Sztójayval és az Államfővel akarja megbeszélni”; ebből és a Hallerrel folytatott június 14-i beszélgetésből azt a véleményt szűrte le, hogy
a kérdés már nem az, hogy a kibontakozást hogyan és miként kell végrehajtani, hanem egyedül és kizáróan már csak az, hogy hogyan és miként lehetne felszámolni azokat a hibákat és azt a kudarcot, amellyel március 19-én a kibontakozást végrehajtották; a felszámolást lehetőleg úgy szeretnék megcsinálni, hogy a bajkeverőket baj ne érje, vagy felelősségre vonásukat el lehessen kerülni, vagy pedig megfelelő bűnbakra lehessen kenni az egész áldatlan kezdeményezést és különösen ostoba végrehajtását.
Szálasi nem tanúsított különösebb politikai érzéket akkor sem, amikor Hallernek elpanaszolta – az SS-sorozás ügye mellett – azt is, hogy „a rendes honvédségen kívül Ruszkay Jenő úr, Csatay honvédelmi miniszter úr külön-külön elképzelésekkel fegyveres alakulatokat szerveznek …” Ezt megtoldotta azzal a fenyegetéssel, hogy „ha mindenki fegyverkezik, ne csodálkozzanak a németek, ha kifogy a Nyilaskeresztes Párt türelme, és ő is mozgósítani fog”.
Ez a fenyegetőzés annál érthetetlenebb, mert Szálasi tisztában lehetett azzal, hogy 1944 nyarán „mozgósításhoz” fegyvereket, említésre méltó mennyiségben, csak a magyarországi német katonai vagy rendőri erőktől kaphat. Ez is történt végül 1944. október 15-én.
De Szálasit 1944. június közepén nemigen befolyásolta a harcterek valóságos helyzete további politikai lépéseiben.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!