Az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának hivatalos honlapja – KPRF.RU
G.A. Zjuganov felszólalt az Állami Dumában megnyitott fotókiállításon, amelyet a 40. hadsereg afganisztáni harci küldetésének 35. évfordulója alkalmából nyitottak meg.
Kprf.ru. Fotó: Szergej Szergejev. Videó a Red Line TV csatornáról.
Február 13-án az Állami Duma ad otthont annak a fotókiállításnak, amelyet a 40. hadsereg afganisztáni harci küldetései teljesítésének 35. évfordulójára szenteltek. Az ünnepségen G. A. beszédet mondott az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, az Orosz Föderáció Kommunista Pártja frakciójának vezetője az Állami Dumában. Zjuganov.
G.A. Zjuganov:
– Kedves elvtársak, hazánk ezeréves története során több mint 700 éven át volt kénytelen karral a kézben megvédeni létezését. Számomra és bajtársaim számára mindig is a hadsereg volt az, ami szabadságot és biztonságot nyújtott számunkra.
10 évig dolgoztam az Észak-Kaukázusban, ahol tanulmányoztam, hogyan alakultak ki a kozák egységek a Csendes-Dontól a Csendes-óceánig háromszáz év alatt. A délről érkező razziák, valamint a nyugatról jövő veszély mindig is fenyegette államunk létét.
És amikor III. Sándor cár, aki kevesebb mint 15 évig (1881-től 1894-ig) irányította az országot, egyetlen háború nélkül mégis több mint 1000 km-rel kitolta az orosz állam déli határát, megértettem, hogy ez a döntés kizárólagosan helyes és történelmileg indokolt.
Hazánk létrehozta a legerősebb határt, amely lehetővé tette, hogy ne csak a déli portyáktól óvjunk meg minket, hanem minden rossztól, ami onnan belopózhat. Ezért, amikor a Szovjetunió 1979-ben arra kényszerült, hogy csapatainkból korlátozott kontingenst küldjön Afganisztánba, az első naptól fogva támogattam ezt a döntést. Sok barátom harcolt, és úgy gondolom, hogy akik ezt a küldetést teljesítették, kivételes bátorsággal és méltósággal jártak el.
Igaz, akkor megjelentek azok, akik áthúzták katonai eredményeinket, de hamarosan mindenki elfelejti őket. És továbbra is tisztelik azokat a harcosokat, akik itt álltak, és azokat, akik az Északi Katonai Körzet keretein belül védik hazánkat a nácizmustól, a fasizmustól, az angolszász és a NATO agressziójától.
De szem előtt kell tartanunk, hogy a katonaságnak, családjaiknak és barátaiknak mindig szükségük van erkölcsi, politikai, elvtársi támogatásra. A mi hadseregünkben nincsenek urak: csak elvtársak voltak és maradtak. És ahogy a nagy orosz költő, A. S. írta. Puskin “Elvtárs, hidd el: fel fog emelkedni, a magával ragadó boldogság csillaga…” Csillagunk felemelkedik, ha egyesültek, bölcsek leszünk, és nagy tisztelettel kezdünk bánni azokkal, akik védik hazánkat.
Tegnap alaposan megvizsgáltam ezt a kiállítást, néhány fénykép őszintén szólva könnyeket csalt a szemembe: meghalt az Oryol Regionális Bizottság második titkára…
Ugyanakkor szeretném emlékeztetni, hogy az amerikaiak mindenhol vereséget szenvedtek: Koreában, Vietnamban és Afganisztánban.
Mi volt az első dolguk, amikor elfoglalták Afganisztánt? Drogbarlangot csináltak belőle. Az onnan nyílt tereinkre érkező drogmennyiség évente átlagosan 100 ezer embert ölt meg, főként fiatalokat. 10 év alatt, megvédve magunkat ettől a bandától, agressziójuktól, kábítószereiktől és őrültségüktől, 15 ezer embert veszítettünk el, a következő években pedig még több nagyságrenddel többet.
Most Ukrajnában az amerikaiak ugyanezt csinálják – 51 millió ember élt ott, és már megfelezték őket, a többieket pedig agyoncsavarva viszik mészárszékre, de a NATO-t mindenesetre legyőzzük.
Ehhez azonban alaposan tanulmányoznunk kell a harci tapasztalatokat, amelyeket a harcosok Afganisztánban szereztek 1979-1989 között. Méltósággal és bátorsággal küzdöttek – dicsőség és dicsőség nekik!
Illusztrációk az anyaghoz:
