(idézet: Münchentől Nürnbergig – 1963)
4
„Erről Auschwitzban az I. G. Farbenindustrie minden
igazgatója tud”
Az I. G. Farbenindustrie, az egyik legnagyobb, s világszerte ismert német monopólium vezetőinek ügye alig különbözik a már ismertetett Krupp-ügytől. Ez a konszern is azoknak a német monopóliumoknak sorába tartozott, amelyek nélkül Hitler nem juthatott volna hatalomra.
Már a német háborús főbűnösök perének tárgyalásán felolvasták Hitlernek a nácik hatalomra juttatását illetően az I. G. Farbenindustrie és más monopóliumok vezetőivel folytatott tanácskozásairól készült titkos jegyzőkönyveket. 1945. november 23-án kihallgatták Georg von Schnitzlert, az I. G. Farbenindustrie igazgatóságának egyik legtekintélyesebb tagját, aki vallomásában többek közt elmondta, hogyan zajlott le a Göring által 1933. február 20-ára egybehívott, s fentebb már említett tanácskozás. Vallomásából kitűnt, hogy ezen az értekezleten kívüle húsz más német iparmágnás is részt vett.
„1933 február végén — mondotta — a birodalmi gyűlés elnökének titkársága tanácskozásra hívta meg a Farbenindustrie igazgatóságának négy tagját, de nem közölte, hogy milyen ügyben. Az egyik meghívó Bosch doktornak, az igazgatóság elnökének, a másik nekem, a harmadik és a negyedik két kollégámnak szólt, de nem emlékszem, hogy kiknek. Ezt a meghívót emlékezetem szerint egyik berlini üzleti utazásom idején kaptam kézhez.
A tanácskozásra, amely a birodalmi gyűlési elnök házában volt, elmentem. Körülbelül húszán lehettek jelen, gondolom, többnyire Ruhr-vidéki vezető nagyiparosok. A tanácskozás részvevői közül emlékszem Schacht doktorra, akit akkor még nem neveztek ki a birodalmi bank elnökének és gazdasági miniszternek, Krupp von Bohlenre, aki 1933 elején elnöke volt a később »Reichsgruppenindustrie« néven félhivatalos szervezetté vált birodalmi egyesületnek, Albert Vöglerre, a Vereinigte Stahlwerke vállalat egyik vezetőjére, von Löwenfeldre, egy esseni iparvállalat képviselőjére, Stein doktorra, az I. G. Farbenindustrie-hoz tartozó Augusta Viktoria Bányaüzem szakszervezeti szövetségének vezetőjére. Akkoriban Stein a német néppárt aktív tagja volt.
Emlékszem, Schacht doktor úgy viselkedett, mintha ő lett volna a házigazda. Miközben Göring megjelenésére vártam, a szobába Hitler lépett be, mindenkivel kezet fogott, és leült az asztalhoz. Hosszú beszédében főként a kommunista veszélyt ecsetelte, s azt állította, hogy döntő győzelmet aratott a kommunizmus fölött. A továbbiakban arról a szövetségről beszélt, amelyre pártja a német néppárttal lépett. Végül rátért arra, ami szerintem a tanácskozás tulajdonképpeni célja volt — a küszöbönálló birodalmi gyűlési választások kérdésére. Nagy nyomatékkal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a két említett párt megszerezze a szavazatok többségét.
Miután Krupp von Bohlen megköszönte Hitlernek a beszédet és Hitler elhagyta a szobát, Schacht doktor emelkedett szólásra, s egy — ha nem tévedek — hárommillió birodalmi márka összegű alap létesítését javasolta a választási hadjárat támogatása érdekében. Ezt az összeget meg kellett osztani a két »szövetséges« között, akkori jelentőségük arányában.”38 – A nürnbergi per anyaga. 2. köt. Goszjurizdat 1958. 13—14. old.*
Tehát a többi konszernnel együtt az I. G. Farbenindustrie is mindent megtett Hitler hatalomra juttatásáért. Később a hitleri agressziók támogatásából ugyancsak kivette a részét.
1938-ban, a Csehszlovákia elleni agresszió előkészítése idején, a náci összeesküvők terveiben jelentős szerepet játszott a szudétanémet „szabadcsapat”, de ennek diverzáns tevékenysége folytatásához pénzre volt szükség. Ter-Meer, az I. G. Farbenindustrie igazgatóságának tagja, kénytelen volt elismerni, hogy a konszern titokban anyagilag támogatta a cseh népnek a „szabadcsapatban” tömörült ellenségeit, s egy alkalommal 100 000 márkát, egy másik alkalommal pedig 500 000 márkát juttatott a „szabadcsapat” vezetőinek. Persze, a német iparmágnások „adományai” busásan megtérültek, amikor az ország elfoglalása után lehetővé vált számukra a csehszlovák ipar kifosztása.
Miután el német csapatok bevonultak a Szudéta-vidékre, az I. G. Farbenindustrie igazgatósága táviratilag a következőket közölte Hitlerrel: „A szudétanémet terület visszatérése a birodalomhoz mély benyomást keltett, s ettől indíttatva … a részvénytársaság fél millió birodalmi márkát bocsát az ön rendelkezésére…”
A hitleri agressziók támogatására folyósított fentebbi és más összegek kamatostul megtérültek.
Ausztria elfoglalása lehetővé tette az I. G. Farbenindustrie számára a Pulverfabrik Skoda-Werke Wetzler vegyi tröszt bekebelezését. Csehszlovákiában az I. G. Farbenindustrie csak úgy mellékesen „zsebre vágta” az Aussigervereint, nagyságát tekintve Európában a negyedik helyen álló vegyitársaságot.
Franciaországba ugyancsak mindjárt a náci hadsereg után megérkeztek az I. G. Farbenindustrie ügynökei, s megkaparintották a Kühlmann-, a Saint Denis-i és a Saint Claire du Rhőne-i konszernt.
Így húzott az I. G. Farbenindustrie konszern közvetlenül hasznot a hitleri agressziós politikából.
Az I. G. Farbenindustrie vezetői, akiknek létérdekük fűződött e politika megvalósulásához, a német főparancsnokság számára gazdasági kémkedést folytattak azokban az országokban, amelyek ellen támadás készült. Minden egyes támadást rendszerint megelőzött az I. G. Farbenindustrie tisztviselőinek az illető országba utazása — a szükséges információk beszerzése céljából. Így például 1939 júniusában a konszern sok képviselője utazott Lengyelországba. 1939. július 28-án, egy hónappal Lengyelország megtámadása előtt, a konszern a náci kormány elé terjesztette a lengyel vegyiművek részletes jegyzékét, a háború érdekében való felhasználásuk módjára vonatkozó útmutatásokkal együtt.
Hitlerék nem maradtak adósak, busásan megfizették a konszernnek szolgálatait.
1940-ben, amikor a német hadsereg több európai országot elfoglalt és sietve készítette elő további országok megtámadását, a náciknak igen nagy szükségük volt a fegyvergyártáshoz műgumira. Az I. G. Farbenindustrie konszernnek a műgumi-gyártás növeléséhez új üzemeket kellett építenie. Csakhogy nem volt elég munkaerő.
Ekkor kapóra jött a konszernnek az SS-banditák birodalmi vezetője — Himmler, akivel a német iparmágnások már régen igen szívélyes kapcsolatot létesítettek. Kezdeményezésükre megalakult „Himmler barátainak klubja”, amely évente egymillió márkát juttatott Himmlernek.
És Himmler tudta, mi a betyárbecsület, a maga módján hiánytalanul lerótta tartozását. Hitler jóváhagyásával részletes programot dolgozott ki sok millió ember megsemmisítésére. A program megvalósítása céljából egész sor koncentrációs tábor épült, megfelelő berendezésekkel: gázkamrákkal, krematóriumokkal. Mellesleg, ezeket a berendezéseket a német gyárosok szíves-örömest elkészítették. A Topf és Fiai cég a birkenaui koncentrációs táborban gázkamrákat és négy hatalmas krematóriumot épített. Jugoszláviában a nagy belgrádi koncentrációs tábor krematóriumának építésével már egy másik speciális cég, a Didier-cég foglalkozott. A Németország területén létesített dachaui koncentrációs tábor, továbbá a majdaneki haláltábor részére a Kori-cég épített krematóriumot.39 – Lásd A nürnbergi per anyaga. 3. köt. 303—305. old.*
Az I. G. Farbenindustrie vezetőinek, egyébként más monopóliumok vezetőihez hasonlóan, „szerencsés” gondolatuk támadt: nem volna-e lehetséges a koncentrációs táborok foglyait gázkamrába küldésük előtt — Goebbels szavaival élve— „halálra dolgozásra” kényszeríteni? A gondolatot tett követte. Himmler és a német monopóliumok között megállapodás jött létre a szerencsétlen foglyok kényszermunkára fogásáról. A „halálra dolgozásra” kényszerítésnek talán a „legtökéletesebb rendszerét” az I. G. Farbenindustrie konszern dolgozta ki.
Mint már mondottuk, a konszernnek a műgumi-gyártás növeléséhez újabb üzemekre volt szüksége. A munkaerő kérdése egyszerűen oldódott meg. Az igazgatóság elhatározta, hogy az üzemeket olyan koncentrációs táborokban építteti, ahová a hadifoglyokat, s a lengyel, orosz, francia, holland és belga városokból meg falvakból erőszakkal elhurcolt embereket szállítják. Az I. G. Farbenindustrie igazgatósága és az SS birodalmi vezetősége között már 1940-ben létrejöttek az építésre vonatkozó első megállapodások.
A konszern ugyanazon vezetőinek a találékonysága, akik Nyugat-Németországban ma is vezetik az I. G. Farbenindustrie vállalatait, kimeríthetetlen volt. Himmler birodalmi SS-vezetővel újabb megállapodást kötöttek, amely az I. G. Farbenindustrie konszernt feljogosította, hogy üzemei mellett „saját” koncentrációs táborokat létesítsen.
És az I. G. Farbenindustrie óriási műgumi-üzemét a világszerte irtózattal emlegetett auschwitzi koncentrációs táborban építtette fel, ahol a tábor egykori parancsnokának, Hoessnek beismerése szerint több millió embert semmisítettek meg. Az üzemhez tartozó saját koncentrációs táborát Auschwitztól nem messze, Monowitzban rendezte be. Ennek külön parancsnoka, külön rendőrsége, s a foglyok „halálra dolgozásra” kényszerítését illetően külön rendszere volt … Mihelyt a megfeszített munkára kényszerített foglyok annyira legyengültek, hogy már nem tudtak megfelelően dolgozni, a konszern rendőrsége új műveletre — ezeknek a szerencsétleneknek megsemmisítésére készült.
A konszern urai a profitszerzés egyre újabb módszerei után kutattak. Nem lehetne-e keresni valamit a „halálra dolgozásra” kényszerített száz- meg százezer fogoly „termelési folyamatának” utolsó szakaszán — a megsemmisítésükön is? És megszületett agyukban az a gondolat, hogy az SS-nek ajánlatot tesznek olyan mérges gázok és vegyszerek szállítására, amelyekkel tömegesen, szériában lehet megsemmisíteni a koncentrációs táborok „fölösleges” foglyait. És az I. G. Farbenindustrie laboratóriumai már elő is állították a gyilkos Tabun-gázt, amelynek hatékonyságát a konszern koncentrációs táborának foglyain próbálták ki.
Így tárult fel a haszonszerzés újabb forrása az I. G. Farbenindustrie számára.
És ma, tizenöt év elmúltával, még akadnak olyan emberek, akik védelmezik a hitlerizmust, akik a koncentrációs táborokban elkövetett szörnyű gaztetteket cáfolni igyekeznek, „aljas koholmánynak” nyilvánítják. S a legcsodálatosabb ebben az, hogy gyakorta olyan emberekről van szó, akiknek a honfitársai ezrével pusztultak el a hitleri koncentrációs táborokban.
Különösen nagy aktivitást fejtett ki ebben a tekintetben például a fentebb már említett Maurice Bardéche reakciós francia író.
Az „Anklage” című folyóirat azt bizonygatja, hogy egyetlen német koncentrációs táborban sem voltak „gázkamrák vagy a tömeges emberirtásra szolgáló más berendezések”, s az állítólagos gázkamrák és krematóriumok — a képzelet szüleményeinek bizonyultak. S persze „rosszindulatú kitalálás” a folyóirat szerint az is, hogy a konszernek részt vettek a koncentrációs táborok foglyainak tömeges megsemmisítésében.
Ezt mondják a hitlerizmus védelmezői ma. De nézzük, mit mondott 1945-ben, kihallgatása során, Schnitzler, az I. G. Farbenindustrie egyik vezetője:
„Kérdés: Mit tett ön, amikor megtudta, hogy az I. G. Farbenindustrie vegyszereivel embereket pusztítanak el a koncentrációs táborokban?
Schnitzler válasza: Elszörnyedtem.
Kérdés: Tett valamit ellene?
Schnitzler válasza: Hallgattam róla, mert túlságosan borzalmas volt. Mindig úgy véltem, hogy ezeket a gázokat nem nálunk gyártják. Megkérdeztem Müller-Conradit: Van-e tudomása önnek, Ambrosnak és a többi auschwitzi igazgatónak arról, hogy a gázokat és vegyszereket emberek gyilkolására használják?
Kérdés: És ő mit válaszolt?
Schnitzler válasza: Kijelentette, hogy erről Auschwitzban az I. G. Farbenindustrie minden igazgatója tud.”
A kihallgatás idézett része meggyőzően bizonyítja az imperializmus embergyűlölő mivoltát, azt, hogy haszonlesésből képes akár a legsúlyosabb bűncselekményekre, s egyszersmind meggyőzően tanúskodik arról is, hogy milyen mélyre süllyedtek erkölcsileg azok, akik napjainkban rehabilitálni igyekeznek a német fasizmust és gaztetteit.
Azoknak, akik ma dicsőítik a nyugatnémet monopóliumokat, s váltig bizonygatják, hogy semmi közük sem volt Hitlerhez, és nem követtek el bűncselekményeket, jó lenne emlékezniük arra, hogy az I. G. Farbenindustrie konszern bűnös kísérleteket hajtott végre foglyokon, rajtuk próbálta ki a mérges gázok, s egyszersmind különböző veszedelmes baktériumok hatását. Jó lenne emlékezniük egyes buchenwaldi foglyoknak arra a vallomására, hogy fogolytársaikon próbálták ki a kiütéses tífusznak az I. G. Farbenindustrie laboratóriumaiban tenyésztett baktériumait, mégpedig maguk a konszern munkatársai.
A háború idején a fasizmus szerencsétlen áldozatain tífuszbaktériumokkal végzett kísérletek tapasztalatait a konszern a háború után is igyekezett „hasznosítani”.
1955 nyarán a Ruhr-vidéki Hagenben és környékén tífuszjárvány lépett fel. Rövid idő alatt több mint 1500 ember betegedett meg. Az erről szóló közlemény nagy pánikot keltett, hiszen a tífuszjárvány békeidőben igen kivételes jelenség. Megindult a vizsgálat, s a nyomok a Wuppertal—Elberfeldi Vegyiművekhez vezettek, ahol az I. G. Farbenindustrie megbízásából már több év óta foglalkoztak tífuszbaktériumok mesterséges tenyésztésével.
A német konszern nem tudta elfelejteni „régi szakmáját”, és semmiképpen sem akarja elhinni, hogy ilyen irányú szolgálataira nincs többé szükség.
De szép idők is voltak valamikor!
A konszernnek csak össze kellett kotyvasztania valamilyen új preparátumot, s nyomban lehetőséget nyert embereken való kipróbálására. Auschwitzban, a hírhedt 10-es blokkban, a konszern vegyészei bármilyen kísérletet elvégezhettek annyi emberen, amennyin csak akartak. Most a német monopóliumok szekerét toló történészek be szeretnék bizonyítani, hogy a monopóliumok és a hitleri rendszer közt nem volt semmi néven nevezendő együttműködés, sőt minduntalan konfliktusok keletkeztek. Állításuk szerint a monopóliumoknak az SS-hóhérokkal sem volt semmi dolguk.
Márpedig a monopóliumok, s köztük az I. G. Farbenindustrie és az SS kapcsolatát az okmányok egész tömege bizonyítja. Az SS, Hitler gárdája, módfelett pénzéhes társaság volt. Amikor az I. G. Farbenindustrie részére embereket szállított a koncentrációs táborokban folytatott kísérletekhez, minden egyes emberért borsos árat követelt.
Hadd idézzük ezzel kapcsolatban a konszern igazgatóságának a koncentrációs tábor SS-parancsnokához intézett két olyan levelét, amely halomra dönti a monopóliumok prókátorainak állításait. Az egyik így szól: „Kísérleteket folytatunk egy új altatószerrel, s örülnénk, ha ehhez bizonyos számú nőt bocsátanának a rendelkezésünkre. Válaszukat várva, mély tisztelettel …” A másikban a következőket olvashatjuk: „Válaszukat megkaptuk, de a nőkért fejenként számított 200 márkát túlságosan magas árnak tartjuk. Fejenként legfeljebb 170 márkát volnánk hajlandók fizetni … Körülbelül 150 nőre van szükségünk.”
Ezek után aligha kell tovább bizonyítanunk az I. G. Farbenindustrie igazgatóinak bűnösségét. Egészen nyilvánvaló, hogy a bírák éppen elég bizonyítékkal rendelkeztek a konszernt vezető emberek bűnösségének megállapításához.
Az I. G. Farbenindustrie ügyét amerikai törvényszék tárgyalta, Nürnbergben. A per tárgyalását lényegében az ügyvédek irányították, a bírák igen passzív magatartást tanúsítottak. Ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen tudott dolog volt, hogy a bírákat Howard Patterson hadügyminiszter — a Cravath de Gersdorff, Swaine and Wood ügyvédi iroda egykori tagja — gondosan megválogatta. Egyébként ez az ügyvédi iroda sok éven át képviselte az Egyesült Államokban az I. G. Farbenindustrie érdekeit, s az a körülmény, hogy a bírákat az iroda egyik volt tagja jelölte ki, már eleve biztosította, hogy teljesen „közömbösek” lesznek, s nem fogják szorgalmazni az I. G. Farbenindustrie és az amerikai monopóliumok együttműködésének kivizsgálását.
A háború után az Egyesült Államokban megjelent Howard Ambruster amerikai vegyészmérnöknek „Az I. G. Farbenindustrie” című könyve. Ambruster hivatalból foglalkozott az I. G. Farbenindustrie amerikai kartell-kapcsolatainak kivizsgálásával. Mint könyvében írja, egy egész éven át kérte a bíróságot, hogy tegye lehetővé számára a konszernnek a hitleri agresszió előkészítésében és megindításában, továbbá a háborús bűncselekmények elkövetésében játszott szerepéről tanúskodó dokumentumok bemutatását.
„Arra vonatkozó előterjesztéseimet, hogy tanúvallomást teszek — állapítja meg —, mindenki elutasította, akihez csak fordultam, köztük az amerikai vádló, németországi katonai igazgatásunk három bírája, valamennyi illetékes washingtoni főtisztviselő, sőt, a Fehér Ház is.”
Az I. G. Farbenindustrie vezetői ellen indított per tárgyalása során napvilágra kerültek az ügyvédeknek azzal kapcsolatos mesterkedései, hogy a vádlottakat mentesítsék a felelősségtől. Bebizonyosodott, hogy a védőknek, köztük egy Alt nevű ügyvédnek, lehetővé tették a szabad belépést az I. G. Farbenindustrie irattárába, amit ők arra használtak ki, hogy megsemmisítsék a konszern súlyos bűnösségéről tanúskodó okmányok zömét. Az amerikai monopolistákat túlságosan is szoros kapcsolatok fűzték az I. G. Farbenindustrie konszernhez, s éppen ezért az irattárába szabadon bejáró ügyvédeknek az illetékesek szívesen megengedték, hogy „saját belátásuk szerint” megtisztítsák azt a „fölösleges” iratoktól. Mindamellett a bíróságnak éppen elég leleplező irat állt a rendelkezésére. Minden attól függött, hogy az amerikai bírák észreveszik-e bennük azt, ami a vádlottakat és védőiket egyaránt annyira nyugtalanította.
Az amerikai bírák azonban éppen ezt nem vették észre, ami kellemesen lepte meg a vádlottakat. Ezzel szemben észrevettek valami mást — a Wall Street üzletembereinek rendkívüli érdekeltségét abban, hogy ne csináljanak nagy esetet „ezeknek a németeknek” ügyéből.
Mindenekelőtt azt a kérdést kellett tisztázni, hogy mennyiben felelősek az I. G. Farbenindustrie vezetői, részt vettek-e a béke elleni összeesküvésben, a fasiszta agresszióban. S ehhez a bíróság több mint elegendő bizonyítékkal rendelkezett. Ám a gondosan összeválogatott bírák olyan magatartást tanúsítottak, amilyent az óceánon túl követeltek tőlük.
Jellemző, hogy Clay tábornok, az amerikai megszállási övezet főkormányzója, saját kezűleg írt levelében az I. G. Farbenindustrie igazgatóinak felmentését követelte, arra hivatkozva, hogy szabadságvesztésre ítélésük veszélyeztetné a katonai igazgatás együttműködését az üzleti körökkel.
Az ítélet megfelelt a nemzetközi reakció törekvéseinek: a 23 vádlott közül 10-et felmentettek, 13-at pedig olyan rövid szabadságvesztésre ítéltek, hogy a legtöbben büntetésüket a vizsgálati fogsággal már letöltötték.
Rövidesen az I. G. Farbenindustrie konszern valamennyi vezetője szabadlábra került.
Így csúfolták meg az amerikai bírák cinikusan azoknak a millióknak emlékét, akiket a haláltáborokban a náci hóhérok az I. G. Farbenindustrie üzemeiből származó gázzal pusztítottak el.
De mi történt magával az I. G. Farbenindustrie konszernnel? A potsdami egyezmény ugyanis előírta a konszernek dekartellizálását. Az amerikai hatóságok azonban egyáltalán nem azért helyezték szabadlábra az I. G. Farbenindustrie vezetőit, hogy a fogházat elhagyva nyugdíjba menjenek és megírják visszaemlékezéseiket.
1945. július 5-én a németországi amerikai katonai igazgatás közzétette 2. számú, az I. G. Farbenindustrie konszern felszámolásáról szóló rendeletét. De alig telt el néhány hét, Draper — Eisenhower tábornok gazdasági főtanácsosa — kijelentette, hogy a német vegyipar központját, az I. G. Farbenindustrie konszernt, fenn kell tartani.
Drapert az amerikai hadügyminisztérium mindenben támogatta. S amikor 1945 decemberében Bernstein ezredes az I. G. Farbenindustrie konszernnek a háborúban betöltött szerepére és az amerikai monopóliumokkal fenntartott bűnös kapcsolataira vonatkozóan a Kilgore-bizottság elé részletes jelentést terjesztett, amelyben megállapította, hogy a nyugat-németországi I. G. Farbenindustrie hadiipari gépeinek 87 százalékát érintetlenül hagyták, s a háborús célokra termelő vegyiüzemeket a jaltai és a potsdami egyezmény rendelkezése dacára nem szüntetik meg, sőt, kibővítik — a hadügyminisztérium illetékesei „felkérték”, hogy menjen nyugdíjba.
Az I. G. Farbenindustrie vezetői már 1940-ben maguk is arra a megállapításra jutottak, hogy a konszernt a termelés hatalmas arányú megnövekedésére és a konszernhez tartozó vállalatok igazgatásának nehézkességére való tekintettel át kell szervezni. Legcélszerűbbnek a konszern olyan felosztását tekintették, amely biztosítja a kellő rugalmasságot, az igazgatás operatív jellegét.
Az amerikai katonai igazgatás tisztviselői, akik nyilván alaposan tanulmányozták a konszern irattárát, azt javasolták, hogy „dekartellizálás céljából” osszák fel a konszernt három részre.
A felosztás nyomán az I. G. Farbenindustrie konszern helyébe három részvénytársaság lépett: a Badische Anilin- und Sodawerke, a Farbwerke Hoechst és a Farbenfabriken Bayer.
A felosztás megtörtént, de lényegében semmi sem változott. Jelenleg az óriáskonszern vállalatainak említett három csoportjában csoportostul a nyugatnémet vegyipar túlnyomó része, akárcsak a háború előtt közvetlenül az I. G. Farbenindustrie konszern keretében.
Mindenkit szükségképpen komolyan nyugtalanít az a körülmény, hogy az I. G. Farbenindustrie utódai jelenleg aktívan bekapcsolódtak a Német Szövetségi Köztársaság atomiparába. Evégett Nyugat-Németországban már 1956-ban szövetségbe tömörültek a legnagyobb Ruhr-vidéki monopóliumok, az I. G. Farbenindustrie csoport és a villamosipari konszernek. Az I. G. Farbenindustrie csoport nehézvíz gyártására rendezkedett be.
Hadd említsük meg azt is, hogy Nyugat-Németország a kapitalista világrendszer egyetlen olyan állama, ahol az atomipar teljes egészében magánkonszernek kezében, mégpedig éppen azoknak a konszerneknek kezében van, amelyek a fasizmus idején súlyos bűncselekményekkel tették magukat hírhedtté.
A nyugat-németországi atom-businessből az amerikai monopolisták sem akarnak kimaradni, s többek közt a Deguss-konszernnel létesített kapcsolatok révén igyekeznek minél nagyobb részesedést biztosítani maguknak. Ez az I. G. Farbenindustrie csoporthoz tartozó konszern már a második világháború idején, Hitler megbízásából kutatásokat végzett megfelelő atom-üzemanyag előállításával kapcsolatban, s a náci hadsereg „titkos fegyverének” létrehozására irányuló munkákban is részt vett. Ma Nyugat-Németországban tiszta uránt állít elő a Karlsruhe környékén épült atomüzemek részére, s szoros kapcsolatban áll az amerikai tőkével, nevezetesen az American Metall egyesüléssel, amely az Egyesült Államok kormányának uránércet, lítiumot, valamint atom- és hidrogénbombák gyártásához szükséges más anyagokat szállít. Szoros kapcsolatot tartanak fenn az I. G. Farbenindustrie helyébe lépett részvénytársaságok a Rockefeller-csoporthoz tartozó Standard Oil társasággal is, amelynek saját képviselője van a Német Szövetségi Köztársaság állami atombizottságában. Így egyesítik erejüket a tömegpusztító fegyverek gyártására az amerikai és a német monopóliumok, amelyeknek szövetsége a múltban már milliók életébe került.
A fentebb elmondottak tökéletesen meghazudtolják azt a Nyugat-Németországban buzgón terjesztett dajkamesét, hogy az I. G. Farbenindustrie nem foglalkozik haditermeléssel.
Tegyük még hozzá, hogy az I. G. Farbenindustrie egyik kezdeményezője volt az atomkutatásokat finanszírozó nyugatnémet társaság megalakításának.
És ezt a konszernt változatlanul azok az emberek — Ambros, Wurster, Ter-Meer stb. — igazgatják, akik annak idején segítették Hitlert agressziós politikájának megvalósításában, Himmlert pedig abban, hogy az emberek millióit semmisítse meg Auschwitzban, Majdanekben, Treblinkában és Dachauban, s akik az agresszióból és a tömeges emberirtásból egyaránt óriási hasznot húztak.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!