(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)
XVIII.
Szerintem ésszerű, ha itt egy kicsit részletesebben vizsgálunk meg egy problémát, amelyet több memoár szerzője, közöttük Csujkov marsall is felvetett: nevezetesen, hogy miután február első napjaiban az 1. Belorusz Front elérte az Oderát, parancsnoksága miért nem ért el a főhadiszállásnál olyan döntést, hogy megállás nélkül folytathassa a támadást Berlin irányában?
Az „Oktyabr”, valamint a „Novaja i novejsaja isztorija” című folyóiratokban közölt visszaemlékezéseiben Csujkov azt bizonygatja, hogy „Berlint már februárban el lehetett volna foglalni. És ez természetesen közelebb hozta volna a háború befejezését.”84 „Novaja i novejsaja isztorija”, 1965. No. 2., sztr. 6. *
Csujkov elvtársnak e megállapítása éles visszhangot váltott ki sok katonai szakember részéről,85 „Vojenno-isztoricseszkij zsurnal”, 1965. No. 3., sztr. 74-76., 80-81., No. 4. sztr. 62-64. * de ő úgy véli, hogy „az ellenvetések nem a visztula-oderai hadművelet aktív résztvevőitől származnak, hanem olyan valakiktől, akik részt vettek Sztálin és a front ama parancsának a kidolgozásában, hogy Berlin irányában állítsák le a támadást és Kelet-Pomerániában folytassanak hadműveletet, vagy egyes történeti munkák szerzőitől”.86 „Novaja i novejsaja isztorija”, 1965. No. 2., sztr. 7. *
Meg kell mondanom, hogy a Berlin elleni támadó hadműveletben nem volt minden olyan egyszerű, ahogy azt V. I. Csujkov elképzeli.
Január 26-án, amikor világossá vált, hogy az ellenség nem képes feltartóztatni támadásunkat az Oderához vezető utakon fekvő megerődített körletekben, olyan értelmű javaslatot küldtünk a főhadiszállásnak, amely lényegében a következőket tartalmazta.
Január 30-ra a front csapatainak ki kell jutniuk a Bärlingen-Landsberg-Grodzisk terepszakaszra, ott előre kellett vonniuk hadtápjaikat, kiegészíteni a tartalékaikat és február 1-én vagy 2-án reggel folytatniuk kellett a támadást, hogy menetből átkeljünk az Oderán.
A továbbiakra azt terveztük, hogy lendületesen kifejlesztjük a támadást berlini irányban, s a főerőket úgy összpontosítjuk, hogy északkelet, észak és északnyugat felől kerüljük meg Berlint.
Január 27-én a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása jóváhagyta ezt a javaslatot.
Január 28-án terjesztette fel a főhadiszállásnak a megfelelő javaslatot az 1. Ukrán Front parancsnoka, Konyev marsall is. Javaslata abban foglalható össze, hogy szétzúzza a breslaui ellenséges csoportosítást és február 25-28. között eléri az Elbát, a front jobbszárnyával pedig az 1. Belorusz Fronttal együttműködve elfoglalja Berlint.
A főhadiszállás január 29-én ezt a javaslatot is jóváhagyta.
Igaz az, amit Csujkov is hangsúlyoz, hogy akkor az ellenség a Berlin felé vezető utakon csak korlátozott erőkkel rendelkezett és védelme is elég gyenge volt. Ezt mi is tudtuk. Ezzel kapcsolatban a frontparancsnokság az alábbi tájékoztatást adta a csapatoknak:
„A hadseregek haditanácsainak, a fegyvernemi parancsnoknak és a front hadtápfőnökének. Közlöm a közeli időszakra vonatkozó tájékoztató számvetéseket és a helyzet rövid értékelését.
1. Az 1. Belorusz Fronttal szemben álló ellenség egyelőre nem rendelkezik nagy csapásmérő csoportosításokkal.
Védelmének nincs összefüggő arcvonala. Jelenleg csak egyes irányokat véd és több terepszakaszon aktív tevékenységgel próbálja megoldani védelmi feladatait.
Előzetes adataink vannak arról, hogy az ellenség négy páncélos- és kb. öt-hat gyalogoshadosztályt kivont a nyugati arcvonalról és a keleti arcvonalra csoportosítja át őket. Ugyanakkor továbbra is egységeket dob át a Baltikumból és Kelet-Poroszországból.
Feltehető, hogy az ellenség az elkövetkezendő hat-hét napban a Baltikumból és Kelet-Poroszországból kivont csapatokat a Schwedt-Stargard-Neustettin vonalon fogja összpontosítani, hogy fedezze velük Pomerániát és megakadályozza kijutásunkat Stettinhez és a Pomerániai-öbölhöz.
A nyugatról átdobott csapatokat bizonyára Berlin körzetében összpontosítja, hogy védjék Berlin megközelítési útjait.
2. A front csapatainak feladatai: az elkövetkezendő hat nap folyamán szilárdítsák meg az elért sikereket, vonják előre lemaradt erőiket, töltsék fel tartalékaikat 2 javadalmazás üzemanyaggal, 2 javadalmazás lőszerrel, és lendületesen előretörve február 15-16-ra foglalják el Berlint.
Az elért sikerek biztosítása érdekében február 4-8. között szükséges, hogy
a) az 5., a 8., a 69. és a 33. hadsereg létesítsen hídfőket az Odera nyugati partján. Emellett kívánatos, hogy a 8. gárdahadsereg és a 69. hadsereg rendelkezzék egy közös hídfővel Küstrin és Frankfurt között.
Ha sikerül, jó lenne egyesíteni az 5. és 8. hadsereg hídfőit;
b) szükséges, hogy az 1. Lengyel Hadsereg, a 47., a 61. hadsereg, és a 2. harckocsihadsereg, valamint a 2. lovashadtest visszavesse az ellenséget a Ratzenburg-Falkenburg-Stargard-Altdamm-Odera vonalra. Ezután – utóvédeket hagyva a 2. Belorusz Front hadseregeinek beérkezéséig – csoportosuljanak át az Oderához, az áttörés végrehajtására;
c) február 7-8-ig be kell fejezni a poznan-schneidemühli ellenséges csoport felszámolását;
d) az áttöréshez biztosított megerősítő eszközök lényegében azok maradnak, amelyekkel most rendelkeznek a hadseregek;
e) a harckocsicsapatok és az önjáró tüzérség február 10-ig fejezzék be a jelenleg folyó közepes javításokat és a technikát állítsák szolgálatba;
f) a repülőerők fejezzék be az új alapokra való áttelepülést, s legalább hat javadalmazás üzemanyaggal rendelkezzenek a repülőtereken;
g) a front-, hadsereg- és csapathadtáp február 9-10-re készüljön fel a hadművelet döntő szakaszára.
Zsukov Tyelegin Malinyin”87
A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára, f. 2307, d. 194, 1. 111-113. *
Mint már említettem, február első napjaiban igen reális veszéllyé vált, hogy az ellenség Kelet-Pomerániából ellencsapást mér a front Odera felé előrenyomuló csapatainak a szárnyára és hátába. Idézzük most ezzel kapcsolatban Keitel tábornagyot:
„1945 februárjában-márciusában a pomerániai hídfőből ellentámadást terveztünk a Berlin irányában támadó csapatok ellen. Az elképzelés az volt, hogy a Groudenz körzetében levő »Visztula« hadseregcsoport csapatai áttörik az orosz arcvonalat, s a Warta meg a Netze folyók völgyén át Küstrin mögé kerülnek.”
Ezt az elgondolást megerősíti Guderian vezérezredes is. „Egy katona visszaemlékezései” című könyvében ezt írja: „A német hadvezetés villámgyors ellencsapást akart mérni a »Visztula« hadseregcsoport erőivel, mielőtt még az oroszok nagy erőket vontak volna előre az arcvonalhoz, és mielőtt még felfedték volna szándékunkat.”88 H. Guderian: Erinnerungen eines Soldaten. Heidelberg, 1951. S. 374. *
A fasiszta Németország katonai vezetőinek idézett sorai tehát semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy a Kelet-Pomerániából fenyegető veszély reális volt. Az 1. Belorusz Front parancsnoksága azonban időben megtette az aktív ellentevékenységhez szükséges intézkedéseket.
Február elején az Odera és a Visztula között a 2. és a 11. német hadsereg tevékenykedett. Állományukba 16 gyalogos, 2-4 páncélos és 3 gépesített hadosztály, 4 dandár, valamint 8 harccsoport tartozott. Felderítésünk adatai szerint további erők érkeztek e térségbe.
Ezenkívül Stettin körzetében helyezkedett el a 3. páncélos hadsereg, amelyet a német hadvezetés alkalmazhatott mind a berlini irányban, mind pedig a kelet-pomerániai csoportosítás megerősítésére (és ez utóbbit tette).
Megkockáztathatta-e a szovjet hadvezetés, hogy folytassa a támadást a főerőkkel Berlin irányában, amikor északról ilyen komoly veszély fenyegetett?
Csujkov azt írja: „… ami a kockázatot illeti, az a háborúban gyakran előfordul. Az adott esetben a kockázat teljesen megalapozott volt. Csapataink a visztula-oderai hadműveletben már több mint 500 km-t megtettek, s az Oderától Berlinig csak 60-80 km volt hátra.”89 ,,Novaja i novejsaja isztorija”, 1965. No. 2., sztr. 7. *
Természetesen figyelmen kívül lehetett volna hagyni azt a veszélyt, s mindkét harckocsihadsereget, meg 3-4 összfegyvernemi hadsereget Berlin ellen lehetett volna alkalmazni, s el is érhettük volna a várost. De az ellenség az északról mért csapással könnyen áttörhette volna fedező erőinket, kijuthatott volna az oderai átkelőhelyekhez, s akkor nagyon súlyos helyzetbe hozhatta volna Berlin körzetében csapatainkat.
A háború tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a kockázatra szükség van, de nem szabad túlzásba vinni. Ennek nagyon tanulságos példája a Vörös Hadsereg Varsó elleni támadása 1920-ban, amikor a fedezetlen és meggondolatlan támadás nem sikert, hanem súlyos vereséget hozott Nyugati Frontunk számára.
„Ha tárgyilagosan értékeljük a hitleristák pomerániai csoportosításának erejét – írja Csujkov -, az arról győz meg bennünket, hogy a berlini irányban támadó csapásmérő csoportosításunkat fenyegető veszélyt a 2. Belorusz Front csapataival teljesen elháríthattuk volna.”
A valóság megcáfolja ezt a megállapítást.
Az első tervek szerint a Kelet-Pomerániában levő ellenséget éppen a 2. Belorusz Front erőivel kellett volna megsemmisíteni, de ezek az erők igen kevésnek bizonyultak. A 2. Belorusz Front február 10-én kezdődő támadása igen lassan haladt. Csapatai 10 nap alatt csak 50-70 km-t tudtak előrehaladni.
Ekkor az ellenség Stargardtól délre ellencsapást mért, sikerült csapatainkat visszaszorítania és déli irányban mintegy 12 km-t előrenyomulnia.
A Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása értékelte a bonyolult helyzetet és elhatározta, hogy az addigra kb. negyven hadosztályra növekedett kelet-pomerániai ellenséges csoportosításnak a felszámolásába bevonja az 1. Belorusz Front négy összfegyvernemi és két harckocsihadseregét.
Mint ismeretes, a két front csak március végére tudta felszámolni a kelet-pomerániai csoportosítást. Íme, milyen kemény dió volt!
Csujkov szerint 1945 februárjában az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front 8 10 (közöttük 3 4 harckocsi-) hadsereget alkalmazhatott Berlin ellen.90 „Novaja i novejsaja isztorija”, 1965. No. 2., sztr. 7. *
Ezzel sem tudunk egyetérteni.
Február elején az 1. Belorusz Front nyolc összfegyvernemi és két harckocsihadseregéből csak négy nem teljes hadsereg (az 5. csapásmérő hadsereg, a 8. gárdahadsereg fele, a 69. és 33. hadsereg) maradt a berlini irányban.91 A 8. gárdahadsereg és a 69. hadsereg egy-egy hadteste Poznanért harcolt. * A front többi erőit Kelet-Pomerániába kellett irányítanunk az ottani csoportosítás szétzúzására.
Az 1. Ukrán Front pedig február 8-24. között támadó hadműveletet folytatott Breslautól (Wroclawtól) északnyugatra. E hadműveletben részt vettek a front főerői (négy összfegyvernemi és két harckocsihadsereg, valamint a 2. légi hadsereg). Az ellenség nagy erőket vont oda, és szívósan ellenállt.
A támadás 17 napja alatt az 1. Ukrán Front magasabbegységei mintegy 100 km-t nyomultak előre, s elérték a Neissét. Minthogy nem jártak sikerrel a front csapatainak azok a kísérletei, hogy átkeljenek a folyón és kifejlesszék a támadást a nyugati irányban, védelembe mentek át a keleti parton.
Azt is figyelembe kell venni, hogy csapataink súlyos veszteségeket szenvedtek a visztula-oderai hadműveletben.
Február 1-re a lövészhadosztályok létszáma általában 5500 főre csökkent, a 8. gárdahadsereg hadosztályai pedig 3800-4800 főt számláltak. A két harckocsihadseregnek 740 harckocsija volt (a harckocsidandárok általában 40, de sokuk csak 15-20 harckocsival rendelkezett). Így alakult a helyzet az 1. Ukrán Frontnál.
Ráadásul a messze a front mögött maradt Poznan és erődje még mindig az ellenség kezén volt, s február 23-ig nem foglalták el azok a csapatok, amelyeket maga V. I. Csujkov vezetett.
S végül nem hagyhatjuk figyelmen kívül az anyagi biztosítást, amelynek a támadás 20 napja alatt több mint 500 km-t kellett áthidalnia. Természetes, hogy az ilyen gyors ütemű előrenyomuláskor a hadtáp lemaradt, s a csapatoknál hiány mutatkozott az anyagi eszközökben, mindenekelőtt üzemanyagban. A repülőerők sem tudtak áttelepülni, mivel erre az időre a tábori repülőtereket az esőzések feláztatták.
Csujkov, nem elemezve alaposan az akkori bonyolult hadtáphelyzetet, ezt írja:
„Ha a főhadiszállás és a fronttörzsek kellőképp megszervezték volna az ellátást és az Oderához szállították volna időben a szükséges mennyiségű lőszert, üzemanyagot és élelmiszert, ha a repülőerők áttelepültek volna az Odera menti repülőterekre, ha a pontonos-hidászegységek biztosították volna a csapatok átkelését a folyón, akkor a négy hadseregünk – az 5. csapásmérő-, a 8. gárda-, az 1. és 2. harckocsihadsereg – február elején kifejleszthette volna a támadást Berlin irányában, még 80-100 km-t megtehetett volna, s ezt a gigászi hadműveletet a német főváros menetből való elfoglalásával fejezhette volna be.”92 „Oktyabr”, 1964. No. 4., sztr. 128-129. *
Ilyen komoly problémák megítélésekor még egy memoárírónak sem szabad ily sok ,,ha”-val dolgoznia. De maga Csujkov ismeri el, hogy az ellátás akadozott, a repülőerők és a pontonos-hidászegységek lemaradtak, már pedig ilyen körülmények mellett a Berlin elleni döntő támadás a legveszélyesebb kaland lett volna.
Ily módon 1945 februárjában sem az 1. Ukrán, sem pedig az 1. Belorusz Front nem vállalhatta a berlini hadműveletet.
Csujkov azt írja, hogy: „Február 4-én az 1. Belorusz Front parancsnoka megbeszélést tartott a 69. hadsereg törzsénél, amelyre meghívták Berzarint, Kolpakcsit, Katukovot, Bogdanovot és engem. Már az asztaloknál ültünk, vitattuk a Berlin elleni támadás tervét, amikor felcsengett a közvetlen vonal készüléke. Minthogy közvetlenül a telefon mellett ültem, jól hallottam a beszélgetést. Sztálin telefonált. Megkérdezte Zsukovot, hogy hol van és mit csinál. A marsall azt válaszolta, hogy összehívta a parancsnokokat a Kolpakcsi-hadsereg törzsénél, és a Berlin elleni támadás tervezésével foglalkozunk.
Amikor Sztálin meghallotta ezt – ahogy én értettem – hirtelen azt követelte a frontparancsnoktól, hogy szakítsa félbe a tervezést és a Pomerániában levő »Visztula« hadseregcsoport csapatainak a szétzúzására irányuló hadművelet kidolgozásával foglalkozzon.”93 „Novaja i novejsaja isztorija”, 1965. No. 2., sztr. 6-7. *
Ilyen megbeszélésre nem is került sor február 4-én a 69. hadsereg törzsénél. Tehát az a beszélgetés sem zajlott le Sztálinnal közvetlen vonalon, amelyről Csujkov ír.
Február 4-5-én a 61. hadsereg törzsénél tartózkodtam. E hadsereg Pomerániában, a front jobbszárnyán bontakozott szét, hogy az ellenség pomerániai csoportosítása ellen harcoljon. A Csujkov által említett állítólagos megbeszélésen Katukov, az 1. harckocsihadsereg parancsnoka nem vehetett részt, mivel ő a front 00244-es számú 1945. február 2-án kelt direktívája értelmében február 3-án reggeltől a hadsereg csapatainak az Oderától a Friedeberg-Bärlingen-Bandsberg terepszakaszra történő átcsoportosítását irányította.94 A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Levéltára, f. 233. op. 2307, d. 194. 1. 92. *
A 2. harckocsihadsereg parancsnoka szintén nem lehetett jelen a megbeszélésen, mert beteg volt (parancsnoki feladatkörét A. I. Radzijevszkij tábornok látta el). De maga Csujkov is február 3-án Poznanban tartózkodott, s onnan tett nekem jelentést a városért és az erődért vívott harc menetéről.95 Ugyanott, 11. 95-96. *
Nyilvánvaló, hogy V. I. Csujkovot cserbenhagyta emlékezete.
Meg kell jegyezni, hogy Csujkov 8. gárdahadserege magasabbegységeinek csak felével érkezett meg az Oderához. A többi február 23-ig Poznanért harcolt.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
