„SZÁMUNKRA MÉG CSAK EZUTÁN LESZ KIOSZTVA AZ IGAZI FEKEKETELEVES!” bővebben

"/>

SZÁMUNKRA MÉG CSAK EZUTÁN LESZ KIOSZTVA AZ IGAZI FEKEKETELEVES!

„Csivavaként visszavonult vajda, gerinctelen képviselők” – reagált az „ellenzék” Döbrögi kávézására

Orbán Viktor magyar miniszterelnök korábbi ígéretével ellentétben végül nem vétózott az Ukrajna tagjelölti státuszáról szóló uniós szavazáson, amely hatalmas visszhangot keltett idehaza, az ellenzéki pártok körében is. Mémek, de még Tiktok-videók is készültek arról, hogyan küldték ki a magyar kormányfőt „kávézni”.

Hosszú és nehéz vita zajlott le az EU-csúcson: Orbán Viktor pénteki rádió interjújában arról beszélt, hogy nyolc órán keresztül próbálta meggyőzni a résztvevőket arról, hogy ne is tűzzék napirendre az ukrán csatlakozási tárgyalások ügyét, vagy ha napirendre tűzik, akkor legyen világos, Ukrajna nem készült fel arra, hogy az unió tagja legyen.

Ugyan a magyar kormányfő már hetek óta hangoztatja álláspontját, az utolsó pillanatban valami megváltozott, hiszen Orbán Viktor végül nem szavazott az ügyben, de nem is vétózott. Elhagyta a termet. A Politico szerint Olaf Scholz német kancellár küldte ki kávézni a kormányfőt:

Menjen, igyon egy kávét!

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor tehát nem tiltakozott a távolmaradással, nem szimbolikus gesztust gyakorolt, „hanem egész egyszerűen kiküldték az ülésteremből, mint egy rossz gyereket, aki zavarja a tanórát”.

Megint az történt, amit már sokszor láttunk: a Budapesten harcias szövegeket mondó miniszterelnök Brüsszelben árnyékától megijedt csivavaként vonult vissza az első szóra

– fogalmaz a DK közleménye.

„Nagy mellényből nagy zakó”

A DK úgy véli, Orbán Viktor ismét bemutatta, hogy „nagy mellényből lesz a nagy zakó”, a harc pedig számára egészen odáig tart, amíg ki nem küldik kávészünetre. „Amíg a másik 26 tagország vezetője az EU jövőjéről döntött, addig Orbán arról hozott felelős döntést, hogy espressót vagy lattét igyon” – teszik hozzá.

Ez az esetet csak még kínosabbá és nevetségesebbé teszi, hogy azt az Orbánt küldték ki egy brüsszeli szavazásról, akinek manapság a szuverenitás lett a kedvenc szava

– olvasható a közleményben, amelyben a DK szerint Magyarország csak egy új kormánnyal tudná képviselni érdekeit az Európai Unióban.

Akit küldeni sem kellett

Az ellenzéki párt vezetője, Gyurcsány Ferenc sem hagyta szó nélkül a történteket. TikTok-oldalán megosztott videójában a közleménnyel egyező gondolatokat fogalmazott meg egy folyosón, egy csésze kávéval a kezében.

Egy korábbi bejegyzésében Gyurcsány Ferenc egy képet osztott meg, amely valószínűleg a videó készítésekor készült róla:

Kávé a folyosón. Magamtól jöttem, nem kiküldtek. Boldog karácsonyt!

– jegyezte meg a kép mellé.

„Ehhez gerinc kellene”

Nem csak a DK, a Momentum is megszólalt a témában. Tompos Márton, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese közösségi oldalán úgy fogalmazott:

Úgy látszik, Orbán nem csak a saját képviselőiből, de a propagandistáiból is totál hülyét csinált. Kíváncsi vagyok, hogy hányan fognak felállni, hogy »ja, ha ennyit ér a munkánk, akkor hagyjuk…«

– fogalmazott a képviselő, majd zárójelben megjegyezte: valószínűleg ezt senki nem teszi, „mert ehhez gerinc kellene”. Később pedig egy mémet is megosztott a történteket felidézve:

„A Fidesznek nem elvei, üzletei vannak”

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az X-en (korábban Twitter) osztotta meg gondolatait Orbán Viktor döntéséről.

Pontosan az történt, amit a tegnapi felszólalásom során elmondtam az Országgyűlésben Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásaival kapcsolatban. Orbán Viktornak és a Fidesznek nem elveik, hanem üzleti érdekeik vannak. Megindultak az eurómilliárdok Magyarországra, hirtelen már Brüsszelnek sincs baja a korrupcióval, így aztán Orbán Viktor – ígéretével ellentétben – nem vétózta meg Ukrajna csatlakozási tárgyalásait

– fogalmazott bejegyzésében Toroczkai László. Szerinte most teszik tönkre az EU tagállamait, mert „senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy az európai, közöttük, a magyar adófizetők fogják fizetni azt a rengeteg pénzt, amit Ukrajna fog felemészteni”.                                                                                          (index)

A balrad.hu kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A fenti cikkben megfogalmazott „ELLENZÉKI” ÁLLÍTÁSOK a vajda brüsszeli KUSSOLTATÁSÁRÓL mind – mind IGAZAK! Talán Toroczkai vélekedése a LEGTALÁLÓBB AZ ÖSSZES KÖZÜL!

Ám ha IGAZÁN ŐSZINTÉK AKARUNK LENNI, akkor ki kell jelentenünk mindenféle kertelés és köntörfalazás nélkül: CSÜTÖRTÖKÖN BRÜSSZELBEN NEM TÖRTÉNT MÁS EGYÉB, MINT KÉT POLTIKAI BŰNSZÖVETSÉG (az EU és a vajdabanda) TISZTÁZTA AZ ERŐISZONYOKAT – EGYMÁSSAL! (Azaz: TALÁN NEM IS CSAK KETTŐ, HANEM HÁROM – EU-vajdabanda-„magyar” ellenzék- JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI ERŐVISZONYAIT!)

Ergo: A GYARMATOSÍTÓ EU TUDTÁRA ADTA ORSZÁGNAK – VILÁGNAK: A BŰNSZÖVETSÉG AKARATÁVAL SZEMBEN EGYETLEN TAGNAK SEM LEHET KIFOGÁSA!

Ezt pedig vajdánk IS TUDOMÁSUL VETTE – RÁADÁSUL MÉG KERESETT IS A DOLGON!

Az pedig, hogy Ő MAGA MIT ÁLLÍT A TÖRTÉNTEKRŐL? – HÁT ANNAK SEMMI JELENTŐSÉGE NINCS! Hiszen ő maga jelentette ki még vajdálkodása kezdetén:

Annak sincs az égvilágon semmi jelentősége, hogy a történtekről miként vélekedik a „magyar” ellenzék!

A TÖRTÉNTEKNEK EGYETLEN JELENTŐSÉGE VAN! MINKET – MAGYAROKAT! – KÜLDTEK KI AZ ALKUTEREMBŐL! Mondván: A TI NEVETEK ITT CSAK „KUSS”!

Valami azt súg(hat)ja NEKÜNK, hogy SZÁMUNKRA MÉG CSAK EZUTÁN LESZ KIOSZTVA AZ IGAZI FEKEKETELEVES! Amit a magukat „MAGYAR” – nak nevezni merő polthykay elythünk (bűnbandáink) kotyvasztottak össze! NEKÜNK!

“SZÁMUNKRA MÉG CSAK EZUTÁN LESZ KIOSZTVA AZ IGAZI FEKEKETELEVES!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Viktorhoz képest a házatlan csiga megtestesült gerincoszlop.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com