Háztetőre menekültek a férfiak a megvadult medve elől, de az állat utánuk mászott: torokszorító videó készült az esetről
Erre a találkozásra még sokáig fognak emlékezni a férfiak.
Medve a tetőn
Futótűzként terjed az interneten a felvétel, amelyen egy ház bádogtetején álldogáló, rémült embercsoport látható. A háttérben felsejlik egy hóval borított hegylánc és az érintetlen természet, így a jelenet első blikkre egészen idillinek tűnhet. De csupán akkor, ha az ember nem vesz tudomást az épület mellett masírozó, megtermett barnamedvéről, amely vélhetően a tetőre kergette a férfiakat.
A helyzet eleve igen kiélezett, ám a következő pillanatban kiderül, hogy a medvének nem okoz nagy gondot, hogy felmásszon a tetőre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A mindenevő medvék étvágya határtalan, és szinte mindent megesznek, még a szemetet is. Emiatt gyakran tévednek be emberek által lakott területekre.
A medvék általában próbálják elkerülni az embereket, de mint ahogy a legtöbb vadállat, adott helyzetben ők is meg tudnak vadulni, és át tudják adni az irányítást a vadászösztönüknek. Ráadásul a mászás sem okoz nekik problémát.
Szerencsére a videón látható eset során senkinek nem esett baja. De ha a mackó nem zuhan le a tetőről, akár nagy baj is történhetett volna.
Medvék foglalták el egy család medencéjét: imádni való videó készült róluk
Ennél cukibb videót ma már biztosan nem látsz!
A nyári hőség bizony nemcsak az emberek életét nehezíti meg, hanem a vadállatokét is.
Valószínűleg ezért dönthetett úgy egy kaliforniai medvecsalád, hogy egy hátsó kertben található medencében próbálják meg lehűteni magukat. Az esetről készült videónál ma már biztosan nem látsz cukibbat.
Medvék a medencében
A videón jól látható, ahogyan a mackók bemásznak egy kaliforniai ház hátsó udvarába, majd elkezdenek ismerkedni a medencével. Amíg az anyamedve a medence körül sétál, a bocsok a mancsukkal ellenőrzik a víz hőmérsékletét. Az anyamedve a lépcsőhöz érve aztán hezitálás nélkül belesétál a kristálytiszta vízbe.
A merészebb medvebocs hamarosan csatlakozik az anyukához, de a másik kismedvének még kell egy kis idő, hogy bátorságot gyűjtsön. Mikor végre sikerül, ő is beugrik a medencébe, így az egész család együtt fürdőzhet.
Kis idő múlva az egyik bocs kimászik a vízből, és odasétál az üvegajtó másik oldalán álló kameráshoz. A mackó azonban nem sokat törődik az őket filmező emberrel, inkább elkezd játszani az egyik, teraszon található cipővel. (femina.hu)
Videó: békésen sétálgatott az oroszlán az olaszországi városban
JUST IN: A lion roams the streets of Ladispoli, Rome, Italy. pic.twitter.com/EnkNzxNFV7
— Insider Corner (@insiderscorner) November 11, 2023
Sikerült megörökíteni, ahogy egy elszabadult oroszlán sétálgat Róma közelében, a 40 ezer lelkes Ladispoli utcáin – írja a Daily Mail. Az esetről készült videót az X-en (korábbi nevén Twitteren) tették közzé.
Az oroszlán miatt többen autójukban rekedtek. A hatóságok arra kérték a helyieket, ne hagyják el otthonaikat, amíg be nem fogják a Kimba nevű egyedet.
A példányt hétórányi munka után sikerült befogni. Leterítéséhez két altatólövedék is kellett, mivel az első találat után még éber maradt.
Alessandro Grando polgármester azt állítja, nem adott engedélyt a cirkusz számára, igaz, meg sem akadályozhatja a csoport jelenlétét. A befogást követően az állatot átadták a cirkusznak.
A polgármester abban bízik, hogy az eset felébresztheti a lelkiismeretet, és véget érhet az állatok cirkuszi kizsákmányolása. Egyre több helyen törekednek arra, hogy betiltsák az állatok szórakoztató céllal történő szerepeltetését. (24.hu)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Egy embermese is:
https://szmm.substack.com/p/irodalom-embermesek-rozsa-es-kenyer
IRODALOM- Embermesék: Rózsa és kenyér – Szent Erzsébet ma is életképes legendája
SZŐKE MÁRIA MAGDOLNA
2023. NOV. 11.
Asztalomon nagy csokor kései virág… szép, de kissé kusza rózsacsokor van. Magam vettem tegnap a rogi-piaci villamosmegállóban, egy rokonszenves magyar öregnénitől. A megálló lépcső-feljárójánál ült, előtte egy vederben a rengeteg rózsa. Kusza, de nagyon szép csokrok, semmi művi nem volt bennük, mint például a virágkötők mesterkélt csokraiban. Muszáj volt odamennem. Kérdeztem mennyi, mondta, 5 lej, azaz kb. 1 euró, egy csokorral.
Tiszta, de szegényes, kopottas öregasszony volt. Mosolyogva nyújtotta át a csokrot s vette el a pénzt. S elmondta, hogy már nincs meg a kis veteményese, mert valami útjavítás miatt hátul felásták a kertet, s azóta sem csinálták vissza, de idén annyi, de annyi rózsa termett újra, ilyen későn nála, hogy olyan lett a házikója, mint egy virágház.
Szinte szép azért a házikó mert az övé, élete minden percét őrzik a régi falak, a kis kertecske…szóval szép kis ház…pedig eléggé mállik a vakolata már… és akkor eszébe jutott, a bő áldású rózsákból csokrokat köt, olcsón adja, had tudják megvenni, akik egy kis szépet akarnak vinni lakásukba.
S ha az emberek megveszik, hát ez már egy kis kenyérpénz lesz.
Egy csokor rózsa, egy kicsi, félkilós kenyér…
Lassan egyre többen álltak meg , sokan vettek az olcsó de szép rózsacsokrokból. Elbúcsúztam a nénitől, s ahogy idehaza elrendeztem a vázában a rózsákat, úgy éreztem valaki, valahonnan messzi szentségi síkokból megérinti a lelkem és szól hozzám…
Rózsákról szól és kenyérről. S egyszerre megismertem. Szent Erzsébet legendája* érintette meg a lelkemet, a rózsává változott kenyér története…
Szép borzongást éreztem, ahogy megszagoltam az illatos virágokat. Lám, ha szeretet és emberség van a lelkünkben szentjeink csodái életre kelnek, segítenek minket. Íme, megtörtént most is a csoda, kenyérré változott a szegény néni rózsája…Valóságosan is és átvitt értelemben is. Visszamosolyogtam az idő tengerén Szent Erzsébetre és kértem, adjon az embereknek hitet, hogy ebbe a furcsa káoszba fordult, kétes világban, hogy segítsük a rózsa csodáját… és ha a piacokon öreg termelőknél látunk kerti virágot, zöldséget, hát tőlük vegyük meg, mert ezek a termékek élnek és nem a multi kereskedők vegyszeres, génmanipulált torzói… Óh, lehet nem hatalmasak, színpompásak, de igaziak. Mint ez a kusza kis csokor az asztalomon…
*Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, eközben sógorával, Henrikkel találkozott. Arra a kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Amikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon.”