Öt évnyi kitartó véleménynyilvánítást követően bebizonyosodott, hogy mi értelmeztük helyesen az új Gytv-t.
Bárki bejelentés és rendőrségi egyeztetés nélkül tüntethet közterületen akár többedmagával is, ha a tüntetést nem hirdetik meg és nem toboroznak résztvevőket a tüntetésre, illetve ahhoz nem csatlakozhat bárki szabadon.
Szinte napra pontosan öt évvel az új Gytv. tervezetének megjelenése után a Kúria megerősítette, hogy egy gyűlés csak akkor nyilvános, ha a csatlakozás lehetőségére felhívás történik. Egyéb esetben még akkor sem tekinthető nyilvánosnak, ha az nyilvános helyen valósul meg.
Nem volt egyszerű játék ezt elérni.
Sok eljárásban bizonygattuk, hogy attól, hogy valaki egyedül vagy többedmagával kinyilvánítja a véleményét, az nem jelenti azt, hogy ahhoz a véleménynyilvánításhoz bárki más is szabadon csatlakozhat.
Több esetben látszott az eljárásokban, hogy tudják, hogy igazunk van, de a bevett – de téves – gyakorlatot nem merték felrúgni. Inkább bizonyítottság hiányában mentettek fel minket. Mondván, nem lehet megállapítani, hogy ki a szervező.
Mi nem így akartunk győzni. Nem megúszni akartuk, hanem bebizonyítani, hogy csak akkor lehet szabadon csatlakozni egy véleménynyilvánításhoz, – legyen annak bármennyi résztvevője – ha a résztvevők vagy a szervezők a csatlakozás lehetőségét egyértelműen kifejezték. Például nyilvános felhívást tettek a csatlakozásra vagy meghirdették azt.
Találkoztunk több esetben olyan rendőrökkel és bírósági titkárokkal, akik egyetlen véleménynyilvánítót is gyülekezéssel marasztaltak el amiatt, mert az Ő véleménynyilvánítását egy vagy több sajtós közvetítette vagy rögzítette.
Volt olyan bíróvá válni akaró titkár is, aki egyészen addig elment, hogy szerinte azért lehet nyilvános rendezvényről beszélni, mert a Facebook élő közvetítésében csatlakoztak a nézők és hozzászólásokat is írtak.
Úgy tűnik, hogy egy kis seggnyalásért némelyeknek bármi ráfér az arcára.
A sok eljárás azért indult a Sárgapólósok ellen, mert amikor 2018. nyarán nyilvánosságra hozták trócsányi gazságügyi miniszter egyik utolsó ténykedéseként megalkotott úgy gyülekezési törvényt, egyetlen véleménynyilvánítást sem jelentettünk be. Így tiltakoztunk a véleménynyilvánítás szabadságát nyíltan korlátozó törvény ellen.
Sokáig jól elvoltunk azzal, hogy nem tudták bizonyítani, hogy ki volt a szervezője az egymáshoz közeli – gyakran egymás melletti – véleménynyilvánításoknak. Leginkább azért nem tudták bizonyítani, mert nem is volt szervezője. A Sárgapólósok tették a dolgukat egyénileg.
Ilyenkor sokszor belekötöttek abba, hogy a különböző véleménynyilvánítók és a sajtósok is hasonló öltözékben voltak, illetve, hogy ismerik egymást és azt is felrótták, hogy egy mozgalomhoz tartoznak; közösen a céljaik.
Egész jól álltuk a támadásokat, és sok eljárást megnyertünk.
Aztán az orbáni bűnbandának elborult az agya. Ki akartak csinálni minket, de végül jól tökön szúrták magukat.
A járvány idején hosszú időre minden gyűlést megtiltottak, ráadásul már nem csak a szervezőt büntették, aki nem jelentette be, hanem a résztvevőket is.
A résztvevőket szabálysértési eljárás alá vonták, az általuk szervezőnek tartott személyek ellen közigazgatási bírságot róttak ki.
Ez utóbbiakat ráadásul mindenféle eljárás, meghallgatás és védekezési lehetőség nélkül, egy azonnal végrehajtható határozatban. Csak úgy röpködtek a százezres bírságok.
Marikának és Ferdinándnak ilyenekből több mint másfélmilliónyi bírság jött össze.
Az ilyen közigazgatási eljárásokban csak úgy lehetett ellent mondani, – szerintük – hogy pert kellett indítani annak, akit az említett eljárásokban elmarasztaltak.
Lehetett volna másként is, tettük is, de azokat az egyszerűbb utakat sorra figyelmen kívül hagyták.
Egyébként ilyen közigazgatási pert közel sem olyan egyszerű elindítani, mint például egy szabálysértési eljárásban egy kifogást benyújtani, ami által bíróságra kerül az ügy.
Természetesen ezt is kitanultuk. Végül Marika és Ferdinánd összesen hét közigazgatási pert indított.
Annyira fura eljárások voltak ezek, hogy a hétből hat esetben előbb a Fővárosi Törvényszék egyesbírói tanácsokban bírálta el ezeket.
Mindegyikben vagy a Sárgapólósoknak adtak igazat, vagy visszadobták az ügyeket a rendőrségnek azzal, hogy tessék normális eljárásokat lefolytatni, és mellőzzék az orbáni bűnbanda seggnyalását. Különösen ez utóbbi felhívás a BRFK kisköcsög jogászának szólt, aki látszólag az életét tette fel arra, hogy a Sárgapólósokat elkaszálja.
A hírek szerint az egyik általunk nyert tárgyalás után magából kikelve a folyosón hangosan megismételte többször, hogy most egy doboz nyugtatót kell bevennie.
Közben beszállt az eljárásokba a Kúria is, és megállapította, hogy ezeket az ügyeket háromtagú tanácsokban kell elbírálni.
Így a felülvizsgált ügyet újból, most már háromtagú tanácsban bírálták el és a folyamatban lévő többi ügyet is áttették háromtagú tanácsokba.
Mindegyeik eljárásban végül megtörtént az, amit fentebb már kifejtettem. – A GYtv. helyes értelmezése.
Ezen törvényszéki döntések közül az egyiket erősítette meg a Kúria a Kfv.IV.37.234/2023/8. ítéletével.
Így már teljesen egyértelmű, hogy (részletek a Kúria a törvényszéki ítéletekből)
– Attól nem lesz egy véleménynyilvánítás Gytv. szerinti gyűlés, hogy az nyilvános helyen történik még akkor sem, ha ezt többen teszik.
– Ahhoz, hogy egy véleménynyilvánítás gyűlés legyen, szükséges, hogy a szabad csatlakozás lehetősége fennálljon.
– A gyűlésen történő részvétel nem puszta formalitás, a részvétel nem a jelenlét szinonimája.
– Kizárólag az absztrakt cél fennállása alapján az azonos helyen tartózkodókat gyűlés résztvevőinek nem lehet tekinteni.
– Csak akkor lesz nyilvános egy gyűlés, ha a gyűlésen való részvételre irányuló felhívás nyilvánosan elérhető.
– A ruha színe nem gyűlésképző tényező.
– A legtöbb eljárásban idézték az EJEB Tatár- Fáber ügyben hozott magyar vonatkozású döntését.
Izgalmas és használható megállapításokat találunk a Kúria ítéletben az ügyazonosság megítélése tekintetében is.
A döntés elvi tartalma:
Két személy közterületen megvalósuló, közügyekben történő véleménynyilvánítása nem minősíthető gyűléssé: Ahhoz az is kell, hogy a résztvevőket összekösse a vélemény közös, gyűlésen való kinyilvánításának a szándéka. Önmagában az a körülmény, hogy nincs jogszabályi akadálya a közterületi rendezvényhez csatlakozásnak, nem jelenti azt, hogy az nyilvános összejövetel volna.
Fontos kiemelni, hogy a kitartásunkat erősítette az a sok jó döntés és előremutató hozzáállás, amit az út során tapasztaltunk többek között a:
– Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság,
– Esztergomi Rendőrkapitányság,
– Zalaegerszegi Járásbíróság,
– PKKB több bírója
– a fent említett Fővárosi Törvényszék közigazgatási tanácsai és végül a Kúria által.
Miközben sorra születtek a helyes döntések, – amik egyébként összecsengenek az EJEB és a Kúria mostani döntésével – egyre kevesebb eljárás indult ellenük ugyan olyan cselekmények miatt, mint amik miatt korábban eljárásokat indítottak és büntetéseket szabtak ki. Egy esetben, a meg nem fizetett jogerős pénzbírság átváltoztatását is mellőzték.
Azóta már több eljárásban, különböző bíróságok is hivatkoztak a Kúria döntésére és az eljárás alá vontak számára kedvező döntéseket hoztak.
Az új Gytv. miatt a legtöbb eljárás a fent már említett Golcs Ferdinándné Marika és Golcs Ferdinánd, valamint Póka Anita, Sándor László és Póka László ellen indult. Ezek nagyobb részében győztünk.
Összesen ebben az időszakban 22 ügyet nyertünk meg. – hét közigazgatási eljárást és tizenöt szabálysértési eljárást.
Négy szabálysértési eljárás végződött kifizetett pénzbírsággal vagy ledolgozott kényszermunkával.
A Kúria döntést követően egy szabálysértési eljárás nem került átváltoztatásra, az új eljárásban pedig rendőrség felmentő határozatot hozott ugyan arra a tényállásra amire korábban elmarasztalt a PKKB egyik seggnyaló bírósági titkárának a segítségével.
Szintén a Kúria döntést követően egy korábbi elmarasztalással végződött eljárás átváltoztatás előtt felfüggesztésre került.
Még érdemes megjegyezni, hogy a Gytv. téves értelmezésében élen jártak a BRFK V. és XII. kerületi rendőrei, a BRFK – magát nagy embernek tekintő – központi jogásza mellett.
A zalaegerszegi és siófoki rendőrök szintén beálltak orbánsegget nyalni.
Fontos még látni, hogy a fenti eredményeket ügyvédek nélkül, észszerű jogi érvelésekkel és főleg a következetes és kitartó cselekvéseink által értük el.
Természetesen megyünk tovább a többi, még folyamatban lévő ügyeinkben is. Hasonló kitartásra és elszántságra lesz szükségünk.
Különösen azért, mert ezek most leginkább azok a büntetőeljárások, ahol néhány politikus és az elsőszámú uzsorás hisztiznek, – mint a fürdős kurvák – hogy úgy nyilvánítottuk ki néhányszor a véleményünket, hogy a vélemény eljutott hozzájuk. Gyakorlatilag a házuk közelében lévő közterületen.
Ezt akarják seggnyaló rendőrök, ügyészek és bírók bűncselekménynek beállítani.
– A kövér házmester büntetőügyében úgy született elsőfokú döntés, hogy a bíró elfelejtett indokolni. Ezt még az ügyészség is szóvá tette a fellebbezésében és leírta, hogy hogyan kellett volna indokolnia a bírónak. Ebben az ügyben másodfokú nyilvános ülés a Budapestkörnyéki Törvényszéken a Thököly úton lesz 2023.12.06. napján 9:30-kor a 401-es tárgyalóban.
– A rezsiszilárd és bóna képviselő összevont ügyében szintén született elsőfokú elmarasztalás. Itt a bíró arra alapította az érvelését, hogy az volt a bűncselekmény, hogy az adott közterületen nyilvánítottuk ki a véleményünket. -Ennek is beszorult a nyelve orbán és bűntársai seggébe.
– Az elsőszámú uzsorás büntetőügyében elsőfokon – közel hat évvel az első tárgyalás után a 20. tárgyalás lesz 2023.12.14. napján 9 órakor a BKKB-n, a 3. emeleten. Itt annyira nem akarja az igazságot és a védelem érveit meghallani a bíró, hogy megtiltotta a vallomások és észrevételek szóbeli megtételét. Tette ezt azt követően, hogy a 17. tárgyaláson egy új vádiratot nyújtott be az ügyész.
Ezekben az ügyekben sem hagyjuk magunkat.
Ez utóbbi ügy az, amelyikben én (Póka Laci) már több mint hat és fél éve ki vagyok tiltva Budapestről.
A képek között a Kúria ítéletet olvashatjátok és néhány képet láthattok a kriminalizált akciókról ezen a hivatkozáson: https://www.facebook.com/YellowPressASargapoloshirugynokseg/posts/pfbid027n4MZNPhrQLqmvdCCoaAHNmAJxPk5yAMaF6kdvc4p8nfZjn9JQXH8v6LyePkNmATl
Most is bebizonyosodott, hogy érdemes bátran élni és sokat remélni. De az eredményhez sokat kell cselekedni is.
Miután vélhetően a pedofideszes bűnbandához tartozó számítógépes bűnözők a „Nem adom a házamat” nevű facebook oldalunkat megtámadták és törölték, a Sárgapólósok a Yellow PRESS – A Sárgapólós Hírügynökség” nevű Facebook oldalon követhetők.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
! O1G !
Sárgapólósok büntetései és eljárási költségei:
Az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi
#Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza
Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
