ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A december 17-i és azt követő napok sajtójából kiderül, Horthy mit tekint a Prónay naplója szerinti nagyon jó ellenmunkának a kommunisták szervezkedésével szemben.
Kozma sajtókonferencián felolvassa a fővezérség hivatalos közleményét az állítólagos kommunista összeesküvésről. Fő célja: gyilkos merénylettel a Nemzeti Hadsereget megfosztani vezérétől, Horthy Miklóstól, és az így támadt zűrzavarban megdönteni az ellenforradalmi kormányrendszert.
A nyomozás – közli a fővezérség – fényesen sikerült. Teljes bizonysággal felfedték az összeesküvés értelmi szerzőit: kik, mikor, minő megbízatással érkeztek Budapestre. Az elfogottak vallomásaiból megállapították: a hónapokon át Bécsben és Budapesten folytatott megbeszéléseik és tárgyalásaik révén a kommunisták végső cél gyanánt a proletárdiktatúra visszaállítását tervezték. Ennek keretében a Margit körúti fogház főfoglárjának megvesztegetése útján ki akarták szabadítani a halálraítélteket, mindenekelőtt Korvin Ottót. Ha a kiszabadítás ily módon nem sikerült volna, akkor repülőgépet szereztek volna avégből, hogy erről bombákat, robbanóanyagot bocsássanak le a kivégzés színhelyére, és az így keletkező tumultusban megszöktessék az elítélt kommunistákat …
Kozma állítása képtelenség, hiszen a Margit körúti fogházban az ellenforradalom a kommunista párt színe-javát, közel ezeregyszáz elvtársat tart letartóztatásban. A fogház bombázása eseten elpusztulnának.
A kommunisták – folytatja Kozma – azért helyezték a legfőbb súlyt Horthy Miklós fővezér meggyilkolására, mert benne látják a legnagyobb akadályát a proletárdiktatúra visszaállításának. Ezt elérendő határozták el, hogy a Gellért-szállót, amikor a fővezér és törzse a szállóban tartózkodik, levegőbe röpítik. Ha a tervük nem sikerül, tőrrel vagy méregbe mártott tűvel teszik el láb alól a fővezért.
A miniszterelnökséget, a királyi palotát, a Mátyás-templomot, az Operaházat, a Bazilikát és több középületet fel akartak robbantani … Arra az esetre, ha koronázási ünnepély vagy ehhez hasonló más közjogi vagy egyházi ünnepély történnék, ahol a magyar közélet képviselői jelen vannak, ezek elpusztítására is bombamerényletet terveztek.
A mindig szenzációéhes polgári lapok felkapják és felnagyítják a Kozma által koholt vádat. Egy részük örömmel harsonázza Horthy megmenekülését. A Népszava a hivatalos fővezérségi közleményt ismerteti.
A hatalmas méretű, kommunistaellenes uszító hadjárat – többek közt – azt célozza, hogy a figyelmet eltereljék a Kecskeméten és környékén elkövetett vérengzésekről. A fehérterror újabb jogcímet szeretne találni Korvin Ottó, László Jenő és társai 1919. december 29-re tervezett kivégzésére, a haladó nemzetközi és baloldali magyar sajtó tiltakozásával szemben.
Huszár Károly a lapoknak adott nyilatkozatában gratulál Horthynak. Kijelenti: a leleplezett kommunista összeesküvés és merénylet szálai Leninhez vezetnek. A nyomozásról megállapítja: Prónayéknál a legjobb kézben van.
A hazugságokra épített összeesküvést Kozma, a fővezérség propagandavezetője kiszélesíti a Szociáldemokrata Párt elleni választási harccá. Közli: a kommunista összeesküvés szálai elvezetnek a Szociáldemokrata Pártig, a Népszavá-ig. Prónay tisztjei házkutatást tartanak a Népszavá-nál és a Szociáldemokrata Párt titkárságán.
Huszár miniszterelnök a KNEB, Rubinek földművelésügyi miniszter a Kisgazdapárt nevében, nyilvánosan kijelenti: a polgári társadalom nem mehet együtt a szociáldemokratákkal, akiknek egy része a kommunistákkal azonosította magát. – Hogy most még együtt megyünk – mondja -, az abból a kényszerhelyzetből folyik, amelyet számunkra az antant teremtett. A megegyezést, melyen a koalíciós kormány alapul, a választások befejezéséig álljuk. Utána a szociáldemokratákkal való együttműködés ki van zárva …
A szociáldemokrata vezetők hivatalos nyilatkozatban veszik tudomásul a házkutatásokat! Rendőri ténykedésnek tekintik, amit a vizsgálat érdekében nem lehet kifogásolni. Tagadják, hogy pártjuknak bármi köze lenne a Horthy-ellenes merénylettervhez; elítélnek minden kommunista puccskísérletet.
A kommunizmusról való véleményünk az – írja a Népszava -, hogy a magyar szociáldemokrata munkásság ma a legnagyobb energiával szállna szembe a bolsevizmus minden fölülkerekedési kísérletével szemben, ha ilyenről egyáltalán szó lehetne. A Szociáldemokrata Párt ezt kívánja bizonyítani azzal is, hogy reá nézve nagyon súlyos körülmények között részt akar venni a nemzetgyűlési választásokban. Mindössze azzal utasítja vissza a lap a jobboldal törekvését, hogy a Szociáldemokrata Pártot ki akarják szorítani a választásokból és a kormányból.
A Szociáldemokrata Párt tagja marad a Huszár-kormánynak, amely 1919. december 29-én hajnalban kivégezteti Korvin Ottót és társait. Két csoportban végzik ki őket. Munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, a magyar nép hű fiait, akik a tanácshatalom, a haza védelmében vörös zászlóval mentek a csatába. Emelt fővel, az Internacionálét énekelve lépnek a bitófa alá. – Éljen a szocialista Magyarország! Éljen a kommunista párt! – kiáltják.
Korvin Ottó tiszta, nagy nyugalmával utolsó perceiben is mindenkit, akivel a siralomházban beszél, bátorít, vigasztal. Reggel, miután felkel, határozott vonásokkal megírja utolsó üzenetét. Még van néhány perce, hogy elolvassa újból felesége levelét. Kislányuk született. – December 27., szombat … Ottóm, kedvesem, megtörtént. Életet adtam. Mária lett, nem Péter, mint vártuk … Az élet kegyes, amikor éltető erőmet, legdrágább kincsemet, mindenemet, Ottómat elviszi, elhozott egy új kis életet, amely erőt ad …
Ahogy Korvin leér az udvarra, a tisztek és az ellenforradalmi nézősereg gyalázkodásai röpködnek felé. Korvin Ottó alakja azonban most is felmagaslik. Utolsó szava a magyar népért, a pártért, a testvér bolsevik forradalomért, Leninért hangzik.
A külföldi sajtó tiltakozó cikkeivel kapcsolatban, amelyek rendkívül élesen támadják és elítélik a magyarországi fehérterrort és ennek kormányát, Huszár Károly miniszterelnök levelet intéz a budapesti antantmissziókhoz. Nem tudja tagadni a megtörténteket, de megkísérli indokolni a Tanácsköztársaság idején elkövetett kivégzésekkel. A magyarországi fehérterror eltussolására a következőket írja: – Tábornok urak, kérem, gondoljanak az 1871. évi Párizsi Kommün megtorlására, a finnországi 1918-as fehér uralom borzalmaira, a galíciai, oroszországi népítéletek arányaira és szörnyűségeire …
Felidézve az európai burzsoázia különböző tetteit a forradalmak letörésére, Huszár arra a következtetésre jut, hogy a Párizsi Kommün után aránylag sokkal több munkást, parasztot gyilkolt le a francia, a finn, a lengyel vagy orosz ellenforradalom, mint a magyar Nemzeti Hadsereg. A magyar kormány tehát tulajdonképpen nagyon enyhén bánik a kommunistákkal …
A magyar sajtó még mindig hangos a fővezér elleni kommunista merényletterv meséjétől. Elsősorban Gömbösék akarják igazolni a fehérterrort, elősegíteni Horthy népszerűségét.
A kommunisták nem adták fel a küzdelmet – ismeri el könyvében Horthy is. – Rendőrségünk 1919. decemberében letartóztatott néhány kommunistát, akiket bécsi központjuk azért küldött ki, hogy a királyi várpalotát, ahol a nemzetközi katonai misszió székelt, továbbá több minisztériumot és a Gellért-szállót is felrobbantsák, ahol főhadiszállásom volt.
S a Horthy-történetírók által magasra szárnyal az újabb legenda egyrészt a nagy hazafi fővezérről, aki mindent elkövet az ország nyugalmáért, megbékéléséért, másrészt a gonosz kommunistákról, akik tőrrel, méreggel, hatalmas középületek romba döntésével akarják Horthyt meggyilkolni.
A merényletterv végrehajtásának meghiúsulásakor és az újév alkalmával megkapó módon nyilatkozik meg a fővezér iránt táplált rokonérzés – írja Pilch.
Doblhoff – mielőtt a merényletterv alkalmából rátérne a fővezér magasztalására – az ország helyzetét vázolja. – Az élelmiszerhiány Budapesten katasztrofális méreteket ölt. A péküzletek és mészárosboltok előtt hosszú sorok ácsorognak. A tejfelhozatal állandóan akadozik, főzeléket csak keveset lehet beszerezni, az is rossz minőségű. A nagyvárosi élelmezési rendszer összeomlásának egyik oka a forgalmi rendszer teljes csődje. Nincs elég lokomotív, hiányoznak a vasúti kocsik és a szén, miután a széntermelés rettenetesen visszaesett. A budapesti elektromos műveket nem lehet rendesen ellátni, súlyos takarékossági intézkedések válnak szükségessé. Éhező, didergő emberek ténferegnek a rosszul világított utcákon. A lakásokban legfeljebb egy szobát fűtenek.
A nyomor, elesettség és lelki meghasonlottság kegyetlen levegőjében új izgalmat jelentenek a kommunista perek … A kommunista agitáció a föld alatt tovább él, a proletárdiktatúra visszaállításán dolgozik … Az összeesküvők a levegőbe akarják röpíteni a Gellért-szállót, ez lenne a jel az új forradalom kitörésére … Vannak, akik azt képzelik, az ő dolguk, hogy elébe vágjanak a bíróságok ítélkezéseinek … Horthynak szüksége van minden erejére, hogy a vak szenvedélyeket megfékezze, a nyugalmat helyreállítsa. Ez a feladat, az országban uralkodó rettenetes nyomorra való tekintettel, szinte megoldhatatlan. Horthy újra beveti személyiségének súlyát. Hangsúlyozza az egyetértés és összefogás, a rend és a nyugalom feltétlen szükségességét. Megmagyarázza az embereknek, hogy ezekből az egyéni bosszúhadjáratokból csak a haza számára származhatik soha jóvá nem tehető kár …
Ez a Doblhoff-legenda. A valóság az, amit megint Prónay ír meg a naplójában: hogy Horthy személyesen adott neki parancsot újabb politikai gyilkosságokra.
– Szememre vetette Horthy – írja Prónay – az ország több részében, főleg a Dunántúlon talált több zsidó hullát. Mint mondotta, ismét új tápot ad az ilyen a külföldi sajtó támadásainak. Szerinte szüntessük be ezen kis zsidók elleni atrocitásokat, és inkább a nagy zsidókat – Somogyit vagy Vázsonyit – tegyük el láb alól, azok jobban megérdemlik. Magam részéről vele teljesen egy véleményen voltam …
Ez Somogyinak, a Népszava szerkesztőjének rövidesen végrehajtandó halálos ítélete. De Horthynak útjában van Friedrich is. Meggyilkolását azonban Prónay nem vállalja – írja naplójában.
Jellemző az is, hogy Prónay miként látja Horthyt. Ha valaki, ö közelről ismeri a saját fővezérét: kebelbarátját. Találkozásaikon Horthy nemegyszer úgy tesz – írja mintha figyelmesen hallgatná, amit neki mond. A tőle nyert feleletekből és válaszokból mégis úgy tűnik, mintha nem értené vagy fogná fel, hogy tulajdonképpen miről folyik a szó. Prónay megírja: hogy a fiatal tengerésztiszt Horthynál észrevette, amit most is tapasztal nála, hogy többnyire az aktuális témától eltérve hoz fel példákat, amelyekbe belemélyedve teljesen elveszti a tárgy fonalát. Nem jut nála senki szóhoz. Nemcsak ő, Prónay, mások is gyakran egész órát, néha sokkal többet ülnek az íróasztala melletti karosszékben. Barátainak, környezetének hallgatnia kell a nagy bőbeszédűséggel és lélegzetvétel nélkül elmondott hasonlatait, amelyeket a világ összes részéből kiragad, ahol mint tengerész megfordult. E hasonlatokat, amelyek többnyire sántítanak, rosszul is alkalmazza. Néha – írja Prónay – ő és a közös barátaik egészen meghökkenve távoznak Horthytól, mert nem tudják elképzelni: vajon tréfából mondotta-e el az elhangzottakat, vagy holmi észbeli zavarok lehetnek okai esetleges elszólásainak …
Prónay panaszolja: olyan ügyekben, amelyeknek elintézése legfeljebb tíz percet igényel, sokszor órákat kell nála eltölteni. Csak akkor kelhetnek fel, amikor Horthyt vagy ebédre hívják, vagy szárnysegéde sürgősen valaki mást jelent be kihallgatásra. Az illető pedig, aki előadott ügyeiben szeretné a fővezér véleményét és határozott intézkedését hallani, éppen olyan tájékozatlanul megy el tőle, mint ahogy jött.
Megírja Prónay a konkrét tényeket is, amiért elkeseredetten fakad ki Horthy ellen. Egyszer feltette neki a kérdést: el kell-e tenni láb alól Somogyit, a Népszava szerkesztőjét? Nem lesz-e ebből nagyobb baj, mint amikor kivégezték a fonyódi birtokost, Tószegi-Freundot?
Horthy mindenről beszél, csak éppen a határozottan feltett kérdésre nem válaszol. Prónay kedve el is megy attól, hogy ő hajtsa végre Somogyi meggyilkolását. Az Ostenburg-különítményesekre marad.
Személyileg ő nincs rosszban Ostenburggal – írja Prónay -, mégis változtatnia kellene Horthynak azon, hogy Ostenburg különítményének nem magyar a tisztikara és nem magyar nemzeti szellemű. A honi soviniszták kikezdhetik Ostenburgot, vele együtt Horthyt.
Prónay azzal a szándékkal jellemzi naplójában ily őszintén a fővezért, hogy önmaga előtt is bizonyítsa: több ő, mint Horthy, a rendkívül szerény képességű, különösebb politikai látókör nélküli, műveletlen, gyilkosságokra utasítást adó, kegyetlen császári-királyi katona.
Nem „gentleman”, ahogyan Sir George Clerk, az antant azóta már messze járó, ígéretét be nem váltó főmegbízottja mondotta.
Prónay erkölcsi mércéje pedig, ahogyan azt naplója és dunántúli véres útja bizonyítja, egyáltalán nem magas.
Gömböst úgy jellemzi naplójában: nagy szerep jut neki Horthy mellett, mégsem érvényesül kimagaslóan a keresztény kurzus jobboldalának vezetésében. Gömbös körültekintő, ám nem áll soha önfeláldozó szívvel, sem elszánt lélekkel a magyar ügyek mellett, mert egész életét egy beteges, törtető szereplési vágy képezi …
Zadravetznek Horthy megígérte katonai püspökké való kinevezését, amit a katolikus Szentszék és a pápa is támogat, hogy egyházilag erősen képviselve legyen a református Horthy mellett.
Ez ügyben Zadravetz levélben fordul Prónayhoz: – Reád, Prónay-zászlóalj, voltunk a legbüszkébbek Szegeden. Tereád nézünk, mint legendás hősökre széles e hazában. Te, Prónay-zászlóalj, légy az én örömöm és büszkeségem, ha majd rövid idő múlva, mint a Nemzeti Hadsereg erkölcseinek őre, katolikus püspöke állok a katonaság élére. És te légy legbátrabb, ha majd apostoli keresztemmel megmutatom, megjelölöm a magyar határt – utal Zadravetz arra, hogy Horthyval az élen fel kell készülni az utódállamok elleni szent háborúra, Nagy-Magyarország feltámasztására.
Zadravetzet és rajta keresztül a katolikus egyházat méltatja Horthy, amikor előszót ír, illetve aláírja, amit elé tesznek – Zadravetz könyvében megjelenő szentbeszédeihez.
Az előszó miatt csaknem megbukik Zadravetz püspöksége. Köznevetség tárgyává teszi Horthyt is.
– Örömmel köszöntőm – nyilatkozik Horthy – a mi Páter Zadravetz Istvánunk rajongó híveinek azt az elhatározását, hogy a lánglelkű szónok ellenforradalmi beszédeit összegyűjtik, és könyv alakjában kiadják. A könyv tanúságot fog tenni, hogy Kapisztrán János tüzes lelke lángol még ma is a magyar papságban, és e szomorú időkben az ő viselkedésük példaadás a jelenben és remény a nemzet jövőjére …
Amire Horthy hivatkozik, a katolikus papság példamutatásába egy kis hiba csúszik. A páter összegyűjtött beszédeit nyomdába adáskor senki sem olvassa el. Az sem olvasta el a fővezérségen, aki megírta az ajánló előszót. Pedig a könyvbe bekerültek Zadravetznek a Károlyi-féle polgári demokratikus forradalmat dicsőítő beszédei is. Ilyen kitételekkel: „Kijelentem, hogy nemzeti kormányunk, a Károlyi-kormány, szent célzatát lelkem minden melegével áldom, pártolom és diadalra jutását elősegíteni törekszem …”
Horthy, aki folytonosan ócsárolja Károlyi Mihályt és az októberi forradalmat, ehhez adta nevét a Zadravetzet dicsőítő előszóban.
Zadravetz Horthy bocsánatáért esedezik. Bármennyire örül beszédei megjelenésének, mégis bosszankodik. Hívei a könyvet kedves meglepetésnek szánták, s nem bocsátották eléje a kéziratokat, hogy elolvashatta volna azokat. Bizonyára nem lenne akkor beszédének eme gyűjteményében oly sok kiszólás, amelyet ő maga is szégyell most már. Csakis az akkori forradalmi hangulat, a szónoki fordulat heve mentheti, amelynek melegében elhangzottak akkori, most nyomtatásban olvasható beszédei …
Horthy megbocsát Zadravetznek. Hiszen neki, Horthynak is megbocsátja a keresztény kurzus ellenforradalma, hogy ő is felajánlotta szolgálatait az októberi polgári-demokratikus forradalomnak, majd a Tanácsköztársaságnak. Annak a Kun Bélának, akit Prónay által meg akar most gyilkoltatni.
Prónay hatalma közben egyre növekszik. Horthy utasítja a két legnagyobb és leghírhedtebb különítmény parancsnokát, Prónayt és Ostenburgot, zászlóaljaikat fejlesszék megerősített ezredekké.
Prónay jelenti Horthynak: Kecskeméten és környékén hajtja végre a toborzást. Belép hozzá szolgálni a Héjjas, a Muraközi és a hasonló családok apraja-nagyja, fiatalja, öregje. Akadnak közöttük hatvanéves derék, kiszolgált katonák, akik gazdaságukat otthagyva jöttek fegyvert fogni, kijelentvén: addig nem mennek haza, amíg rend nem lesz.
Kulák körökből toboroz Ostenburg is.
Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia továbbra is hevesen ellenzi a Habsburgok esetleges újabb uralmát Magyarországon. Attól tartanak: Károly király a monarchia visszaállítását akarja. Ennek vádja elől térnek ki a magyar legitimisták azzal, hogy nemzeti királyként akarják vissza a Habsburgokat. Esetleg nem is Károly királyt, hanem a Habsburgok magyar ágát, József vagy Albrecht főherceget.
Huszár Károly miniszterelnök a KNEP nevében ilyen alapon nyilatkozik: a magyar trónon nem ülhet olyan ember, aki egyúttal más trónnak a birtokosa. Az ország nemzeti királyt akar.
Horthy a Neues Wiener Tagblatt-ban nyilatkozik. A magyarság túlnyomó többsége nemzeti királyságot akar …
A Habsburg-ellenes Kisgazdapárt szerint Károly király lemondásával az ország visszanyerte régi királyválasztói jogát.
Horthy miközben – szűk környezetében – hangoztatja Habsburg-hűségét, Gömböséknek továbbra is megengedi, hogy Habsburg-ellenes agitációt folytassanak, szabad királyválasztó jelszóval. Jelöltjük a királyságra nincsen, de esetleg megalkudnának a Habsburg-ág magyarországi szülöttével: a huszonhárom éves Albrecht főherceg személyében. Megválasztása azonban az antant és az utódállamok miatt csak később lenne lehetséges. Gömbösék szerint legyen addig Magyarország király nélküli királyság. Ezt propagálják azok a legitimisták is, akik valóságként veszik Horthynak mindig csak bizalmas körökben elhangzott hűségnyilatkozatát Károly királyhoz.
Arra hivatkozással, hogy az antant és az utódállamok miatt jelenleg sem Károly király, sem más Habsburg nem kerülhet az ország élére, Gömbösék szabad királyválasztó törekvése így azonosul a legitimistákéval, hogy valamely kiváló magyart válasszanak meg ideiglenes államfőnek. Ez Horthy legyen – követelik Gömbösék. A legitimisták jelöltje József főherceg.
Elterjed annak a híre is, hogy Gömbösék nemzeti királynak akarják Horthyt. Prónay közvetlenül Horthytól akarja megtudni, mit szól a híresztelésekhez.
Prónay gyenge uralkodónak tartja Károly királyt. Úgy véli, Horthyt kell kormányzóvá választani. Reá, a koronás király széktartójára vár a feladat, hogy Károly király újbóli visszatérését hivatalosan tisztázza, elősegítse.
Prónay elmondja a szállongó híreket Horthynak, hogy sokan szívesen látnák őt a nemzeti király személyében.
Hű marad Károlyhoz! – válaszolja Horthy. Ő az ország törvényes királya! Más királyról, József főhercegről vagy más Habsburgról szó sem lehet. Kijelenti: legfeljebb a kormányzói tisztet vállalja.
Horthy tehát nyilatkozataiban az elvi legitimizmus álláspontjára helyezkedik. Ideiglenes jelleggel igényli az államfői hatalmat. Ez az elvi legitimizmusa szükséges ahhoz, hogy József főherceg elől – akit a legitimisták egy része nemzeti királynak jelöl – elzárja a kormányzói székhez vezető utat.
Bonyolulttá teszi a királykérdést az is, hogy a KNEP katolikus párt, viszont az államfői hatalomra törő református Horthy rendelkezik a katonai erővel. Ehhez járul az a heves politikai küzdelem, amely az államfői hatalom kérdésében dúl az ellenforradalom táborán belül a főként katolikus legitimisták és a többségében református szabad királyválasztók között.
E belső harc színvallást követelne a katolikus KNEP részéről a Habsburgok uralmának azonnali visszaállítása és Károly király trónra ültetése mellett. Ilyen állásfoglalás azonban tovább bonyolítaná az amúgy is elmérgesedett viszonyt a fővezérrel, aki nem hajlandó színt vallani. Inkább az elvi legitimizmus alapjára helyezkedik.
Annyira átlátszó Horthy ilyen értelmű kettős politikája, hogy a hadseregben számos legitimista főtiszt nem bízik benne, hogy valóban hűséges-e a királyhoz, és az ő érdekében akarja-e a kormányzóságot? Nem bízik benne a rendőrséget és a csendőrséget irányító, Horthy-ellenes legitimista Beniczky belügyminiszter sem. A legitimista főtisztekkel együttműködve kész fegyveresen is megakadályozni, hogy Károly király visszatéréséig Horthy legyen az államfő. Horthy emiatt Beniczky ellenében is erősíti létszámban és fegyverzetben a különítményeket, amelyek zeneszóval, Horthy-nótákat énekelve vonulnak fel hetenként kétszer, tüntetően Budapesten.
Készek mindenre. Gyilkos fegyvereiket a legitimisták ellen fordíthatják, ha nem akarják megválasztani Horthyt kormányzóvá. Ostenburg nem fordulna Károly királlyal szembe. Hűséges legitimista a Horthynál kegyvesztett Lehár ezredes is.
Az ilyen tisztek ellen ad ki parancsot Horthy, azzal a fogással, mintha a csapatparancsnokok irányelvek kiadását kérték volna a királykérdésben. Horthy parancsának legfőbb célja az, hogy a saját kormányzóvá választása érdekében megtiltsa a legitimista tisztek nyílt állásfoglalását Károly király mellett.
– Magyarország nyugodt jövője megköveteli – parancsolja Horthy – egyrészt a legitimitás szigorúan törvényes úton való megoldását, másrészt egy olyan hivatottnak felajánlani a Szentkoronát, ki magyar hazánknak egyszersmind legerősebb támasza lesz … A Nemzeti Hadsereg mint minden politikától mentes támasza a magyarságnak, a kérdés eldöntésénél csak arra lehet és lesz hivatva, hogy az ilyen törvényhozás szentségét bárki ellen megvédelmezze … Biztos vagyok abban, hogy a magyar Nemzeti Hadsereg a majdan összeülő nemzetgyűlés határozatát éppen oly eréllyel fogja támogatni, s ha kell, keresztül is vinni, mint esetleges idő előtti törvénytelen puccsokat vagy lázítást meggátolni.
Az utóbbi figyelmeztetés nemcsak a legitimistáknak szól, Gömböséknek is. Soraikban ismételten felvetődik a kérdés: bevárják-e a választások végét, a szegediek számára esetleg kedvezőtlen kimenetellel? Vagy katonai puccsot szervezzenek sürgősen?
Prónay már látja, hogy katonai puccsra és diktátorságra nem kerülhet sor. Kezdi az ellenforradalmi felbuzdulásban kialakult keresztény-nemzeti elgondolások árulójának tartani Horthyt. A legitimista táborban – írja Prónay – két frakció tömörül. Az egyik az önös célúak és a konjunktúrások. Ide tartoznak kevés kivétellel a nagybirtokosok, arisztokraták, a nagytőkések, mert féltik vagyonukat a bekövetkezett szociális áldozatok kényszerétől. Továbbá azok is ide pártolnak, akik a Horthy-rezsim alatt nem érvényesültek eléggé. A legitimisták másik része azon megfontolt, előrelátó és önzetlen hazafiak csoportja, akik Magyarország létét a külső szomszédos ellenségeivel szemben csakis a koronás király személyében és Ausztriával való újbóli szövetségben látják biztosítva.
Prónay beszél Horthyval, hogy az utóbbi fajta legitimistákra kellene támaszkodnia. Arra készülni, hogy kiverjék a cseheket az országból, utána pedig visszafoglalni Erdélyt, Bácskát.
De ezek csak tervek maradnak – kesereg Prónay -, mert minél nagyobb a Nemzeti Hadsereg, amelynek fővezére az adott helyzetben elrendelhetné a katonai diktatúrát, és megkezdhetnék az országban az alapos takarítást és söprést, annál jobban hagyja magát az állítólagos jogrend helyreállításának problémáiba a politikai mesterkedésektől belelovalni. Mindenféle pártfrakciók megbízottai ki-be járnak nála, akiket meghallgat, s akiktől hagyja magát befolyásolni. Ezekkel a politikai orientációkkal azután be is köszönt a rágalmazások és intrikák korszaka, a szegediek és Prónay ellen is. Mert a fővezér ekkor már leginkább a mágnás politikusokkal tart: gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert, őrgróf Pallavicini György, dr. Sigray Antal, Windischgrätz Lajos herceg, a Zichy grófok és még sokan mások keresik fel a Gellért-szállóban. Gyakran vacsorázik és elmulat velük a Nemzeti Kaszinó különszobáiban. Ki-be járnak nála a fővezéri ajtón: Huszár Károly, Rakovszky István, Nagyatádi Szabó és más politikai személyiségek.
Prónay másutt arról ír: egyelőre Horthy hiába udvarol a legitimistáknak. Ezek csakis királypárti céljaikra és nem kormányzóként akarják őt felhasználni. Megmondotta ő ezt Horthynak, de hiába. Nem veszi észre, hogy a legitimisták csak udvarolnak neki. Legszívesebben hátba döfnék, ha tudnák. Így végül mégis nekik, a különítményeseknek kell Horthy kormányzóságát kikényszeríteniük …
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!