A Jó Pénztáros Lőrinc Koma gazdagodását Guly Geryn számon kérő keresztény fiatal: Sok korombeli keresztény testvérem sem tudja elfogadni a végtelen lopáshullámot
Interjút készített az Alfahír azzal a 25 éves ózdi keresztény fiatallal, aki pár héttel ezelőtt a reformátusok zánkai ifjúsági fesztiválján kérte számon Gulyás Gergely miniszteren Mészáros Lőrinc és Tiborcz István gazdagodását, valamint az oktatás és az egészségügy állapotát.
A miniszter akkor azt válaszolta a fiatal, egyetemet végzett járműmérnöknek, hogy az oktatás még soha nem volt olyan jó helyzetben, mint az elmúlt tíz évben, az egészségügyben pedig még ennél is nagyobb fejlődés történt. Gulyás azt is mondta: a magyar milliárdosok lényegesen szegényebbek a régió többi országának gazdasági elitjéhez képest, Mészáros Lőrinccel pedig az a baj, hogy nem harminc vagy negyven van belőle.
Tóth Bálint fontosabb mondatai az Alfahír interjújából:
- „Nem hagyhattam szó nélkül azt, hogy a Fidesz embere egy olyan narratívát mutat meg a jelenlévőknek, ami tökéletes farizeusi (képmutató, álszent – Telex) hozzáállást tükröz.”
- „Nem kioktatásról van itt szó, hanem ez egy felebaráti kötelezettség.”
- „Én nagyon sajnálom, hogy az érintett személyek itt tartanak, és őszintén megvallom, nagy örömmel leülnék velük egy hosszabb beszélgetésre. Tényleg, eljöhetnének Ózdra, a kertben, a málnásban való csipegetés közben elregélhetnék azt, hogyan magyarázzák meg ezt a nagyon devalvált hozzáállást. Hogyan tudják elfojtani a bennük is mélyen ott lévő jóakarást, jó lelkületet, és hogyan mond fel bennük száz százalékosan a felelősségérzet.”
- Arra, hogy van-e az Orbán-rendszernek egy a keresztény értékek szerint működő része: „…az a mennyiségű pénzösszeg, amelyet adófizetők kemény munkájából vettek ki, nem éppen hagy helyet maga mellett valós, Krisztusi értékrendnek, de ha lenne is, teljesen elhitelteleníti a felsorolt személyek vagyonosodása.”
- „…rossz látni, hogy a politikában kisajátítják jogtalanul a kereszténységet”
- „…az LMBTQ kritikus szemléletmódja teljesen korrekt, a Fidesznek itt meg kell adni a pontot”
- „A migrációval kapcsolatban kialakult állásponttal is részint egyetértésemet tudom kifejezni, és véleményen szerint keresztényi szemmel is teljesen rendben van, hogy aki nem legitim módon, illetve aki egyfajta erős bomlasztást előidézni akaró bevándorlóként akar az országban tartózkodni, azt nem lehet tolerálni.”
- „… a baj az, hogy mindezek mellett a teljes közönnyel végbemenő, ami a csövön kifér jellegű lopást is megszavazza az állampolgár”
- „A legfontosabb azt tisztázni, hogy Orbán Viktor legfőbb célja az volt, hogy a magyar nemzetet megossza kétfelé, és hogy a nagyobb rész mellette álljon ki, ami sajnos a különböző eszközök miatt sikerült. Arra kell ráébredni, hogy ez egy hibás felvetés, mi itt mindannyian a Kárpát-medencében élünk, egy országban, a legjobb az, ha összefogunk és ez a szövetség igenis erős hatással lenne a jövőnkre.”
- „Természetesen sok korombeli keresztény testvérem sem tudja elfogadni azt a végtelen lopáshullámot, amit mi napról napra érezhetünk a bőrünkön.” (telex)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Ferenc pápa “Mindnyájan testvérek vagyunk” (Fratelli Tutti) c. enciklikájának kibocsátása után három nappal, 2020. október 6 – án Vlagyimir Putyin orosz elnök annak a véleményének adott hangot a Rosszija-24 TV-nek adott nyilatkozatában, hogy a baloldalt és a kereszténységet sok érték köti össze.Putyin elmondta, hogy ő maga 18 éven át volt tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, és ma is kedveli az SZKP átal hirdetett és képviselt baloldali értékeket. “Mi rossz van abban, ha valaki az egyenlőség és a testvériség híve?” – kérdezte -, majd hozzáfűzte: ezek keresztény értékek is.
Az orosz állafő nem utalt ugyan az új pápai enciklikára, vélemény-nyilvánítása mégis arra enged következtetni, hogy a baloldal és a kereszténység közös céljának tekinti egy olyan világrend megteremtését, amelynek alapjait Ferenc pápa – Szent Ferenc szellemében – a testvériségben és a békés együttműködésben jelölte meg október 4 – én kibocsátott Fratelli Tutti enciklikájában
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenc_p%C3%A1pa_%C3%A9s_Kirill_p%C3%A1tri%C3%A1rka_k%C3%B6z%C3%B6s_nyilatkozata
Idén megint találkozni akarnak.