FEJEZET – 1
(idézet: A magyar függetlenségi mozgalom 1936-1945 – Kállai Gyula)
1. A Kommunista Internacionálé útmutatása
a népfront-politikában.
Az antifasiszta népfront-politika előfeltételei
Az antifasiszta népfront-politika kialakulása Magyarországon hosszú és harcokkal teli történelmi fejlődés eredménye volt.
Annak a politikának az alapjait, amelyen e történelmi fejlődés eredményeként a magyar népi demokrácia épülete nyugszik, a Kommunisták Magyarországi Pártja teljes összefüggésében és részletességgel, mint közvetlen stratégiai tervet, az 1936—1939 közötti években dolgozta ki és rakta le. Az ipari munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség harcos egységének zászlaját tehát a párt akkor bontotta ki, amikor a Hitler-fasizmus még nem kezdte el véres merénylet-sorozatát az európai népek nemzeti függetlensége és szabadsága ellen, de a marxizmus-leninizmus már csalhatatlanul jelezte, hogy a béke csendjét nemsokára a fegyverek zaja váltja fel. És jelezte azt is, hogy a vérontás és a rablás fasiszta szennyáradatával szemben a szabadságszerető népek haladó gondolkozású és nemzeti, demokratikus érzésű tömegeinek harcos összefogása jelenti az egyetlen hatékony védelmet.
A Kommunista Internacionálé 1935-ben Moszkvában tartott VII. kongresszusa minden ország kommunistái, munkásosztálya és nemzeti érzésű tömegei számára meghatározta a fasizmus és a háború elleni harc alapelveit és irányvonalát. A kongresszus elemezte a fasizmus németországi győzelmének okait, levonta az ezekből adódó tanulságokat, és valamennyi ország munkásosztálya és kommunista pártja közvetlen feladatává tette „a finánctőke legreakciósabb, legsovinisztább, legimperialistább elemeinek nyílt terrorista diktatúrája”* G. M. Dimitrov: Válogatott cikkek és beszédek. Szikra 1952. 42. old. * elleni harcot: a fasizmus megfékezését, hatalomra jutásának megakadályozását, illetve uralmának megdöntését, az általa fenyegetett országok nemzeti függetlenségének és szabadságának megvédését, a demokratikus szabadságjogok védelmét.
„A dolgozó tömegeknek a fasizmus elleni harcra történő mozgósítása terén — hangoztatta Dimitrov elvtárs előadói beszédében — különösen fontos feladat a széles körű antifasiszta népfront megteremtése a proletár-egységfront alapján. A proletariátus egész harcának sikere szoros kapcsolatban van a proletariátus harci szövetségének létrejöttével, a dolgozó parasztsággal és a városi polgárság döntő tömegeivel, amelyek még az iparilag fejlett országokban is a lakosság többségét alkotják.”** Ugyanott, 72. old. *
A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom új stratégiai célkitűzése volt ez.
Az egyes országok kommunista pártjaira várt az a történelmi feladat, hogy ezeket az általános irányelveket országuk sajátos viszonyainak megfelelően kidolgozzák és a gyakorlatban érvényesítsék.
A diadalmas spanyol népfrontnak és a három esztendeig tartó heroikus spanyol szabadságharcnak egyik éltető ereje a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusának határozata volt. E határozat nagyszerűségét és életrevalóságát bizonyította a francia népfront, mely „Mindent az antifasiszta népfrontért!” jelszóval csatasorba állította az ipari munkásság, parasztság, értelmiség és kispolgárság sokmilliós tömegeit, és megakadályozta, hogy a forradalmak és polgárháborúk klasszikus földjét elárassza a fasiszta szennyvíz. Hasonló törekvésekkel találkozunk Európának mindazokban az országaiban, melyek a fasiszta Németország, a Harmadik Birodalom politikai, gazdasági és szellemi térhódításának útjába estek. Ilyen törekvések érvényesültek Magyarországon is.
A fasizmus európai térhódítása, az egyre növekvő háborús feszültség, a nemzeti függetlenségünket és szabadságunkat közvetlenül fenyegető német fasiszta agresszió s a hazai reakciónak a nyílt fasiszta diktatúra bevezetésére, a munkásság és a többi dolgozó fokozott elnyomására irányuló politikája ellen a Kommunisták Magyarországi Pártja már 1936—1937-ben csatasorba szólította a munkásság, a parasztság és az értelmiség tömegeit. Figyelmeztető és hívó szava, amint a későbbi események, sajnos, igazolták, nem volt vaklárma. A második világháború olyan vihar volt, melynél pusztítóbb még nem söpört végig a világon. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a vihar kitörését nem lehetett volna megakadályozni vagy útjában feltartóztatni. Rajtunk, magyarokon is múlott ez. De az ellenforradalmi Magyarország nem emelt védőfalat a készülő vihar elé. Ellenkezőleg: a magyar reakció maga is beállt a háborús gyújtogatók soraiba.
Vajon így kellett-e mindennek történnie?
Annak, hogy bármely országban az antifasiszta népfront-politika megvalósuljon, két döntő előfeltétele van.
Mindenekelőtt elengedhetetlen előfeltétele olyan történelmi és politikai helyzet kialakulása, melyben a különböző társadalmi osztályok és rétegek többségének érdekei egy fő kérdésben találkoznak, egy olyan alapvető és döntő kérdésben, amelynek minden más kérdést — még az osztályok és rétegek közötti ellentéteket is — alá lehet és alá is kell rendelni; a fasizmus elleni harc kérdésében. Közös érdekeik alapján különböző társadalmi osztályok s az azokat képviselő politikai pártok és csoportok közös nevezőre juthatnak és közös harci frontba tömörülhetnek. Ezek az antifasiszta népfront-politika megteremtésének objektív feltételei.
Az antifasiszta népfront-politika megvalósulásának másik elengedhetetlen feltétele, hogy ezek az osztályok és rétegek felismerjék közös érdekeiket, ebből adódó feladataikat, s a felismerés alapján készek és képesek legyenek a munkásosztály vezetésével a munkás-paraszt szövetség és az akörül kialakuló széles körű nemzeti összefogás megteremtéséért harcolni. Ezek az antifasiszta nemzeti egységfront-politika megteremtésének szubjektív feltételei.
Megvoltak-e nálunk az antifasiszta népfront kialakításának előfeltételei?
Az objektív előfeltétel kétségkívül megvolt. Az ország több mint egymilliós ipari munkássága és négy és félmilliós paraszti tömege, sokszázezres értelmiségi, kisiparos és kiskereskedő dolgozója, sőt a magyar burzsoázia egy része sem volt érdekelve abban, hogy Magyarország a fasiszta Németország szövetségeseként a háborús gyújtogatok közé álljon. Ellenkezőleg: a dolgozó osztályok és rétegek érdekei azt kívánták, hogy ne legyen háború, mert ez békéjüket és boldogságukat, életüket és jövőjüket fenyegette. A háborús gyújtogatok a dolgozó tömegek számára csak a rabság és szolgaság újabb korszakát készítették elő.
Az antifasiszta népfront kialakításának másik döntő tényezője — szubjektív előfeltétele — azonban hiányzott nálunk. Az ebben az időszakban működő politikai pártok — a Kommunisták Magyarországi Pártja kivételével — nem ismerték fel idejében a nemzetet fenyegető veszélyt, s főleg nem ismerték fel a nemzet függetlenségét féltő és haladó gondolkodású tömegek összefogásának történelmi szükségességét. Ebből szervesen következett, hogy Magyarország legális pártjai, politikai mozgalmai és szellemi irányzatai, közöttük az ellenzéki pártok is, nem képviselték az alapvető dolgozó osztályok igazi érdekeit; a maguk külön párt- és csoportérdekeiket a nemzeti érdekek fölé helyezték; illúziókat tápláltak a kormány s a kormányzó iránt. Ezért ellenzékiségük nem fejlődött a nemzetvesztő politika és kormányzat elleni tudatos, szervezett fellépéssé, lényegében tehetetlenül nézték, hogyan sodorja a szakadék felé a háború forgószele az országot.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!