713 lóerős, 300 kilométer/órás végsebességre képes, 50 milliós Mercedes tarolta le az Árpád hidat
Megnéztük a RACE-001-es rendszámú sportautó adatait, ami egy Forma-2-es versenyautó teljesítményével vetekszik. A Mercedes feltehetően egy másik kocsival versenyzett szombatra virradóra Budapesten. Az Árpád hídon történt balesetben halálra gázoltak egy szabályosan közlekedő kerékpárost, akit a szalagkorlát sem tudott megvédeni.
Minden idők legerősebb és leggyorsabb Mercedes E-osztályaként mutatták be 2016 végén a német autómárka E63 AMG S típusú járművét. E típus egyik példánya volt részese szombatra virradóra annak a horrorbalesetnek, ami egy szabályosan közlekedő kerékpáros halálát okozta az Árpád hídon.

Mint arról a 24.hu is beszámolt, szombat hajnalban két autó feltehetően versenyzett egymással az Árpád hídon, közülük az egyik letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy épp ott tekerő biciklist. A vétkes jármű ezek után visszapattant az úttestre, ahol a másik kocsinak is nekicsapódott. Egy igazságügyi szakértő szerint az autós 130–150 kilométer/órás sebességgel száguldozhatott, mielőtt átszakította a szalagkorlátot. Mint kiderült, a baleset egyik főszereplője a RACE-001-es rendszámú Mercedest vezette, amivel pillanatok alatt el lehet érni a 150 kilométer/órás sebességet.


A szürke színű, 2017-es gyártású Mercedes 3,4 másodperc alatt képes elérni a 100 kilométer/órás sebességet. Figyelemre méltó, hogy a végsebességet eredetileg 250 kilométer/óránál szabályozták le, de az egy kis plusz pénzért megvásárolható Driver’s Package a leszabályozás határát 300 kilométer/óráig tolja ki. A szóban forgó Mercedes ára újonnan 50 millió forint körül mozgott, a balesetben érintett 5 éves, használt változathoz hasonlót 20–25 millió forintért találtunk az eladásra kínált használt autók közt.
A sofőr a közösségi oldalak tanúsága szerint legális gyorsulási versenyeken is részt vett. A Reddit egyik felhasználója fotót is közzétett arról, hogy májusban egy tököli gyorsulási versenyen szerepelt a szürke Mercedes.

Az E63 AMG S típust a vezess.hu stábja is tesztelte 2016 végén. Az autót úgy jellemezték, hogy az olyan, mint „egy zongorahúrra helyezett dinamitrúd, ami minden pillanatban arra vár, hogy meggyújtsuk a kanócot.” (24.hu)
Megszólalt a rendőrség a halálos gyorshajtásról: „Mást is magaddal rántasz”
Szerintük nem az a kérdés, hogy szeretjük-e a szabályokat, hanem hogy fontosnak tartjuk-e mások életét.
Videót tett közzé az Instagramon a magyar rendőrség, amelyben olyan felvételeket mutattak meg, amelyek halálos közúti balesetek helyszínein készültek.
Nem egy beállított filmjelenet, hanem a tömény valóság. Megrázó, felkavaró tartalom. Igen, tudjunk, éppen ezért mutatjuk meg. Újra, hiszen az elmúlt hetekben több halálos baleset történt az ország útjain, és a fővárosban. Ilyen egy baleset helyszíne, és ha úgy gondolod, hogy te majd megválasztod a saját szabályaid, akkor jó eséllyel ez veled is meg fog történni.
– írták.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Arról is írtak, hogy a döntés nem arról szól, hogy szeretjük-e a szabályokat, hanem arról, hogy fontos-e az életünk és mások élete.

Elenyésző azoknak a baleseteknek a száma, amelyek nem emberi hiba miatt következnek be. Viszont amelyek tragédiával végződnek, azok közül az egyik leggyakoribb ok a gyorshajtás, a sebességhatárok, és a közlekedési szabályok súlyos semmibe vétele. (RTL.hu)

” Apa kezdődik ”
Kitartást a FÜGGETLEN bírónak.
https://www.youtube.com/watch?v=c7pXhydMzH8
Egek….
” No need for speed ” csávót fejben jegyeztem,
https://444.hu/kepek/2023/07/10/a-26-evesen-halalra-gazolt-kerekparosert-szoltak-a-biciklicsengok-az-arpad-hidon