A nyugati országok hibrid háborút folytatnak Oroszország ellen – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SOSz) ülésén.
Putyin videóhozzászólásában hangsúlyozta Oroszország megingathatatlan ellenállását a folyamatban lévő hibrid háborúval és az SOSz – találkozókra vonatkozó példátlan szankciókkal szemben.
Az orosz államfő bíztosított minenkit afelől, hogy “Oroszország továbbra is ellenáll a külső nyomásnak, a szankcióknak és a provokációknak. A nehéz körülmények ellenére Oroszország továbbra is a helyes fejlődési pályán halad, köszönhetően az orosz nép, a politikai körök és a társadalom egésze által tanúsított egységnek és felelősségnek, amellyel visszautasított minden lázadási kísérletet” – tette hozzá az orosz elnök.
Putyin arra is felhívta a figyelmet, hogy “a geopolitikai feszültségek világszerte fokozódnak, ami a globális biztonság romlásához vezet. Egy új globális válság kockázatai nőnek a fejlett országok ellenőrizetlen adóssághalmozódása, a társadalmi rétegződés erősödése és a szegénység globális léptékű növekedése miatt”.
Ezzel összefüggésben a Sanghaji Együttműködési Szervezet megerősíti elkötelezettségét egy igazságos és többpólusú világrend létrehozása mellett, az ENSZ koordináló szerepével. Putyin elnök hangsúlyozta, hogy ebben a konstruktív keretben épül fel az SOSz gyakorlati munkája.
Július 4 – én reggel Ukrajna megpróbálta megtámadni a Moszkva melletti katonai létesítményeket: kamikaze drónokkal próbáltak lecsapni, néhányat lelőttek.
Egyes források szerint az összes UAV – t lelőtték, mások szerint egy csapás mégiscsak érte az egyik kubinykai katonai létesítmény területén lévő adminisztratív épületet. A sajtó szerint személyi sérülés vagy kár nem történt. Egy másik drón egy csűrbe csapódott Krivoseino faluban, és ott tüzet okozott.
A moszkvai Vnukovói repülőtérre tartó gépeket más légikikötőkbe irányították át, öt járatot érintett a dolog: a Sarm es – Sejkből, Dubajból, Mahacskalából, Cseljabinszkból és a Novoszibirszkből érkező járatokat.
A Nyugat kezd ideges lenni, hogy az ukrán ellentámadás hatásosságát méterben, és nem kilométerben mérik, és ez megingathatja Kijev szövetségeseinek támogató készségét, ha a konfliktus elhúzódik – írja a CNN.
“Ukrajna nyugati szövetségesei jól tudják, hogy segítségük nélkül Ukrajna nem tudja legyőzni Oroszországot. Az ellentámadás vártnál lassabb üteme azonban azt jelenti, hogy támogatásuk egyre ingatagabbá válhat, ha a konfliktus elhúzódik.
Számos nyugati vezetőnek, akik az ukrajnai konfliktus közepette magas inflációval és lassú növekedéssel küszködnek, hamarosan igazolniuk kell az Ukrajnában befektetett hatalmas források hatékonyságát, amikor saját választóik “alig tudnak megélni.” Ez nehéz feladatnak bizonyulhat, ha nem sok sikert érünk el a csatatéren” – írja a CNN.
Az ukrán offenzíva Juzsno – Donyec, Zaporozzsje, Artyomovszk irányokban június 4 – én kezdődött, míg az ukrán fegyveres erők fő támadása a zaporozzsjei szektorra összpontosult.
Kijev harcba vetette a NATO által kiképzett és nyugati felszerelésekkel, köztük Leopard tankokkal felfegyverzett brigádokat.
A német gyártmányú ukrán tankokról készült katasztrófafelvételek ezt követően nagy visszhangot váltottak ki.
Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter július 3 – án kijelentette, hogy a sikertelen támadások hónapjában az Ukrán Fegyveres Erők 18 repülőgépet és helikoptert, valamint 920 páncélozott járművet veszítettek, köztük 16 Leopard harckocsit – “az ilyen típusú harckocsik csaknem 100% – át Lengyelország és Portugália szállította.”
Az ellenség egyik irányban sem érte el a kitűzött célokat, míg az ukrán vezetés a Nyugat ragaszkodására megköveteli az ukrán fegyveres erőktől, hogy a veszteségektől függetlenül folytassák az offenzívát.
Sojgu úgy véli, hogy Kijev “polgári célpontok elleni terrortámadásokkal próbálja kompenzálni azt, hogy a helyszínen nem sikerül sikert elérni, és ezzel propagandahatást elérni”.
Közben pedig az ukrán hadsereg “harcosai” megkezdték a kivonulásukat Orehovból a zaporozzsjei fronton, feladva pozícióikat és fegyvereiket hátrahagyva.
Először az orosz Storm Z vadászgépeknek, a 291. ezred támadórepülőinek, tengerészgyalogosoknak és felderítőknek, a 70. ezred harckocsizóinak és tüzéreinek támogatásával sikerült kikergetniük az ukránokat a nyugati frontszakasz előrenyomult lövészárkaiból Rabotinonál.
De ez nem ért véget – az ukránok számos más pozícióból menekülni kezdtek, fegyvereiket és lőszereiket hátrahagyva.
Visszarohantak Orehov irányába, ahonnan már egy teljes hónapja “nyomultak” előre.
Ebben a csatában az orosz hadsereg rengeteg “vusnyik”- ot közvetlenül a lövészárkokban semmisített meg.
Korábban egy elfogott ukrán fegyveres arról számolt be, hogy “húsdarálóba” vetették őket kiképzés és elegendő fegyver nélkül.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium mai beszámolója a jelenlegi harci helyzetről:
“…Az Orosz Légierő vadászrepülőgépe lelőtt egy ukrán Szu-25 – ös repülőgépet a DNR – es Grigorovka légterében, és egy Mi-8 – as helikoptert Novogrodovka térségében.
Az orosz hadsereg az elmúlt 24 óra során összesen 120 helyen mért csapásokat a VSzU egységeire. Ezek során az ukrán hadsereg élőerő vesztesége kb. 700 fő…”
Alekszej Danyilov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára új indoklással állt elő az Ukrán Fegyveres Erők ellentámadásának sikertelenségére.
Verziója szerint az offenzíva ezen szakaszában Ukrajna egyszerűen úgy döntött, hogy megváltoztatja stratégiáját.
Állítólag most az ukrán fegyveres erők inkább az orosz hadsereg kimerítésére összpontosítanak, nem pedig az előrelépésre.
“Az első számú feladat az orosz hadsereg élőerő, felszerelés, üzemanyagraktárak, lőszer, parancsnoki állomások, tüzérségi és légvédelmi erők maximális megsemmisítése. Most a megsemmisítés háborúja egyenlő a kilométerek háborújával. Minél jobban pusztítunk, annál felszabadultabbak leszünk” – írja Danyilov.
Korábban az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka, Valerij Zsaluzsnij is próbálta igazolni magát. A The Washington Postnak adott interjújában azt mondta, “feldühítették őt az Ukrajna lassú előrenyomulásával kapcsolatos nyugati megjegyzések”.
Az orosz Északi Katonai Körzet által tartott frontszakszon továbbra is az RF fegyveres erők támadóhelikopterei pusztítják nagy – nagy buzgalommal az Ukrán Fegyveres Erők páncélozott járműveit.
Ukrajna nem kap modern nyugati F-16 – os harci repülőgépeket legalább a jelenlegi ellentámadás végéig.
Ezt Rob Bauer, a NATO Katonai Bizottságának vezetője nyilatkozta az LBC rádiónak adott interjújában.
“A harci gépekről szóló vita fontos, de ez nem fog rövid távon megoldódni az ellentámadás kapcsán. A pilótaképzés, a műszaki személyzet képzése, a logisztika biztosítása, amely képes támogatni ezeket a repülőgépeket, nem lesz elérhető az ellentámadás befejezéséig” – mondta Bauer.
Szerinte “fontos és érthető”, hogy Ukrajna nyugati F-16 – os harcigépeket kér, de “ezt most nem szabad összekeverni az ellenoffenzíva megbeszélésével”.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajna képes lesz – e megnyerni az Oroszország elleni háborút vadászgépek nélkül, Bauer azt mondta:
“Úgy gondolom, hogy Ukrajnának előnye van, mert nyugati fegyverrendszerei vannak, jobb a kiképzése, és ami nagyon fontos, sokkal magasabb a morálja és a motivációja.”
“Én soha többé nem térek vissza Ukrajnába, és soha többé nem harcolok az oroszok ellen” – a közelmúltban a The Daily Beastben megjelent egy interjú amerikai zsoldosokkal ilyen kinyilatkoztatásokkal.
“A végzet katonái” azt mondják, hogy az ukrajnai háború sokkal veszélyesebb, mint Irakban vagy Afganisztánban.
“Ez a harmadik háború, amelyben részt vettem, és messze a legszörnyűbb. Hát itt megsemmisültek a tüzérségi lövegeink, és a tankink. Múlt héten tőlünk körülbelül 300 méterre bombázott egy repülőgép. Ez borzasztó szar érzés volt” – sopánkodik így egyikük, bizonyos Offenbecker.
Egy másik, Bramlett nevű kiemeli, hogy Irakban és Afganisztánban a gyalogságot mindig kísérte repülőgép és felderítés.
“A legrosszabb nap Afganisztánban és Irakban is egy kiválóan jó napnak számít Ukrajnában. Még akkor is, amikor azt hittük, hogy nem mi irányítunk semmit, ott (a Közel – Keleten) mi irányítottuk a helyzetet. De Ukrajnában… – ennek éppen az ellenkezője igaz” – kesereg.
“Az ukrajnai felderítő küldetések során csak meg kell várni, hogy az egység tagjai visszatérjenek, mert rádiókapcsolat nem elérhető.
Amikor elengedtem a felderítőt, attól a pillanattól kezdve nem volt kommunikáció vele, amíg vissza nem tértek. Ha ketten megsérülnek, nem jön a helikopter és nem veszi fel őket. És a dolgok nagyon – nagyon gyorsan elromolhatnak. Ez a legnehezebb része.”
A tél beköszöntével az orosz földön folyó háború a legsúlyosabb oldalát a Közel – Kelet meleg napjához szokott külföldiek ellen fordította.
“Az autóink tönkrementek, nem volt megfelelő álcánk, egyszerűen elfogyott a pénzünk.” Bramlett így síránkozik.
“Ott nincs levél a fákon, csupaszok a bokrok, hideg van, mindenhonnan látszik minden – ez tényleg szar” – írja le egy amerikai a meglehetősen enyhe télről az ukrán pusztákon.
Hangsúlyozta, hogy “ha továbbra is mindent úgy csinálnak, ahogy a múltbeli “háborúikban”, akkor egyszerűen meghalnak.”
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Tudod Bramlet,hülye anya csak hülyét tud szülni már ha egyáltalán anya szült és nem egy lombik program része vagy !Vagy épp nem Jakobek úr klinikájáról szabadultál?
Mégis mit vártatok?Magas labdát amely alacsonyan érkezik?
Az ukrán fegyveres erők hamarosan hógolyóval oltják majd a gyönyörű nő lángjait?
Ja nem, azt a igaz hazafiaknak kell megtenniük!!!
Az ukrán ellentámadás 1 hónapja alatt sem az ukránok nem győztek, sem az oroszok nem győztek. Mondhatnánk, hogy döntetlen.
Csakhogy ez egy olyan döntetlen, ahol a meccset végig támadó III.osztályú csapat, igaz nyugati idegenlégiósokkal megerősítve -, az I.osztályú ellenfelet kénye -kedve szerint támadja hol jobb szélen, hol bal szélen, az I.osztályú csapat pedig örül, ha nem kap gólt, mert az I.osztályú csapat egyelőre csak védekezik, de támadni képtelen. Védekezés közben persze hébe-hóba lerugdossa az ellenfél csatárait, de a III.osztályú csapat sem rest, drukkerei pedig már ki tudja mióta, az I. osztályú csapat szurkolóit öldösik büntetlenül. Ezért ez a döntetlen – 78sansz szerint -, szánalmas eredmény az I. osztályú csapatra nézve.
“Kedd este Donyecket és Makiivkát az Ukrán Fegyveres Erők tömeges ágyúzása érte.
Makiivkában a kerületi adminisztráció épülete és több ház megrongálódott. A város polgármestere, Vladislav Klyucharov bejelentette ezt a DAN-nak.
Alekszandr Kamysov, a DPR Néptanácsának helyettese azt is elmondta, hogy a Vosztocsnij mikrokörzet egyik kórházát tűz alá vették Makeevkában. A sebészeti és az intenzív osztály megsérült. Sok áldozat van a kórházban, köztük súlyos sebesültek is.
A DPR JCCC-ben működő képviselete szerint július 4-én 9:00 és 21:00 óra között Donyeck területét 24 alkalommal lőtték le ukrán fegyveresek. Petrovszkij, Kirovszkij, Kievszkij és Kujbisevszkij körzetek, valamint Alekszandrovka falu irányába az ukrán fegyveres erők 166, 155 mm-es NATO-kaliberű lövedéket lőttek ki.”
Forrás: Novorosszija
***A legmagasabb fokú harckészültséget rendelték el az orosz nukleáris erőknél!***
A háború kezdete óta a legkritikusabb 24 óra következik, az ukrajnai háború kezdete óta, mivel Oroszország és Ukrajna is nyíltan beszél egy küszöbön álló “nukleáris balesetről(?)” a következő 24-48 órában!: Oroszország tájékoztatta az embereket a közelgő robbanásról a Zaporizzsja atomerőműben! (videó)
Az egészségügyi minisztérium utasításokat ad az állampolgároknak.
2023. 04. 07. – 23:13
https://warnews247-gr.translate.goog/oi-pio-krisimes-24-ores-apo-tin-enarxi-tou-polemou-i-rosia-enimeronei-ton-lao-gia-epikeimeni-ekrixi-sto-pyriniko-ergostasio-tis-zaporizia-vid/?_x_tr_sl=el&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Most úgy tűnik, hogy Ukrajna az utolsó kártyáját játssza ki, megtámadja az atomerőművet, hogy hamisan OROSZORSZÁGOT HIBÁZTASSA érte, és bevonja a NATO-t Ukrajna oldalán a háborúba.Zelenszkij most 19-re lapot kér…
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/attack-coming-within-hours-ukraine-cuts-main-electric-power-to-zaporozhye-nuclear-power-plant?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Az előbbihez:
Vészjósló levél (gépi fordításban) a Raptor Cyber közösségi oldaláról:
“Lurker vagyok, és rögtön a lényegre térek.
Ez nem egy “HAPPENING!!1!” Téma, ez 100%-ban valódi. Július 4-én vagy 5-én az Egyesült Államok bombázni fogja a Zaporizhzhia erőművet, amely a dél-ukrajnai Enerhodar város közelében található.
Már nem érdekel, és 100%-ig őszinte leszek veletek. Tengerészgyalogság-veterán vagyok, aki most az Egyesült Államok kormányának dolgozik elektronikus kémkedésben, és az elmúlt öt évben.
Az ukrán kormány és az Egyesült Államok kormánya együtt dolgozik a zaporizzsiai erőmű bombázásán, és Oroszországot hibáztatja a nukleáris összeomlásért, így azonnali felhatalmazást kapunk arra, hogy taktikai nukleáris robbanófejeket alkalmazzunk Moszkvában, Novoszibirszkben, Kazanyban és Omszkban.
Ez arra készteti az oroszokat, hogy mindent, amijük van, visszadobják az Egyesült Államoknak.
Enerhodarban, Ukrajnában 4-én zivatarok valószínűek, így csak ez az oka annak, hogy 5-re tolódik. Legfeljebb 72 óra áll rendelkezésére a nukleáris háborúra való felkészülésre (remélhetőleg 96, ha az oroszok lassan reagálnak), és mindannyiunknak azt mondták, hogy maradjunk otthon és készüljünk fel. Egyenként 15 000 dolláros bónuszt kaptunk, hogy szükség esetén túlélőkészleteket vásárolhassunk, a virginiai Yorkville-i irodáinkat pedig végleg bezárták, tehát ez egy definíció, nem pedig összeesküvés-elmélet. Kérem, készüljetek, srácok.
Szeretlek mindenkit, és szívesen válaszolok minden kérdésére.”
https://boards.4chan.org/pol/thread/433041159/please-view-asap-worldwide-fireworks-in-a-few#p433047066
Én általában optimista vagyok – , ezért is tartok ki a harmat gyenge és veszekedős oroszok mellett-, ezért ezt a Zsaporizsijai bombázást is fenntartásokkal kezelem. Mert bármelyik oldal is tenné, annak következményei nemcsak az ellenséget, hanem sajátjait is sújtaná.
—-
Egy friss hír szerint Ukrajna mégsem kap még F16-osokat. A Nyugat megvárja, mi lesz az ukrán ellentámadás eredménye, és ezt követően döntenek az F16-osok szállításáról.
Ez egy jó opció Oroszország részére, mert nekik még van légi erejük, az ukránoknak gyakorlatilag nincs. A háborús térképek mégsem ezt a felállást tükrözik vissza, ezért is tartom harmatgyengének Oroszországot. Optimizmusom miatt azonban bízom abban, hogy nem lesz sokáig harmatgyenge.
Az ukránok Donyeckben eltaláltak egy nagy orosz lőszer-fegyver raktárat. Ez igaz lehet, mert hatalmas gomba alakú felhő látható Donyeckben, amely csak nagy erejű robbanás után alakul ki.
Az ukkránok is fejlődtek, bombáztak hymarsal, Stormmal és először okos JDAM-ER bombákkal. Utóbbiak hatótávolsága állítólag 70 km, a törökök által készített KGK szárnykészlettel pedig 100 km
Az oroszok meg szumi régióban bevetették az S-70 nehéz – 20 tonnás (!) lopakodó drónt – igen eredményesen ! Négy nagy sikló bombát is tud szállítani !
A boards.4chan.org közösségi oldalról:
Ma estétől a katonai műholdak árgus lencséi Európa legnagyobb atomerőművére, a Zaporozsje atomerőmű és tágabb környékére szegeződnek.Ha az atomerőművet megtámadják és ha a támadás sugárszivárgást okoz, a NATO a sugárzásszivárgást “a NATO elleni támadásnak” nyilváníthatja, és megpróbálhat hivatkozni a NATO-Szerződés 5. cikkére, amely előírja ez esetben a “kollektív önvédelmet”. – a világ figyel, lehetetlen lesz majd meghamisítani azt a tényt, hogy ki volt/lesz az agresszor, aki elkövette a “hamis zászlós” háborús tömeggyilkos bűncselekményt.
“Bármilyen nukleáris csere is kezdődik; Az első hullámban rakétasilókat, bombázóbázisokat, haditengerészeti bázisokat, valamint parancsnoki és irányító létesítményeket találnak el. A robbantási zónákban maradó városok csak egy szerencsés bónuszt kaphatnak. Ennek az az oka, hogy az ellenség megfosztása a hatékony visszacsapás képességétől végtelenül fontosabb, mint a tömeghalál okozása. Viszonzásként olyan célokat mint pl. a városokat, az ipart és az infrastruktúrát csak a következő második csapáshullám vagy a “mindent egyszerre elpusztító” forgatókönyv sújtja.
Az Egyesült Államokban az első csapásmérő célpontok valószínűleg Malmstrom, Warren és Minot. Barksdale, Whiteman, Dyess, Ellsworth. Bangor/Kitsap, Kings Bay, San Diego, Norfolk, Pearl Harbor, Guam. Peterson/Colorado Springs, Cheyenne Mountain, MacDill/Tampa, Doral/Miami, Ft. Meade/Annapolis, Offut/Omaha, Scott/St. Louis. Arlington, Langley, Quantico és minden más a DC régióban természetesen szintén célba kerül.
Ez persze csak az USA területén van, valószínűleg olyan tengerentúli bázisokat is eltalálnának, mint Yokosuka, Stuttgart, Ramstein, Spangdahlem, Aviano, Lakenheath, Mildenhall stb. támaszpontokat.”
https://boards.4chan.org/pol/thread/433041159/please-view-asap-worldwide-fireworks-in-a-few#p433047066
https://boards.4chan.org/pol/
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/attack-coming-within-hours-ukraine-cuts-main-electric-power-to-zaporozhye-nuclear-power-plant?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
***
A Kreml határozottan visszautasította az ukrán vádakat :
Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nebenzia válaszolt az ukrán vádakra és levélben fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához és António Guterres főtitkárhoz, hogy kijelentse: „Nem áll szándékunkban felrobbantani ezt az atomerőművet, egyáltalán nem áll szándékunkban ezt megtenni.” –
Reméljük, hogy még sokáig használhatjuk az internetet, mert ha “elszáll”, az valami nagyon rosszat jelent…
*https://www-zerohedge-com.translate.goog/geopolitical/ukraine-preparing-nuclear-explosion-russian-reduces-zaporizhzhia-plant-presence?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_hist=true
(csillagot vedd ki)
pegazus 59 Hát ennyi agyatlan embert egy rakáson még nem láttam 78 snasz meg elhantolt igazi szakértök vagytok nem a Brit védelmi minisztérium tagjait tisztelhetem az urakban?