Vlagyimir Putyin orosz elnök május 19 – én, pénteken felszólalt az Etnikai Kapcsolatok Tanácsának Pjatyigorszkban tartott ülésén.
Az orosz államfő nyilatkozatának főbb mondanivalói:
Az orosz értékek elleni támadások nem szűnnek meg. Az ellenégeink provokációkat szerveznek a nemzeti közösségeken belül, és kinyilvánítják Oroszország dekolonizálásának szükségességét.
Ma gyakorlatilag a Nyugat teljes arzenálja Oroszország ellen irányul, részekre akarják osztani az országunkatt. Oroszország ellenzői arról beszélnek, hogy az országot több tucat apró részre kell osztani.
Nem értik, hogy a külső agresszió és a külső nyomás körülményei között csak erősítik bennünk a multinacionális emberi érzelmeinket.
A Nyugat mindent megtesz az országunk területén élő népek szétválasztásáért. De Oroszország többnemzetisége a mindent legyőző erő.
Az általam említett ellenfeleink, a neokoloniális gondolkodású emberek, valójában idióták, akik nem értik meg, hogy ez a sokféleség tesz minket erősebbé.
Egy egyszerű ember megérti, hogy csak az egység tesz minket erőssé és legyőzhetetlenné.
Több a bizalom és a kölcsönös segítségnyújtás a társadalmunkban, erősebbé, megbízhatóbbá vált az összetartásunk érzése bennünk, tudatosabbá, mélyebbé vált a szülőföldünk iránti szerepvállalásunk, a szülőföldünkért és jövőnkért való felelősségvállalásunk.”
A NATO egy esetleges Oroszországgal való konfliktusra készül, és a hidegháború óta először dolgoz ki konkrét védelmi tervet.
Erről ír a Reuters.
„Ez a lépés alapvető váltást jelez: a NATO évtizedekig nem látta szükségét nagyszabású védelmi tervek kidolgozására, mivel kisebb háborúkat vívott Afganisztánban és Irakban, és úgy érezte, hogy a posztszovjet Oroszország már nem jelent számára egzisztenciális fenyegetést.
Az alapvető különbség a válságkezelés és a kollektív védelem között a következő: nem mi határozzuk meg az időzítést, hanem az ellenség. Fel kell készülnünk arra, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a konfliktus” – idézi a hírügynökség Rob Bauer admirálist, a NATO egyik legmagasabb katonai tisztviselőjét.
Miközben felvázolja az úgynevezett regionális terveit, a NATO útmutatást is ad a tagországoknak haderejük és logisztikájuk modernizálásához. (Így már talán meg is világosodhatunk Döbrögi hadügyérének, és a „magyar hadsereg” új VKF – jének, Böröndi tábornoknak a szorgalmának okairól! B-R)
A nagyívű tervdokumentumot a NATO közelgő vilniusi csúcstalálkozóján hagyhatják jóvá.
Vlagyimir Putyin elnök meghiúsította Zelenszkij azon terveit, hogy a nyugati „Patriot” légvédelmi rakétarendszereket sikeresen alkalmazza Oroszország ellen – írja a Sohu című kínai lap.
„Április végén Ukrajna megkapta az első adag amerikai gyártású Patriot légvédelmi rendszert, aminek természetesen Zelenszkij IS nagyon örült! Zelenszkij már régóta várt erre a légvédelmi rendszerre, és remélte, hogy eredményesen fogja tudni felhasználni. Kíméletlenül meg akarta támadni Oroszországot, és abban bízott, hogy ezekkel majd semlegesíteni tudja az orosz rakétákat, hogy Moszkva arcát veszítse” – áll a cikkben.
Kínai megfigyelők szerint azonban nem a kijevi tervek szerint alakultak a dolgok, és egy orosz „Kinzsal” hiperszonikus rakéta szétbombázott egy, az Egyesült Államok által Ukrajnának adományozott Patriot légvédelmi létesítményt.
„Ez az incidens nagyon nagy hatással volt Oroszországra és Ukrajnára, amelyek közvetlenül érintettek a konfliktusban, de az Egyesült Államoknak, a légvédelmi rendszer gyártó országának is fájt” – zárták a szerzők.
Arról pedig a rusvesna.su tájékoztat, hogy a „Patriot” mind a 32 rakétáját elvesztette, miközben megpróbált lelőni egy orosz hiperszonikus Kinzsalt, amely pedig megsemmisített egy amerikai légvédelmi rendszert – írja a Military Watch Magazine.

„A Patriot 32 elfogó rakétát lőtt ki egy Kinzsal ballisztikus rakétára. Viszont a 32 Patriot mindegyike „meghibásodott”, és csak ez a malőr 96 millió dollárba került.
„A rendszernek minden jel szerint nagyon szerény harci tapasztalata, és még szerényebb hatása van is van az orosz arzenálban lévőknél sokkal egyszerűbb rakétákkal szemben.” -állapítja meg az MW Magazine.
Az orosz Honvédelmi Minisztérium a minap hatalmas rakétacsapásokat jelentett be az Ukrán Fegyveres Erők egységeinek bevetési pontjaira, valamint a nyugati országokból szállított lőszerek, fegyverek és felszerelések tárolására szolgáló helyekre. Különösen fájó tény az USA és a kijevi rezsim számára, hogy éppen egy Kinzsal hiperszonikus rakéta pusztította el az egyik, Kijev védelmére fölállított amerikai Patriot légvédelmi rendszert.
Oroszország megváltoztatta az Ukrajna elleni rakétacsapások vektorát és fő célpontjait – nyilatkozta Jurij Ignat, az Ukrán Fegyveres Erők légierejének szóvivője.
„Most az oroszoknak vannak bizonyos céljaik, mindegyiknek megvan a maga prioritása – ezek a katonai létesítményeink, a kritikus infrastrukturális létesítményeink, a fontos stratégiai létesítményeink, a hadiipari üzemeink, a raktáraink, a csapataink koncentrációs helyei, és különösen a nyugatról érkezett felszerelések és lőszerek” – panaszkodott Ignat.
Ignat szóvivőnek pedig ma is van sok mondanivalója. Beszámolhat arról, hogy hány orosz deónt és rakétát lőttek le a mára virradóan Ukrajnára szabadítottak közül. (Szerintünk min. 110 százalékát! B-R)
Ugyanis mára virradóan is dolgos éjszakát okoztak a zoroszok a drónjaikkal meg a túlnyomórészt a tengerről indított „Kaliber” rakétáikkal az ukrán légvédelemnek.
Megszórták rendesen a Voliny; a Lemberg; a Zsitomir; a Kijev; a Rovno; a Hmelnyickij; a Csernyigov; ésa Krivoj Rog régiókat.
Az egyik brit Stormer HVM légvédelmi rendszert pedig Dnbassz területén roncsolta meg egy egy orosz „Lancet” drón.
Bjelogorovkában mostanság nem szerencsés dolog ukrán frontharcosnak lenni!
A „Wagner” elfoglalta a „Domino” megerősített területet, és kiütötte Ukrajna Fegyveres Erőit az utolsó bahmuti (Artyomovszk) „foltból”
A bahmuti szárnyakon viszont az ukránok „erőlködnek”, és a hírek szerint kisebb – NAGYON CSEKÉLY MÉRTÉKŰ – sikereket értek el.
Az orosz HM mai fronthelyzeti beszámolója arról tájékoztat, hogy az ukrán hadseregnek az utóbbi 24 óra folyamán az orosz hadsereg mintegy 530 fős élőerő veszteséget okozott.
Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter meglátogatta a hadsereg parancsnokságát a Zaporozzsje – frontszakaszon.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a miniszter megtekintette a „Vosztok” csapatcsoport egyik alakulatának előretolt parancsnoki beosztását, ahol meghallgatta a csoport parancsnokának és a parancsnokság tiszteinek beszámolóit, valamint állami kitüntetéseket adott át.
A Nyugat által Ukrajnának szállított szegényített urántartalmú lőszerek megsemmisítése egy radioaktív felhő megjelenéséhez vezetett, amely Európa felé tart – közölte Nyikolaj Patrusev, az Orosz Biztonsági Tanács titkára.
Egy Sziktivkarban megtartott tanácskozáson felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtökön Joe Biden amerikai elnök Hirosimába érkezett, hogy részt vegyen a G7-csúcson, ahol egyebek mellett az amerikaiak vélekedése szerint a „közös demokratikus értékek” érvényesülése is szóba kerül. Emellett a nyugati országok vezetői az Egyesült Államok nyomására tárgyalnak majd az Ukrajnának nyújtandó további segítségről is.
Patrusev megjegyezte, hogy az amerikaiak „segítették” Ukrajnát azzal, hogy nyomást gyakoroltak a szatellitországokra, amelyek pedig szegényített uránnal felturbózott lőszereket szállítottak a kijevi rezsimnek. Szerinte ezeknek a lőszereknek a megsemmisítése vezetett ahhoz, hogy egy radioaktív felhő Nyugat – Európa felé indult. Lengyelországban máris sugárzásnövekedést regisztráltak – tájékoztatott Patrusev.
Szaúd – Arábiába érkezett Zelenszkij ukrán vezírbohóc, aki az utóbbi egy hét során – valami érthetetlen ? okoból – a lehető legtöbb időt szeretné távol tölteni hazájától.
Ott kíván felszólalni az Arab Liga csúcstalálkozóján, valamint találkozni fog Mohammed bin Szalmán al-Szaud koronaherceggel.
Zelenszkij arról vartyogott elindulása előtt, hogy látogatásának célja többek között, hogy „…bemutassam békeképletünket, amelynek megvalósításába a lehető legtöbb állam bevonása szükséges”.
Eközben az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője, Alekszej Danyilov cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Zelenszkij Szaúd – Arábiából utazna a G7 – ek japáni, Hiroshimába szervezett csúcsösszeröffenetére.
Az ukrán részről ebben az órában aktuális információ szerint Zelenszkij videós formában fog majd fohászkodni – rimánkodni újabb segélyekért a G – 7 csúcson részt vevő „adományozókhoz”.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!


https://oroszhirek.hu/military-watch-a-patriot-rendszer-ukrajnai-kudarcat-szeles-korben-megjosoltak/
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/magnitude-7-7-quake-strikes-south-pacific-ocean-tsunami-warnings-issued
Cunami veszély Ausztráliánál, 7 erősségű földrengés miatt.
Karma baba! — Gímszarvas 2023-05-19 10:27
„Nem lenne üvöltés, ha Új-Zélandon az összes gazdag elitista bunker megsérülne ezekben a földrengésekben? Még jobb, hogy el vannak foglalva a bunkerek elárasztásakor.”
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/another-7-4-quake-tsunami-warning-issued
„Körülbelül 24 órán belül másodszor volt 7+-es erősségű földrengés Új-Kaledónia közelében, a Csendes-óceán déli részén. A Csendes-óceáni Szökőár Figyelmeztető Központ riasztást adott ki, amely szerint a földrengés szökőárt okozhat. Éppen 24 órája történt, hogy egy nagyobb, 7,7-es földrengés szintén szökőárt okozott ott!”
https://oroszhirek.hu/aszad-levette-a-fejhallgatot-zelenszkij-beszede-alatt-aki-panaszkodott-hogy-egyes-arab-vezetok-nem-forditanak-figyelmet-ukrajnara/
Biztosan lesz, ha a terveik szerint megérett az idő rá…
Válasz, ehnatonnak is.
https://www.vtforeignpolicy.com/2023/05/radioactive-cloud-toward-europe-after-destruction-of-a-depleted-uranium-depots-in-ukraine-russian-security-chiefs-alarm/
Brit ajándék, nemcsak ukránoknak, uránium felhő…:(
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/7-20-pm-edt-19-may-2023-bakhmut-right-now-the-very-last-ukraine-nazis-being-burned-out
„Ma, 2023. május 19-én, 19 óra 20 perckor az Egyesült Államok keleti idő szerint az utolsó ukrajnai nácikat égeti fel a Wagner PMC és az orosz hadsereg!
Már kapok videókat az orosz katonáktól a földön Bahmutban, ahol azt mondják: „Bakhmut elesett”.
További információ a ma esti Hal Turner rádióműsorról, 21:00-kor, amerikai keleti idő szerint.
Hozzászólások
rddziok 2023-05-19 20:40
Hogyan működik az a proxy háború a náci Ukrajnán keresztül Oroszország ellen, a babiloni Amerika, a sátáni nyugat és a háborút szító NATO? Szívjatok LOOSEREK!
EDT – 2023. május 19.: Bakhmut, most! Az utolsó ukrajnai nácik kiégtek – TexasWolf 2023-05-19 21:13
Isten áldását a zenészekhez. Borzasztóan jó munkát végeztek.”
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/ektakto-oukraniki-pyrayliki-epithesi-sto-aerodromio-tis-marioupolis-energopoiithike-i-rosiki-aeramyna-vinteo/
Ukrán rakétatámadás a mariupoli repülőtér ellen – aktiválódott az orosz légvédelem (videó)
Robbanások péntek este a felszabadult városban
2023.05.19. | 22:10
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/vretanos-ypam-se-oukrania-ktypiste-tin-krimaia-sas-exoume-steilei-pyraylous-storm-shadow/
„…Ukrajnának is segítettek, nyomást gyakoroltak az orosz műholdakra, és szegényített urántartalmú lőszert szállítottak.
Megsemmisítésük egy Nyugat-Európa felé tartó radioaktív felhő keletkezéséhez vezetett.
A szegényített uránt az úgynevezett páncéltörő lövedékek magjában használják, amelyek nagy mozgási energiával rendelkeznek.
50%-os átlagos radioaktivitás-növekedést mértek …”
Szia Mici!
A „vtforeignpolicy.com” oldalon két cikk is megjelent a robbanásról. Hmelnickijben két valódi atombombát is tároltak. Ezek is felrobbantak.
Az Európai Sugárdetektorrendszer webtérképe elérhetetlen.
No komment.
Halnál olvastam akkor egy kommentben, hogy a németek egyből lezárták a szerverhozzáférést, ami mutatná, mi van európai ajándékként felettünk.
Hol olvastad az atombombát? Most hallom először…VT?
Szia Dupla, bocsi, először ismét a téma vitt magával.
Igen a VT-n 20.-ai cikk, habár egy mai cikkben megszólaló szakértő ezt kizárja. De az tény, hogy az Európai Sugárdetektorendszer webtérképe blokkolva van.
Köszi, ezek szerint indokolt, hogy ne tudjuk, mi van…
https://www.vtforeignpolicy.com/2023/05/ukraine-two-not-officially-acknowledged-atomic-blasts-in-khemlnitsky/
Ez?!
Mici 2023-05-21 – 19:02
Igen ez a cikk.
https://www.vtforeignpolicy.com/2023/05/depleted-uranium-cloud-toward-europe-experts-proofs/
Legfrissebb infó a témában
A link a brit külügy segítségéről, Shadowokkal segítik a Krím visszaszerzését.
Mindenki tudja, hogy az Orosz-kínai szövetség nem természetes unió – ahogy Kissinger is véli -, de mennyire természetes unió a magyar-román, a francia-német, vagy a görög-török: (Ez utóbbi durván nem az a ciprusi török megszállás miatt). És mindegyik ős-ellenség a NATO katonai Szövetség tagja. Nonszensz, ez kb. olyan, mint amikor a pénzéért elvennék egy nálam 30 évvel idősebb nőt. (Isten őrízz, esetemben ez már 90 éves hölgyet jelentene. ) A politika az érdekekről szól, most Kína és Oroszország egymásra van utalva.
—-
Viszont adok egy csillagos 5-öst Oroszországnak azért, mert elfogató parancsot adott ki Kharim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság elnöke ellen. Tökéletes szinkron válasz a Kharim Khan által Putyin ellen kiadott elfogató parancsra. Gyakorlati jelentősége csak Oroszországban, Szíriában és Észak Koreában lehetne, de érzelmileg, pszichésen és még jogilag is hatásos. Nyugaton azt fogják mondani, hogy Oroszországnak nincs joghatósága a Nemzetközi Büntetőbíróság felett, de akkor a fagyi visszanyalt, mert a Nemzetközi Büntetőbíróságnak sincs joghatósága legalább 100 ország, köztük az USA és Oroszország felett sem. Mivel ezek az országok nem csatlakoztak az Egyezményhez. És akkor Kharim Khan se aludjon nyugodtan……
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/rosiki-maskirovka-sto-mpakxmout-odigei-stin-katastrofi-ton-oukranikon-taksiarxion/
„Az oroszoknak folyamatos blöfföléssel sikerült ellentámadásba csábítaniuk az ukránokat, akik azt hitték, hogy Wagner és az orosz hadsereg között szakadás van, aminek következtében néhány órán belül vereséget szenvedtek.”
(BAHMUT), ARTYEMOVSZK!
Nagyon jó, így kell ezt csinálni!
Lassan Odesszára is lehet a figyelmet fordítani.
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/it-s-official-russia-has-liberated-bakhmut-from-ukrainian-nazis
„2023. május 19. Az
Ukrán Fegyveres Erők elit csapatait Bahmut nyugati külvárosában, egy civil házban felrobbantották az orosz precíziós irányítású lőszerek. Az ukrán erők visszavonultak, és egy magánszektorban ragadtak, miután Wagner-csapatok kiűzték őket Domino utolsó erődjéből. Az ütközés után az egész épület összedőlt.”
https://topwar.ru/217490-prigozhin-nazval-datu-nachala-vyvoda-chvk-vagner-iz-artemovska.html
„Maguk a társaság harcosai a hátországba, tábori táborokba kerülnek, ahol felkészítő órákat tartanak, pihennek és regenerálódnak az intenzív harcok után.
Amikor országunknak, népünknek és családunknak újra szüksége lesz ránk, visszatérünk és megvédjük népünket
– mondta Prigogine.
Most a város visszatért eredeti kikötőjébe – a Donyecki Népköztársaságba.”
„A várost a Wagner-harcosok gondosan átfésülik, átvizsgálják, ott kialakítják a szükséges védelmi erődítményeket, amelyek hasznosak lehetnek az itteni wagneritokat felváltó katonaság számára.”
Mit ír minderről a hivatalos nagyvízen túli?:
„Egy zseniális lépésként az ukrán védelmi vezetés egy pillanatra visszalépett Bahmit területéről, hogy megerősítse az erősebb pozíciókat, amelyek kulcsfontosságú hídfőállást jelentenek majd a következő tavaszi offenzívában.”
Wagnerék teljesen bevették Bahmutot.
—-
Mariupol újjáépül, orosz színekben.
https://twitter.com/mfa_russia/status/1659886930555797504/photo/1
Az ukrán politikusok még vívódnak, hogy elismerjék-e Bahmut elvesztését, hiszen ez óriási presztízsveszteség számukra. (Ráadásul Zsaluznij is eltűnt, valószínűleg súlyosan megsebesült egy orosz tüzérségi tűzben.)
Sok értelme nincs megtartani egy háztömböt, mert akkor az orosz erők oda tudnak koncentrálni mindent, tehát vágóhíd. Előbb utóbb tehát kénytelenek lesznek csúsztatva elismerni Bahmut részleges elvesztését. 15 hónap alatt nagyon jól kiismertem az ukrán hazugságcunamit, ezért úgy gondolom, hogy a bukás ideiglenességét fogják hangoztatni, és azt, hogy Bahmutot visszaveszik. Ehhez egyébként már 1-2 hete megkezdték az előkészületeket, az oldalakon értek is el némi sikert, és az orosz erőknek erre mindenképpen figyelni kell.
A másik következmény ami Bahmut bukása kiválthat: Meg kell kezdeni az ukrán ellentámadást, mert a Nyugat kezdi elveszteni bizalmát és a kételkedik. Amúgy ezt jó darabig nem kommentálják, de ha összerakjuk a Patriotok kudarcát, Bahmut bukását, Zsaluznij súlyos sebesülését, a Hmelinckiji gyengített urános lőszerraktár felrobbanását, és a radioaktív felhőt Kelet Lengyelország felett-, azért a nagypofájú és magabiztos nyugati nyilatkozatok és győzelmi jelentések eléggé ingatagnak tűnnek.
Tehát a kényszer nagy úr, és most még az időjárás is kedvezhet az ellentámadáshoz.
—
Reméljük Oroszország is hasonlóan kalkulált, és felkészült.
Addig is folytatni kell az ukrán lőszerraktárak, élőerő-, és hadianyag koncentrációk kíméletlen bombázását, hogy az ukrán ellentámadás minél enerváltabb és bátortalanabb legyen.
Persze lenne egy másik opció is, amivel megelőzhetnék több ezer, több százezer ukrán és orosz fiatalember halálát, nyomorát: Ukrajna kapituláljon, és ismerje el a 4 Kelet-Ukrajnai megye, valamint a krími népszavazás eredményét.
Ennyi…nem olyan nehéz dolog ez.
Ki fogadna el egy ilyen kapitulációt?!
Még én sem, mert csak Damoklesz kardját tenném vele a fejem fölé.
Itt végig kell menni, kerül amibe kerül, kevesebb, mint időt adni, és újra kezdeni.
Félmegoldásból soha nem lesz komoly eredmény!
Csak a lusta+ ostoba végez fél munkát.
Eleink is tudták, a rest kétszer fárad!
78sansz
2023-05-20 – 22:23
Az utolsó előtti mondatban foglaltakkal az oroszok nem elégedhetnek meg.
Ez elsősorban nem területszerzési háború.
Zelenszkij állítólag elismerte Bahmut elvesztését.
Emlékeztek mit mondott 1-2 hónappal ezelőtt? „Ha Bahmutot elveszítjük, le kell ülnünk az oroszokkal a békéről tárgyalni.”
Nyilván akkor is hazudott. (De ne legyen igazam.)
„Nyilván akkor is hazudott (De ne legyen igazam)” Pedig igaza lesz/-van t. 78 sansz! Orosz média források szerint -igaz egyenlőre még csak találgatások szintjén- eltűnt szőrén, szálán az uki közéletből Valerij Zaluzsnij. az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, aztán állitólag Artemovszkban megölték az Ukrán Terrodefence magas rangu tisztjét. Ez utóbit a „Wagneg” PMC tette hidegre Artemovszban (Bahmutban).
Van egy olyan sanda gyanúm , hogy ez a zsalu gyerek a pinyóba volt avval cirka 300 nato nyomoronccal és nem lelik a beton alatt .
Csak úgy vélem , hogy többek között ezt sem szívesen elismerni .
Miért van az ehnaton ügynök, hogy ön csak is a z hírekhez tud hozzászólni illetve lediktálni a marhaságait egy olyan egyénnek aki írni is tud!
Nem szép dolog a kamu profiltrollkodás, és más cikkeinek az ellopása,és azt feltüntetni saját véleményként!
Zelenszkij már visszavonta Bahmut elvesztéséről reggel tett nyilatkozatát – 1 napig nem bírja ki hazugság nélkül -, és úgy látszik, nem számít a több ezer ukrán katona halála, megint nekidurálja magát. Utasította Szirszkijt, hogy vegyék vissza, semmi nem számít, csak a presztízs.
Emiatt is azt gondolom, hogy Oroszország, és Wagnerék sem lazíthatnak még, azt a nyaralást át kell ütemezni későbbre.
Ukrajna a hátországi tartalékait kezdte átszállítani Bahmutba. Ezzel egyidejűleg a brit storm rakétákkal elkezdték bombázni Berdyanskot, Mariupolt, az ott állomásozó orosz rakétaezredeket. Eddig kisebb károkat tudtak okozni, de ehhez szerencse is kellett, és nem fognak leállni. Ezért Oroszországnak most nem kell sajnálni sem a drónokat, sem az Iskandereket, sem a Kindzalokat.Még mielőtt Ukrajna megkapja az F16-osokat, szét kell lőni minél több ukrán lőszerraktárt, a Hmelnickijihez hasonló NATO fegyverraktárakat, és most már tényleg bombázza szét az ukrán vasúthálózatot. Az orosz hátországban jobban szét kell oszlatni a raktári készleteket, ne egy helyen tárolják azokat. Létesítsenek csali raktárakat, műanyag harckocsikat, az ukrán légvédelmet terheljék le lufikkal. (Állítólag a Patriotokat is be lehet ezzel csapni.)
És addig nem gondolkodjanak Kramatorszkban. Most védjék meg Soledart, Bahmutot, Berijanskot és Mariupolt. Aztán majd ha az ukrán haderőnek már elfogy a tartaléka, lehet menni Kramatorszkba is.
Az ukránok támogatása Nyugat részéről marhára nem a demokrácia megőrzéséről, és a határok sérthetetlenségéről meg a többi hangzatos maszlagról szól.
Sok mindenről másról igen, ezek közül az egyik a német, a svéd és az angol szakképzett munkaerőhiány-utánpótlás biztosítása kiegészítve egy kis demográfiai vérfrissítéssel. Menekültként az ukrán szakmunkásnak nem kell kiemelt bért fizetni, és elégedjen meg szükséglakással. A Merkel által behívott arabok ugyan szaporák, de lusták, veszélyesek és nem szakképzettek.
És miután a német és svéd nők nem szülnek, viszont rengeteg kiskutyát nevelnek, a demográfiai helyzet katasztrófálisan eltolódik az iszlámhívők javára. Na, ezen is segíthet az ukrán menekültek áradata, akik legalább nem iszlamisták. Amikor már minden ukrán munkaképes kimenekült Nyugatra, akkor már csak arra kell ügyelni, nehogy a szakképzettek hazatérjenek.
Ezért a konfliktust addig fenn kell tartani, amíg az ukrán szakképzett véglegesen nem dönt a Nyugaton maradásban.
https://kiszo.net/2023/05/19/lengyelorszag-utan-magyarorszag-es-szlovakia-kovetkezhet/
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/3-000-turn-out-in-sydney-against-nato-pro-russia
3ezer ausztrál tüntetett Oroszország mellett…
Egy …választópolgár:
A partraszállók legyözték az európai fasizmust !? 1945. 05. 09.
A bombázók legyözték a japán fasizmust !? A Jenkizmus kezdete, 1945. 08. 06.
*
Japán Hirosima 2023:
“A múzeum történetei emlékeztessenek mindannyiunkat arra a kötelezettségünkre, hogy a béke jövőjét építsük” – írta Biden.
*
Ukrajna 2014:
Az események történetei emlékeztessenek mindannyiunkat arra a kötelezettségünkre, hogy a béke jövőjét építsük” – ez a Jenkizmus!
*
https://oroszhirek.hu/japan-kozolte-hogy-biden-mit-irt-az-amerikai-atomcsapasok-emlekmujenel-a-vendegkonyvbe/
–
„Emmerson Mnangagwa elnök és Nyikolaj Kraszilnyikov orosz nagykövet azt mondta, hogy a szankciókkal sújtott államoknak együtt kell működniük egymással.”
„Zimbabwét az Egyesült Államok és az EU a 2000-es évek elején szankciók alá helyezte állítólagos választási csalások és emberi jogi visszaélések miatt. Mnangagwa és elődje, Robert Mugabe személyesen is feketelistára került, és az USA továbbra is tiltja a legtöbb védelmi és technológiai cikk eladását vagy szállítását Zimbabwébe.”
„“MOST MÁR 23 ÉVE ÉLÜNK A NYUGAT ÁLTAL BEVEZETETT SZANKCIÓK ALATT” – MONDTA MNANGAGWA CSÜTÖRTÖKÖN, AZT ÁLLÍTVA, HOGY WASHINGTON SZÁNDÉKA A RENDSZERVÁLTÁS.
“Korlátoznak minket… abban, hogy beszerezzük azokat az eszközöket, amelyekre szükségünk van a ciklonok és katasztrófák hatásainak enyhítéséhez” – folytatta, hozzátéve, hogy azután döntött az orosz helikopterek megvásárlása mellett, hogy felkereste “testvérét”, Vlagyimir Putyin orosz elnököt.”
*
https://oroszhirek.hu/oroszorszag-18-orosz-anszat-helikopterbol-allo-flottat-szallitott-zimbabwenek/
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/russian-bombers-airborne-explosions-now-in-odessa
Ismét egy mozgalmas éjszaka volt!
Idézet a linkelt oldalon egy jenki kommentelőtől:
Gulfcaptain 2023-05-21 23:07
Következő: Odessza és Ukrajna teljes déli partvidéke egészen Transznisztriaig. Ukrajna, bármi is marad, a gabonaföldek és sertéstelepek „farállama” lesz, hacsak a NATO nem dönt az atomfegyverek alkalmazása mellett, akkor ki tudja.
A nyugat azt állítja, Oroszország kétségbeesett. Ez azt jelenti, hogy a NATO kétségbeesett.
A Nyugat azt állítja, hogy Oroszország atomfegyvereket használ majd. Ez azt jelenti, hogy a NATO atomfegyverek alkalmazását fontolgatja.
A nyugat ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna nyer. Ez természetesen azt jelenti, hogy valójában Oroszország nyer.
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság valóban kiképzi Ukrajnát F-16-osok repülésére, és nem látja el őket F-26-osokkal a repüléshez? És mi fog lógni az F-16-osok alatt? Természetesen az Egyesült Királyság cirkáló rakétái. Még jó, hogy a nyugat nem részese ennek a háborúnak, különben rossz benyomás alakulhat ki. (Sic.)”
Szevasztopolban áramszünet lett, erre ezt írta egy kommentelő:
Távvezeték „meghibásodást” szenvedett el, ami a robbanást okozta; azt is közölték, hogy a Power Crew jelenleg is dolgozik a probléma megoldásán.
14:12 · 2023. május 21.
·
Bakhmut 2023.05.20-án, Mariupolit pedig 2022.05.20-án szabadították fel hivatalosan.
Sokak szerint az oroszok szándékosan csinálták…
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/to-mpakxmout-apeleytherothike-apo-tous-rosous-kata-tin-epeteio-apeleytherosis-tis-marioupolis/
Odessza 2024.05.20-án lesz felszabadítva.
Lassan de biztosan.
Jobb lenne Nov. 07-re !
https://oroszhirek.hu/antonov-figyelmeztette-az-egyesult-allamokat-a-krim-elleni-csapas-kovetkezmenyeire/
https://www.vtforeignpolicy.com/2023/05/russians-encouraged-to-ditch-dollar-for-gold-the-only-financial-security-vs-bank-crisis-risky-cryptocurrencies/
Április 1-től az orosz nemesfém-finomítók, a Goznak és az ország bankjai hozzáadottérték-adó (áfa) nélkül értékesíthetnek aranyrudat magánszemélyeknek.
https://topwar.ru/217553-v-orenburgskoj-oblasti-predotvraschena-diversija-ukrainskih-specsluzhb.html
Az FSZB-nek sikerült megakadályoznia egy terrortámadást Orenburg térségében, amelyet az ukrán különleges szolgálatok készítettek elő.
https://rusvesna.su/news/1684740106
A Krím vezetője felidézte, hogy 240 éve Szevasztopolban található Oroszország fő déli stratégiai bástyája, a Fekete-tengeri Flotta, amelynek a haditengerészeti repülése is létfontosságú az ország számára.
Oroszország stratégiai biztonságának egyik alapjának megsértése törvényileg kötelezi országunkat, hogy minden rendelkezésre álló eszközt bevetve megakadályozza aláásását.
Véleménye szerint Washingtont nem különösebben érdekli Lengyelország vagy Románia sorsa. „Végül is erre a sorsra készültek azzal, hogy a nyugati katonai tömbbe hurcolták őket. Tehát az első szakaszban a katasztrófa elsősorban Kelet-Európára vár. Aztán meglátjuk…
Источник: https://rusvesna.su/news/1684740106
Georgij Muradov, a krími kormány miniszterelnök-helyettese, a köztársaság állandó képviselője az Orosz Föderáció elnökének mellett kijelentette, hogy az Egyesült Államok hatóságai azáltal, hogy beleegyeztek az amerikai légi közlekedés Krím elleni felhasználásába, „jóváhagyták az atomháború kitörését. ”
Источник: https://rusvesna.su/news/1684740106
https://avia-pro.net/news/ukrainskie-tanki-popytalis-prorvatsya-na-territoriyu-belgorodskoy-oblasti
Az ukrán tankok megpróbáltak betörni a belgorodi régió területére
Jelenleg ádáz harc folyik az ukrán DRG-vel a belgorodi régió határán, Dronovka falu közelében – írja forrásunk. Mindkét oldalról katonai felszerelést hoztak, és több drónt is észleltek az égen. A légvédelem működik” – számol be a „Shot”
Többek között arról számolnak be, hogy a belgorodi régió elleni támadás már reggel 9 óra körül megkezdődött.”
https://rusvesna.su/news/1684757131
fegyveresek egy különítményével folytatott csata Belgorod régiójában zajlik több falu környékén: Kozinki, Gory-Podil és Glotovo.
Az ellenség megsemmisítését célzó hadműveletet az FSZB különleges erőinek, a Nemzeti Gárda és a határőrség áttörési helyszínre telepített egységei hajtják végre. A hadsereg repülése is dolgozik a területen.
Источник: https://rusvesna.su/news/1684757131
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/russian-border-checkpoint-attacked-by-tanks-from-ukraine-destroyed-in-belgorod
Harckocsik léptek be az Orosz Föderáció területére a Grayvoron ellenőrzőpontnál.
Az orosz sajtó jelentése szerint: „Jelenleg ádáz harc folyik az ukrán DRG-vel a belgorodi régió határán, Dronovka falu közelében. Mindkét oldalról behozták a katonai felszerelést.”
VIDEÓ:
https://rusvesna.su/news/1684759464
Vlagyimir Putyin értesült arról, hogy ukrán szabotőrök próbáltak betörni Belgorod térségébe – közölte Dmitrij Peszkov, az Orosz Föderáció elnökének sajtótitkára.
Belgorod-vidéki ukrán szabotázs célja, hogy elterelje a figyelmet a Bahmut irányáról, minimalizálja Artemovszk ukrán fél általi elvesztésének politikai hatását – hangsúlyozta a Kreml.
Folynak a munkálatok az ukrán szabotőrök orosz területről való kiszorítására és ennek a szabotázscsoportnak a megsemmisítésére, a helyszínen elegendő erő és eszköz áll rendelkezésre.
Источник: https://rusvesna.su/news/1684759464
https://oroszhirek.hu/ormenyorszag-kesz-elismerni-hegyi-karabahot-azerbajdzsan-reszekent/
Egy gócpont kipipálva:)
De éberen szabad csak örülni!
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/vinteo-omada-oukranon-eksaeronetai-ekso-apo-tin-avntiivka/
Az interneten közzétett videó egy ukrán gyalogos csapat megsemmisítését mutatja be, amely Avdivika városa mellett landolt.
Az ukránok megpróbálják megközelíteni a kis erődváros, Avdiivka körül kialakított orosz enklávét, ezzel próbálva „könnyíteni” ostromán.
Az oroszok Kurszk típusú frontokat hoznak létre, amelyek valójában nagyon jól megerősített helyek, és csak arra várnak, hogy az ukránok támadjanak, hogy elhasználják tartalékaikat és lőszereiket.”
Az örmények lefeküdtek a Nyugatnak, beintettek Oroszországnak, ezért el is kezdték a területvesztést. Nem mondom, hogy földrajzi fekvése szerencsés, de ez akkor is hazaárulás.
És milyen érdekes: Ha a muszlim Azeriek, vagy a szintén muszlim Koszovóiak annektálnak háborúval, vagy anélkül keresztény területeket az rendjén való, ha pedig orosz nyelvű lakói népszavaznak Oroszország mellett, az eredendő bűn?!
—-
Amúgy Oroszországnak olyan kicsi a hadserege, hogy a mai, Belgorod megyei ukrán behatolást még nyugodtan videózhatták is az ukránok, a közelben nem volt orosz határőr. Volt viszont ukrán harckocsi, mosolygós orosz hazaárulók, USA páncélozott járgányok, oszt’ mire az oroszok észbe kaptak, talán már sértetlenül haza is masíroztak a betolakodók. De lehet vele alázni a világhálón az orosz hadsereget- gondolom ez volt az egyik cél -, demoralizálni a helyi orosz lakosságot, és balf@sznak tekinteni az orosz hadügyet.
Azt már csak figyelmeztetésként írom le – talán eljut Putyin és Sojgu tudatáig -, hogy ennyi erővel , ha Ukrajna nagyobb dandárral és /vagy repülőgépekkel is támadott volna, Belgorod Városházáján ma ukrán zászló lenghetett volna úgy, hogy akár még vesztesége sem lenne Kijevnek.
200 ezer orosz katona van a fronton, 800 ezer a kínai a kazah és a kaukázusi határvidéken és szétszórva az országban, az orosz -ukrán határon meg senki.
De ha Putyin továbbra sem tartja a háborút háborúnak, akkor ez így is marad, mert ha meg visszavonná a 200 ezer oroszt Donbaszból, az ukránok 3 óra alatt minden visszafoglalnának.
Tehát örüljünk Bahmut bevételének, de Oroszország még mindig nem oldott meg semmit!
3 óra alatt nem az ukránok foglalnák vissza szerintem!
Annyira kivereztette az országot a zongorista, hogy a teenagerek+nagypapák, akik jelenleg az ukrán sereg tömegét adják a maradék párszaz harcedzettel, kevés lenne hozzá.
Az idegen légiósok esetleg…
a mai lehetett az éles próba…?!
78sansz
Én sem hoznám el a kínai ,kazah határról a sereget !
Jobb a békesség arantestvér !
Az orosz Pravdában egy „szakértő” úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna mai, Belgorod régiót ért betörése orosz csapda.
Az oroszok tudatosan hagyták szellősen nyitva a határt, sejtve, hogy az ukránok ráharapnak a csalira, aztán amikor az ukránok szépen besétálnak a csapdába, gyorsan megsemmisítik őket -, füllenti az orosz szakértő.
Én tudom, hogy az oroszok vakmerőek, azt is elismerem, hogy néha kell egy-egy huszárvágás, meglepi, vagy csapda, de ez most egyik sem volt. Igaz, én 2000 kilométerről figyelem az eseményeket, de úgy vélem, ha csapda lett volna, 5 percen belül ukrán hullák tucatjait fényképezné az orosz sajtó. Ehhez képest még mindig tart az ütközet, és ki tudja mi lesz a kimenetele.
„A Belgorod-vidék elleni támadásban az ukrán nácik és az RDK-ból érkező csatlósaik akár egy gyalogzászlóaljat is bevontak, amelyet egy harckocsi-szakasz, valamint ágyú- és rakétatüzérség tűztámogatása támogat. A levegőből quadrocopter és repülőgép típusú felderítő drónok támogatják őket, objektív irányítást biztosítva. Jelenleg intézkedések folynak az ellenség blokkolására és megsemmisítésére” -írták a Rybarosok, orosz idő szerint este 6-kor.
Csak egy laikus vagyok ugyan, de ha csapdát állítok, mi a pláne abban, ha csak alsó hangon hangolom a mennyiséget?!
Ha tét, legyen minél nagyobb!
Nem az a kunszt ilyen helyzetben, hogy 5 perc alatt finise…
Ha Prigozsin kivonul Bahmutból, abból még baj is lehet. Az orosz regulárisok nem annyira profik, és nem annyira elszántak, mint Wagnerék.
—-
A belgorodi régióban történt ukrán betörés 2-3 orosz falut érintett, kb. 5-10 km-re a határtól.
Állítólag már csak 1 faluban folynak a harcok, az ukránok – akik között vannak Azovosok , és ellenzéki oroszok is -, eddig 39 embert vesztettek. Ukrajna elérte a célját =(a sok-sok halott nekik nem számít), most senkit nem érdekel Bahmut, csak az orosz szerencsétlenkedés a határon.
De ebből akár jól is kijöhetne Oroszország, de ne legyenek már megint balfaszok!
Ha tényleg legyőzték a betolakodókat, és ott hever 39 ukrán véres hullája, akkor ezt 18 as karikát is megszégyenítő módon kell filmre venni, had borzongjon bele Ukrajna lakossága és a Nyugat. Nem kell rinyálni, nem kell sopánkodni, ezeket a betolakodókat nem egy kijevi lakótelepen, de mégcsak nem is a bahmuti húsdarálóban ölték meg, hanem Oroszországban. Ezért senki, még Zelenszkij és Biden sem tehet szemrehányást Moszkvának, és nem is fognak. Viszont óriási elrettentő hatása lehet, mert így jár minden betolakodó, és kötve hiszem , hogy ezután tömegesen jelentkeznek majd diverzánsnak.
—
A betolakodók között volt olyan Azovos, akit Mariupolban már elkaptak az oroszok, de aztán fogolycserével szabadult.Köszönjük meg Putyinnak, hogy adott még egy esélyt a náciknak?
https://szmm.substack.com/p/uruleket-kuldtek-a-varsoi-magyar
Borzalmassá romlott a diplomáciai tisztelet/lenség:(!
https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/zaporozyhe-nuclear-power-plant-cut-off-from-power-again-10-days-diesel-generator-fuel-until-meltdown
Ismét áram nélkül az atom erőmű, 10 napra adott csak a hűtése generátorokkal :(!
Kommentben olvasható, a radioaktivitás hol tart, és milyen szinten Európa felett:(
https://seemorerocks.is/europes-developing-nuclear-radiation-crisis/
https://inosmi.ru/20230521/vooruzheniya-262989724.html?utm_source=smi2
Egyesült Államok, Oroszország és Kína a világ három legnagyobb hatalma, és mindegyiknek megvan a maga katonai ütőkártyája. Közülük a legkiemelkedőbb Moszkva tulajdonában van – írja a NetEase egyik felhasználója. Halálos „Dead Hand” nukleáris elrettentő rendszere még Amerikát is megrémíti.
„Nos, ezért állomásozik szibériában több százezer orosz katona !”
Miközben a Belgorodi régióban alig van katona. És Kína biztos nem támadja meg Oroszországot. De Ukrajna megtámadta. Putyinék egyre rosszabb döntéseket hoznak, és a még mindig nem ismerték fel, hogy minden kudarcuk a töketlen szöszmötölésük következménye. (Felismerték, csak maguknak is hazudnak.)
putyin végre teljes mozgósitást is bevezethet mert megtámadták országát ezért volt belgorod őrizetlen
Egy orosznak a hazája mindenek előtt van, ergo, természetes, hogy tesz a védelméért.
A kevésbé hazacentrikusoknak ez teljesen érthetetlen, nem értik, érthetik.
Tehát, nem kell az Elnöküknek extra indokokkal magyarázni a védelmében hozott döntéseit.
Ez egy olyan egység kohézió bennük, ami legyőzhetetlen, genetikailag kódolt, évszázadok óta.
Khusain Dzhambetov, a kijevi rezsim oldalán harcoló csecsen fegyveres megölte az ukrán fegyveres erők katonáit, akik megölték az „Akhmat” csecsen különleges erők katonáit.
Источник: https://rusvesna.su/news/1684308181
A legszemléletesebb példa rá!
Az a baj, hogy az oroszok annyira trehányak, hogy 15 hónapnyi ukrán betörés és veszélyeztetés ellenére sem tettek semmit Belgorod és Kurszk védelmére. Pl. Aknamezők? Határőrség? Minek? Nem állunk háborúban Ukrajnával -, mondja Putyin. Ez minden orosz baj eredője.
—-
A harcok ma is folytatódnak Oroszország területén (!) , és amit én tegnap este írtam, hogy a 39 lelőtt behatoló holttestét kellene most mutogatni a világhálón-, abból sem lett semmi, mert ezek szerint nemcsak trehányak, hanem még hazugok is, és talán nincsenek is holttestek, vagy ha nem hazugok, akkor buták, hogy egy ilyen magas labdát, amelynek hatalmas média-értéke és elrettentő hatása lenne -, nem csapnak le.
Ez jött le eddig, hogy buták?!
A rendhagyó nem feltétlen az!
Teljesen egyedi szinten zajlik, nem a ” szokásos” ész nélküli gyilkolások…
Az erre éhezettek persze, hogy csalódottak!
Nem ez a baj Mici!
Ezek a szerencsétlenkedések, szöszmötölések orosz emberek százainak, ezreinek halálát okozhatják.
15 hónapja háborúznak, és nem lehet háborúnak nevezni a nyilvánvalót?
Dél körül egyébként megölték a behatolókat , és állítólag 70 nácit megöltek. De ezt be kell mutatni a Világnak, és akkor a többi behatoló ezerszer is meggondolja magát, hogy érdemes-e? (Ráadásul lehet úgy felvételt készíteni, naturálisan, hogy még a reguláris ukrán is dezertál, ha meglátja a véres végeredményt.)
Nem elég csak közölni, ebban a Mai Világban, amikor a 60 év alattiak a neten lógnak, youtubot néznek, facebookoznak, ezek ütősek, egy elmosódott fénykép senkit nem fog visszatartani.
A pofátlan ukránok már most közölték, hogy ezek orosz partizánok voltak, és Ukrajnának semmi közük hozzá. (Á nem, mert nem Ukrajnából hatoltak be, hanem a Holdról? Na és a fegyver, az USA páncélozott járművek ukrán felségjelekkel…?)
De akkor legyen cinikus az orosz kommunikáció is, ne szégyellje, hogy a példát az ukrántól lopja, és kürtölje Világgá, hogy az LNR és DNR alakulatok olyan ukrán partizánok, akik az ukrán fasiszták ellen harcolnak. Kölcsönkenyér a kommunikáció frontján is visszajár, az oroszok még a kommunikációs térben is meglehetősen balfaszok.
Sokat kell még tanulniuk, most nem 1945-öt írunk, 2023 van fiúk!!
Közzétettek néhány felvételt a behatolók szétlőtt járgányairól, és a halott behatolókról. Kb. 5 főről.
Mondhatnánk, hogy nem tök mindegy?
Hát, ha 70-ről beszél Oroszország, és 5-öt mutat, akkor azért vannak fenntartásaim a hír hitelességét illetően.
Ha egy 100 fős kommandó 70 főt veszít a behatolásnál, 10 évig nem próbálkozik újra. Ha 5 főt veszít, 1 hét múlva újra próbálkozik.
https://avia-pro.net/blog/polsha-ohvachena-panikoy-rossiyskiy-hod-v-russko-ukrainskom-konflikte-vyzyvaet-informacionnoe-i
Oroszország továbbra is demonstrálja készségét, hogy válaszoljon az európai országok russzofób akcióira, és ezúttal Lengyelország állt a fókuszban. Az orosz fél lépése olyan hatásosnak bizonyult, hogy a lengyelek szó szerint elvesztették a fejüket, saját hisztériájuk és félelmeik áldozatai.
Egy egyenlőtlen csatában Oroszország teljesen felülmúlta ellenfelét, demonstrálva erejét és befolyását.”
Bővebben a linken.
https://avia-pro.net/news/polskim-furam-zapreshcheno-proezzhat-po-rossiyskoy-territorii
A lengyel teherautók orosz területen való áthaladásának megtiltásáról az Állami Duma döntött.
Az Avia.pro újságírói rendelkezésére álló adatok szerint az Állami Duma képviselői egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megtiltják a lengyel teherautók áthaladását Oroszországon, és megfosztják őket attól, hogy orosz áron tankolhassanak.
Várhatóan a döntés következtében Lengyelország mintegy 8,5 milliárd eurós bevételtől eshet el az Orosz Föderáció terhére – mondta Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma elnöke.”
Bővebben a linken a cikkben.
https://mandiner.hu/cikk/20230516_oroszorszag_ukrajna_haboru_robbanas_kulfold
https://mandiner.hu/cikk/20230518_belfold_kulfold_ukrajna_haboru_robbanas_hmelnickij_szeizmologia_foldrenges
https://www.youtube.com/watch?v=-oRxTrSInSk
https://www.youtube.com/shorts/20MIl7ZVPcw
Ha a magyar szeizmológiai állomások által is észlelt Hmelnickij-i detonációk nem ‘csak’ a berobbant lőszerekből, ill. a Ny-ra sodródó enyhén radioaktív felhő sem ‘csak’ a szegényített urán tartalmú brit lőszerekből származott, akkor kicsit megkésve, de két nagy piros pont Oroszországnak!
A Ny-i sunnyogásból kb. az látszik, hogy az 5. czikkelytől jobban fél az USA, mint ördög a tömjénfüsttől. 🙂 Ukrajnában szerintem Oroszo. azt csinál amit kedve tartja, az USA pedig, amit Oroszország eltűr. De megkockáztatom, hogy Lengyelországért, és a BaltiQmért sem aktiválnák. (Igaz akkor a NATO-nak valszeg vége, de a beszari USA-nak Ł-osabb a saját bőre. 🙂 🙂 🙂
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/to-ear-kai-i-earini-antepithesi-ton-oukranon-pou-den-egine-giati-sta-oria-tou-to-kievo/
Kijev és a Nyugat hónapok óta hirdeti Ukrajna hírhedt „tavaszi ellenoffenzíváját” az orosz erők ellen, amely ellentámadás soha nem történt meg, és ha megtörténik, akkor… nyár lesz.
kérdés az, hogy miért nem történt meg? Taktikai okokból? Vagy gyengeség miatt? Kijev kitart? Vagy a határon van, és ezzel az Ukrajnát anyagilag és katonailag segítő nyugati országok is elkezdték elérni határaikat?
Hmelnicka a nyugati fegyverrendszerek tárolóhelye és a frontvonali csapatok tranzitközpontja Kelet-Ukrajnában.
Mikolajiv Odesszával együtt a legfontosabb fegyver- és lőszerszállítási csomópont az ukrán erők számára Donbászban és Zaporizzsjában, valamint Herszonban.
Ott megy át minden.
Május elejéig az ukránok a híres ukrán iszapot használták fel, hogy ne kezdjék meg az ellentámadást, amelyben TOMA-k és tankok süllyednek.
Most ez a sár eltűnt.
Bakhmut esetében az oroszok még félrevezető akciókat is alkalmaztak. Utaltak arra, hogy a szárnyaik gyengék, és ott az ukránok kontrázhatnak.
Először meghátráltak, és hagyták, hogy az ukránok teret nyerjenek. Aztán hirtelen ellentámadásokat intéztek, amelyek súlyos veszteségeket okoztak az ukránoknak.
Maszkirovka, Wagner G. Prigozhin vezére is jól ismert „lőszerhiányos” színjátékaival, illetve az orosz vezetés ellen kirobbantott „sértésekkel”.”
Bővebben a linken a cikkben.
Azok szerintem NATO pilótákkal fognak megérkezni!
Ehnaton: „… Oroszország megmaradjon a technológiai mocsarában.”
Sokszor felmerül bennem a kérdés, dislexia?!
Ugyanis a technológiailag fejletlen tette magatehetetlenné a Donaldot, semmisített meg 5 kilövővel üzemelő Patriotot, -120m szintet, stb.
Ha ez a fejletlenségi szint, akkor milyen szint az, aki elszenvedte?!
Értelmezési probléma lehet hát, hogy a szinten lévőt minősíti le!
De semmi baj, aki érti, amit olvas, az tudja, hogy keveri.
Csak helyesbítettem, mert nem volt korrekt.
ehnaton
2023-05-21 – 15:28
Globális világrend van érvényben, gazdaságilag, technológiailag biztosan.
Ha Kína és távol-kelet lehúzná a rolót a nyugat előtt, az ugyanúgy elsüllyedne abban a mocsárban, amit Te emlegetsz, mint bárki más, hasonló helyzetben. Egyébként vannak területek, amiben meg az oroszok világelsők. Atomerőmű építésben és üzemeltetésben például. Ebben messze jobbak a feltételeik, mint bárki másnak a világon, ha az üzemeltetők oldaláról nézzük. Rakéta technológiában is az elsők, Ciolkovszkíj óta (ide tartoznak az űrhajó hajtóművek is)…
Aszongya , hogy „hatalmas technikai hátrányban vannak a nyugathoz képest „.
Elképzelhető , de lehet , hogy náluk nincs elektromos lekvárkeverő viszont van fakanaluk és nem félnek használni.
Azon felül nagy előnye hogy nem tud elromlani !
(Golyóstoll -ceruza )!
ehnaton
2023-05-21 – 19:01
Egy bizonyos szint felett az ember talán elvárhatja a beszélgető-, vita parterétől, hogy legalább egy hsz-on belül saját magával ne kerüljön ellentmondásba:
1. „Oroszország egyetlen világszínvonalú fogyasztási terméket sem állít elő !”
2. „Az atomerőmű építés valóban világszínvonalú…”
Ha mégis megesik, az jelentős csorbát tud ejteni a csorbát szenvedő hitelességén és komolyságán…
Megfontolt lesz, soha nem első indulatból!
Ahogyan az alábbi is:
https://avia-pro.net/blog/rossiyskiy-klin-v-serdce-finlyandii-sem-bezzhalostnyh-shagov-na-puti-k-polnoy-pobede-nad
Finnországgal való konfrontációban Oroszország hét stratégiai lépésének elemzése eredményeként egyértelmű, hogy Moszkva aktív gazdasági és politikai nyomást gyakorol, igyekszik elérni céljait és biztosítani a finn fél feletti teljes győzelmet.”
+
Ideje volt, – köldökzsínórjukért „hálából” ott ártottak, ahol csak tudtak.
Ki az, aki életben tartja azt, aki életére tör?!
Elég hosszú időt kaptak, hogy megfontolják, helyes- e oda piszkítani, ahonnan az aszalkájuk mannái részben származnak…
https://avia-pro.net/news/minoborony-rf-opublikovalo-kadry-razgroma-ukrainskih-diversantov-v-belgorodskoy-oblasti
A terrorellenes hadművelet során a nacionalista alakulatokat légicsapásokkal, tüzérségi tűzzel, valamint a Nyugati Katonai Körzet Államhatárának fedőegységeinek aktív fellépésével blokkolták és verték le. A nacionalisták maradványait visszaszorították Ukrajna területére, ahol egészen addig ütötték őket a tűz, amíg teljesen meg nem semmisítették őket. , – jelenti a Honvédelmi Minisztérium.”
Bővebben a cikkben a linken.
Mond meg nekem , hogy miért kellene szégyellnie magát ?
Mi mi a lóf.szt gyártunk ? Minden sz,rt veszünk .A kajától kezdve rádión, TV-n keresztül a kávédarálóig !
Pedig ezeket mind tudtuk gyártani .
Igen ám de elterjedt a „világban”egy „KGST” irányzat miszerint egyszerűbb ha csak simán megvesszük .
Gyakorlatilag leépítettünk mindet és ha esetleg embargóznának minket biztos vagyok benne , hogy két hét alatt szopnánk !