„Csak hinnünk kell, és meglátjuk, hogy…” bővebben

"/>

Csak hinnünk kell, és meglátjuk, hogy…

Megvolt a qrmányülés, a vajda azt állítja, drasztikusan letöri az inflációt

A nagy szavak megvannak, már csak az eredmény hiányzik.

„Célegyenesben a költségvetés” – jelentette be Orbán Viktor a Facebookon, jelezve, hogy az ügyben megtartották a kormányülést.

„A mai kormányülésen azon dolgozunk, hogy háborús időkben is megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, és hogy drasztikusan letörjük az inflációt!” – írta a miniszterelnök. Ezt alátámasztandó, bejegyzéséhez több fotót is mellékelt, amelyen az látszik, hogy a kormánytagok éppen lázasan eszmét cserélnek, sürögnek-forognak, komoly beszélgetések zajlanak.

Már csak az a kérdés, hogy e látványos tanácskozásoknak esetleg valami kézzelfogható eredménye is lesz-e a gazdaság cudar helyzetére nézve, a miniszterelnök ugyanis ezúttal sem említett bármiféle konkrétumot azon túl, hogy bizony letörik az inflációt. A számok mindenesetre eléggé mást mutatnak: azon túl, hogy a magyar gazdaság harmadik negyedéve tengődik recesszióban, az Európa-bajnok magyarországi infláció továbbra is 24 százalékon száguld. Az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzéséből pedig az derült ki, hogy idén is toronymagasan a magyar infláció lesz a legnagyobb az EU-ban, a gazdasági növekedés pedig tök utolsó.

                           (Népszava)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…azon dolgozunk, hogy háborús időkben is megvédjük a magyar családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, és hogy drasztikusan letörjük az inflációt!…” – írta a Nemmzetth Bölcse, a Mi vajdánk!

MÁRPEDIG A DOLGOK AZOK ÍGY IS FOGNAK TÖRTÉNNI, HA A FENE FENÉT ESZIK IS! (Ahogyan azt Ő az Ő Látomásaiban meg szokta írni, és az Ő Rádiós Szeánszajin az éterben is El Szokta Hinteni!)                                            

MÁRPEDIG ha Ő valamit is Megmond, ANNAK BE KELL KÖVETKEZNIE!

Majd meglássátok Drága Felejim ti magatok is! Hiszen azért műxik éjjel – nappal a közpénzszázmillárdokon kitartott qrmányvetítölde, hogy a vajdalátomásokat igazolja! MÁRPEDIG kétsége senkinek ne legyen afelől, hogy ahogyan telik -múlik az idő, a qrmányvetítölde napi műsorán egyre sűrűbben fognak megjelenni a Nemmzetth Bölcse vajdánk, és az Ő qrmányának ezekben a vészterhes háborús időkben is a magyar családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket MEGVÉDELMEZŐ, és az inflációt DRASZTIKUSAN LETÖRŐ FANTASZTIKUSAN SIKERES ÉS EREDMÉNYES ÉS ELSZÁNT qrmányzati munkáról szóló dijadaljelentések!

Szóval: NEM FINNYÁSKODNI MEG LEGYINTGETNI KELL  MAJD A DIJADALJELENTÉSEK LÁTTÁN – HALLATÁN – OLVASTÁN, HANEM HINNI AZOKAT!     

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com