„Fohász” bővebben

"/>

Fohász

Török választási bizottság: Kardigan a szavazatok 49,4%-át szerezte meg

Miután a szavazóurnák valamivel több mint 99 százalékát felbontották, a törökországi választási bizottság vezetője közölte, hogy Recep Tayyip Erdoğan jelenlegi török elnök a szavazatok 49,4 százalékát kapta az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában, írja a Guardian.

Ahmet Yener bejelentése szerint Erdoğan riválisa, a hat párt által támogatott ellenzéki Kemal Kılıçdaroğlu a szavazatok 44,96%-át, a harmadik helyen álló, ultranacionalista Sinan Oğan pedig a szavazatok 5,2%-át szerezte meg.

Ha egyik jelölt sem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát, akkor a két élen végzett jelölt között második fordulót is rendeznek, várhatóan május 28-án.

Erdoğan vasárnap éjjeli beszédében még látott esélyt az első fordulós győzelmére, Kılıçdaroğlu szerint a második fordulóban ő fog nyerni. A vasárnapi választás és a szavazatszámlálás alakulását itt tudják visszaolvasni.

A Telex munkatársai az elmúlt napokban Ankarából és Isztambulból is jelentkeztek helyszíni cikkekkel, képriportokkal, videókkal, és vasárnap is a helyszínen követték az eseményeket.

Előzetesen mindkét oldal aktív támogatói biztosak voltak a győzelmükben. Hogy miként vallottak Erdoğanról támogatói, azt ebből az ankarai kormánypárti tüntetésről készült videóból tudhatja meg, itt pedig megismerheti, miért várták a győzelmet a főváros ellenzéki szavazói. Képriportunkban azt is bemutattuk, ahogy Erdoğan mecsetet avatott, az ellenzék pedig a győzelemre számítva kampányolt Isztambulban, itt pedig a szavazás napján készült képes cikkünket nézhetik meg.                                                                                                                                                    (telex)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Közhelyszámba menő közmondások egész sorával kommentálhatnánk ezt a hírt. „Minden rosszban van valami jó!” – és fordítva, vagy a „melyik ujjunkat harapjuk meg, hogy ne fájjon?” – témakörben.

Hiszen ha Kardigan szultánt kiakolbólintják a hatalomból, AZZAL A vajdánk Egy Nagy Szövetségese bukna! A törökök vajdájának bukásával rendeződnének a NATO – latorszövetség legdélebbi szárnyának problémái, és a martalócszervezet az EU bűnszövetséggel együtt, nagy valószínűséggel nekiláthatna Döbrögi vajdánk kesztyűbe dudáltásának a kivitelezéséhez!

A kesztyűbe dudáltatás az bizony kívánatos lenne! – DE AZ A NATO – EU BŰNSZERVEZET MEGERŐSÖDÉSÉT IS JELENTENÉ, AMI VISZONT NEKÜNK – EGYSZERŰ PÓRMAGYAROKNAK! – EGYÁLTALÁN NEM KÍVÁNATOS!

Ám ha Kardigan nyerNE! – az a NATO – EU BŰNSZÖVETSÉG GONDJAIT prolongálná – azaz gyengítené a világ latorjait – DE EGYÚTTAL ERŐSÖDNÉNEK A vajdánk POZÍCIÓI! EZ PEDIG NEKÜNK – EGYSZERŰ PÓRMAGYAROKNAK! – MEGINTCSAK NEM KÍVÁNATOS!  

Óh Te Drága Jó Teremtőnk! Hát miért nem tudsz Te nekünk olyan választási lehetőséget fölajánlani, amikoris mindegy melyik ujjunkat harapjuk, nem fáj! Amiből csak jól kerülhetünk ki!

Értünk mi Téged Drága Jó Teremtőnk! Hogy volt egyszer egy OLYAN szitu, de MI EZT VÁLASZTOTTUK HELYETTE!

“Fohász” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Ez a hatpárti összefogás ottan, nagyon hasonlít az itteni pártok összefogásához. Meg az is, hogy az összefogó pártok itt is, ott is felnéznek az usa-ra, és jó előre kifejezték a pórnépnek az irányultságukat.
    Szerintem nekünk kardigán elnök lenne a kevésbé rossz. Vagy még inkább a jó.
    Gondoljunk csak abba bele, hogy Törökországban egy usa-párti vezetés mennyire tudna keresztbe tenni az oroszoknak a Fekete-tengeren, meg egyébként is…

    1. Egy alapvető dolog nincs figyelembe véve: a napi szinten megélt vallás, ami tartást ad az ott élőknek.
      Nem lebútított tömeg, hanem erkölcsi tartással, méltósággal élő nép.
      Az üzleti véna egy másik vonal, nem kell keverni.

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com