“Magyar Békekör Ferenc pápa magyarországi látogatásáról” bővebben

"/>

Magyar Békekör Ferenc pápa magyarországi látogatásáról

Budapest, 2023. május 1. hétfő (MB)

Ferenc pápa eljött Magyarországra, hogy segítsen neki békében élni és fejlődni. Azt üzente a világnak Budapestről, hogy az együttműködés szellemében alakítsa jövőjét, ne elzárkózzon a másiktól, hanem befogadja, mint tette Jézus mindenkivel.

A Római Katolikus Világegyház vezetője puszta jelenlétével is támogatásban részesítette a békepolitikát, amelyet Magyarország képvisel napjaink háborús konfliktussal terhelt világában.

„Mindnyájunk feladata, hogy ápoljuk kapcsolatainkat a testvériség és az együttműködés szellemében anélkül, hogy megosztanánk magunkat, kizárólagos környezetnek tekintenénk saját közösségünket, és hagynánk, hogy ki-ki a maga terének védelmével foglalatoskodna. Meg kell nyílnunk az egymás iránti szeretet előtt” – mondta Ferenc pápa a Kossuth téren egybegyűlteknek, egyetemes erkölcsi útmutatással egy olyan világ felé, mely szembenállás helyett az együttműködés pillérén nyugszik.

A békés együttélés és együttműködés melletti kiállás különösen fontos akkor, amikor a NATO felvenni készül soraiba Ukrajnát, és ezzel közvetlenül is háborúba akar szállni Oroszország ellen, hadba kényszerítve hazánkat is.

Ferenc pápa nemcsak világosan látja, hogy Európa szívében népünk fennmaradása forog kockán, hanem kiutat is mutatott a válságból az egymásra találás, és a kiegyezés szellemében.

„Köszönöm, hogy eljött hozzánk, hogy találkozzon népünkkel, mely ezer éve szeretettel osztozik abban a nyugati kereszténységben, melyről a Nyugat – mint többször is elhangzott, megfeledkezett.  Köszönöm, hogy elhozta hozzánk a párbeszéd és a béke üzenetét, mely ma különösen időszerű” – mondta Erdő Péter bíboros a Kossuth téren Ferenc pápának és a világnak.+++

Kiadta: Magyar Békekör

“Magyar Békekör Ferenc pápa magyarországi látogatásáról” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. “Ferenc pápa…Azt üzente a világnak Budapestről, hogy az együttműködés szellemében alakítsa jövőjét, ne elzárkózzon a másiktól, hanem befogadja, mint tette Jézus mindenkivel.”

    T. Magyar Békekör!

    Emlékeztetnék rá, hogy a a Covid “járvány” alatt Ferenc pápa rendelte el a templomok bezárását, sőt az egész Vatikán lezárását, majd mindenki beoltását a méreginjekciókkal . Később is csak az oltottak vehettek részt a vatikáni miséken mindenki más ki volt tiltva.
    Na ennyire nem elzárkózó, és ennyire befogadó Ferenc pápa.
    A tények makacs dolgok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com