Elvált El Qro népszerűsége a feleségéétől
Egy, az ellenzéki térfél népszerűségi viszonyait feltérképező kutatás látott napvilágot. Donáth Annával és Karácsony Gergellyel van a legkevesebb “gond”.
Ellenzéki politikus-népszerűségi közvélemény-kutatást végzett a 21 Kutatóközpont január második felében, eredményeit pedig most publikálta a Telex.
Az eredményekből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc az ország legelutasítottabb politikusa, a megkérdezettek 67 százaléka semmiképp sem látná szívesen a volt kormányfőt fontos pozícióban – a válaszadók 99 százaléka ismeri őt. A DK elnökét még az ellenzéki szavazók 50 százaléka is egyértelműen elutasítja.
A népszerűtlenségi rangsorban felesége, Dobrev Klára követi 45 százalékkal, a kormánypárti és bizonytalan szavazók körében hasonló értékelést kapott, mint Gyurcsány Ferenc, ám fontos szerepben mégis 59 százaléknyi ellenzéki szavazó látná, az éles elutasítottság vele szemben pedig csak 17 százalék.
A rangsorban érdekes lehet Karácsony Gergely helyezése, akit a bizonytalanok és a Mi Hazánk-szavazók sem utasítanak el annyira, mint Dobrev Klárát. Karácsony Gergely az ellenzékiek körében 69 százalékos népszerűségű, 13 százalékos elutasítottságú. Nála viszont népszerűbb Donáth Anna, a Momentum gyermekvállalás után visszatért EP-képviselője, akit pártja miniszterelnök-jelöltnek “építhet fel”, az összes válaszadó 40 százaléka, míg az ellenzékiek bő háromnegyede megnézné, mit tud fontos politikai szerepben. Donáth Anna elutasítottsága még Orbán Viktorénál is alacsonyabb – derül ki az összeállításból.
Toroczkai László (Mi Hazánk) népszerűsége igen magas a kormánypártiak körében (42 százalék), elutasítottsága pedig alacsony (13) ugyanebben a körben, az ellenzékieknél kevésbé kedvelik őt.
Az eredmények reprezentatívak korra, nemre, iskolai végzettségre és településtípusra, és +/- 3 százalékkal térhetnek el attól, ami a teljes sokaság megkérdezése után jött volna ki. (infostart)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…A DK elnökét még az ellenzéki szavazók 50 százaléka is egyértelműen elutasítja. A népszerűtlenségi rangsorban felesége, Dobrev Klára követi 45 százalékkal…”
– Persze gyorsan hozzá kell tennünk: FŐKÉPP EZ A DICSTELEN PÁROS, és
a többi – közpénzen kitartott “ellenzéki” politikusbűnöző – JELENTIK A GARANCIÁT A vajda HATALMÁNAK MEGTARTÁSÁRA!
Kedves Mindenki! Írjátok be a Google keresőbe a következő szöveget, (kicsit) meg fogtok lepődni:
atv magyarország völner
Öt oldalon van róla információ…