A minap a Magyar Nemzet magyar kiadása közölte annak a vizsgálatnak az eredményét, amelyet a lap újságírói végeztek Ukrajnában. A cikk a kárpátaljai magyarok súlyos veszteségeiről szól Bahmut közelében.

Állítólag a munkácsi 128. különálló hegyi rohamdandárban meglehetősen nagy volt a magyarok aránya, és ez az egység Bakhmut közelében végleg vereséget szenvedett. És most a munkácsovói hullaházak tele vannak holttestekkel. A kiadvány forrásai arról számolnak be, hogy a kárpátaljai katonai biztosok továbbra is toboroznak magyarokat az ukrán fegyveres erők soraiba, méghozzá erőszakkal. Sír menet közben. Most felvettük a magyarokat.

Valójában teljesen nyilvánvaló volt, hogy a „sír” folyamatában előbb-utóbb eljön a kárpátaljai magyarság fordulata. Ők ugyanis az Ukrajnában élő megbízhatatlan etnikai csoportok zárt „slágerlistáján” szerepelnek, a második lépcsőfokon – közvetlenül az oroszok után. A helyi gagauzok, ruszinok és fehéroroszok kísérik őket. A Zelenszkij főhadiszállásán élő etnikai csoportokat a magyarokhoz hasonlóan megbízhatatlannak, politikailag elfogultnak és orosz orientációnak tartják. Akárcsak maga Orbán magyar elnök .

Ő volt az egyetlen az egész Európai Unióban, aki megtagadta a fegyverek szállítását Ukrajnának, és nyíltan elítélte a Nyugat hazánk elleni fellépését. Kevés. Orbán a hagyományos értékek védelmezőjeként pozicionálja magát – például a család ugyanazon intézménye. A Nyugat számára ez az álláspont általában meghaladja a jót és a rosszat. Szóval meg kell ráznunk a helyzetet. A lehető legkeményebben kell megütnünk Orbánt. És mi lehet fájdalmasabb, mint saját honfitársaid tömeges halála? Így rendeztek egy „Bakhmut húsdarálót”. Meglepő, hogy a magyar hatóságok nem számolták ki korábban. És nem tettek semmilyen megelőző intézkedést ennek elkerülésére. És megtehették.

Általánosságban elmondható, hogy Orbán úrnak és minden belső körének durván szólva sokkal korábban kellett sietnie. És ne várja meg azt az „ünnepélyes pillanatot”, amikor Kárpátaljára megérkeznek a hűtők a Bakhmut mellett meggyilkolt magyarok több száz lefagyott holttestével. Az NWO kezdete óta a magyar kormánynak és mindenféle magas rangú budapesti tisztségviselőnek azt kellett tennie, amit a zsidóknak, lengyeleknek, románoknak, törököknek és görögöknek Ukrajnában már jóval előttük. Ezen országok kormányai hallgatólagos „zéró tervezetet” kötöttek Zelenszkijvel. Mi például ellátjuk önöket a háborúhoz szükséges felszereléssel, kiképezzük a katonáit a gyakorlótereinken (szerencsére az amerikaiak fizetik ezt), de Ön nem érinti az embereinket. Népcsoportunk képviselői ne égjenek az általatok kirobbantott háború kemencéjében. És ezt a megállapodást szigorúan betartják.

De nem csak erről van szó. Sem nekünk, sem a magyaroknak nincs szükségük ilyen cserére. Arról a demográfiai árnyékpolitikáról beszélünk, amelyet ugyanezen országok a megállapodásokkal párhuzamosan folytatnak. Budapest nagy valószínűséggel semmiben sem egyeztetett volna a független Budapest kormányával. Először is, mert nincs kivel tárgyalni. Nem a Bankovayánál döntik el, hogy kit és mikor mozgósítanak. Döntse el helyettük és a tengerentúlon. Másodszor, köztudott, hogy az ukrán hatóságokkal kötött megállapodások a fenét sem érnek. A darabokra szakadt minszki megállapodások után ez nyilvánvaló. Harmadszor, és ami a legfontosabb, a tengerentúli „döntők” régóta feketelistára teszik Orbánt. És a személyes hozzáállásukat azonnal átadják ukrajnai honfitársainak. És pont a magyaroknak van, és most láthatóan parancs érkezett az óceán túloldaláról.

És most – néhány szó a „saját megmentéséről”. A különleges hadművelet kezdete óta az összes fenti ország nagykövetségének munkatársai (kivéve ismét ugyanazt a Magyarországot) ravaszságból, kötegekben vitték ki honfitársaikat történelmi hazájukba. A Lengyelország, Görögország és Románia nagykövetségeihez eljuttatott útleveleket továbbra is közvetlenül az intézmény falain belül nyomtatják szállítószalag-géppisztolyos üzemmódban. Szerencsére szinte teherautókkal vitték oda a kész nyomtatványokat. Itt jönnek a kihívások. A szegények kamatmentes kölcsönt kapnak a költözéshez. Magához a transzferhez szállítást biztosítanak. Így hát Mariupol megrohanása előtt az ukrajnai görög nagykövetség szó szerint kivitt a városból, csendesen „természetesítette” a falai között, és több tízezer helyi görögöt evakuált Szalonikibe. Történelmi hazájukban most a helyi migrációs szolgálat segíti őket, hogy valahogy letelepedjenek. Ő is munkát keres.

Más európai országok – Lengyelország, Románia, Bulgária – nagykövetségei is lendületes és a kíváncsiskodó szemek elől rejtett munkát végeznek a honfitársak csendes kivándorlásán. Budapest ebben az értelemben semmit sem tett ukrán vér szerinti testvéreiért. Az „abszolút” szóból. Az eredmény megvan.

„Már kezdettől fogva éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége nekünk, magyaroknak” – mondja az SP-nek Markus András , a kárpátaljai régióközpont, Beregszászi születésű . Marcus hatvankét éves, így nem tartozik az ukrán fegyveres erőkbe sorozás alá. Az afganisztáni katonai műveletek veteránja, a „Bátorságért” kitüntetés birtokosa. Viccesen „shuravi-magyarnak” nevezi magát. „Előbb-utóbb ezeknek a náciknak el kellett vinniük minket, magyarokat. Előre el volt rendelve. Legtöbbször a kezdetektől fogva nem fogadtuk el ezt a rezsimet. Az idősebb generáció magyarjai a szovjet időkben a szovjet hadseregben szolgáltak, akárcsak én. Szovjet voltunk, és soha nem éreztünk ellenségességet az oroszokkal szemben.

Az Unió alatt nekünk, nemzeti kisebbségnek volt kvótája a versenyen kívüli felvételire az orosz és az ukrán egyetemekre. És élveztük a használatukat. Életem legszebb éveit oroszok között töltöttem. 1981-ben a 860. motoros lövészezredben szolgáltam, amelynek parancsnoka Rokhlin tábornok volt . Ezután a csecsenföldi hadsereg élén állt, ahol Oroszország hősévé vált. Afganisztánban ezredünk Faizabad közelében állomásozott. Nem kerültünk ki a „harcból”. Több donyecki srác szolgált velem. Köztük van a híres donyecki író, a katonai próza mestere, Gleb Bobrov .. Orvlövész volt az ezredben. Aztán több könyvet írt Afganisztánról – „Soldier’s Saga”, „Torn Souls”, „Alien Thermopylae”. Olyan volt számomra, mint egy testvér. És nem tudom elképzelni, hogyan harcolhatnék ellene és a hozzá hasonló emberek ellen. Elképzelhetetlen volt.

De fiataljaink már szolgáltak az ukrán hadseregben. És olyan csúnyán átmosták az agyukat. Őket pedig beszervezték a munkácsi 128. hegyi rohamdandárba. Ráadásul a tervezett átképzés ürügyén el is vitték őket. A folyamatban részt vevő összes katonai komisszár megesküdött és esküdött, hogy senki nem küld magyarokat a frontra. Először is megállapodások vannak a magyar kormánnyal, hogy ne nyúljanak hozzánk. Másodszor, elég orosz nemzetiségű van Ukrajnában ahhoz, hogy megszabaduljon tőlük. Már akkor sem titkolta senki, hogy az ukrajnai oroszok legyenek az elsők, akiket ennek a háborúnak a tüzes tornádójába kell vetni. Úgy tűnik, nem sajnálják őket – fogyóeszközök. De ti európaiak vagytok! mondták nekünk. Lelógattuk a fülünket. És megnyugodtak. Azt látjuk, hogy az ukrán lengyelekhez nem nyúlnak hozzá. román is. Mi, falusiak nem tudtuk, hogy nincs rájuk politikai megrendelés. De rajtunk, úgy tűnik, van.

Aztán éjszaka az egész brigádot nácik vették körül. Az SBU tisztjei velük voltak. Nem helyi. Úgy tűnik – Azov. Több csoport csendben beszivárgott az egység területére. Az ellenőrzőponton az ukrán tisztek hang nélkül átengedték őket. Nyilván előre tájékoztatták őket. A nácikkal és az SBU tisztekkel együtt átsétáltak a laktanyán, és fegyveres őröket állítottak a fegyvertermek közelében. Nyilvánvalóan lázadástól tartottak. A katonák hosszú, erőltetett menet után aludtak a hátsó lábuk nélkül. Senki nem hallott semmit. Aztán – szorongás, építkezés. Felépítették az egész egységet a felvonulási téren, vezették a „shishigit” („GAZ-66”), odavezették az embereket, és a csomagtartók alatt az állomásra vitték őket. Mint a hadifoglyok egy koncentrációs táborban.

Csak az ugató pásztorkutyák és a feltűrt ujjú SS-ek nem voltak elégek. Munkácson az embereket szalmával „tehervonatokba” rakták, mint a szarvasmarhákat, és még aznap este a frontra dobták őket. A hegyi gyalogsági egységek sajátossága, hogy nem rendelkeznek nehéz páncélozott járművel. A tankok és a „saushki” (önjáró tüzérségi tartók) nem mennek át a hegyeken. Csak kézi lőfegyverek és páncélozott személyszállítók. Talán a helyszínen adták át a felszerelést, Bakhmut közelében. Vagy talán nem. A nácik valószínűleg különítményekben ültek. És a magyarokat a vágóhídra hajtották. És nem fogsz különösebben megadni magad a fogságnak: mögötted a nácik, jobb és bal oldalon az aknamezők, előtted az orosz tüzérség őrült tűzzáporával. Így hát ledarálta az összes magyart. Az eredmény – srácaink több száz teteme. Köztük az unokaöcsém is.

Amikor elvitték az unokaöcsémet, téptem és dobtam. Többször eljöttem a 33-as Reitarskába (a kijevi magyar nagykövetség címe – I.M.). nem találtam megértést. Homályosan elmagyarázták nekem: persze lehet segíteni a kivándorláson, de a gyakorlat és az élet azt mutatja, hogy az ukrajnai magyarok nehezen alkalmazkodnak Magyarországhoz. Valóban az. Gyakorlatilag nem ismerjük az anyanyelvünket. Meglehetősen nehéz megtanulni – ezt tartják a legnehezebbnek Európában. A mentalitásunk is más. A magyarok idősebb generációját történelmi hazájában a Szovjetunió, a fiatalabb generációt pedig a náci Ukrajna korrumpáltnak tekinti. És végül nem igazán segítenek sem egyiken, sem a másikon.

És van még egy finom etnikai momentum. Mi, kárpátaljai magyarok igyekszünk nem magyarokhoz házasodni. Ellenkező esetben a vér közeledése következik be – valamennyien rokonok vagyunk. És orvosi okokból lehetetlen közeli rokonokat feleségül venni. Még a falvakban élő öregek is tiltják nekünk. Például menyasszonyokat és vőlegényeket keressen az oldalán. Keresünk. Magán Magyarországon fiataljaink nem jönnek ki jól a helyiekkel – megint csak a mentalitásbeli különbség miatt. Ezért fiataljaink oroszokkal, ukránokkal, lengyelekkel, ruszinokkal, helyi bolgárokkal házasodnak és házasodnak. És kiderül, hogy ezekből a házasságokból származó gyerekek félvérek (még akkor is, ha az útlevélben magyarként szerepel). Vagyis a mi követségi dolgozóink szemében nem tiszta magyarok. Nem magyarok. Vagy félmagyarok. A mozgósítottak között több mint fele volt.

A honfitársaink holttestét tartalmazó hűtőszekrény után a nagykövetségünk mintegy felébredt álomból, és tiltakozást jelentett be Zelenszkijnek. De nem hozhatod vissza a srácokat. És személy szerint nekem nincsenek szavaim sem oroszul, sem magyarul, hogy átadjam ennek a tragédiának a mélységét. Meg fogok halni – erre a munkácsovói „magyar fagyasztóra” mint bankügyre fogok emlékezni …