“Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi köszöntő beszéde Oroszország polgáraihoz.” bővebben

"/>

Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi köszöntő beszéde Oroszország polgáraihoz.

MOSZKVA, december 31. – RIA Novosztyi.

Az orosz államfő ezúttal nem a Kreml hátterében beszélt, hanem a Déli Katonai Körzet főhadiszállásán, az ukrajnai különleges műveletben részt vevő katonák körében.

“A nehéz, de szükséges döntések éve volt ez, a legfontosabb lépések Oroszország teljes szuverenitása és társadalmunk erőteljes megszilárdítása felé” – hangsúlyozta az államfő.

Vlagyimir Putyin szerint 2022 – t sorsdöntő események jellemezték, amelynek során mind Oroszország, mind pedig az egész világ jövőjének alapjait tették le, és ez az év nyugtalansággal és szorongással telt.

“De a mi soknemzetiségű népünk, mint eddig az orosz történelem minden nehéz korszakában, ezúttalis bátorságról és méltóságról tettek tanúbizonyságot. Szavakkal és tettekkel támogatták a Haza védelmezőit. Katonáinkat és tisztjeinket. A különleges katonai művelet minden résztvevőjét” – mondta.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy az igazság Oroszország oldalán van, amely megvédi népét történelmi területein.

“Együtt építünk. És alkotunk. A fő dolog Oroszország sorsa. A Szülőföld védelme szent kötelességünk őseink és leszármazottaink felé” – tette hozzá az államfő.

Megjegyezte, hogy “a Nyugat évek óta biztosította Oroszországot a békés szándékokról, többek között a Donbasszban is, de valójában a neonácikat támogatta, és agresszióra készül Oroszország ellen. Most pedig már nyíltan beszélnek róla, az ukrán népet pedig arra használják, hogy meghasítsák és gyengítsék országunkat” – folytatta az orosz államfő.

“Soha senkinek nem engedtük és nem is fogjuk megengedni, hogy ezt tegye” – biztosított mindenkit Oroszország elnöke.

Megköszönte a különleges hadművelet résztvevőinek kitartását és bátorságát, és kifejezte abbéli bizalmát, hogy Oroszország minden nehézségen túljut, és nagy és független ország marad.

“Mindig is tudtuk, és ma ismét meggyőződésünk, hogy Oroszország szuverén, független állam, amelynek biztonságos jövője csakis rajtunk múlik. A mi erőnkön és a mi akaratunkon” – összegezte az orosz államfő.      (ria.ru)                                                                                                                                              (Magyar feliratos videó: oroszhirek.hu)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com