A forradalmi földreform. A szocialista államosítás.

A szocializmus építése a népi demokratikus országokban

A mezőgazdaság kollektivizálásának programja.
A „gabonaválság” – 1926-1930 Szovjetunió

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A forradalmi földreform. A szocialista államosítás. A Kínai Népköztársaságban végrehajtott gyökeres társadalmi-gazdasági átalakítások között óriási jelentősége van a földreformnak. Az ország gazdasági, politikai és kulturális fejlődésének legfőbb akadálya, évszázados elmaradottságának döntő oka, a külföldi imperialisták általi leigázásának alapja ugyanis a kínai társadalmi viszonyok félfeudális jellege volt.

1950-ben a Kínai Központi Népi Kormány törvényt fogadott el „A Kínai Népköztársaság földreformjáról”, amelyben a következők olvashatók: „A földbirtokos-osztály által folytatott feudális kizsákmányoláson alapuló földbirtoklási rendszer megszűnik; a mezőgazdasági termelőerők felszabadítása, a mezőgazdasági termelés fejlesztése és az új Kína iparosítása felé vezető út megnyitása céljából megvalósul a paraszti földbirtoklás rendszere.” Ennek a törvénynek értelmében kártérítés nélkül elkobozták a földesurak, a templomok és a kolostorok földbirtokait. A földbirtokosoktól az igásállatokat, a mezőgazdasági felszerelést, a terményfölösleget és a fölösleges épületeket ugyancsak elkobozták.

Az elkobzott földet és egyéb termelőeszközöket egyenlően (lélekszám szerint), korra, nemre és nemzetiségre való tekintet nélkül osztották szét a parasztok között. A nagybirtokok földjének és felszerelésének zömét a földnélküliek és a törpebirtokosok kapták. Eltörölték a parasztok minden adósságát, azt is, amivel a földbérlet után a földbirtokosoknak, és azt is, amivel a kölcsönök után az uzsorásoknak tartoztak. A népi demokratikus kormány a földreformot a paraszttömegek tevékeny közreműködésével hajtotta végre. 1953 elejére néhány nemzeti kisebbségek lakta körzet kivételével az egész országban befejezték a földreformot, akkora területen, amelynek falusi lakossága körülbelül 450 millió. A földnélküliek és a törpebirtokosok 47 millió hektár művelésre alkalmas földet kaptak.

A népi demokratikus Kínában felszámolták a régi, feudális adórendszert, amely abban nyilvánult meg, hogy a falun rengeteg állami és helyi adó volt érvényben, s emellett az adókat hosszú évekre előre beszedték a lakosságtól.

A kínai agrárforradalom teljesen megszüntette a feudális eredetű nagybirtokot, az agrárviszonyok középkori rendszerét, a parasztság feudális kizsákmányolását. A nagybirtokos-osztályt felszámolták. A földesúri nagybirtok helyébe a kisparaszti földmagántulajdon lépett.

A kínai népi demokratikus hatalom a polgári demokratikus forradalom befejezését jelentő földreform végrehajtásával egyidejűleg rátért a szocialista átalakítások útjára.

Megvalósította a szocialista államosítást: elkobozta és a népi állam tulajdonába adta a kuomintangista, úgynevezett állami monopóliumok („a hivatalnoki tőke”) ipari, mezőgazdasági és egyéb vállalatait. A gazdasági kulcspozíciók megszerzése szempontjából igen nagy jelentőségű volt a komprádor tőke képviselőinek tulajdonában levő legnagyobb kínai bankok elkobzása és állami tulajdonba vétele.

Hatályon kívül helyezték a külföldi államokkal kötött valamennyi egyenlőtlen szerződést, valamennyi régi vámtörvényt és rendeletet, amelyek alapján a külföldi — az amerikai, angol, japán és más imperialisták fosztogatták a kínai népet, és fojtogatták a kínai ipart. A külföldi tőke tulajdonában levő vállalatok nagy részét lefoglalták. Megvalósult a külkereskedelem állami ellenőrzése. Kína végérvényesen megszabadult az imperialista járomtól.

A kínai népi demokratikus hatalom által végrehajtott szocialista államosítás sajátossága abban áll, hogy nem érintette a többségében középburzsoáziából álló nemzeti burzsoázia tulajdonát.

A szocialista államosítással létrejött Kínában az állami szocialista szektor, amely a gazdasági és a kulturális építésiben a népi demokratikus állam döntő fontosságú gazdasági támasza.

A termelőeszközök tulajdonának formái és a társadalom osztályösszetétele a Kínai Népköztársaságban. A forradalmi földreform, valamint a nagyipar és a bankok szocialista államosítása nyomán gyökeres változások mentek végbe Kína gazdaságában. A komprádor burzsoázia és a külföldi monopolisták nagytőkés tulajdonát szocialista köztulajdon, a feudális eredetű földesúri tulajdont pedig a parasztok magántulajdona váltotta fel.

A Kínai Népköztársaságban jelenleg a termelőeszközök tulajdonának következő formái vannak meg: az állami tulajdon, azaz köztulajdon; a szövetkezeti tulajdon; az egyénileg dolgozók — a parasztok és kisiparosok kismagántulajdona; a tőkés tulajdon.

Az állami tulajdon, a köztulajdon — szocialista tulajdon. Ez a tulajdon azokra a vállalatokra terjed ki, amelyek azelőtt a monopoltőke és a külföldi kapitalisták tulajdonában voltak, s amelyeket a népi demokratikus hatalom államosított, továbbá azokra a gyárakra, bányákra, villamoserőművekre, vasutakra és más közlekedési vállalatokra, hírközlési eszközökre stb., amelyeket a forradalom győzelme után az állam létesített.

A természeti kincsek, a vizek, továbbá a törvény által államinak minősített erdőterületek, szűzföldek és egyéb természeti erőforrások szintén állami tulajdonban vannak, s az egész nép rendelkezik velük. A mezőgazdaság területén állami tulajdonban vannak az állam által szervezett gép- és traktorállomások, gépkölcsönző állomások, agrotechnikai állomások és állami gazdaságok. A forgalom területén állami tulajdont képeznek a nagykereskedelemben döntő szerepet játszó kereskedelmi vállalatok. Az állam kezében van csaknem az egész külkereskedelem és csaknem az egész bankügy.

1952-ben az állam kezében a nehéziparnak már 80%-a, a könnyűiparnak pedig (a kisipari termelést nem számítva) körülbelül 50%-a összpontosult. A szocialista szektor részaránya az iparban és a kereskedelemben gyors ütemben növekszik. Az állami vállalatokra 1949-ben az ország egész ipari termelésének 43,8%-a, 1952-ben pedig 67,3%-a jutott. Az állami és szövetkezeti nagy- és kiskereskedelem 1950-ben az egész belkereskedelmi forgalom 44,4%-át, 1952-ben pedig 62,9-át bonyolította le.

Az állam az egész külkereskedelmet ellenőrzése alatt tartja, s a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal folyó kereskedelmet is beleértve, az import- és exportműveleteknek körülbelül 90%-át összpontosítja a kezében. Az Állami Népbank rendelkezik a bankjegykibocsátás monopolisztikus jogával, s a betétek és kölcsönök több mint 90%-át ellenőrzi.

Kína történelme során 1950-ben először állítottak össze egységes, reális alapon nyugvó állami költségvetést. 1951 óta a költségvetés bevételi többlettel zárul. 1953—1954-ben a költségvetési eszközöknek körülbelül 60%-át népgazdasági és kulturális építésre fordították.

Az iparban a szocialista termelési viszonyok alapja a termelőeszközök állami tulajdona, köztulajdona. Az állami szektor az egész népgazdaság vezető ereje, s egyben alapul szolgál a népi demokratikus állam számára a szocialista átalakítások megvalósításához.

A termelőeszközök szocialista köztulajdona alapján az állami szektorban megjelent és kezd érvényesülni a szocializmus gazdasági alaptörvénye. Az állami szocialista vállalatok célja a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítése. A szocialista ipari termelést a legfejlettebb technikával látják el. A szocializmus gazdasági alaptörvényének hatóköre azonban még erősen korlátozott, mivel az ország népgazdaságában túlsúlyban vannak a magántulajdonon alapuló gazdasági formák.

A konkurrencia és a termelési anarchia törvényének ellensúlyozásaképpen megjelenik és érvényesülni kezd a népgazdaság tervszerű (arányos) fejlődésének gazdasági törvénye. Kína népi kormánya a termelőeszközök állami szocialista tulajdonára támaszkodva megvalósítja a népgazdaság folyó és távlati tervezését. Az állami vállalatok egyre fokozottabb mértékben terv szerint fejlődnek, alkalmazzák az önálló elszámolást, a munkásokat és alkalmazottakat munkájuk mennyisége és minősége arányában díjazzák. Az állam megállapítja a legfontosabb ipari és mezőgazdasági termékek árát, szabályozza a pénzforgalmat, és ellenőrzi a külkereskedelmet. Ezzel az állam szabályozó hatást gyakorol a népgazdaság többi, nem szocialista szektorára.

A szövetkezeti tulajdon a beszerzési és értékesítési szövetkezetekre, hitelszövetkezetekre, fogyasztási szövetkezetekre, termelőszövetkezetekre és kisipari szövetkezetekre terjed ki. A szövetkezeti vállalatok, a szocialista köztulajdonon alapuló állami vállalatoktól eltérően, egyes kollektívák és szervezetek tulajdonában vannak. A szövetkezetek legfejlettebb formái szocialista jellegűek.

Emellett a szövetkezeti szektorhoz tartoznak a szövetkezeteknek azok a legegyszerűbb formái is, amelyek csupán csírái a szocialista gazdasági formáknak. Az ilyen szövetkezetek közé sorolhatók az átmeneti, az idényjellegű kölcsönös segítségnyújtási csoportok, amelyeknek keretében a parasztok társas alapon végeznek el bizonyos munkákat az egyéni gazdaságok földjein. Emellett nemcsak a föld magántulajdona marad meg, hanem a mezőgazdasági eszközök és a termelvények magántulajdona is. A termelőeszközök és a munka további társadalmasítása arányában ezek a legegyszerűbb szövetkezeti formák fokozatosan nagyüzemi szocialista kollektív gazdaságokká alakulnak majd át.

A forgalom területén a szövetkezeti mozgalmat főleg a falusi beszerzési és értékesítési szövetkezetek képviselik, amelyek tagjaikat közszükségleti cikkekkel, mezőgazdasági eszközökkel, műtrágyával látják el, és megvásárolják tőlük termékeiket.

A beszerzési és értékesítési szövetkezetek, amelyek az állami kereskedelem irányító befolyása alatt állnak, elősegítik a kisárutermelő parasztgazdaság és az állami szocialista szektor gazdasági kapcsolatainak szorosabbra fűzését, a tervszerűség fokozottabb érvényesítését a parasztok iparcikk-ellátása, illetve a gabona, valamint a gyapot és más ipari nyersanyagok állami felvásárlása terén. A hitelszövetkezetek az Állami Népbankkal állnak kapcsolatban, amely irányítja tevékenységüket, és pénztámogatást nyújt számukra. A népi demokratikus állam minden módon elősegíti az egyénileg dolgozó parasztok és kisiparosok termelőszövetkezetekbe tömörülését, s előmozdítja azt, hogy szövetkezeteik az egyszerűbb formákról fokozatosan fejlettebb formákra térjenek át.

1954 áprilisában a parasztporták több mint 50%-a tartozott az ideiglenes, valamint az állandó jellegű kölcsönös segítségnyújtási csoportokhoz. Az országban több mint 90 000 mezőgazdasági termelőszövetkezet volt, amelyek 1 660 000 parasztgazdaságot tömörítettek. Az első ötéves terv befejezésének idejére (1957-re) előreláthatólag a parasztgazdaságok 35%-át, s az ország egész megművelt földterületének körülbelül 40%-át fogják egyesíteni a mezőgazdasági termelőszövetkezetek. 1954-ben a beszerzési és értékesítési szövetkezetek 150 millió embert tömörítettek. Falun a hitelszövetkezetek mezőgazdasági hitelszövetkezetek formájában működnek. Az országban jelenleg 9400 hitelszövetkezet működik, 6 millió taggal.

A föld és a többi termelőeszköz személyes munkán alapuló kismagántulajdona a parasztok és a kisiparosok sokmilliós tömegeire terjed ki. A forradalmi földreform nyomán jelentősen megnövekedett a középparaszti réteg, s lényegesen csökkent a szegényparasztok és a falusi nincstelenek száma, mivel nagy részük földet kapott, és most már önállóan gazdálkodik.

Kína távoli és gyéren lakott körzeteiben (Tibetben, Hszincsiangban, Belső-Mongóliában) a parasztok jelentős része naturális és félnaturális (patriarchális) gazdálkodást, a parasztok egyéni szükségleteinek kielégítésére szolgáló kezdetleges földművelést és nomád állattenyésztést folytat, amelynek a cserével és a piaccal való kapcsolata igen laza.

A termelőeszközök kismagántulajdonán alapul továbbá a falvakban különösen elterjedt kézműves-termelés, a városi kiskereskedelem, a lakosság mindennapi szükségleteinek szolgálatában álló kisipar stb.

Kína gyengén fejlett iparral rendelkező agrárország, s így gazdaságában túlsúlyban van a kisárutermelés.

A kínai falvakban több mint 100 millióra megy a kis- és törpeparaszti gazdaságok száma. A kézművesek száma mintegy 30 millió. A mező gazdaság még most is a szétforgácsolt és elmaradott kisparaszti termelésen alapul. A törpeparcellákra felaprózott földet a parasztok kézierővel, vagy pedig igaerőt felhasználva régi, kezdetleges mezőgazdasági eszközökkel művelik meg. A parasztság fogyasztására szolgáló iparcikkek nagy részét a háziiparosok és kézművesek állítják elő.

A paraszti és kézműves kisárutermelés elkerülhetetlenül megszüli a kapitalista elemeket. A falvakban a parasztságnak szegényparasztokra és kulákokra való osztálydifferenciálódása megy végbe. Ez azonban a népi demokratikus állam viszonyai között korlátozott jellegű.

A kisárutermelő szektorban szabályozó szerepe van az értéktörvénynek, amely spontán módon érvényesül. Az értéktörvény lényeges befolyást gyakorol az állami és a szövetkezeti vállalatok termelésére is. Abban a mértékben, ahogyan az állami és a szövetkezeti tulajdon erősödik, s bővül a tervszerű fejlődés törvényének hatóköre, az állam egyre inkább felhasználja, s a szocialista építés eszközévé változtatja az értéktörvényt, a pénzt és a kereskedelmet.

A népi demokratikus állam támogatja az egyéni parasztgazdaságokat és kézművesüzemeket termelési lehetőségeik kiaknázásában, s ugyanakkor az önkéntesség elvének szigorú szem előtt tartásával minden módon arra ösztönzi az egyénileg dolgozó parasztokat és kézműveseket, hogy szövetkezetekbe tömörülés révén a fejlődés szocialista útjára térjenek.

A termelőeszközök tőkés magántulajdona a városokban a tőkés iparvállalatokra, falun a kulákgazdaságokra, továbbá a kereskedelmi tőke vállalataira terjed ki, s nagy helyet foglal el Kína gazdaságában. A bérmunkát alkalmazó nagyszámú kézművesüzem és az elég jelentékeny számú manufaktúra szintén ehhez a tulajdonformához tartozik.

1952-ben a nagyipari termelés 31%-a, az egész könnyűipari termelésnek legalább a fele és az egész kiskereskedelmi forgalom 70%-a volt a magántőke kezében. Ami a kulákságot illeti, ezt a réteget a polgárháború és a forradalmi földreform idején részben kisajátították. Jelenleg a kínai falvakban a kulákok aránya — a régebben felszabadított körzetekben körülbelül 1%, a később felszabadított körzetekben 2—4%.

A tőkés gazdaságok szabályozója az értéktörvény. A tőkés vállalatoknál továbbra is érvényesül az értéktöbblet törvénye.

Minthogy a jelenlegi szakaszban nincsenek meg a tőkés termelésnek szocialista termeléssel való felváltásához szükséges gazdasági feltételek, a gazdaság fellendítése érdekében ki kell használni a magántőke kezében levő ipari, háziipari és kereskedelmi vállalatokat. A kínai népi kormány az ország ipari és mezőgazdasági termelésének növelése és az áruforgalom fejlesztése céljából a magánvállalatoknak hiteleket nyújt, megrendeléseket ad bizonyos árufajták előállítására, nyersanyaggal látja el ezeket a vállalatokat, és megvásárolja késztermékeiket.

Ugyanakkor a népi kormány a városokban a kapitalisták, a falvakban pedig a kulákság kizsákmányoló törekvéseinek korlátozására irányuló politikát folytat. A burzsoázia a munkásosztály és a parasztság kizsákmányolásának fokozására, a népi kormány fennálló törvényeinek kijátszásával az elsőrendű szükségleti cikkek árának felsrófolására, a magánvállalatok munkásellenőrzésének gyengítésére stb. törekszik. A népi kormány meghiúsítja a tőkéseknek a gazdaságot dezorganizáló, az állami terveket aláásó, s ezáltal az államnak és a népnek kárt okozó tevékenységét, s a népgazdaság egészének fellendítése érdekében a magántőkés vállalatokat illetően fokozottabban érvényesíti szabályozó szerepét. A városi és falusi kapitalista elemek korlátozásában lényeges szerepet tölt be a népi hatalom adópolitikája.

Különös jelentősége van Kínában az átmeneti időszak gazdaságában az államkapitalizmusnak. Az államkapitalizmust főleg azok az ipari és kereskedelmi vegyes vállalatok, bankok és hitelintézetek képviselik, amelyekben az állami és a magántőke egyaránt részt vesz. Ezek a vállalatok az állam ellenőrzése alatt működnek. Az államkapitalista vállalatok nyereségének körülbelül egynegyed részét kapják meg a tőkések, a fennmaradó rész jövedelemadó formájában az állam kezébe kerül, s a munkások anyagi és szociális körülményeinek megjavítására, továbbá a vállalatok berendezésének bővítésére szolgál. 1952-ben a nagyipar termelésében 6% volt az államkapitalista vállalatok részesedése.

A kínai népi kormány a magántőkés vállalatokat az államkapitalizmus különböző formáira való áttérésre ösztönzi, hogy a továbbiakban a tőkés tulajdont fokozatosan állami tulajdonnal, köztulajdonnal váltsa fel.

Kína jelenlegi gazdaságában tehát három fő gazdasági szektor van: szocialista, kisárutermelő és tőkés szektor.

A gazdaságban végbement változásoknak megfelelően megváltozott a társadalom osztályösszetétele. A Kínai Népköztársaságban két fő osztály van: a munkásosztály és a parasztság. Ezenkívül megtalálható a városokban a nemzeti burzsoázia osztálya, a falvakban a kulákság, megtalálható továbbá a városi kisburzsoázia népes rétege.

A szocialista építés sikere szempontjából döntő jelentősége van a munkásosztály vezetése alatt álló munkás-paraszt szövetség erősítésének. Ez a fő feltétele annak, hogy a paraszttömegek bekapcsolódjanak a szocializmus építésébe. A népi hatalom politikája az állami ipar és a parasztgazdaság közötti gazdasági összefogás messzemenő erősítésére és a parasztgazdaságok szövetkezetekbe tömörítésére irányul. Mivel Kínában a jelenlegi szakaszban még nem jött létre az a szocialista ipar, amely biztosíthatná a mezőgazdaság számára a nagyüzemi gépi termelés bázisát, a város és a falu között a termelésen alapuló összefogás még nem fejlődött ki. A város és a falu közötti gazdasági kapcsolatok főleg a kereskedelmen alapuló összefogás formájában valósulnak meg. Az állam erőteljesen fejleszti az állami és a szövetkezeti kereskedelmet, s kiszorítja a magántőkét az áruforgalomból. Az ország élelmiszerszükségletének kielégítése és a spontán módon érvényesülő tőkés tendenciák kiküszöbölése céljából az állam 1952—1953 telétől kezdve hozzáfogott a terv szerinti gabonabegyűjtés megvalósításához.

Az átmeneti időszak fő osztályellentéte a munkásosztály és a dolgozó paraszttömegek, s a városi burzsoázia és a falusi kulákság közötti ellentét. Kína gazdaságának szocialista átalakítása éles osztályharc közepette folyik.

 

(Idézet: „A Szovjetunió története” – részlet)

A mezőgazdaság kollektivizálásának programja.
A „gabonaválság”

Az 1926—1927-es gazdasági évben a mezőgazdaság terméseredményei 8%-kal meghaladták a háború előtti színvonalat. A mezőgazdaság fejlődésének üteme azonban elmaradt az ipar mögött. Míg az ipar ebben az évben 18%-kal több árucikket adott az országnak, a mezőgazdaság mindössze 4,1%-kal növelte terméseredményeit. Különösen lassan fejlődött a gabonafélék termesztése. A mezőgazdaság elmaradása szükségszerűen következett a gazdasági elaprózottságból, a parasztbirtokok igen alacsony technikai színvonalából. A falusi társadalomban uralkodó helyzetet foglalt el a középparaszt. Gazdasága félfogyasztó jellegű volt: a megtermelt gabonának alig 10%-a került a piacra. A falu elmaradt kistulajdonosi birtokviszonyai és technikai színvonala mind érezhetőbben gátolták a szocialista népgazdaság egészének fejlődését.

A XV. kongresszus – miközben az iparosítás változatlan ütemű folytatását javasolta – ezért jelölte meg a mezőgazdaság fokozatos kollektivizálását a falusi pártmunka központi feladataként, és határozottabb politikát igényelt a városi és a falusi kapitalista elemek kiszorítása érdekében.

1927 januárjától 1928 januárjáig 300 millió púd gabonát sikerült begyűjteni. Ez a mennyiség visszaesést jelentett az előző évhez képest, amikor 428 millió púd került az állami raktárakba.

A kulákság kihasználta a rendkívüli helyzetet, és 1927 végén, 1928 elején sajátságos „gabonasztrájkot” szervezett. A kulákság a középparasztság egy részét is magával ragadta. A gazdagparasztok ellenállását az államnak rendkívüli eszközökkel kellett letörnie. Az árugabona törvénytelen rejtegetői és „fekete áron” áruba bocsátói ellen az OSZSZSZK büntető törvénykönyvének 107. cikkelye, a szövetséges köztársaságokban pedig a megfelelő köztársasági rendelkezések alapján eljárást indítottak. A rejtegetett gabonát elkobozták, a bűnösöket három évig terjedő szabadságvesztésre ítélték. Az elkobzott gabona 25%- át alacsony áron, hitelre kiosztották a szegényparasztok és a mezőgazdasági munkások között. A párt Központi Bizottsága és a szovjet kormány utasítást adott arra, hogy a rendkívüli intézkedések végrehajtásakor ne érintsék a középparasztok érdekeit és gabonabegyűjtéskor ne alkalmazzák velük szemben a rekvirálás módszereit. Felemelték a gazdagparasztokra rótt adót (a parasztgazdaságok 4-5%- át kitevő kulákgazdaságok fizették a mezőgazdasági adó 30-40%-át). A leggazdagabb kulákokra személyi adót vetettek ki. Korlátozták a gazdagparasztok bérmunka lehetőségét, illetve bérleményeit stb. A gazdagparasztok ellen irányuló rendkívüli intézkedések mellett megjavították a falu iparcikkellátását, és felemelték a gabona termelői árát. Mindez lehetővé tette a „gabonaválság” leküzdését. A városok és a Vörös Hadsereg kenyérellátásában megszűntek a legkirívóbb zavarok, sőt tartalékokat is sikerült felhalmozni.

A gazdagparasztság szovjetellenes harca nem korlátozódott a gabonarejtegetésre. A rendkívüli intézkedések idején gyakran előfordult, hogy ellenséges elemek a pártmunkások, a szovjetek tisztségviselői és a pártonkívüli aktivisták életére törtek. Felgyújtották a gabonaraktárakat, a kolhozok és szovhozok épületeit. Ukrajnában a gazdagparasztok, vagy az általuk felizgatott személyek, 1928 februárjáig 300-nál több terrorcselekményt hajtottak végre.

A gabonarejtegetés megtörése és az ezekkel kapcsolatos merényletek visszaverése számottevő politikai hatást gyakorolt a szovjet falura. A parasztság jelentős része előtt megnövekedett a szovjet állam tekintélye. A szovjet kormányzat 1927 és 1928 fordulóján aratott győzelme megkönnyítette a mezőgazdaság átszervezésének munkáját, az ellenforradalmi hangulatú kulákság befolyása azonban még ezután sem szűnt meg. A rendkívüli intézkedések végrehajtása közben több helyen nem mozgósították kellőképpen a szegény- és középparasztságot, másutt a középparasztok egy részét is a kulákok közé sorolták. Az ellenforradalmárok kihasználták az e hibák nyomán támadt elégedetlenséget.

Az általános kollektivizálás

1929 októberétől decemberéig kétszer annyi paraszt lépett be a kolhozokba, mint a szovjethatalom 12 esztendeje alatt együttvéve. A mezőgazdaság szocialista átalakításában új szakasz kezdődött, az általános kollektivizálás korszaka. Gyökeres fordulat következett be a szovjet mezőgazdaság fejlődésében: a paraszti tömegek ekkor fordultak végleg a szocializmus felé.

Az áttérés az általános kollektivizálásra szükségszerű változást idézett elő a gazdagparasztokkal szemben folytatott politikában. A kulákság az utolsó és egyben a legnagyobb létszámú kizsákmányoló osztályt képviselte, amely ekkor a parasztgazdaságok mintegy 5%-át tartotta kezében. 1929 végéig a párt és az állam a kulákok korlátozásának és kiszorításának politikáját folytatta, és igyekezett gátolni a falusi kapitalista elemek megerősödését. 1920 végétől a kormány a tömeges kollektivizálás alapján áttért a gazdagparasztságnak, mint osztálynak felszámolására. Fő feladatának azt tartotta, hogy megfossza a kulákságot termelési eszközeitől, termelési létforrásaitól. Amíg nem következett be a kolhozmozgalom gyors megerősödése, az állam nem foghatott hozzá a gazdagparasztság likvidálásához, mert a szocialista szektor még nem volt képes teljes mértékben helyettesíteni a kulákok árutermelését. 1927-ben a kulákok 400 millió púd gabonát takarítottak be, s ebből 130 millió a piacra került. Ebben az időben a kolhozok és szovhozok mindössze 35 millió púd árugabonát adtak az országnak. 1929-ben a helyzet megváltozott. Ekkor a kolhozok és szovhozok által termesztett 400 millióból több mint 130 millió pudot áruba bocsátottak. Létrejött tehát a gazdagparasztság felszámolásának egyik legfontosabb anyagi előfeltétele. A politikai körülmények is kedveztek: az új kolhozokba lépő középparaszti tömegek áramlása arról tanúskodott, hogy a kulákság fokozatosan elszigetelődik, és a dolgozó parasztság mindinkább a párt köré tömörül.

A parasztburzsoáziának, mint osztálynak felszámolását csak az általános kollektivizálás alapján lehetett eredményesen végrehajtani. Ha a zsírosparasztságot kisajátítják, de az ország mezőgazdaságában továbbra is uralkodó helyzetet foglal el a kisparaszti gazdaság: a kapitalizmus gyökerei megmaradnak. A kisárutermelő parasztgazdaságok talaján a kulákság idővel ismét kialakulhat.

A mezőgazdaság szocialista átalakítása a hatalom megragadása óta a legnehezebb feladat elé állította a forradalmárokat. Fordulatot kellett előidézni a paraszti milliók mindennapi életében, évszázados termelőmódjában és gondolkodásában. A nagyüzemi mezőgazdaság anyagi-technikai alapjait csak az átszervezéssel párhuzamosan sikerült megvetni. A kolhozok elsősorban egyszerű paraszti termelési eszközökkel dolgoztak, azokat igyekeztek összpontosítani, ésszerűbben felhasználni. A társulás előnye tehát ebben az időszakban főleg az egyszerű kooperáció előnyét jelentette. Ez a körülmény a Szovjetunióban sajátos jelleget kölcsönzött az általános kollektivizálásnak, és nagy nehézségeket támasztott a szövetkezeti munka első éveiben.

1930. január 5-én a párt Központi Bizottsága határozatot fogadott el a kollektivizálás üteméről és a kolhozépítés állami támogatásáról, amely kinyilvánította, hogy a párt áttér a gazdagparaszti osztály felszámolásának politikájára. Övezeti határidőket állapított meg a kollektivizálás lebonyolítására a szóban forgó országrészek földrajzi és egyéb sajátosságainak, valamint a politikai felkészülés fokának megfelelően. A gabonatermelő övezetek csoportjának (Észak-Kaukázus, a Közép-Volga vidék és az Alsó-Volga vidék), amely több traktorral, több szovhozzal és kolhozzal, valamint a kulákság elleni harc nagyobb tapasztalatával rendelkezett, 1931 tavaszáig kellett nagyjából befejeznie a tömeges átszervezést. A többi gabonatermő övezetnek (Ukrajna, a Központi Feketeföld-terület, Szibéria, az Urál vidék, Kazahsztán) ugyanezt a feladatot 1932 tavaszáig kellett megoldania. A fennmaradt övezetek későbbi időpontban fejezhették be a kollektivizálást.

A határozat szükségesnek tartotta az új traktorgyárak és a mezőgazdasági gépgyártó üzemek építésének meggyorsítását, és jelentős állami támogatást biztosított az átszervezés céljaira. A Központi Bizottság az adott körülmények között a mezőgazdasági artelt jelölte meg a kolhozépítés elsődleges formájaként, vagyis azt a termelőszövetkezeti típust, ahol a tagok háztáji gazdasággal is rendelkezhettek. A Földművelésügyi Népbiztosság felszólítást kapott a mezőgazdasági artelek minta-alapszabályzatának elkészítésére.

A Központi Bizottság határozata tömegmozgalomként kívánta lebonyolítani a kollektivizálást, ezért óva intette a pártszervezeteket a kolhozmozgalom puszta „elrendelésétől”, és a belépéseknél az önkéntesség lenini elvének betartását követelte.

1930. február 1-én a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága és a Népbiztosok Tanácsa rendeletet fogadott el a tömeges kollektivizálás övezeteinek szocialista átépítéséről és a gazdagparasztság elleni harcról. Ezzel a kulákság felszámolásának politikája törvényerőre emelkedett. A párt és a kormány arra törekedett, hogy a gazdagparasztságnak, mint osztálynak felszámolása ne egyszerű adminisztratív intézkedésként, hanem tömegmozgalomként menjen végbe. A kulákgazdaságok felszámolását a kolhozokba lépő szegény- és középparasztok bizottságainak kezébe adták. E bizottságok kobozták el a kulákgazdaságok felszerelését, állatállományát, és átadták a kolhozok ún. oszthatatlan alapjába. Ilyen módon összesen mintegy 400 millió rubel értékű gazdagparaszti ingó és ingatlan tulajdon cserélt gazdát. Az elkobzott vagyontárgyakból került ki a kolhozok oszthatatlan alapjának 23%-a. A kolhozok javára történő konfískálás különösen az új termelőszövetkezeteknek nyújtott segítséget. A gazdagparasztságnak, mint osztálynak felszámolása nem jelentette a kulákok fizikai megsemmisítését. Többségüket más vidékekre telepítették, és munkához juttatva, igyekeztek őket átnevelni. Az egykori kulákok gondolatvilágának megváltoztatását és a szocializmust építő társadalomba való beilleszkedését gátolta, hogy a személyi kultusz időszakában a szükséges éberség mindinkább alaptalan bizalmatlansággal párosult.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!