(Idézet: A felszabadított Budapest tizenöt éve)
A főváros gazdasági, szociális és kulturális eredményeinek ágazatonkénti ismertetése
1950—1959
Közművek, közszolgáltatások
A közművi ellátás színvonala a városok fejlettségének egyik fokmérője. A víz-, gáz-, villanyszolgáltatás, a jól világított, tisztán tartott utcák, virágos parkok kényelmesebbé, kulturáltabbá teszik a lakosság életét. Az életkörülmények javítása, az életszínvonal növelése a közszolgáltatás különféle ágainak fejlesztése nélkül nem képzelhető el.
A főváros a Horthy-rendszerben e tekintetben is rendkívül lassan és egyenlőtlenül fejlődött. Közművesítés csaknem kizárólag a belső területeken és a budai villanegyedekben folyt. Arra, hogy a külvárosok lakói is részesülhessenek a víz-, villany-, gáz- és egyéb szolgáltatások áldásaiban, akkor nem sokat áldoztak.
A múlt rendszer bűnös mulasztásai főleg 1950-ben — Nagy-Budapest kialakításakor — okoztak nagy gondot a városgazdálkodási szerveknek. A Budapesthez csatolt 314 km2-nyi, közel félmillió ember által lakott terület jelentős részén a közművi ellátottság a minimális követelményeknek sem felelt meg.
A peremterületek bekapcsolása a közmű hálózatba már önmagában véve is hatalmas erőfeszítést igényelt volna. A hálózat bővítése azonban csak kisebb része volt a közműellátásban megoldásra váró feladatoknak. A főváros ipara — mint ismeretes — az 50-es évek elején nagy fejlődésnek indult. A termelés növekedésével párhuzamosan az iparnak mind több vízre, gázra, villamosenergiára volt szüksége, amelyet — figyelembe véve még a népesség számának nagyarányú gyarapodásából, az új fogyasztók bekapcsolásából származó megnövekedett igényeket is — közműveink a meglevő berendezésekkel már nem tudtak szolgáltatni. A munkáslakta területek elmaradott közszolgáltatási viszonyainak jobbátételével egyidejűleg gondoskodni kellett tehát a víz-, gáz-, villamosenergiatermelő berendezések korszerűsítéséről, kapacitásának növeléséről is.
Az állam a főváros kommunális ellátásának fejlesztésére csak 1954 és1958 között is több mint 490 millió Ft-ot fordított. A beruházások eredményeként a közművek teljesítőképessége jelentősen növekedett, s nagymértékben nőtt az ellátottak köre. 1950 óta 20 492 lakóházat, illetve ingatlant kapcsoltak be a központi vízszolgáltatásba, 68 387 háztartásba vezették be a gázt. Sok ezer lakásban gyűlt ki villany, s a családok ezreit juttatták háztartási áramhoz is. 182 kilométerrel bővült a csatornahálózat, korszerűsödött a Köztisztasági Hivatal járműállománya. Számottevően javították a közvilágítást. Az utcai villanyvilágításra használt fényforrások teljesítménye az utóbbi négy év alatt mintegy 16 %-kal növekedett, több fontosabb útvonal korszerű fénycsővilágítást kapott. Az igények rohamos növekedése miatt az ellátás nem volt mindig zökkenőmentes, mégis megállapítható közműellátásunk számottevő fejlődése, hozzájárulása ahhoz, hogy a lakosság jobb körülmények között él, mint a múltban.
Vízszolgáltatás
A főváros vízigénye az elmúlt évek során évről évre rohamosan nőtt. 1958-ban az ipari és egyéb nagy fogyasztók részére értékesített víz mennyisége megközelítette a 90 millió m3-t, több mint kétszerese volt az 1950. évinek. Nem csekély azonban az a fogyasztási többlet sem, amely a központi vízszolgáltatásba bekapcsolt háztartási fogyasztók számának gyarapodásából, illetve az egyes háztartásokban felhasznált víz mennyiségének növekedéséből származott.
1950 óta a főváros vízcsőhálózatát 433 kilométerrel bővítették, s ennek révén további 20 492 lakóházat, illetve ingatlant vontak be a központi vízellátásba. A hálózatbővítéssel elsősorban a külső területek ivóvízellátásán igyekeztek javítani. 1951 és 1958 között például
| a | III. | kerületben | 84 | km-ről | 121 | km-re, |
| a | XVIII. | „ | 64 | „ | 109 | „ |
| a | XX. | „ | 69 | „ | 102 | „ |
| a | XXII. | „ | 76 | „ | 107 | „ |
növekedett a hálózat hossza, s ezzel párhuzamosan többezerrel gyarapodott az ellátott háztartások száma.
1957—58-ban a központi vízellátásba bekapcsolt fővárosi háztartások évi vízfogyasztása már meghaladta a 70 millió köbmétert. Az 1950—51. évi fogyasztásuk 55—60 millió köbméter volt.
A lakosság és különösen az ipar növekvő vízigényének kielégítése a Fővárosi Vízműveket igen nagy feladat elé állította. A zavartalan vízellátás érdekében gondoskodni kellett korszerű kútrendszerrel ellátott új termelőtelepek létesítéséről, a meglevők bővítéséről.
A kapacitás növelésére a Fővárosi Vízművek 1950 óta 232 millió Ft beruházási keretet kapott. A beruházások eredményeként nagy teljesítőképességű új telep létesült többek között Cinkotán, Pestlőrincen, Kispesten, Rákoscsabán, Nagytétényben, Kelenföldön, Árpádligeten és a Margitszigeten. Az ipar szükségleteinek megfelelőbb kielégítése érdekében helyezték üzembe 1958 októberében a teljes elkészülés után naponta 30—35 000 m3 víz termelésére alkalmas déli ipari vízművet. Ez addig is, amíg a csőhálózat bővítése megtörténik, s a nyomásszabályozó medence megépül, naponta 15—18 000 m3 vízzel járul hozzá az iparvállalatok ellátásához.
Az új telepek létesítése mellett a meglevő telepek korszerűsítése, bővítése is nem kis mértékben növelte a Vízművek teljesítőképességét. A szigetszentmiklósi telepen például, amely a főváros déli, illetve dél-keleti részén fekvő ipartelepeket, lakóépületeket látja el, 1958-ig 11 új — nagyteljesítményű — csáposkutat helyeztek üzembe. Elkészült a telep 800 mm átmérőjű főnyomócsővezetéke is, amelynek a soroksári Dunaág felett történő átvezetéséhez vasszerkezetű hidat építettek. A beruházások eredményeként a szigetszentmiklósi telep ma már naponta 85 ezer m3 vizet ad a fogyasztóknak, négyszer annyit, mint 8 évvel korábban. 1957-ben a Szentendrei szigeten üzembehelyeztek két 10—10 kútból és egy 25 kútból álló csőkútcsoportot, amelyek révén a telep kapacitása kb. napi 30 000 m3-rel növekedett.
A termelés növelése mellett bővíteni kellett a víztároló medencéket is. Az ötéves terv keretében készült el pl. a 30 000 köbméter űrtartalmú Gellért-hegyi sziklamedence, valamint az Eötvös úti, Lóránt úti és a budaörsi víztároló.
A víztermelés növeléséért tett erőfeszítések ellenére a Vízművek nem tudott megfelelően lépést tartani a fogyasztás — különösen az ipar részéről megnyilvánuló — rohamos emelkedésével. A Duna vízállása érezhetően befolyásolja a víztermelést, s az utóbbi években időnként többször jelentkező nagyarányú vízálláscsökkenés számos zavart okozott az ellátásban. A következő években — amennyiben a tervek megvalósulnak — a vízellátás gyökeres megjavulására számíthatunk. A kedvezőtlen időjárás (alacsony vízállás) esetén jelentkező vízhiány megszüntetése érdekében 1957-ben napi 40 000 m3 teljesítőképességű felszíni vízkivételi mű építését kezdték meg Káposztásmegyeren, melynek ipari vízszolgáltató részét ez év márciusában már üzembe is helyezték. Ugyancsak Káposztásmegyeren épül a közeljövőben egy 200 000 m3 teljesítményű felszíni vízkivételi mű, amelynek üzembehelyezésével a vízellátási zavarok előreláthatólag teljesen megszűnnek.
Gázszolgáltatás
A gázszolgáltatás fejlődése 1945 előtt rendkívül lassú volt. 1935—1944 között a gázcsőhálózat hossza mindössze 108 km-rel, a fogyasztók száma alig 35 ezerrel növekedett. A hálózat kismértékű fejlesztése is főként csak a belső területeket érintette, a külső munkáslakta területek elmaradott viszonyain az évek során úgyszólván semmit sem változtattak. A gázfogyasztásba bevontak köre rendkívül szűk volt, lényegében csak háztartásokra, néhány kórházra, illetve intézményre terjedt ki. Az ipari üzemek közül mindössze egy nagy és néhány kisebb vállalat tartozott a fogyasztók közé.
A felszabadulás után a gyárak évről évre nagyobb számban tértek át a széntüzelésről a gazdaságosabb, korszerűbb gáztüzelésre. 1950-ben a Fővárosi Gázműveknek már több ezer ipari fogyasztója volt, köztük olyan nagy vállalatok, mint például a Csepel Vas- és Fémművek és a Láng Gépgyár. Fogyasztásuk már akkor meghaladta az évi 30 millió m3-t, s azóta közel négyszeresére emelkedett.
Az igények természetesen nemcsak az ipar részéről növekedtek. A múlt rendszer mulasztásait pótolva évről évre több lakásba kellett eljuttatni a gázt. A tennivaló a belső területeket illetően is bőséges volt, de különösen megsokszorozódott 1950-ben, Nagy-Budapest kialakításakor. 1950 óta évente átlagosan 8 500 háztartást kapcsoltak be a hálózatba, s 1958 végén a 8 évvel korábbi 146 900-zál szemben már több, mint 215 ezer háztartás volt gázvezetékkel ellátva.
Az 1 290 km-ről 1 472 km-re növelt gázcsőhálózat a külső munkáslakta területek számos lakóházába, háztartásába juttatta el a gázt. Csepelen pl. — ahol a felszabadulás előtt egyetlen lakásba sem volt gáz bevezetve — ma már az élmunkás lakótelep valamennyi lakója részesül ennek előnyeiben. Eljuttatták a gázt többek között Pesterzsébetre, a Csarnok téri munkás lakótelepre, a Wekerle-telep mintegy 1 500 lakásába, a Kispest szélén levő lakótelepre, de a Mogyoródi út, a Nagy Lajos király út, a Thököly út, az Erzsébet királyné út gázellátása is az utóbbi évek eredménye.
A fogyasztók számának rohamos gyarapodásával párhuzamosan évről évre több gázt kellett adni a háztartások részére is. 1958-ban a háztartások már 121 millió m3 gázt fogyasztottak, 46 millió m3-rel többet, mint 1950-ben.
Az ipari és egyéb fogyasztókat is figyelembe véve, a főváros gázfogyasztása tehát 8 év alatt megkétszereződött: az 1950. évi 122 millió m3-ről majdnem 250 millió m3-re emelkedett. A gáztermelés ilyen ütemben történő növelése nagy összegű beruházást igényelt. Az állam a főváros gázellátásának javítására, a gáztermelő berendezések bővítésére, korszerűsítésére 1950 óta 256 millió forintot fordított.
Az Óbudai Gázgyár termelőberendezéseinek nagyrészét 8 esztendő alatt átalakították s ezzel, valamint két új, 24 kamrából álló kemencecsoport építésével termelési kapacitását nagymértékben megnövelték. A zavartalan gázszolgáltatás érdekében tartalék szénőrlő és szénkeverő berendezést létesítettek, s a gáz minőségének javítása végett bővítették a gáztisztító berendezéseket. A megnövekedett fogyasztáshoz a gyár kompresszor telepének teljesítőképessége már nem bizonyult elegendőnek. Az új, nagykapacitású távnyomó berendezés üzembehelyezése révén azonban lehetővé tették, hogy a gázszolgáltatás a nap minden órájában egyenletes legyen, s a város minden területén megfelelő legyen a gáz nyomása.
Kilátásaink a gázellátás további javítását illetően kedvezőek. A Sztálinvárosi gáz felhozatalára szolgáló távvezeték megépítésével — amely előreláthatólag 1961-re fejeződik be — nemcsak a még időnként tapasztalható kisebb ellátási zavarok szűnnek majd meg, hanem mód nyílik arra, hogy további sokezer háztartást kapcsoljanak be a gázellátásba.
Csatornázás, köztisztaság
A nagyvárosok szennyvizének elvezetése, a szemét elszállítása, a közterületek rendszeres tisztogatása a városgazdálkodás legfontosabb feladatai közé tartozik. Ezek elvégzése nélkül nem lehet megfelelő közegészségügyi viszonyokat kialakítani.
Budapesten az elmúlt években mind a csatornázási, mind a köztisztasági feladatok megnövekedtek. Az egyre sűrűbben lakott és nagyobb forgalmú fővárosban az utak fokozottabban szennyeződtek, megnőtt a házakból elszállítandó szemét, az elvezetésre váró szennyvíz mennyisége és ami a legsúlyosabb problémát jelentette, olyan területekkel bővült a főváros, ahol mind a csatornázást, mind a köztisztaságot tekintve rendkívül alacsony színvonalú volt az ellátottság.
Nagy-Budapest kialakításakor egyik fontos feladat volt a peremvárosok általános csatornázási tervének elkészítése. Ez képezte a főgyűjtőcsatornák és szivattyútelepek tervszerű kiépítésének alapját. 1950 óta a főváros csatornahálózata 182 km-rel bővült és ezzel igen sok terület, ipartelep, lakóház szennyvízelvezetése nyert kielégítő megoldást. Csepelen például a csatornázást a múlt rendszerben teljesen elhanyagolták. 1950 óta a kerületben közel 20 km hosszú főgyűjtőcsatorna épült, amely jelenleg több, mint 400 ingatlan szennyvizét gyűjti össze, illetve továbbítja a Dunába. Újpest csatornázása kedvezőbb volt, mint Csepelé, de a csövek rossz állapota miatt a csatornákat 1950 óta úgyszólván teljeskörűen kicserélték. Ezen túlmenően megoldást kellett találni a kerület északi részén települt gyárak szennyvizének elvezetésére is, mert a Duna-ágba közvetlenül lefolyó szennyvíz veszélyeztette az ivóvizet adó kutak tisztaságát. 1950—54. évben 5,7 millió forintos beruházással megépítették az újpesti vízátemelő telepet, amelynek közvetítésével Újpest szennyvize ma már a XIII. kerületi Cserhalom utcai gyűjtőcsatornán, illetve az angyalföldi szivattyútelepen át jut a Dunába. A soroksári Duna-ág elszennyeződésének megakadályozására, miután ez az utóbbi időben már a halállományt is veszélyeztette és kedvezőtlen közegészségügyi viszonyokat teremtett, Pesterzsébeten mintegy 30 millió forintos beruházással korszerű szennyvíztisztító telepet létesítettek.
Mindezek természetesen csak kiragadott példák s közel sem adnak teljes képet a csatornázásban elért eredményekről. Kétségtelen, hogy még bőven akad tennivaló mind a peremvárosok hálózatának fejlesztésében, mind a meglevő hálózat korszerűsítésében, de a felszabadulás előttihez képest máris sokat javult a helyzet.
A fővárosban az elmúlt években igen sok gondot okozott az, hogy a Köztisztasági Hivatal a város területének megnagyobbodásából, a lakosság számának rohamos gyarapodásából származó megnövekedett feladatokkal megfelelő beruházások hiányában nem tudott teljes egészében megküzdeni.
Az elszállításra váró szemét mennyiségének növekedése, a rendszeres úttisztító szolgálatba bekapcsolt terület bővítésének szükségessége megkövetelte volna a Köztisztasági Hivatal járműállományának korszerűsítését. Ennek érdekében azonban éveken keresztül igen keveset tettek. 1956-ig a géperejű szemétszállítók, öntözők, seprőautók száma csak igen csekély mértékben növekedett, s mind a szemétszállító, mind az úttisztító eszközöket tekintve, változatlanul a lóvontatású járművek voltak többségben.
Az utóbbi 2 és félévben a köztisztasági munka javítását a városgazdálkodási szervek már elsőrendű feladatnak tekintették. A járműállomány bővítésére és korszerűsítésére a Köztisztasági Hivatal 1957—1958. évben összesen 48,4 millió forintot fordított. A beruházások eredményeként korszerűsödött a szemétszállítás, tisztábbak lettek a fővárosi utcák. A géperejű szemétszállító járművek száma 1959 első félévének végére az 1956. évi 114-ről 225-re növekedett s ezzel egyidejűleg megszüntették a lóvontatású szemétszállító járművek használatát. 1957-ben a főváros utcáin megjelentek az első pormentes — 10 m3 szemét elszállítására alkalmas — szemétszállító járművek. Számuk azóta 71-re növekedett s ma már a szemétgyűjtésbe bevont 124 ezer ház közül 20 ezerből ezekkel szállítják el a hulladékot.
Villamosenergiaszolgáltatás, közvilágítás
1949-ben a fővárost környező peremterületek lakóházainak 17 %-a még nem volt bekapcsolva a villamosenergia hálózatba. Budafokon, Nagytétényben, Budatétényben, Csepelen, Rákoscsabán, Rákoshegyen, Rákoskeresztúron a lakások 30—35%-a, Cinkotán, Mátyásföldön, Rákosszentmihályon, Sashalmon pedig mintegy 26—27 %-a nélkülözte a villanyvilágítást.
Nagy-Budapest kialakításakor egyik fő feladat a külső területek ellátottságának megjavítása volt. A hálózatbővítés eredményeként 1949. január 1. és 1954. július 1. között
| a | III. | kerületben | 86,1 | %-ról | 94,5 | %-ra, |
| a | XVI. | „ | 73,9 | „ | 92,6 | „ |
| a | XVII. | „ | 66,0 | „ | 82,9 | „ |
| a | XX. | „ | 78,2 | „ | 90,4 | „ |
| a | XXI. | „ | 65,6 | „ | 85,8 | „ |
| a | XXII. | „ | 70,3 | „ | 90,8 | „ |
a város egészét tekintve pedig 89,7 %-ról 96,5 %-ra növekedett a villanyvilágítással ellátott lakások aránya.
Jelenleg a fővárosban közel 600 ezer villamosenergia fogyasztó van, amelyből a háztartási fogyasztók száma mintegy 530 ezer. A főváros lakosságának, ipari üzemeinek és intézményeinek évről évre több villamosenergiára van szükségük. Az 1958. évi fogyasztás — amely meghaladta az 1,5 milliárd kWó-t — csak az egy évvel korábbinál is mintegy 17 %-kal volt magasabb.
A fővárosban fogyasztott villamosenergiának mintegy 76 %-át az ipar használja fel. Az iparvállalatok 1958-ban már közel 1,2 milliárd kWó villamosenergiát fogyasztottak. Az ipar fogyasztásának nagymérvű emelkedése mellett igen jelentős volt a lakosság részére értékesített árammennyiség növekedése is.
1958-ban a háztartások 239,6 millió kWó áramot használtak fel, 71 %-kal többet, mint 4 évvel korábban. A háztartások áramfogyasztásának növekedésében két tényező játszott szerepet: egyrészt emelkedett a fogyasztók száma, másrészt emelkedett az egyes fogyasztók áramfelhasználása.
Az életszínvonal növekedése, s a kereskedelmi ellátás javulása következtében az elmúlt években mind többen vásárolhattak villanytűzhelyet, villanyboylert, s különböző — a háziasszonyok munkáját jelentősen megkönnyítő — háztartási gépet: mosógépet, padlókefélőt, porszívót stb. 1958-ban a háztartási készülékek, gépek működtetéséhez felhasznált ún. háztartási áram mennyisége megközelítette a 104 millió kWó-t, két és félszer annyi volt, mint 1954. évben.
1950 óta a villamosenergia hálózat bővülésével párhuzamosan a külső — addig ilyen szempontból is elhanyagolt — kerületekben kiépült a közvilágítási hálózat.
A főváros belső területeinek közvilágítása különösen az utolsó két év alatt ért el nagy fejlődést. 1957—1958. évben számos tér és utca elavult világítási berendezését kicserélték korszerű — városszépítési szempontból is figyelemre méltó — kisfogyasztású, de nagy teljesítményű higanygőzlámpákra és fénycsövekre. 1958 végén már 298 higanygőzlámpa és 2 573 fénycső díszítette Budapest közterületeit. A Nagykörút ún. „ostornyeles lámpái”, a Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca, a Mártírok útja stb. modern közvilágítási berendezései amellett, hogy a régi lámpáknál több fényt adnak, szebbé is teszik az útvonalakat.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!