– Budapest az épülő szocializmus időszakában
(Idézet: A felszabadított Budapest tizenöt éve)
A főváros gazdasági, kulturális életének, a lakosság ellátásának áttekintése a felszabadulástól napjainkig
Budapest az épülő szocializmus időszakában
(1950—1959)
A gazdasági fejlődés 1950-től az ellenforradalomig
A Magyar Népköztársaság Országgyűlése 1949. december 10-én törvényt hozott a népgazdaság 5 éves fejlesztési tervéről. Az 5 éves terv méltán sorakozik azoknak a nagyjelentőségű kezdeményezéseknek körébe, amelyekkel a párt a földreform, a stabilizáció, az államosítások, a 3 éves terv megvalósításán keresztül a szocializmus építésének útjára vezette az országot.
A felszabadulás után eltelt 4—5 esztendő alatt lényegében megszűnt Magyarországon a kizsákmányolás, az ország gazdája a nép lett. Ezt a történelmi változást tükrözte az 1949-ben megtartott választások után összeült Országgyűlés, ahol a 402 képviselő között 176 munkás és 115 paraszt foglalt helyet, számszerűen is bizonyítva a munkások és parasztok szövetségét és a munkásság vezető szerepét. Ezen az Országgyűlésen már ténylegesen a dolgozók küldöttei tárgyalták meg a szocializmus építésének feladatait meghatározó 5 éves népgazdasági tervet.
A sikeresen — határidő előtt — teljesített 3 éves népgazdasági terv nemcsak az ország újjáépítését váltotta valóra, hanem szilárd alapot teremtett az 5 éves terv számára is. A 3 éves terv főfeladata a háborúban szétzilált és jelentékeny mértékben elpusztult népgazdaság újjáépítése, helyreállítása, az 5 éves tervé már az egész népgazdaság új alapokon történő megszervezése volt.
Újjá kellett alakítani a gyáripart. Az 5 éves tervben szereplő nagyarányú építkezések megvalósításához elengedhetetlenül szükséges volt az építőipar idényjellegének megszüntetése, korszerű, gépesített nagyüzemi építőipar megszervezése. A szocialista kiskereskedelemben az elavult, régi üzletek helyett a főváros egész területét korszerű, higiénikus boltokkal kellett behálózni. A város további fejlesztésénél nem volt szabad figyelmen kívül hagyni, hogy 1950. január 1-én megalakult Nagy-Budapest, ami önmagában is meghatványozta a feladatokat és nagy munka elé állította az1950-ben alakult tanácsokat.
Az iparvállalatok egy részének irányításában már a terv megindulásának évében jelentős változás történt. A nagy, profilírozott vállalatok mellett, a helyi szükségletek jobb kielégítése érdekében létrejött az állami helyi ipar. A lakosság fogyasztási igényeihez, a kereslethez rugalmasan alkalmazkodni tudó kisebb gyárakat kivonták a minisztériumok irányítása alól és a Fővárosi Tanács felügyelete alá helyezték. A felszabadulás után nagy ösztönzést kaptak a kisipari társulások, aminek eredményeként 1951-ben Budapesten már több mint 200 kisipari szövetkezet működött.
Az állami helyi- és a szövetkezeti ipar az indulás kezdeti nehézségei után évről évre fejlődött. Megalakultak az otthon dolgozók foglalkoztatottságát biztosító kézműipari és a vegyesipari vállalatok, szövetkezetek. A budapesti magánkisipar az állami helyi ipar megszervezése és a szövetkezeti mozgalom fejlesztése, valamint ezek termelőtevékenységének fokozódása következtében teret vesztett. A magánkisiparosok száma a nem mindig következetes kisipari politika miatt többször is nagymértékben változott.
A magánkisiparosok száma
| 1949. január 1. | 47 336 |
| 1951. január 25. | 26 987 |
| 1952. február 1. | 17 813 |
| 1953. február 1. | 11 393 |
| 1954. március 1. | 13 352 |
| 1954. december 31. | 26 636 |
Az 5 éves terv első évében elért sikerek és a nemzetközi helyzetben bekövetkezett változások hatására a Magyar Dolgozók Pártja 1951-ben a II. kongresszuson jelentős mértékben felemelte a terv előirányzatait. A terv felemelésekor azonban túlbecsülték a népgazdaságban rejlő erőforrásokat. Az ebből eredő káros következményeket még növelték a kialakult aránytalanságok és a gazdaságvezetési szemlélet hibái. A gazdasági helyzetet nemhogy segítették, hanem több vonatkozásban tovább rontották az 1953. évi kormányprogram után tett intézkedések. A politikai helyzet átmeneti ingadozását ezekben az években erősen tükrözték az iparfejlesztés célkitűzései. A nehézipar termelése például 1952-ről 1953-ra 16,8 %-kal emelkedett, ugyanakkor a könnyűiparé 0,5%-kal csökkent. 1953-ról 1954-re viszont az irány éppen fordított volt.
Az ipar fejlesztésében elkövetett hibák természetszerűleg kihatottak a gazdasági élet egyéb területeire is. Átmenetileg csökkent a közszükségleti cikkek termelése, szaporodtak a hiánycikkek, meglassult a lakásépítés, a közművek, a közlekedés fejlesztésének üteme, általában az életszínvonal emelkedése.
Hibák mutatkoztak az építőiparban is. Az építőanyagipar termelése ugyanis nem érte el azt a színvonalat, amely szükséges lett volna a feszített építőipari termelés teljesítéséhez, aminek természetes következménye volt az anyaghiány. Sokkal több üzemet, vállalatot kezdtünk el építeni, mint amennyinek a — műszakilag indokolt idő alatti — felépítéséhez az anyagi eszközök rendelkezésre állottak. Beruházásaink egész sora húzódott el, üzembehelyezésük több esztendőt késett. Ez természetesen zavarokat okozott a népgazdaság azon ágaiban is, amelyekben az új létesítmények termékeire számítottak.
Az elkövetett hibák ellenére Budapest gyáripara és építőipara az első 5 éves terv időszaka alatt soha nem látott mértékben erősödött.
1954-ben a budapesti állami ipar termelése mintegy két és félszerese volt az 1949. évinek, termelékenysége pedig közel 60 %-kal növekedett öt esztendő alatt. A fontosabb cikkek termelése 1954-ben — az első 5 éves terv utolsó esztendejében — magasan túlszárnyalta a 3 éves tervben elért szintet, mind a nehéz-, mind a könnyű- és élelmiszeriparban.
A termelés ilyen nagyarányú fejlesztését csak hatalmas beruházással lehetett megvalósítani. 5 év alatt a budapesti állami ipari vállalatok 6 milliárd forintot meghaladó tervhitelt használtak fel új létesítmények építésére, a meglevők korszerűsítésére, a dolgozók munkakörülményeinek javítására. Budapesten 14 teljesen új gyárat helyeztünk üzembe. Az új ipari létesítményeken kívül nem kevésbé jelentős a már meglevő vállalatok továbbfejlesztése, korszerűsítése. 1950—54 között 84 fontosabb vállalatot bővítettek Magyarországon, s ebből 41 Budapesten van.
A főváros iparának rendkívüli fejlődéséhez képest méreteiben és jelentőségében eltörpül ugyan a budapesti mezőgazdaság fejlődése, mégis szólni kell róla, mert az 5 éves terv ebben is alapvető változásokat eredményezett. Nagy-Budapest létrehozásával a mezőgazdaságilag művelhető terület 21 ezer katasztrális holdról csaknem 61 ezerre, a szántóterület 7 ezerről 32 ezerre növekedett. Az átcsatolt községek 9 termelőszövetkezettel, 1 állami gazdasággal és jelentős számú egyéni gazdasággal növelték a budapesti mezőgazdaságot. A megnagyobbodott területen fokozott erővel indult meg a mezőgazdaság szocialista átszervezése.
1951-ben több új mezőgazdasági termelőszövetkezet alakult, s az év végére számuk már 14 volt. Ezzel egyidőben alacsonyabb, I. és II. típusú termelőszövetkezeti csoportok is alakultak. Ezek száma 1951 végére már 23-ra emelkedett. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődését hathatósan segítette az 1951 februárjában megalakult Budapesti Gépállomás, melynek traktorállománya néhány év alatt megötszöröződött, tevékenysége nagymértékben kiszélesedett.
A mezőgazdasági politikában elkövetett ismeretes hibák Budapesten kevésbé éreztették hatásukat, mint az ország egyéb területein. Újabb és újabb termelőszövetkezetek alakultak (1952 végén már 23 termelőszövetkezet működött a fővárosban) és 1953-ban sem történt visszaesés. A szövetkezetek száma nem csökkent, sőt 1953 végére még gyarapodott is, taglétszámuk pedig egy év alatt 46 %-kal nőtt.
A fővároshoz csatolt mezőgazdasági terület a közigazgatási rendezés előtt is Budapest ellátását szolgálta, természetes tehát, hogy Nagy-Budapest megalakulása után fokozott gondot kellett fordítani fejlesztésére, hiszen a fővárosi lakosság zöldségszükségletének 18—20, gyümölcsszükségletének pedig 30—35 %-át fedezi. Az 5 éves terv első éveiben történtek is bizonyos intézkedések annak érdekében, hogy ez a terület még több zöldséget, gyümölcsöt adjon a lakosságnak, ezek azonban nem bizonyultak elégségesnek. A jelenleg távoli országrészekből Budapestre szállított zöldség és gyümölcs jórészét a főváros területén, vagy közvetlen környékén lehetne megtermelni, ha a szükséges beruházásokkal, a megfelelő intézkedésekkel ezt szorgalmaznák.
A lakosság anyagi és kulturális ellátása az első ötéves terv során
Az 1950. évi területrendezés következtében Budapest területe két és félszeresére, lakossága pedig másfélszeresére növekedett. A területben és lélekszámban megnövekedett várost — egészében nézve — abban az időben még sok kívánnivalót maga után hagyó kereskedelem, elhanyagolt városrészek, rendezetlen külső települések, rossz lakásviszonyok, elégtelen közmű- és közlekedési hálózat stb. jellemezték. Ezek nagy része abból a különbségből adódott, mely a régi főváros és a hozzácsatolt — s ezáltal fővárosi rangra emelt — környező települések között fennállt. A Budapesthez kapcsolt területek lakossága a sokféle hiányosság miatt igen sok — és hozzá kell tenni, általában jogos — követelést támasztott.
Az első 5 éves terv nagyarányú iparfejlesztése nemcsak a munkanélküliség megszűnését eredményezte, hanem sok iparágban már munkaerőhiányt okozott. Mivel a munkaerőszükségletet a korábban nem keresők — mint például az addig háztartásban dolgozó nők — munkábalépése, s általában a budapesti lakosság nem fedezte, a vidékiek igen nagy számban áramlottak Budapestre. Ez a — felnőtt lakosság foglalkoztatottsága szempontjából kedvezőnek felfogható — jelenség Budapesten árnyoldalával együtt jelentkezett. A bevándorlás ugyanis — a munkavállalás mellett a legkülönbözőbb jogcímek révén — példátlan mértékű volt. A lakosság száma 1949-ben még nem érte el az 1,6 milliót, 1956. év elején már kb. 1,9 millió volt. 1950-től az ellenforradalomig a fővárosi népesség növekedésének mintegy kétharmad része — átlagosan évi 31 ezer fő — a vidékiek ideköltözéséből eredt, de ugyanebben az időszakban a lakosság természetes szaporodása is igen magas, átlagosan évi 13 ezer fő volt, mert a viszonylag kedvező színvonalú halandóság mellett a születések száma rendkívüli mértékben megnőtt. A terhesség-megszakítást szinte teljesen megtiltó rendelkezések szigorú végrehajtása különösen 1953-ban és 1954-ben kiugróan magas születésgyakoriságot okozott. Mindezeken túl a munkanélküliség megszüntetése, a lakosság jólétének növekedése folytán 1949-től 1954-ig a harmincas évek átlagánál 20—50 %-kal volt nagyobb a házasságkötések száma, s ennek hatása is jelentkezett a születéseknél. (Az újszülöttek több mint egyharmada ugyanis a szülők házaséletének első évében születik.) A lakosság 13 ezer főt kitevő évenkénti természetes szaporodása még nagyobbnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy az 1940-et megelőző hét évben Budapest mai területén az 1 000 főt sem érte el. Bár 1955-ben és 1956-ban a házasságkötések és a születések száma csökkent, a fővárosi lakosság növekedésének üteme az ellenforradalomig mégsem vált lassúbbá, mert fokozódott a bevándorlás. Budapest túlnépesedett: 1956-ban már itt tömörült az ország népességének 19 %-a. Ennek következményeként a lakásépítés, a kommunális ellátás, a helyi közlekedés, az egészségügyi, oktatási intézmények és a kereskedelmi bolthálózat fejlődése nem tudott lépést tartani a rohamosan növekvő szükségletekkel.
A társadalmi rendszerünk lényegéből eredő általános fejlődés számos területen még csak fokozta a követelményeket. Így például meg kellett valósítani a széleskörű — csaknem az egész fővárosi lakosságra kiterjedő — társadalombiztosítást, amely a biztosítottaknak — és hozzátartozóiknak — összehasonlíthatatlanul többet ad, mint a felszabadulás előtti társadalombiztosító intézetek. Meg kellett szüntetni az iskolarendszer korábbi széttagoltságát, kiszélesíteni a középiskolai oktatást, további lehetőséget adni a felnőtt lakosságnak a továbbtanulásra. Ilyen és hasonló követelmények egész sorával kellett számolni.
Az említett átalakítasokkal járó feladatok egy része már a 3 éves terv időszakában megvalósult, illetőleg a szervezési munkák jelentősen előrehaladtak. Az 5 éves terv tűzte célul ezek kiterjesztését, az új szervezetek tevékenységének kibontakoztatását.
Az első 5 éves tervidőszakban Budapest kereskedelme nagy átalakuláson ment keresztül. Már 1948—1949-ben megkezdődött a szocialista kiskereskedelem bolthálózatának kialakítása, s ez a tervidőszakban még nagyobb ütemben folytatódott, illetve nagyrészt befejezést is nyert.
A főváros belső területén üzlethelyiségek összevonásával korszerű, nagyméretű boltokat alakítottak ki. Az állami szektor boltjai jóval nagyobbak, eladói létszámuk is magasabb, berendezésük és felszerelésük korszerűbb, kiszolgálásuk kulturáltabb a régi kiskereskedői üzleteknél. Különösen a főútvonalakon, nagyforgalmú gócpontokon és a főváros centrumát képező belvárosban vált szükségessé nagy egységek létrehozása. A belső területek bolthálózatának fejlesztése mellett, a főváros külső területén is bővült a hálózat. Jóllehet a lakosság egyharmad része a peremkerületekben él, a hálózat fejlesztését megelőzően a boltoknak csak kis hányada volt a külső övezetben. A szocialista kiskereskedelem térhódítása természetszerűleg maga után vonta a magánkiskereskedelem visszaszorítását. A magánkiskereskedelem tevékenységének korlátozása azonban viszonylag gyors ütemben, a szocialista kereskedelmi hálózat megfelelő bővítését megelőzve történt, s ez átmenetileg rontotta a fogyasztók ellátását. Ezért 1953-tól — főként 1954-ben — több magánkiskereskedői engedélyt adtak ki. (1951. jan. 25-én 17 733, 1952. dec. végén 1 371, 1954 utolsó napján pedig 3 634 magánkiskereskedő működött a fővárosban.)
A főváros túlnépesedése és a népgazdaság irányításában elkövetett hibák a kereskedelemben, a lakosság fogyasztási cikkekkel való ellátásában is éreztették hatásukat. 1951—1952-ben fontos élelmiszerekből is voltak ellátási nehézségek. Fokozta az áruhiányt, hogy a fővárosi munkahelyekre naponta bejáró és a kifejezetten vásárlási céllal Budapestre érkező vidéki lakosok is nagymennyiségű árut vontak el az amúgyis aránytalanul megnövekedett népességtől. Az 1951—1953. évi átmeneti időszak után — amikor az említett okok és az 1952. évi rendkívüli aszály zavarokat okoztak az ellátásban — főként az 1953. szeptember 6-i árleszállítást követően erőteljesen megnőtt az áruforgalom, s azóta évről évre növekszik.
Az átmeneti hiányosságok, zökkenők ellenére, a budapesti szocialista kereskedelem végül is megerősödött, hálózatát, kulturáltságát össze sem lehet hasonlítani a régi kiskereskedelmi hálózattal, amelyet néhány reprezentatív belvárosi üzlet kivételével az elmaradottság jellemzett.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni eredményeink értékelésénél annak figyelembevételét, hogy pusztító háború után, a múlt számtalan mulasztását kellett pótolni, igen rövid idő alatt, elmaradottabb településekkel bővített területen, a népesség túl gyors növekedése mellett. Emiatt ugyanis az elért eredmények bármily nagyok is, sok esetben elmaradtak a szükségletek rendkívül gyors növekedése mögött.
A víz, gáz, villany és egyéb közművi (köztisztaság, csatornázás, fürdő) szolgáltatások, a közlekedési hálózat, a lakáshelyzet fejlesztését, javítását is erre való tekintettel kell vizsgálni, hiszen ezeket a szolgáltatásokat csaknem kétmillióra növekedett népesség és számtalan gyár, vállalat, intézmény naponta igénybeveszi, ami önmagában is rávilágít a feladatok nagyságára. A közművi helyzetet — de különösen a lakáshelyzetet — illetően a múltból igen súlyos örökséget vettünk át. Az 1950-et megelőző évek során kevés kivételtől eltekintve, csak a háború pusztításait lehetett — igen nagy munkával — helyreállítani, a további fejlesztés az első 5 éves terv feladatává lett.
- január 1-ével a fővároshoz csatolt települések különösen a lakáskultúra tekintetében mutattak kedvezőtlen képet. Ennek jellemzésére elegendő megemlíteni, hogy a peremtelepüléseken 1945-ben 100 lakóház közül csak 35 volt vízvezetékkel ellátva, ugyanakkor Kis-Budapest minden 100 lakóháza közül 94.
Az első 5 éves terv megvalósítása során a lakáshiány enyhítése érdekében történtek intézkedések. A tervidőszakban több mint 18 ezer lakás épült Budapesten, a tiszta lakásszaporulat pedig meghaladta a 13 700-at. A lakásépítkezés nagyobb ütemben 1953 után indult meg, amikor a Fővárosi Tanács nagyszabású lakásépítési programot dolgozott ki. Ennek keretében — főleg a munkáslakta kerületekben — több ezer lakás épült. A lakásépítkezések üteme azonban a szükséglethez mérten nem volt elegendő. Erről tanúskodik a laksűrűségi mutató alakulása: a 100 lakásra jutó lakosok száma az 1949. évi 328 főről 1954-ig 359-re emelkedett. 1955-től fokozottabban indult meg a lakásépítkezés (ebben az évben már 7 370 lakás került átadásra), a további fejlődést azonban rövid időre megszakította az ellenforradalom.
A lakásépítkezések mellett jelentős összeget — a szükségesnél azonban jóval kevesebbet — fordítottak a lakóházak karbantartására, állagmegóvására is. Erre annál is inkább szükség volt, mivel — az 1954-ben végzett felmérés szerint — a lakóházak mintegy 18 %-a teljes tatarozásra szorult. 1950-től az ellenforradalomig mintegy 1,5 milliárd forintot fordítottak épületjavításra, melyből kb. 900 lakóház (20 000 bérlemény) teljes felújítását végezték el.
A lakóházak, vállalatok, intézmények közművi ellátottsága javult. 1950-től 1956-ig 320 km vízcsőhálózat, 125 km csatornahálózat, 134 km gázcsőhálózat épült. A hálózatfejlesztés jelentős része a közműveket nélkülöző, vagy csak igen rosszul közművesített peremtelepülésekre jutott.
A csőhálózat fejlesztésével egyidejűleg a házak, ingatlanok vízvezetéki bekötéseinek száma több, mint 11 ezerrel, a csatornahálózati bekötések száma pedig közel négyezerrel nőtt. A víztermelési kapacitás növekedése érdekében új termelő telepeket és víztároló medencéket (köztük a 30 ezer m3 űrtartalmú Gellért-hegyi sziklamedencét) építettek és folytatták az új úgynevezett csáposkutak létesítését, amelyek vízhozama a régi típusúaknak két-háromszorosa. A beruházások eredményeként a víztermelés 7 év alatt 57 %-kal, 67 millió m3-rel növekedett.
A Vízművek azonban mindennek ellenére nem tudott lépést tartani a fogyasztás rohamos növekedésével. Különösen az ipari üzemek, gyárak egyre növekvő vízigénye jelentett nagy megterhelést a Vízművek kapacitásához mérten.
Budapest belső kerületeiben a háztartások jelentős része már a felszabadulás előtt is gázzal főzött, a külső kerületekben azonban a lakások túlnyomó többségéből hiányzott a gázvezeték. A háborús károk helyreállítása után elsősorban ez szabta meg a tennivalókat. Mindenekelőtt a gáztermelő berendezéseket kellett fejleszteni és korszerűsíteni. 1949-ben a Lispétől Csepelig húzódó nyersolajvezetéket meghosszabbították az óbudai gázgyárig. E csővezetéken alkalmazott műszaki újítás — amely lehetővé tette, hogy a vezetéken felváltva nyersolajat és földgázt szállítsanak — nagy segítséget jelentett a főváros gázellátásában. A Gázművek nagyarányú beruházásai révén új kemenceblokkokat, szénkeverő és tisztító berendezéseket helyeztek üzembe. A gáztermelés fejlődésére jellemző, hogy 1956-ban már mintegy 100 millió m3-rel több gázt értékesítettek, mint az 5 éves terv első évében. A gázfogyasztók száma évenként átlagosan 7 600-zal emelkedett és 1956 végén meghaladta a 200 ezret. A tervidőszak alatt 42 ezer, 1955—1956-ban további 17 ezer háztartás kapott gázvezetéket.
Az 5 éves terv és az azt követő évek során Budapest közlekedésének fejlesztéséről is gondoskodtak, de a több mint egy és háromnegyed millió budapesti, a kb. 150 ezer Budapesten dolgozó pestkörnyéki, valamint a naponta ideérkező több tízezer vidéki utazásai, a munkahely megközelítése, a kulturális, sport, kirándulási és egyéb igények miatt felmerülő személyforgalom lebonyolítása olyan erőpróba elé állította a közlekedési vállalatokat, amit nem minden tekintetben állottak ki. Fokozta a járművek igénybevételét az is, hogy a dolgozók érdekében a viteldíjakat igen alacsonyra szabták. A közlekedési igény rohamos növekedésére jellemző, hogy 1949-ben naponta mintegy 910 ezer, 1953-ban 1,3 millió, 1955-ben pedig már 1,4 millió embert szállítottak a villamosok és autóbuszok.
Szállított utasok száma (millió fő)
| 1950 | 1951 | 1952 | 1953 | 1954 | 1955 | |
| Villamos és trolibusz | 648,1 | 716,2 | 748,1 | 780,8 | 801,7 | 799,2 |
| Autóbusz | 94,7 | 118,6 | 148,7 | 178,0 | 200,3 | 220,2 |
| Összesen | 742,8 | 834,8 | 896,8 | 958,8 | 1002,0 | 1019,4 |
Nagy-Budapest megalakulása után halaszthatatlanná vált a külső munkáskerületek ritka és elhanyagolt közlekedési hálózatának fejlesztése. Ezekben a városrészekben több új villamos- és autóbuszjárat létesült. 1950-ben az Árpád-híd megnyitásával egyidejűleg kapcsolat keletkezett Újpest, Angyalföld és Óbuda között. 1951. május 1-én adták át a forgalomnak a Boráros teret Csepellel összekötő gyorsvasutat. A Dimitrov téri aluljáró elkészítése után a 9,5 milliós költséggel épült, és a Boráros térig meghosszabbított Duna-parti 2-es járat a belső kerületek utasforgalmának gyorsabb és zavartalanabb lebonyolítását tette lehetővé. Az 1952-ben újjáépített Petőfi-hídon átvezető villamosforgalom a Móricz Zsigmond körtér és a Margit-híd, illetve a Moszkva tér között biztosított közvetlen összeköttetést és ezzel tehermentesítette a Szabadság-hidat. Több útvonalon megtörtént a vágányok középre helyezése. 1949-ben kezdődött meg a trolibuszhálózat kiépítése, amely főként a VI. és VII. kerület belső közlekedését és a Baross utca forgalmát tehermentesíti. 1955-ben már 11 járaton 188 trolibusz szállította az utazóközönséget, az 1950. évi egyetlen járat helyett.
Legszámottevőbben az autóbuszközlekedés fejlődött. A peremkerületi lakosság érdekében új vonalakat létesítettek, a már meglevő járatokon pedig növelték a kocsik számát. Az ötéves terv kezdetétől 1956-ig több mint 300-zal növekedett a Fővárosi Autóbuszüzem járműállománya.1950-től az ellenforradalomig tehát — mint azt a teljesség igénye nélkül felsorolt tények is mutatják — lényegesen bővült Budapest közlekedési hálózata, növekedett a járművek száma. A gazdasági eszközök ugyan nem álltak mindig a szükségletekkel arányosan rendelkezésre, a még befejezetlen földalatti vasút építkezései a közlekedési beruházási összegek nagyobb részét igénybevették, mégis az adott keretekkel jól, a lakosság érdekeit szem előtt tartva gazdálkodtak a helyi közlekedés irányítói.
A lakosság életkörülményeinek javítása az élet egyéb területein talán még inkább megmutatkozik. A már előzőleg megvalósított egységes társadalombiztosítási szervezet (SZTK) alapján megszervezték a területi elv szerinti körzeti orvosi és szakorvosi ellátást. A társadalombiztosítást a fővárosi lakosság túlnyomó többségére kiterjesztették. Az egészségügyi hálózat fejlesztésére az 5 éves tervidőszakban 470 millió, az 1955—1956. évek során pedig további 146 millió forintot fordítottak Budapesten. Ezekből az összegekből például 6 új szakorvosi rendelőintézetet létesítettek, több meglevő intézetet kibővítettek, és kórházi ágyak számát 1956-ig mintegy 4000-rel emelték. Az 5 éves terv idején nyílt meg többek között a Heim Pál Gyermekkórház, a Schöpf-Merei Ágoston Koraszülött Kórház, az Országos Onkológiai Intézet, az Agy- és Idegsebészeti Intézet, a Fodor József Tbc. Kórház, valamint a Hepatitis Kórház. Ebben az időszakban létesültek Budapesten először onkológiai gondozóintézetek.
Az egészségvédelem és a betegségek megelőzésére irányuló munka hatékonyabbá tétele érdekében létrejött a Közegészségügyi és Járványügyi Állomás, amelynek eredményes működését több járványos betegség előfordulási gyakoriságának csökkenése bizonyítja. Az 5 éves terv egészségügyi eredményei között kell megemlíteni a Vérellátó Szolgálat megteremtését is.
Az intézményes anya- és csecsemővédelem érdekében 1950 óta egész sor intézkedés történt. Ezek közé tartozik a szülési és gyermekágyi segély, az ingyenes csecsemőkelengyeutalvány és a gyermekápolási táppénz bevezetése. A dolgozó anyák gyermekeinek szakszerű gondozását szolgálta a bölcsődei hálózat nagyarányú fejlesztése. A budapesti bölcsődék befogadóképessége 1950 és 1956 között négyszeresére nőtt. Erre annál is inkább szükség volt, mivel nagyon megnőtt a születések száma, ami egyébként nemcsak az anya- és csecsemővédő, hanem kezdetben az óvodai, néhány évvel később az általános iskolai hálózat gyors fejlesztését is sürgette. Az első 5 éves tervidőszak oktatási célú beruházásai az óvodai hálózatban is éreztették hatásukat: 1955 végén már 430 óvoda működött Budapesten az1951. évi 346-tal szemben. A beírt gyermekek számának 32 %-os növekedése azonban így is fokozódó zsúfoltságot vont maga után. Hasonlóan nagy mértékben emelkedett az általános iskolai tanulók száma is, ami az iskolahálózat jelentős bővítése ellenére olyan kényszermegoldásokat tett szükségessé, mint pl. a váltakozó rendszerű oktatás.
| Tanév eleje | Általános iskolák |
Osztálytermek | Tanulók |
| száma | |||
| 1950/51 | 273 | 12 940 | 151 866 |
| 1956/57 | 313 | 3 500 | 189 923 |
1 A tanév végén.
Az általános iskolák, az osztálytermek számának növekedése jelentős volt, de nem tudott lépést tartani a tanulók számának gyorsütemű emelkedésével. Ennek különösen az volt az oka, hogy a peremközségekben és – városokban az oktatás színvonala, az oktatás anyagi, tárgyi feltételei, a múlt rendszer iskolapolitikájának következményeként a belső kerületek színvonalához képest igen elmaradottak voltak. Ezekben a kerületekben építettünk ugyan a pedagógiai és az egészségügyi követelményeknek megfelelő, korszerű, új általános iskolákat (mint pl. X. kerületi Keresztúri úti, a XI. kerületi Köbölkuti úti, a XVIII. kerületi Kassa utcai iskolák), az elmaradottságot azonban még nem lehetett teljes mértékben felszámolni.
A kötelező oktatáson túlmenő igény nagyságát jellemzik a közép- és felsőfokú iskolák adatai. A középiskolai tanulók száma minden évben meghaladja a 33 ezret, az egyetemekre, főiskolákra történő állandó túljelentkezés pedig közismert tény. Az általános gimnáziumok mellett szakközépiskolákat (technikumokat, művészeti gimnáziumokat stb.) szerveztek.
Fővárosunkban erőteljesen bontakozott ki az emberek tanulás, művelődés utáni vágya. A dolgozók általános- és középiskolái, az egyetemek levelező tagozatai, a József Attila Szabadegyetem, a különböző nyelvtanfolyamok stb. iránti érdeklődés, a különféle ismeretterjesztő előadásokon való tömeges részvétel, a soha nem látott mértékű „könyvéhség”, a múzeumok, könyvtárak forgalma stb. bizonyítéka annak a mélyreható átalakulásnak, amely kulturális téren is bekövetkezett az országban, s ezen belül a fővárosban. A kultúra iránti vonzalom erősödését jellemzi az egyes népművelési intézmények látogatottságának alakulása: 1951-ben 10 budapesti lakosra 14 színház- és 112 mozilátogatás jutott, 1958-ban ugyanezek a mutatók már 21 színház- és 211 mozilátogatást jeleztek.
Az 1956. évi ellenforradalom pusztításai
Az ötéves terv befejezése után már 1955-ben új lendületet vett az építőmunka. 1956-ban a párt Központi Vezetőségének júliusi határozata részletesen elemezte az ötéves terv végrehajtása során keletkezett aránytalanságokat, őszintén feltárta az elkövetett hibákat, meghatározta a hibák kijavításának, a szocializmus építésének további útját, előtérbe állította a lakosság anyagi és kulturális igényeinek nagyobb mértékű és magasabb színvonalon történő kielégítését. A határozat minden politikai feltételét megteremtette annak, hogy a néptömegek életében mutatkozó nehézségeket kiküszöböljék, végrehajtását azonban megakadályozta az 1956 októberében kirobbant ellenforradalom. Az ellenforradalmi erők kihasználták a mindjobban kibontakozó revizionizmusnak a pártot bomlasztó, a népi hatalmat támadó tevékenységét, és azt, hogy a revizionizmus elleni harc nem volt elég következetes, határozott, nem volt eredményes. Megértették, hogy rájuk nézve súlyos politikai csapás lenne, ha a párt szívós munkával a júliusi határozat irányvonala szerint dolgozna, és megerősödne a népi hatalom tekintélye. Ezért gyűjtötték erőiket a támadásra, hogy megakadályozzák a hibák helyrehozását, a már megvalósult vívmányok továbbfejlesztését.
Ismeretes, hogy az ellenforradalom nemcsak a revizionista áramlatok átmeneti előretörését, sok területen — különösen az irodalomban és a művészeti életben — a kispolgári nézetek ideiglenes térhódítását hozta magával, hanem az emberéletben bekövetkezett veszteségek mellett, sok milliárd forintot kitevő károkat okozott a népgazdaságnak, és gazdaságilag is Budapestet érintette a legsúlyosabban. A főváros élete megbénult. Az ipari termelés egy ideig szinte teljesen szünetelt és az ellenforradalom leverése után is hónapokon keresztül rendkívül alacsony színvonalon folyt. A termelés nélkül kifizetett béreken kívül — ami a minisztériumi iparban kb. 101 millió Ft volt — igen nagy károk keletkeztek az álló- és forgóeszközökben. Ezek együttes összege a minisztériumi iparban meghaladta az 1 milliárd forintot. A termelőszövetkezetek 8 millió Ft kárt szenvedtek, ami egész évi bruttó bevételük mintegy negyed része volt. 93 épület (ebből 88 lakóház) teljesen megsemmisült, több mint ötezer megsérült. Az épületkárok meghaladták az egymilliárd forintot. Az oktalan sztrájkok és a berendezések rongálódása következtében a fővárosban úgyszólván nem volt közlekedés. A harcok folyamán 3,4 km villamosvágány, 73,6 km villamos- és 21,6 km trolibusz-felsővezeték, 132 villamoskocsi, valamint 8 trolibusz és 15 autóbusz rongálódott meg.
A kulturális élet is úgyszólván egészen megszűnt. Az intézmények ugyancsak súlyos károkat szenvedtek. Megsérült többek között 112 általános- és 43 középiskola, 8 színház, 38 mozi és 3 múzeum.
Az egyébként is igen rossz szállodai helyzetet súlyosbította, hogy 418 szállodai szoba teljesen használhatatlanná vált.
A korántsem teljes felsorolás még megközelítőleg sem érzékelteti az ellenforradalom okozta anyagi veszteségek nagyságát. Kiürültek a kereskedelmi raktárak. A főváros lakossága új inflációnak nézett elébe és a munkanélküliség lehetősége is kísértett.
Ilyen körülmények között állt a politikai és gazdasági munka élére a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. A feladatok nagyságát — az elmondottak után — nem kell hangsúlyozni. A párt és a kormány az ellenforradalom leverését követő nehéz helyzetben azonban szívós, céltudatos politikájával, a gazdasági vezetésben követett helyes szemléletével lépésről lépésre haladva, rövid időn belül maga mellé állította a magyar dolgozók túlnyomó többségét. Irányításával az építőmunkának olyan lendülete bontakozott ki, amely a háború utáni újjáépítéshez hasonlítható.
Az ellenforradalom utáni konszolidáció, a szocializmus építésének újabb eredményei
A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével a népi hatalom gyorsan helyreállt. Az ellenforradalom erői a fegyveres ellenforradalmár csoportok szétverése után, rövid idő alatt politikailag is felbomlottak. Az MSZMP és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány marxizmus-leninizmus elveihez hű politikájának eredményeként várakozáson felüli gyorsasággal következett be a helyreállított népi demokratikus rend politikai és gazdasági konszolidációja.
A szocialista tábor országai — különösen a Szovjetunió — nagy segítséget adtak ahhoz, hogy az 1956 végén, 1957 elején fenyegető inflációt, munkanélküliséget és életszínvonal csökkenést elkerüljük. A Szovjetunió például 1957-ben 875 millió rubel értékű, hosszúlejáratú áru- és szabad devizahitellel segítette a magyar népgazdaságot, rendkívül kedvező feltételek mellett. Ezenkívül 500 millió Ft értékű segélyt nyújtott, továbbá hosszabb haladékot adott korábbi hitelek törlesztésére és 1 milliárd forint tartozást engedett el. A Szovjetunió nyersanyag-szállításai lehetővé tették a termelés zavartalanságát. 1957-ben többek között a kohászat, gépgyártás, vegyipar, gumiipar részére szállított nyersanyagokat; a mezőgazdaság számára vegyi alapanyagokat és gépeket bocsátott rendelkezésre. A nehéz helyzetben a moszkvai Városi Tanács is fővárosunk segítségére sietett és nagy mennyiségű építőanyagot (többek között 42 ezer m2 tetőfedőpalát, 5 millió db téglát, 3 ezer m3 fenyő-fűrészárut, 2 ezer tonna horganyzott lemezt) ajándékozott a helyreállítási munkákhoz.
A Szovjetunió mellett a népi demokratikus országok is gyorsan segítségünkre siettek és minden ellenszolgáltatás nélkül, összesen 975 millió Ft értékű árut szállítottak részünkre. (A Kínai Népköztársaság 380, Csehszlovákia 190 millió Ft értékű árusegélyt adott.)
A politikai és gazdasági vezetésben bekövetkezett változások, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány határozott intézkedései, a szocialista tábor országainak testvéri segítsége hamarosan éreztették hatásukat.
A budapesti állami ipar termelése már 1957 májusában elérte és még ebben az évben 1 %-kal túlszárnyalta az 1955. év — egyébként is kiugró — teljesítményét és 7%-kal volt magasabb, mint 1954-ben. A termelékenység ismét az 1955. évi színvonalon mozgott és 6 %-kal haladta meg az 1954. évi eredményt. Az 1956 utolsó negyedévi, csaknem teljes munkaszünetelés után az építőipar a nagy erővel megindult helyreállítási munkák, nagymértékű tatarozások és a megnövekedett lakásépítés következtében túlszárnyalta az ellenforradalom előtti idők eredményét is.
1957—1958-ban annyi lakás épült a fővárosban, mint az 1953—1956. években együttvéve. Folytatódtak az előző években elkezdett új, modern állami lakótelepi építkezések, és meggyorsultak a kedvezőbb városképet kialakító foghíjbeépítések is.
Nagy lendületet vett a főútvonalak bérházainak sortatarozása. A közlekedés zavartalanabb lebonyolítása érdekében árkádosították a Rákóczi út egy részét. Megindult — és ma is gyors ütemben folyik — a villamos- vágányok korszerűsítése. Fejlesztették a közlekedési hálózatot, melynek keretében az új lakótelepeket is közlekedési hálózattal látták el. Két év alatt 107 új villamos motorkocsi és 155 autóbusz növelte a járműállományt. Mindenki által tapasztalhatóan javult a közvilágítási helyzet. 1958-ban számos elavult világítási berendezést kisfogyasztású, nagyteljesítményű higanygőzlámpákkal és fénycsövekkel cseréltek ki. Az elavult közvilágítási berendezések korszerűsítése 1958-ban 11 millió forintba került.
A legutóbbi években szinte minden egyes nap hozott valami újat a budapesti lakosságnak. A sortatarozások nyomán a lebontott állványerdő mögül előbukkanó ízlésesen felújított épületek, a Nagykörút ostornyeles lámpái, a főbb útvonalak fénycsővilágítása, az újvonalú villamoskocsik, autóbuszok és taxik forgalombaállítása, modern portálok, reklámok építése, a gépjárművek egyre szaporodó száma, a pormentes szemétszállító autók stb. igazi világvárosi színvonalra emelték Budapestet.
Az ellenforradalmat követően elért eredmények és sikerek alapján készült el a második 3 éves terv az 1958—1960. években követendő gazdaságpolitika és gazdasági feladatok meghatározására. A terv előírta az iparosítás továbbfolytatását, ezen belül a nehézipar és különösen egyes iparágai elsődleges fejlesztését, a gazdasági vezetés színvonalának emelését, a népgazdaságban még fellelhető aránytalanságok megszüntetését, a reálbérek és reáljövedelmek gazdaságilag megalapozott emelkedését.
Budapest iparának és építőiparának az ellenforradalmat követő kimagasló eredményeiben nagy szerepet játszott a korábbinál magasabb színvonalú gazdasági irányító munka. Az iparvezetésnek és a tervező munkának olyan módszerei kerültek alkalmazásra, amelyek a legeredményesebben kapcsolták össze az össztársadalmi, helyi és egyéni érdekeket a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításában. A helyi és a vállalati kezdeményezések nagyobb arányú kibontakozását, az érdekek összehangolását célozta az 1957-ben bevezetett és eredményesnek bizonyuló nyereségrészesedési rendszer. 1957-ben a budapesti minisztériumi iparban működő vállalatok közel 94 %-a tartozott a nyereségrészesedési rendszerbe, és átlagban mintegy 2 heti munkabérnek megfelelő nyereségrészesedést osztott ki dolgozóinak.
A második 3 éves terv első évében, 1958-ban már a budapesti ipar termelésének újabb jelentős fejlődése volt tapasztalható. Az állami ipar 1954-hez viszonyítva 19 %-kal növelte termelését, ugyanakkor termelékenységének színvonala 13 %-kal haladta meg az 1954-ben elért szintet. A termelés 1959 első felében, különösen a márciusi párthatározat nyomán tovább növekedett. 1959 első nyolc hónapjában a termelés 9 %-kal haladta túl az előző év azonos időszakának eredményeit, a termelékenység pedig 3 %-kal volt magasabb, mint az 1958 első nyolc hónapjában elért átlagos színvonal.
Ezeknek az eredményeknek az elérését nagymértékben elősegítették a budapesti dolgozóknak az 1959. évi Pártkongresszus tiszteletére tett felajánlásai. 1959 első nyolc hónapjában a minisztériumi iparban az eredeti termelési tervet 4, a felajánlásokkal növelt tervet pedig 2 %-kal túlteljesítették. Ugyanilyen mértékű volt az egy munkásra jutó termelésre vonatkozó eredeti és a felajánlásokkal növelt terv túlteljesítése is.
Az ipari termelés gyorsütemű növekedése lehetővé tette a kereskedelem készleteinek feltöltését. 1957 közepére a készletek már csaknem minden cikkből elérték az 1956. október elsejei szintet. A különböző bérrendezések, a mezőgazdasági beadási kötelezettség eltörlése, az adórendszer átalakítása, a gyermektelenségi adó megszüntetése stb. megnövelték a lakosság vásárlóerejét, s ez a készletek feltöltésén felül is nagyobbította a kereskedelem feladatait. A kiskereskedelem 1958-ban 5,1 milliárd Ft-tal, 38,1 %-kal nagyobb forgalmat bonyolított le, mint 1953-ban. Az árufőcsoportok közül különösen, jelentős mértékben emelkedett a vegyes iparcikkek forgalma, az 1953. évi 2,4 milliárd Ft-ról 4,3 milliárd Ft-ra, 79,4 %-kal; a ruházati-, textil- és bőráruk forgalma pedig 2,6 milliárd Ft-ról 4,1 milliárd Ft-ra, 59,5 %-kal növekedett.
A lakosság életszínvonalának emelését célzó intézkedések nyomán megnövekedett vásárlóerő elsősorban a tartós fogyasztási cikkek forgalmának rohamos növekedését eredményezte. Ugrásszerűen megnőtt a kereslet a magnetofonok, lemezjátszók, hűtőszekrények, háztartási gépek, sportszerek, ékszerek, órák, jobb minőségű bútorok, fotócikkek, építési anyagok stb. iránt, s ennek eredményeképpen 1958-ban a vegyesiparcikkek forgalma a kiskereskedelem összes forgalmának 23,4 %-a volt, szemben az 1953. évi 18,0 %-kal. Növelte a tartós fogyasztási cikkek forgalmát a részletvásárlási akció bevezetése is; ennek segítségével a kisebb jövedelemmel rendelkező családok is könnyebben hozzájuthattak a nagy értékű árucikkekhez.
Ebben az évben tovább emelkedett a kiskereskedelmi forgalom. 1959 első félévében a teljes forgalom 6 %-kal haladta túl a múlt év első félévit, vegyes iparcikkből pedig 13 %-kal adtak el többet, mint 1958 azonos időszakában.
Az ellenforradalmi cselekmények miatt megrongálódott boltok helyreállításán túlmenően az utóbbi években nagy figyelmet szenteltek a hálózat bővítésének is. 1957 végén 5 973 élelmiszerbolt, 828 ruházati, 243 vas- és műszaki áru bolt stb. állt a vásárlók rendelkezésére, szemben az 1952. évi 4 440 élelmiszer-, 327 ruházati és 125 vas- és műszaki áru bolttal.
A vásárlók kiszolgálásának színvonalát növelik és a vásárlás idejét megrövidítik a különböző új, korszerű kiszolgálási formák (önkiszolgáló, gyorskiszolgáló stb. boltok), és a nemrégiben meghonosított hasznos szolgáltatások, mint például az előrerendelés, házhozszállítás stb.
Az MSZMP Budapesti Pártbizottsága, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága és a Fővárosi Tanács napirendre tűzte Budapest túlnépesedésének megszüntetését. Törődni kell ezzel annál is inkább, mert a főváros népessége annak ellenére, hogy az ellenforradalom alatt a halálozás magasabb aránya és az illegális külföldre távozások következtében átmenetileg csökkent, a nagymértékű bevándorlás miatt napjainkban is jóval gyorsabban gyarapszik a kívánatosnál. Ilyen körülmények között a lakásépítés, a közművi, közlekedési és egyéb városfejlesztési beruházások nem tarthatnak lépést a lakosság rohamosan növekvő szükségleteivel.
Kormányzatunk az elmúlt két év alatt az ellenforradalom előtti idők számos mulasztását pótolta. Az életszínvonal tetemes növelése, a jó eredményeket hozó gazdasági intézkedések mellett például megjavult a könyvkiadás, előnyösen változott a színházak, mozik műsorpolitikája is. Megnőtt az idegenforgalom, az utóbbi időben kezdődött el a szállodai kapacitás nagyobb mérvű növelése. A felszabadulás óta 1958-ban volt a legnagyobb Budapest idegenforgalma; közel 60 ezer külföldi vendég szállt meg a szállodákban, és ott több mint negyedmillió napot töltött el összesen.
Az említett néhány példa alapján is nyilvánvaló az ellenforradalom pusztítása utáni nagyarányú fejlődés, melyet a munkanélküliség helyett számos területen munkaerőhiány; infláció, áruhiány helyett az igényeket csaknem maradéktalanul kielégítő kereskedelem; életszínvonal csökkenés helyett szilárd és emelkedő életszínvonal jellemez.
A dolgozók életkörülményeinek fokozatos javulása
A szocializmus építésének alapvető célkitűzése az életszínvonal állandó, következetes emelése. Az a forradalmi folyamat, mely a földosztással és az államosításokkal kezdődött, alapvető változásokat hozott létre az ország lakosságának életében.
Az életszínvonal az 1951—53. években — a gazdaságpolitikában elkövetett, a párt által feltárt, elemzett hibák miatt — nem töretlenül emelkedett, átmenetileg visszaesett, de 1954-től évről évre rendszeresen nőtt és 1957-ben az ellenforradalom leverése után tett kormányintézkedések hatására különösen nagymértékben növekedett. A munkások és alkalmazottak reálbére 1958-ban már 43 %-kal meghaladta az 1938. évinél magasabb 1949. évi színvonalat.
Munkások és alkalmazottak reálbér indexe
1949 =100 (országos adatok)
| 1949: | 100 | 1954: | 102 |
| 1950: | 101 | 1955: | 106 |
| 1951: | 90 | 1956: | 118 |
| 1952: | 82 | 1957: | 138 |
| 1953: | 87 | 1958: | 143 |
A reálbérek színvonala mellett még számtalan tényező határozza meg a dolgozók életkörülményeit, ezért — a teljesség igénye nélkül — más, a társadalom jólétét növelő intézkedésekre, eredményekre is fel kell hívni a figyelmet. Csak a törvények, kormányintézkedések egyszerű áttekintése is sok vívmányra, az állami gondoskodásnak számtalan megnyilvánulására emlékeztet. Ezek legtöbbször országos érvényűek, hatásuk Budapestre általában nincs külön felmérve, de legtöbb esetben ez nem is szükséges, mert a fővárosi dolgozók életét lényegében ugyanolyan mértékben könnyítik meg, mint a vidékiekét.
Az életkörülmények tekintetében rendkívül fontos, hogy létbizonytalanság nem nyugtalanítja többé az embereket. A munkanélküliség a súlyos megpróbáltatásokat jelentő ellenforradalom után is csak igen rövid ideig tartó és korántsem olyan nagy körre kiterjedő volt, mint ahogy arra az akkori gazdasági helyzetben számítani lehetett. A Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány az ellenforradalom leverése után nagy körültekintéssel minden eszközt felhasznált annak érdekében, hogy a gazdasági élet nehézségei ne érintsék súlyosan a dolgozókat. A népgazdaság átszervezése miatt átmenetileg elbocsátásokat kellett végrehajtani. A kormány 1957. január 1. és március 31. között lehetővé tette, hogy két évvel a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjazni lehessen az idős dolgozókat. Az elbocsátásra kerülők pedig a 15 napi felmondási időn túl 1 havi átlagkeresetnek megfelelő összeget (mely azonban hosszú szolgálat esetén 3 havi is lehetett) kaptak, féléven keresztül pedig munkanélküli segélyt (300—600 Ft) folyósítottak részükre. Itt kell megemlíteni, hogy a munkanélküliség félévnél rövidebb idő alatt szűnt meg.
A dolgozókról való gondoskodás azonban nemcsak az ilyen szükségintézkedésekben mutatkozik meg, hanem számos, a mindennapi életet érintő juttatáson, kedvezményen keresztül is. A fizetett szabadságot és ebédidőt, az üzemi étkezéshez való állami hozzájárulást, a munkaruha juttatást, a védőételeket, a munkásszállások kedvezményes bérét, a közlekedési kedvezményeket és a különböző természetbeni juttatásokat, a jó munkáért kiosztott jutalmakat, prémiumokat stb. ma már a dolgozók természetesnek, magától értetődőnek tekintik.
Az életkörülményeket természetesen elsősorban a munkabérek színvonala befolyásolja, dehogy milyen jelentősek voltak már 1955-ben — s azóta csak növekedtek — a béren kívüli juttatások, azt a következők szemléltetik:
| fizetett szabadság térítés | 1 609,0 | millió Ft |
| fizetett ebédidő térítés | 1 869,0 | millió Ft |
| betegség esetén járó juttatások | 2 524,1 | millió Ft |
| gyermeknevelési juttatások | 1 256,4 | millió Ft |
| jutalmak, segélyek (vállalati) | 482,1 | millió Ft |
| természetbeni juttatások | 1 350,0 | millió Ft |
| üdültetés | 125,6 | millió Ft |
| munkásszállások költségei | 124,0 | millió Ft |
| egyéb térítés és juttatás | 140,0 | millió Ft |
A felsorolt juttatások összege majdnem 10 milliárd forint, amely az összes kereset közel 30 %-ának felelt meg.
A társadalmi gondoskodás megszokottá vált és sokan hajlamosak arra. hogy csak a kétségtelenül még fennálló — hibákat vegyék észre. Sokan nincsenek megelégedve például az SZTK munkájával, nem veszik tekintetbe, milyen nagy vívmánya a népi demokráciának a minden dolgozóra és családtagjára kiterjedő biztosítási rendszer: hogy fizetésének háromnegyed részét betegsége alatt egy évig (tbc-s megbetegedés esetén 2 évig) táppénzként mindenki megkapja, és hogy csekély térítésért jut orvossághoz; orvosi segítséget kap anélkül, hogy emiatt fizetéséből levonnának. A Horthy-korszakban 5 %-nál többet vontak le erre a célra a keresetekből. Figyelembe kell venni azt is, hogy 1938-ban 2,8 millió, 1957-ben 6,1 millió volt a társadalombiztosításba bevontak száma az országban és ez utóbbi évben az állam által adott gyógyszerek értéke meghaladta az 500 millió forintot.
A terhességi- és gyermekápolási szabadsággal, az anyasági segéllyel, a babakelengye-utalvánnyal, a bölcsődék, óvodák, napközi otthonok fenntartásával a dolgozó nők helyzetén — ha még nem is eleget, de a Horthy- korszakhoz képest hasonlíthatatlanul sokat — segített a párt és a kormány gondoskodása. Érvényesül az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve, ugyanakkor a kapitalista Nagy-Britanniában 52—57, Belgiumban 55—58, Svájcban 66 %-a a női munkabér a férfiak keresetének. Népköztársaságunk alkotmánya a jogok terén egyenlővé tette a nőt a férfival, fizikai adottságaira és anyai hivatására tekintettel pedig egy sor jogszabály gondoskodik a nők külön védelméről. A szülő nő az általános 50 % helyett 80 %-os táppénzt kap a kórházi ápolás ideje alatt. A szülési szabadság 12 hét, s a gyermek betegsége esetén annak 1 éves koráig (egyedülálló nőnél 2 éves koráig) táppénzes állományba veszik az anyát. A munka törvénykönyve, mint ismeretes, oldalakon át sorolja fel azokat a kedvezményeket, melyekben a terhesség folyamán és a szoptatási idő alatt részesíteni kell az anyákat, illetve leendő anyákat. Bizonyos munkaköröket egészségvédelmi okokból nőkkel nem lehet betölteni.
A fiatalok helyzete különösen sokat javult a felszabadulás után. A szakképzettség megszerzéséhez és utána az elhelyezkedéshez az állam sokoldalú segítséget ad. Az ipari tanulok 120—200 Ft-os ösztöndíjat kapnak és a tanulóotthonban lakók élelmezésére havonta 300, tanszerellátásra pedig személyenként közel 200 Ft-ot fordít az állam. A Horthy-korszakban az inas teljesen ki volt szolgáltatva munkáltatójának és mint ifjúmunkás is 40—50 %-kal alacsonyabb fizetést kapott ugyanazon munkateljesítményért. Ma a középiskolákban egészen minimális a tandíj, a fiatalok külön kiadások nélkül vehetik igénybe a sporteszközöket, pályákat, és üdülőtáborokba viszik őket.
A felsőoktatási intézményekben ma mintegy 2 és félszer annyi hallgató tanul, mint a háború előtti években. A Horthy-rendszerben a munkások és parasztok gyermekei csak kis számban juthattak be az egyetemekre, főiskolákra: az 1937/38. tanévben a hallgatóknak mindössze 3,5 %-a volt munkás, paraszt származású, ma arányuk túlhaladja az 50 %-ot.
A felsőiskolát végzők anyagi megsegítéséről a kormány sok formában, többek között jelentős összegű ösztöndíjakkal gondoskodik. A hallgatók kb. 80 %-a részesül ösztöndíjban, illetőleg rendszeres pénzbeli támogatásban. Ezek havi összege több mint 6 millió forintot tesz ki.
A felszabadulásig a dolgozó tömegek számára ismeretlen fogalom volt a kedvezményes üdülés. Ma a helyzet alapvetően más. A Magyar Szakszervezetek XIX. kongresszusának jelentése 1958 elején beszámolt arról, hogy csupán 1953-tól 1957-ig milyen nagy számban vettek részt a dolgozók és családtagjaik az üdülés különböző formáiban:
| kedvezményes felnőtt üdültetés | 855 100 |
| üdülő-szanatóriumban elhelyezés | 33 600 |
| családos (szülő és gyermek) üdültetés | 6 800 |
| gyermeküdültetés | 114 600 |
| külföldi üdültetés | 6 500 |
| vállalatok (intézmények) önálló üdültetése | kb. 500 000 |
| vállalatok (intézmények) önálló gyermeküdültetése | kb. 127 000 |
A szakszervezetek az elért eredmények mellett a továbbiakban arra törekszenek, hogy az üdülőhálózatot — különösen a családos üdülőkét — továbbfejlesszék és az üdülés körülményeinek kulturáltságát növeljék.
Népi demokráciánk nagyobb részt megoldotta a munkából kiöregedettek problémáját is. 1938-ban az OTI-nál és a Bányatárspénztárnál 50 ezren részesültek — az OTI kimutatása szerint — havi 3—18 pengőnyi valamilyen járadékban. Ismeretes, hogy voltak alkalmazotti rétegek (honvédség, közalkalmazottak stb.), melyeknek helyzete előnyösebb volt, de általános intézkedés nem történt az öregekről való gondoskodás tekintetében. A felszabadulás után az első általános nyugdíjrendezés 1952. január 1-én lépett hatályba. A régi, eltérő elbírálással szemben egységesen állapította meg a korhatárt (férfi 60 év, nő 55 év), de még viszonylag alacsony összegű juttatást nyújtott, különösen a régebben, illetve a korhatár előtt nyugdíjazottaknak. Az 1954. október 1-én megjelent nyugdíjtörvény már lényeges előrelépés volt.
Az idősebb dolgozókról való gondoskodás mértékének elbírálásánál figyelembe kell venni, hogy nálunk 50 %-os a nyugdíjalap, ugyanakkor például a Német Szövetségi Köztársaságban az átlagkereset 20—25 %-a a nyugdíj, Svájcban a munkabér kb. 18 %-a. A kapitalista országokban általában 65 év a nyugdíjkorhatár, sőt Kanadában, Írországban, Norvégiában 70 év.
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a munkásosztály helyzetének széleskörű vizsgálatán alapuló 1958. októberi határozata és Kádár János elvtársnak, a Központi Bizottság első titkárának az angyalföldi nagygyűlésen 1958. október 15-én mondott beszéde több, az életszínvonalat emelő intézkedést, elsősorban új nyugdíjrendeletet, a többgyermekes családoknál a családi pótlék összegének emelését, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok fizetésének emelését helyezte kilátásba.
Ezeket az intézkedéseket a kormány, a párt javaslata alapján sorra, a várt határidőnél előbb megtette.
- január 1-től új nyugdíjtörvény lépett életbe.
Az állam az új nyugdíjtörvény alapján újabb évi 600 millió forint többletkiadást vállalt magára a nyugdíjasok helyzetének könnyítése érdekében. 1959-ben összesen már több mint 3,6 milliárd forintot fizet ki az Országos Nyugdíjintézet.
Az új nyugdíjrendelkezés csökkentette a régi és új nyugdíjak közötti aránytalanságot, a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe beszámította az 1929-től munkában töltött éveket, illetve szakszervezeti tagságot. A nyugdíjak rendezésével mintegy 440 ezer ember (az összes nyugdíjas kétharmada) részesült magasabb ellátásban. Kevesebbeket érintett az az intézkedés, amely a 3 és több gyermek után járó családi pótlékot emelte fel, viszont ennek éppen a leginkább rászorulók megsegítésében volt nagy jelentősége.
Az ellenforradalom óta eltelt két és fél év folyamán tett bérügyi intézkedések fokozatosan kiterjedtek a munkások és alkalmazottak úgyszólván teljes körére. 1958-ban a budapesti állami iparban a munkások havi átlagos keresete az 1956. évi 1180 Ft-ról 1419 Ft-ra emelkedett. 1956-hoz képest már 1957-re jelentősen emelkedtek a bérek sok szakmában: a vájárok, csillések, ácsok, kőművesek, asztalosok, hentes és mészárosok keresete 400—500 Ft-tal, a vasasoké 300—400 Ft-tal, a közlekedési dolgozóké 200 Ft-tal emelkedett országos átlagban. Ugyancsak országosan rendezték 1957-ben a műszakiak, vállalati alkalmazottak és a közalkalmazottak fizetését.
Amint azt Kádár elvtárs az angyalföldi nagygyűlésen jelezte, 1959 első felében lényegesen emelték az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok fizetését is. A fizetésemelések mérvére jellemző, hogy csak a pedagógusok többletjövedelme mintegy évi 220 millió forint.
A nyereségrészesedés rendszerének bevezetése azt eredményezte, hogy1959-ben az 1958. évi eredmények alapján a budapesti minisztériumi ipar vállalatainak mintegy 81 %-ánál (382 vállalat) 266 millió forintot osztottak fel, mintegy 352 ezer dolgozó között. Ez azt jelenti, hogy a munkások átlagosan 704, a műszakiak átlagosan 1 288 Ft külön keresethez jutottak, ami közel 2 heti fizetésnek felelt meg.
1956-ban megkezdődött a munkaidő fokozatos csökkentése, ami több lehetőséget ad majd az embereknek művelődésre, sportra, pihenésre. Először a legegészségtelenebb munkakörökben történt munkaidő-csökkentés, amely mintegy 12 000 főt érintett. 1959 végéig további munkaidő-rövidítéseket hajtanak végre, a dolgozók keresetének csökkenése nélkül; például a Kohó- és Gépipari Minisztérium üzemeinek 90 %-ában, mintegy 14 ezer főt érintően rövidül a munkaidő. 36—42 órára csökken az ólommal és veszélyesebb vegyszerekkel foglalkozók, továbbá a szilikózis-veszélyes munkaterületen dolgozók heti munkaideje. A postánál mintegy 1500, nagy figyelmet igénylő munkát végző dolgozó napi 8 óra helyett 7 órát dolgozik majd.
Lényegében az életszínvonal, az életkörülmények alakulásáról tájékoztatnak a lakosság vásárlásainak alakulására vonatkozó adatok is. A Központi Statisztikai Hivatal rendszeres jelentései folytonosan növekvő vásárlásról számolnak be. Az 1959. I. félévi jelentés szerint az ország lakosságának pénzbevétele 8 %-kal volt több, mint az előző év azonos időszakában és ugyancsak 8 %-kal volt nagyobb a kiskereskedelmi forgalom is. (Élelmiszerből 4, ruházati cikkből 10, tartós fogyasztási cikkből 13 %-os a forgalom növekedése). Figyelemre méltó, hogy az ország lakosságának takarékbetét állománya csak 1959 első félévében 1 milliárd 36 millió forinttal emelkedett, ugyanakkor, amikor fokozott vásárlásról, a kulturális igények magasabb szintű kielégítéséről számolnak be a statisztikai adatok.
Mindez nem jelenti azt, hogy akárcsak az érintett területeken is megállhatunk az említett eredményeknél. Egyes területeken, mint például a lakásépítés, még igen nagy erőfeszítésekre van szükség. Az életszínvonal emelése a párt és a kormányzat állandó programja. Az életkörülmények további javításához a jelenlegi 3 éves terv célkitűzéseinek teljesítése, több vonatkozásban már előre látható túlteljesítése, szilárd alapot nyújt. Ezen az alapon a második 5 éves terv időszakában még nagyobb léptekkel mehetünk előre.
Meggyorsítják népgazdaságunk fejlődését a Szovjetunió 7 éves tervének bízvást várható óriási eredményei is, amelyeknek elérésében még a kapitalista országokban sem kételkednek. A Szovjetunió előrehaladásának gyors üteme azt eredményezi, hogy a szocialista tábor más országainak erősödése is meggyorsul a kölcsönös előnyökön és teljes egyenjogúságon alapuló együttműködésen keresztül.
A 7 éves terv hatalmas fejlődést irányoz elő olyan nyersanyagok termelésében is (pl. vasérc, kokszolható szén, kőolaj), amelyeket a Szovjetunió népgazdaságunk számára exportál. Előreláthatólag segítséget kapunk a villamosenergia-ellátásban, a kőolaj szükséglet fedezésében, amely energiatermelésünk gazdaságosabbá tételét is lehetővé teszi. A Szovjetunió fejlett tudományos és ipari gyakorlata, ezekkel összefüggő tapasztalatainak korlátlan felhasználási lehetősége is gazdasági fejlődésünk emelői közé számítható. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a Szovjetunió népgazdasága gépipari, híradástechnikai, műszeripari termékeink szilárd és egyre bővülő piacát jelenti. Még hosszasan lehetne sorolni a 7 éves terv megvalósulásából számunkra nyíló kedvező lehetőségeket, amelyek második 5 éves tervünk kidolgozásánál számításba kerülnek. A Szovjetunió 7 éves tervéhez hasonlóan népgazdaságunk készülő 5 éves terve is az életszínvonal következetes növelését tűzi ki célul.
A következő tervidőszak — az általános előremutató törekvések mellett a sajátos, helyi célkitűzéseit tekintve — Budapest további fejlődését, lakosainak szépülő, jobb életét is megalapozza. A 15 éves lakásépítési terv végrehajtása megszünteti a fővárosban is a lakásproblémákat. A következő években a közművi szolgáltatások általános javítására, többek között — mint ismeretes — a gázszolgáltatás növekedésére számíthatunk, amit a sztálinvárosi gáz felvezetése tesz lehetővé. Intézkedések történnek a villamosközlekedés korszerűsítésére, új, modern járművek beállításával. Felépül a Budapest panorámáját szépítő és a közlekedési viszonyokat érezhetően javító Erzsébet-híd. A Vár rendbehozatala, helyreállítása már megkezdődött; kiterjedt városrendezési munkák indultak meg, amelyek nyomán eltűnnek a beépítetlen területrészek a város központjában és nagyobb útvonalain. A tatarozási program végrehajtása nyomán begyógyulnak a főváros — még sok helyen látható — sebei. Íme, csak néhány intézkedés, megvalósításra kerülő célkitűzés felidézése is bizonyítja a párt és a kormány körültekintő gondoskodását, az emberi szükségletek mind nagyobb és nagyobb mértékű kielégítésére való törekvését, a szocializmus alapvető célkitűzésének érvényesülését.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!