“Ez azért már több mint “sulibuli”!” bővebben

"/>

Ez azért már több mint “sulibuli”!

Kényszerhelyzetben a budapesti Madách gimi, diákonként 8000 forint támogatást kérnek a szülőktől

Kényszerhelyzetben a budapesti Madách gimi, diákonként 8000 forint támogatást kérnek a szülőktől

Mivel az állam nem képes biztosítani a megfelelő színvonalú tanítás feltételeit, azt kérik a szülőktől, hogy segítsenek be.

Kényszerhelyzet címmel tett közzé felhívást a budapesti Madách Imre Gimnázium a Facebookon. A felhívást a nevelőtestület, a gimnázium alma mater alapítványa és szülői választmánya jegyzi, és lényegében arról szól, hogy kizárólag állami pénzből már nem képesek biztosítani a megfelelő színvonalú tanítást, ezért a madáchos diákok szüleihez fordulnak.

A felhívás szerint idén több mint tíz százalékkal csökkent az iskola pedagógusainak száma: ennyien mondtak fel biztosabb megélhetés után nézve. A nevelőtestület létszámának drasztikus csökkenésével

elindult a gimnázium szellemi amortizációja, ami a források csökkenésével a tanulási környezet amortizációját is eredményezi

fogalmaz a közlemény.

Annak érdekében, hogy ne csökkenjen a Madách Imre Gimnáziumban a tanítás színvonala, a „jelenlegi és egykori iskolahasználókhoz” fordulnak segítségért. Így írnak erről:

„Természetesen iskolánk állami gimnázium (és az is marad), így az állam biztosítja az (egyelőre nyomorúságos) fizetéseket és a működtetés általa felvállalt színvonalát. Ezért mi vállaljuk, hogy a kötelező 22 óránkat felkészülten megtartjuk, a dolgozatokat kijavítjuk, és felkészítjük diákjainkat az érettségire. Ha két megtartott órára egy óra felkészülést, átlagos idejű dolgozatjavítást számítunk, és hozzáadjuk a munkaközösségi- és nevelőtestületi értekezletek időtartamát, az ingyenes helyettesítéseket (szakszerűtlenül), az osztályozó, felvételi, átvételi és különbözeti vizsgák lebonyolítását, a szülőkkel való kapcsolattartást (fogadóórák és levelezések), valamint az adminisztrációt és az ügyeletet, akkor már meghaladjuk a 40 óra munkaidőt egy hétre. Sajnos, ennél több nem fér bele mindennapi teendőinkbe, mert – ugyan inkább foglalkoznánk az idejáró diákokkal, de – a megalázóan alacsony bérek miatt a 40 órán túl saját magunk és családunk fenntartásáról is gondoskodnunk kell.”

A Madách-alapítvány kuratóriuma ezért azt kéri, hogy j2023-tól kezdve aki teheti, havi 8000 forinttal támogassa a gimnáziumot (testvérek esetén összesen 12 ezer forinttal).

A felhívás tételesen felsorolja azokat a tevékenységeket, amik elvégzése jócskán felül van az állam által biztosított kereteken, és „amelyek nélkül a Madách nem lenne az, ami: az ország egyik legvonzóbb, legsikeresebb nevelő-oktató intézménye”. Amennyiben nem kapja meg a szükséges támogatást az iskola, 2023. január 1. után már nem tudják ellátni például a következőket:

  • országos versenyekre való felkészítés,
  • házi versenyek összeállítása, lebonyolítása,
  • C1-es nyelvvizsgára, DSD II német nyelvvizsgára a tanórai keretet meghaladó felkészítés, vizsgáztatás,
  • próbanyelvvizsgák szervezése,
  • a 9. nyelvi előkészítő évfolyam év végi nyelvi szintvizsgája,
  • próbaérettségik szervezése magyarból, történelemből és matematikából,
  • évfolyamdolgozatok matematikából,
  • kis létszámú – 8 fő alatti – csoportok működtetése,
  • a felügyelet helyett a tanulók haladását biztosító szakszerű helyettesítések,
  • munkaidőn túli tanári továbbképzések honorálása

– és így tovább.

Az iskola az tervezi, hogy a befizetett összeg 20 százalékát a tanulási környezetet érintő amortizáció lassítására (festés, felső ablakok és az üvegfal tisztítása, parkettacsiszolás), a tanulói és tanári terek élhetőbbé tételére, fontos eszközök államilag nem támogatott beszerzése fordítják. Abban bíznak, hogy a szülők legalább 80 százaléka támogatja majd a szükséges összeggel a gimnáziumot, és hogy sikerül más külső forrásokból (volt madáchosok, esetleges pályázatok, céges szponzoráció) is támogatást szerezni.

                        (rtl)
Bal-Rad komm: Pedig hát “píz avvóna”, csak nem éppen arra, amire kellene! Hiszen:

Bruttó nyolcmillió forintot fizetett a közmédia a távozó Németh Balázsnak

Bruttó nyolcmillió forintot fizetett a közmédia a távozó Németh Balázsnak

De a munkabére sem volt alacsony.

Augusztus végén távozott az M1 Híradójának legismertebb arca, Németh Balázs a közmédiától. A hvg.hu arra volt kíváncsi, hogy mennyi pénzt kapott Németh Balázs távozásakor végkielégítésként, vagy más jogcímen, de azt is megkérdezték az MTVA-tól, hogy mennyit keresett a műsorvezető az utóbbi egy évben. Az adatigénylésből kiderült, hogy

a törvény által előírt juttatásokon túl Németh Balázs, az M1 Híradójának korábbi műsorvezetője távozásakor négyhavi távolléti díjban – bruttó 8 014 000 forint – részesült.

Az MTVA válasza pedig részletesen közölte azt is, mennyit keresett a közmédia celebje az utóbbi egy évben. 2021 szeptemberében, októberében és novemberében egységesen bruttó 1 863 500 forint volt a juttatása, decemberben viszont egy picit többet vihetett haza: ekkor 1 886 057 forintot keresett. Januárban ismét 1 863 500 forintot keresett, azonban 2022 februárjától kétmillió fölé ugrott a bére:

  • februárban 2 003 500 forintot,
  • márciusban 2 143 500 forintot,
  • áprilisban 4 007 000 forintot,
  • májusban 2 003 500 forintot,
  • júniusban 2 003 500 forintot,
  • júliusban 2 003 500 forintot,
  • augusztusban pedig szintén 2 003 500 forintot keresett.

Valamennyit még szeptemberre is kapott: a közmédia ekkor még 91 068 forintot utalt át neki.                                                                                                                  (rtl)

Bal-Rad komm: Szóval pénz az volna itt, csak éppen NEM ARRA, AMIRE KELL(ene) fordítani! Mondjuk – egyebek között – az oktatásügyre! Ami azért – legalábbis szerintünk – van annyira fontos dolog, mint a vajda és bandájának a tetteinek ajnározása a “közmédiában”! Bár az igazat megvallva, a SZÍNVONALAS KÖZOKTATÁS NEM NEVEL “VERSENYKÉPES” BIOROBOTOKAT! 

Százak tiltakoztak a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt a tanárok kirúgása miatt

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjai pénteken 19 órára tiltakozást szerveztek az iskola épülete elé, miután több tanárukat kirúgták, arra hivatkozva, hogy a figyelmeztetés ellenére többször részt vettek a polgári engedetlenségben.

 
 

A Munkácsy utcában helyszíni tudósítónk szerint több száz ember lehetett kint. A tömeg többnyire fiatalokból állt, de voltak tanárok és szülők is. Sokan fáklyákat és gyertyákat tartottak. Páran transzparenst is vittek, de az iskola épületére is ki volt rakva egy, amin az „El a kezekkel a tanárainktól” felirat volt olvasható.

 
 
 

Az eseményen felszólaltak kölcseys diákok (köztük olyan, akinek Pálya Tamás, az egyik menesztett tanár volt az osztályfőnöke) és Strbka Anna, a Diákok a Tanárokért elnökiségi tagja. A közös „Mi vagyunk a grund” éneklés, a „szabad ország, szabad oktatás” és a „veletek vagyunkozás” sem maradt el.

 
 

A tiltakozás hivatalos része véget ért, a résztvevők megbeszélték, hogy október 5-én hídfoglalással folytatják a tüntetést.                                                      (444)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com