„A „Z” – művelet mai hírei…” bővebben

"/>

A „Z” – művelet mai hírei…

„Csőgörényt – ipari vonatkozásban – általában a gáz-, illetve az olajvezetékek felülvizsgálatára használnak, s egy elmélet szerint az orosz fél egy ilyen eszköz segítségével juttatott robbanószert az Északi Áramlat vezetékébe” – ÁLLAPÍTOTTA MEG egy „magyar”szagértő! Szerinte akár hetekkel, hónapokkal korábban is elhelyezhették a robbanószerkezetet, és vélhetően távirányítású robbantás történt.

Ezt az elméletet erősíti meg az is, hogy egy ilyen esetben nagyon nehezen lehet bizonyítani, hogy a robbantás hogyan történt, illetve a szerkezetet ki helyezte el. A robbantás időzítésének azonban mindenképpen van üzenete.

Most volt egy olyan történeti pillanat, amikor ezzel a robbantással lehetett üzenni keletről nyugatra, hogy mi képesek vagyunk akár a saját vezetékünket is felrobbantani, és a tiéteket is felrobbantjuk, hogy ha ez a politikai célunknak megfelel.

Bizony – bizony Felejim! Ezek a rafinált oroszok képesek még a Kremlt is fölrobbantani, csak azért, hogy az ártatlan – szerencsétlen Nyugatot tudják egy kicsit kormozni! B-R.

Oroszországnak olyan adatai vannak, amelyek megerősítik, hogy a Nyugat áll az Északi Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött – jelentette ki Szergej Nyariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában.

„Vannak bizonyos adataink, amelyek nyugati nyomra utalnak ennek a terrorcselekménynek az elkövetésében” – mondta Nyariskin.

„A Nyugat mindent megtesz annak érdekében, hogy elrejtse ennek a nemzetközi terrorcselekménynek a valódi szervezőit és elkövetőit” – tette hozzá.

Az SZVR igazgatója emlékeztetett arra, hogy az incidens ügyében Oroszországban vizsgálat indult. Az orosz főügyészség korábban közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nyomozati csoportfőnökségének anyagai alapján büntetőeljárást indított.

Vlagyimir Putyin pénteken azzal vádolta meg a nyugati országokat, hogy ők robbantottak az Északi Áramlat gázvezetékeinél. Az orosz elnök a négy új régió Oroszországhoz csatlakozása alkalmából megtartott ünnepi rendezvényen arról beszélt, hogy a Nyugat elkezdte tönkretenni az európai energetikai infrastruktúrát, mert már nem elégednek meg a szankciókkal. Az orosz államfő szerint „egyértelmű”, hogy ki profitál a rongálásból.

Vége az ünnepi hangulatnak Oroszország szerte, amit a hazatérők okoztak. Szorgos hétköznapok következnek, ami az eredetileg sem aprócska Oroszország hadműveleti zónákkal való bővülése után fokozottabb odafigyelést kíván meg.

Tegnap este nem sokkal a moszkvai koncert után, az orosz hadsereg „Shahid” drónjainak a Nyikolajevben lévő ukrán katonai célpontokra mért csapásai is jelezték: „véget ért a móka mára, műxik Sojgu mókatára”!

Ogyessza ukrán katonai infrastruktúráját a tenger felől érkező rakétákkal sújtotta az orosz haditengerészet.

A herszoni frontról pedig az ukránok rádióforgalmazásainak lehallgatása során azt szűrték le az orosz erők, hogy a VSzU „nagyon komoly veszteségeket szenvedett ma reggel mind élőerő, mind pedig technika vonatkozásában.”

Krasznyij Limany külvárosábn viszont megjelent az ukrán hadsereg. A szövetségesek közleménye szerint ebből még nem kell messzemenő következtetéseket levonni.

A várost védők tüzérsége „meleg fogadtatásban részesítette” az ukrán nácik felbátorodott előrseit, akiknek aztán ettől el is szállt a bátorságuk a „menetből rohammal bevenni” – akciótól. A város körül elkeseredett harcok dúlnak.

A legfrissebb hír viszont arról szól ma – magyar idő szerint du. negyed kettőkor – hogy a szövetséges csapatok a bekerítés elkerülése érdekében szervezetten visszavonultak Krasznyij Limanyból a korábban előkészített tartalék állásokba.

Donyeck alatt – Marinyka környékén – sem vidámabb a szövetséges erők helyzete. Csupán annyival jobbak a körülmények, hogy ott ők azok, akik lépésről – lépésre szorítják vissza az ukránokat.

Mindezekkel együtt is Donyeck továbbra is a latortüzérség megkülönböztetett figyelmét „élvezi”!

Ismét vannak halottjai a kijevi erők tüzérsége őrjöngésének.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

“A „Z” – művelet mai hírei…” bejegyzéshez 52 hozzászólás

  1. Azt nagyon könnyű egy kamerázós könnyűbúvár akcióval kideríteni, hogy a bomba a csőben, vagy mellette volt e elhelyezve.

    Nagyon várjuk már a fotókat!

    Amíg nincsenek rendes képek addig idióta kocsmai duma ilyesmiken filózni!

  2. Kiegészítés:
    A vastagfalú acélcső pereme a repedésnél plasztikusan deformálódik a robbanástól – nem fog utólag össze-vissza hajlani – ezért egy laikus is azonnal megállapíthatja, hogy melyik oldalon volt a robbanószer. A betonköpeny nem zavar bele ebbe a dologba.

  3. „Nem leszek csendben”: Kadirov a Krasznij Liman átadásának tettesét nevezte
    A Csecsen Köztársaság vezetője, Ramzan Kadirov megnevezte Krasznij Liman feladásáért felelős személyt, és szigorú intézkedésekre szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

    „Mindig is azt mondtam: nincs jobb a hangoztatott igazságnál, bár keserű, sértő, de az igazság. Csak így lehet továbblépni. Ezért nem hallgathatok el arról, ami Krasznij Limanban történt” – írta Kadirov. távirati csatornája .

    Csecsenföld vezetője megjegyezte, hogy a front ezen szektorának védelmét az Orosz Föderáció Központi Katonai Körzetének parancsnoka, Alekszandr Lapin vezérezredes vezette, aki Liszichanszk elfoglalásáért megkapta az orosz hős csillagát, bár de facto ott volt „és nem volt a közelben”.

    Elmondása szerint Lapin az LPR és más egységek mozgósított harcosait telepítette Liman irányának minden határára, de nem biztosította számukra a szükséges kommunikációt, interakciót és lőszerellátást.

    Kadirov megjegyezte, hogy két héttel ezelőtt Apty Alaudinov vezérőrnagy, az Akhmat különleges erők parancsnoka Krasznij Liman lehetséges bekerítéséről beszélt.

    „Viszont tájékoztattam a veszélyről Valerij Geraszimovot, az RF Fegyveres Erők vezérkarának vezetőjét. A tábornok azonban biztosított arról, hogy nincsenek kétségei Lapin parancsnoki tehetségét illetően, és nem hiszi el, hogy Krasznijban lehetséges a visszavonulás. Liman és környéke – magyarázta Kadirov.

    Lapin ugyanakkor néhány napja áthelyezte a főhadiszállását Sztarobilszkbe, ő maga pedig még mindig Luhanszkban lakik. Felmerül a kérdés – hogyan lehet gyorsan kezelni az egységeket 150 km-re tőlük?

    „Kár, hogy nem Lapin középszerű. Hanem az, hogy a vezérkar vezetői a csúcson eltakarják. Ha lenne rá módom, Lapint közlegényné tenném le, megfosztanám kitüntetéseitől, és géppuska a kezében, küldje a frontra, hogy vérrel mossa le szégyenét” – hangsúlyozta Kadirov.

    Csecsenföld vezetője egyúttal felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tegyen „drasztikusabb intézkedéseket, beleértve a hadiállapot kihirdetését a határ menti területeken és az alacsony hozamú nukleáris fegyverek alkalmazását”.

    „Tegnap felvonulás volt Izyumban, ma zászló Limanban, holnap pedig mi? Minden rendben lenne, ha nem lenne olyan rossz” – tette hozzá Kadirov.

    1. Ezt a hírt akartam volna megírni a novorossiáról, tisztelt Vak Bttyán. Majd írok egy másikat. Azon a veboldalon van miből válogatni. Néha azt sen tudom, melyik a fontosabb. Szerintem Kadirovnak nagyon is igaza van.

  4. Putyin beszéde azt mondta Ukrajnának, hogy állítsa le a támadásokat; Ukrajna erősebben támadott – Most az Iskander-M érkezik Oroszországból
    VILÁG
    HAL TURNER
    2022. OKTÓBER 01
    TALÁLATOK: 4787

    Putyin beszéde azt mondta Ukrajnának, hogy állítsa le a támadásokat; Ukrajna erősebben támadott – Most az Iskander-M érkezik Oroszországból
    Vlagyimir Putyin elnök a négy egykori ukrán régió Oroszországba való felvételét célzó tegnapi ünnepségen elmondott mérföldkőnek számító beszédében azt mondta Ukrajnának, hogy tűzszünetet és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz. Rámutatott, hogy a négy terület „most orosz állampolgár, ÖRÖKRE”. Ahelyett, hogy leállította volna támadásait, Ukrajna rosszabbul támadott.

    Oroszország azt mondta Ukrajnának, hogy a népszavazások befejezése után ne támadja meg azokat a területeket, ahol népszavazás zajlott, különben eldobják a Hammert. Most embereket ölnek a népszavazási területeken Ukrajna lövöldözései miatt. Donyeck ma,. Az egész várost sújtják. Mit fog most tenni Oroszország?

    Amit Oroszország most tenni fog, úgy tűnik, az a válasz: vonatnyi orosz Iskander-M hiperszonikus rakéta érkezik a Herson régióba. Az alábbi videó egy ilyen vonatrakományt mutat be:

    Iskander-M

    Ez az Orosz Fegyveres Erők Iskander rakétaerőinek változata, két 9M723 kvázi-ballisztikus rakétával, 415 km-es hatótávolsággal, a pletykák szerint 500 km-rel. Sebesség 6–7 Mach, repülési magasság 6–50 km-ig, nukleáris képességű lopakodó rakéta , minden fokozatban vezérelhető, nem ballisztikus repülési útvonal.

    Közvetlenül a kilövés után és a célhoz közeledve a rakéta intenzív manőverezést hajt végre, hogy elkerülje az antiballisztikus rakétákat. A rakéta repülés közben is folyamatosan manőverez.

    Ezek a rakéták VALÓDI erejűek. Ez nagyon nehéz katonai fegyverzet; nem valami rinky-dink hatalomjelző. Ukrajna ezt hozza magára.

    Szóval Ukrajna megint átlépett egy piros vonalat? Mit fog tenni Putyin Oroszországa? Már rég szarrá kellett volna lőni a kijevi döntéshozó központokat, az elnöki rezidenciát, stb… Vlagyimír Vlagyimírovics még mindig nem veszi le a glaszé kesztyűt?

  5. Krasznyij Limany nál- az ukránok komoly ostromgyürübe zárták az oroszokat, csak itt ezen a portálon mindig görbitik a valódi tényeket, aztán meg folyton jön a mágyarázkodás,de közben meg sorozatos kudarcok érik a NAGY OROSZ Seregeket. Lesznek itt még komoly orosz vereségek.

  6. Továbbra is az a véleményem, hogy egy belső árulás van folyamatban a katonai felsővezetésben.
    A cél, hogy megrendüljön a bizalom Putyin iránt, aztán jöhet a puccs, majd átadják az országot az usának.

  7. Az eddigiek alapján az ukránok a vezető 66-os és 93-as dandárral most a város központjában tartózkodnak, és ott harcolnak független csoportokkal, akik nem akartak elhagyni.

    A csapdába esett orosz erők közé tartozik:

    a 752. gárda gépesített ezred.
    A BARS 13-as és 16-os egységeinek tartalék egységei
    208. motorizált lövészezred LDNR
    119. LDNR tartalékezred
    Vagyis az új (keddtől, amikor a Felső-Dumában ratifikálják a négy régió integrációját) Luganszki orosz köztársaság két egysége!

    5000 orosz katona van az ukrán gyűrűben, amit egyre szorosabbra vonnak az ukránok. 10000 ukrán vesz részt a harcokban. Totális orosz vereség valószínűleg súlyos veszteségekkel.

    1. Az orosz válasz már úton van és hamarosan megérkezik:- vonatnyi orosz Iskander-M hiperszonikus rakéta érkezik a Herson régióba. A videó egy ilyen vonatrakományt mutat be.
      „Ez az Orosz Fegyveres Erők Iskander rakétaerőinek változata, két 9M723 kvázi-ballisztikus rakétával ami az 500 km-es hatótávolságot is elérheti. Sebessége 6–7 Mach, repülési magasság 6–50 km-ig terjed, nukleáris képességű lopakodó rakéta, minden fokozatban vezérelhető, nem ballisztikus repülési útvonalon.Közvetlenül a kilövés után és a célhoz közeledve a rakéta intenzív manőverezést hajt végre, hogy elkerülje az antiballisztikus ellenrakétákat. A rakéta repülés közben folyamatosan manőverez.
      Ezek a rakéták VALÓDI erejűek. Ez nagyon nehéz katonai fegyverzet; nem valami inci-finci hatalomjelzők. Ukrajna ezt hozta magának.”
      https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/putin-speech-told-ukraine-to-halt-attacks-ukraine-attacked-harder-now-iskander-m-s-coming-in-from-russia?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

  8. Száz szónak is egy a vége, Oroszországnak nagyon hiányzik egy J. V. Sztalin, és egy Georgij Zsukov marsal, meg egy NYI SAG NAZAD ( EGY LÉPÉST SE HÁTRA) jelszó ! Meg egy olyan szervezet, mint volt anno az N.K.V.D. (Narodnij Komisariat Vnútrennih Del), mai FSB multbeli elnevezése,amely nem egedte a csapatokat,-embereket a visszafordulásra vagy, megadásra . Az ukránoknak viszont van ilyen, a Jobb Szektorosok, akik a hadsereg hátában vannak. Aki el akarja hagyni a harcteret, azt-azokat kíméletlenül agyonlövik. Nehogy már az gondolják, hogy dicsérgetem az ukikat, de ez a realitás .

  9. https://novorosinform.org/na-voennom-aerodrome-bebek-v-sevastopole-progremel-moshnyj-vzryv–gubernator-zayavil-o-vneshtatnoj-situacii-105188.html Nos nem jó hírrel szolgálhatok, ugyanis ERŐTELJES ROBBANÁS TÖTÉNT A BELBEK KATONAI REPÜLŐTÉREN SZEVASZTOPOLBAN- AKORMÁNYZÓ „RENKIVÜLI HELYZETET JELENTETT BE. ERŐTELJES ROBBANÁS TÖRTÉNT A BELBEKI KATONAI REPÜLŐTÉREN SZEVASZTOPOLBAN. A RENDKÍVÜLI ÁLLAPOTRÓL KÉSZÜLT FOTÓKAT ÉS VIDEÓKAT A KÖZÖSSÉGI HÁLÓZATOK FELHASZNÁLÓI TESZIK KÖZZÉ . A felvételen látható, hogy vastag füstoszlop száll fel a repülőtérről, és valami felrobban. Szevasztopol kormányzója, Mihail Razvozsajev „rendkivüli helyzetet” jelentett be. Elmondása szerint a robbanás egy, a kifutópályáról kiguruló repülőgéphez kötik. ” Vészhelyzet a belbeki repülőtéren, Amentők szerint leszálás közben a gép kigurult a kifutópályáról és kigyulladt. Most atúzoltók dolgoznak a helyszinen” -írta Razvozsajev a Telegram csatornán.

  10. Az orosz tábornokok az utobbi 27 évben nagy részt amerikai katonai magas iskolákban képzödtek. A felét biztosan beszervezték, és erről Putyinnak tudnia kellett, de hagyta. Lapin is ilyen lehet és nem azért omlik össze az orosz védelem, mert Lupin zsidó. Putyin sem azért a zsidó származása miatt ilyen, hogy az oroszt ütik már mindenhol, Kilövik a szinte kilőhetetlen Moszkvát, Szevasztopolt többször megrakétázzák, repülőteret szétlőnek, Belgorod környékét rendszeresen ágyúzzák, usa öngyilkos drónokkal támadják, ezek mind orosz területek és Putyin semmit sem tesz. Éjjel – nappal folyik a nyugati hadi szállítás, de vonatnyi iskander ide, vagy oda egy sem repül nyugat ukrajnába, hogy legalább megnehezítse a fuvarozást. Most ugyan 180 ezer főt elhoz a Kínai határtól (helyükre sorozottakat tesz ), már érkeznek fehéroroszországba, de hatékony ivarírtás nélkül ez sem fog megoldást jelenteni. B bombát vagy 10 db ot, taktikai atomcsapást vagy 4-5 öt, Kijev kormány negyedét és más vezetési pontokat a földel egyenlővé, a nyugati ukrán határokat lezárni, és akkor lehet ukrajna jövőjéről tárgyalni.
    A négy lyuk a négy megye anektálása idején keletkezett, „köszönjük Usa” volt a lengyel volt miniszterének felkiáltása , de hiszen ezt az amerikai elnök már tavasszal megígérte. Azóta találtak is egy drónt a vezeték mentén, de a lefizetett csőgörényes, és a búvárok által….. robbantásonként 100 kg TNT -t nem lehet cipelni. És mit tesz Putyin ? fel fognak robbani gázt szállitó hajók, töltő kikötők ?
    Megmondom: nem fog. Mert a vezetéken folyt a gáz szállítás – titokban. Megy a duma, hogy az eu-ba nem megy már gáz, közben kiderül, hogy a testvériségen is megy, még egy másikon is megy, török – bolgár felöl is megy, szóval sok itt az etetés. Most már az északin biztosan nem tud gázt adni Putyin az eu-nak. De köolajat még az usa-ba is visz, a haditermeléshez szükséges fémeket is visz, uránt is visz.
    Egy éve, hogy Putyin felvetette: ” elmondhatom az igazat a 9/11 -ről „. És elmondta? Nem. Lavrov is csak indokláként hívatkozott a tényre, hogy Hitler zsidó származású volt, mint az ukrán elnök. (Putyint nem mondta, pedig mondhatta volna Őt is).
    Megy a szarkeverés, és közben az orosz fiatalok, katonák halnak ezerszám. Bekerítve, meg anélkül.

    1. Nos t. ványa néni Vlagyimir Putyin SZÁRMAZÁSÁTÓL KEZDVE NEM ZSIDÓ ! A zsidó nem megyen PRAVOSZLÁV istentiszteletre, és Kirill metropolita NEM ENGEDNÉ BE a PRAVOSZLÁV templomba, még ha akármilyen hatalma is van Putyinnak. Putyin PRAVOSZLÁV VALLÁSU . Tudja egyáltalán, hogy mis jelent? Magyarra forditva az Ó SZLÁV-OT JELENT, és KERESTÉNY. Kár, hogy nem tuja. A róm. kat vallástól csak a liturgiája, no meg az ezer éves kölcsönös gyűlölet külömbizteti meg Az Isten igéjét egyforma szándékkal hirdetik.Csak tiszteletben tart MINDEN VALLÁSTami csak az OROSZ FEDERÁCIÓ területén megtalálható. Éppen ugyanúgy meglehetne bélyegezni ISZLAMISTÁNAK is, csak azért, mert CSECSEN FÖLDÖN egy ultramodern MECSETETT ÉPITTETETT. Érdekességként megemlitem, hogy aki kifogyott ennek, vagy annak az államfőnek a megitéléséből, egyszerüen zsidónak nevezi bármelyik államfőt, tekintett nélkül, hogy meggyőződne vallási hovatartozásáról. A Pravoszláv vallás me NEM ZSIDÓ VALLÁS! Az emlitett vallás meg olan messzire van egymástól, mint MAKKÓ JERUZSÁLEMTŐL. És még valami ! Ha lehet a hozzászólásában NE ZSIDÓZZON SENKIT. HA NEM TUD A hozzászólásába valakit jellemezni- és arra nics is szükség- ne legyenek RASSISTA megnyilvánulásai.

    2. Vány nyanya .
      persze , hogy jön gáz az euba. Mi is onnan kapjuk , de a fő nonal az északi 1-2 volt .
      Az meg , hogy miért nem őrizték a vezetéket blődség miután akárhol beenged a vízbe egy mélytengeri drónt és oda navigálja ahova akarja .

  11. https://novorosinform.org/vsu-nachali-tankovoe-nastuplenie-v-hersonskoj-oblasti–smi–105193.html AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK HARCKOCSI-OFFENZÍVÁT INDITOTTAK A HERSON RÉGIÓBAN-A MÉDIA . AZ „OROSZ TAVASZI KATONAI HADTEST” TÁVIRATI CSATRNA SZERINT AZ UKRÁN FEGYVERES ALAKULATOK OKTÓBER 1-JÉN ESTE TÁMADÁST INDITOTTAK A DÉLI FRONTON. A jelentés szerint egy harckocsizászlóalj és egy gyalogzászlóalj Novovoroncovkából Hreschenovka és Ljubimovka irányába nyomult előre, ahol az orosz fegyveres erők kvadrokopterekkel végzett felderitése észlelte őket. „A tűzérek és a gradok ütni kezdték az előrenyomuló erőket. Az MLRS sortüzei után az Ukrán Fegyveres Eerők fegyveresei elkeztek bujkálni a partraszásukban, megsemmisitve a harci alakulatot. Tartalékaikat a csatatérre vitték” -áll a jelentésben. Ne feledje , hogy jelenleg nincs hivatalos információ az Ukrán Fegyveres erők által a Herson régióban elkövetett támadási kísérletről.

  12. Az a „röhej” hogy az orosz bloggerek , és mi itt ehnatonnal a balradon már 15 napja előrevetítettük, hogy mi lesz Krasznij Limannal, ha nem érkezik jelentős erősítés -, míg az orosz hadvezetés folyamatosan hallgatott, és sumákolt-, komolyan felveti bennem már a szándékosság kérdését.
    Ennyire hülyék lennének, hogy a nyilvánvalóbbnál nyilvánvalóbbat nem veszik észre?
    Vagy legalább Putyin nézegethetné a topwart, rybart-, basszus, orosz oldalak, tele tökéletes előrejelzésekkel, és jobbnál jobb elemzésekkel.
    Izjum után azt hittem, nem lesz még egy ilyen balfaszkodás. Tévedtem, és ezek után egyáltalán nem érdekelnek Putyin magasztos szavai, mert közük nincs a valósághoz.

  13. T 78 sansz, ehnatonnal egyetértésben, ha csak nem egy mindkettő! mint ilyen olyan elemzők stb,stb megtudná nekem fogalmazni
    Mi az a szándékosság?
    Mi az a ötödik hadoszlop,ki és mikor használta holt részegen ezt a kifejezést?Persze az internet majd segít!
    Putyin vagy ő nélküle OROSZORSZÁG EZT A HÁBORÚT MEG FOGJA NYERNI!!!Nem vezetőkről beszélek hanem országról,mert egy ország és annak aktuális vezetése nem mindig kell hogy egyenlő legyen az aktuális vezetéssel!Elvégre egyetlen vezetés sem létezhet, a nép által!A nép pedig olyan amilyennek az aktuális rendszer,még egyszer rendszer és nem kormány nevelte őket!!!

    1. Nem is értem! Hogy egy ilyen portálon egyesek egyebbol sem állnak ki csupán az oroszok reszelesebol. Lecsapva és szajkózva a propagandát és keltve a hangulatot. Közben olyan színben feltüntetve magukat mint akiket a jószándék együttérzés vezérel. Miközben ordít és süt róluk a szurkolás a minél nagyobb veszteségekre és a reménykedes a tönkre tetelukre. Még az ellenségnek sem kíván egy jóérzésű ember ilyet. Ráadásul nekünk egyik sem az ellenségünk és minden emberért kar! Viszont látni kell kicsit a saját szemuvegunkon túl. Nagyon komoly érdekek feszülnek: a jövő az életet adó föld a maga letfenntarto csodaival. És ebben az oroszok jobban állnak. És ehhez tettek még hozzá most 100 ezer négyzetkilométert a legjobb földekkel nyersanyagokkal a jövőjük számára. Lehet itt dobalozni szavakkal ettől még nagyon megfontoltnak kell lenni. Mert lehet elmenni szélsőségek felé. Akár taktikai atom akár más pusztító eszközök bevetésével. De holnap is nap lesz! Szerintetek már nem legyűrte volna bármelyik a másikat ha nem lenne tisztában a holnappal a következményekkel.!? Ezért csinálják azt amit és úgy ahogy. Én nagyon bízom benne hogy szeretik ezt a földet és rajta ezt a csodálatos életet annyira hogy nem mennek el a falig. Mert a tétet könnyű emelni! A hangnemet könnyű a magas cére juttatni. És nem nehéz egyre mélyebb sebeket ejteni egymáson ami egyre jobban fáj. De a visszaút is nehezebb. Én abban bízom hogy nem kell ennek a Földnek elpusztulnia. S ha én szeretem az életet egyszerű emberként akkor az aki hatalommal bíró az aki élvezni is tudja mert semmi gondja nincs remélhetőleg megjobban szereti és ragaszkodik hozzá. Nehéz lesz megegyezni és elfogadni egymást. De nincs más választás! Oroszország a világ eleskamraja a nyersanyagok óriási mennyiségű birtokosa. Az USA pedig a tempót diktáló hegemonia. Meg kell találniuk az egyensúlyt és a közép utat. És meg is fogják. Ettől még tisztában kell lenni az oroszoknak hogy egyetlen hiba is végzetes lehet számukra. Nem lehet hibazniuk. Az USA pedig azt csinálja amit csinálnia kell. Mint horgász a hallal. Fárasztja gyengíti keresi a lehetőséget. Ilyen az élet! De szép! Aki hibázik az a jövőjét kockáztatja! És mi ebben a meccsben legfeljebb szerencsére a partvonalrol szurkolhatunk. És remélhetőleg ott is maradunk. És remélhetőleg a meccs végén is lesz lehetőségünk mindkét játékossal kezet rázni és megengedik hogy gondozzuk a gyepet és a locsolasbol egy két korty nekünk is jut. A lényeg hogy legalább a partvonalrol gyonyorkodhessunk abban a szép zöld fűben. Ehhez kell józanság targyilagossag mertektartas.Szép napot kellemes hétvégét mindenkinek!

  14. A felmerülő kérdésekre az igazság adta meg a választ!!!,nem pedig egy névtelenségbe, vagy éppen a nevét nyíltan vállaló humanoid!!!

  15. https://novorosinform.org/vs-rossii-likvidirovali-krupnejshuyu-kolonnu-bronetehniki-vsu-pod-hersonom-105203.html AZ OROSZ FEGYVERES ERŐK FELSZÁMOLTÁK AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK LEGNAGYOBB PÁNCÉLOZOTT JÁRMŰOSZLOPÁT HERSON KÖZELÉBEN. A HERSON RÉGIÓBAN,DAVIDOV BROD KÖZELÉBEN A SZÖVETSÉGES ERŐK MINTEGY 50 EGYSÉGNYI UKRÁN KATONAI FELSZERELÉST SEMMISITETTEK MEG- ÍRJA A „NOVOROSSIA MILICIA JELENTÉSEI” CÍMÜ TÁVIRATCSATORNA. Az ellenség megpróbálta megrohamozni a Herson melleti Davidov Brod falut, de az orosz koalíció sapatai az Ukrán Fegyveres Erők katonai felszereléseiből álló konvoj legyőzésével MEGÁLITOTTÁK AZ ELLENSÉG ELŐRENYOMULÁSÁT. Az ukrán fegyveresek ebben az irányban súlyos veszteségeket szenvedtek mind munkaerőben, mind katonai felszerelésben-jegyzi meg a forrás. Az Ukrán Fegyveres Erők két tepüléstől- Belogorkáról és Belaja Krinicától – próbáltak egyszerre támadást védrehajtani úgy, hogy egy 50 egységnyi könnyöpáncélozott járműből és „kocsikból” álló konvojt küldtek Davidov Brodba. Aforrás felvételeket tett közzé, amelyek azt mutatják, hogy a csatatéren mindenhol lövedékek hevernek és az ukrán fegyveres erők által elhagyott égett felszerelések állnak. A Telegram csatorna szerint most leálitották az ukrán fegyveres erők azon próbálkozásait, hogy Herszon irányába támadást hajtsanak végre. MEGJEGYZÉS : MOST KELLENE A MEGVERT CSAPATOTT ÜLDÖZŐBE VENNI, HOGY NE TUDJON FELESZMÉLNI A VERESÉGÉBŐL, NEMM MEGÁLNI !

  16. zls-179 nek:
    Már csak azért sem lehetünk azonosak ehnatonnal
    mert sok kérdésben nem értünk egyet, de ez nem tragédia, és zls-el sincs problémám, mert mindannyian orosz győzelmet akarunk, csak engem idegesít az emberi butaság és demagógia.
    Csak néhány előrejelzés, figyelmeztetés amelyet ha figyelembe vesz az orosz hadvezetés, már sokkal jobb helyzetben lennének: (Az archívumban talán megvannak még a beírások)
    -Nem lehet 150 ezer katonával 1500 km-es frontszakaszt megtartani, ez ALAPVETÉS.
    – A 4 milliós csupa ukrán Kijevet sem km-es 30-40 éves harckocsikkal , sem 100 ezer orosz katonával nem lehet elfoglalni. A 60 km falanx rendkívül sebezhető, a 4 milliós Kijevhez pedig legalább fél millió orosz kellett volna.
    – A Szevernji Donyec pontonhidas átkelés előtt légi felderítést kellett volna végezni.
    – A sok tökölés eredménye az lesz, hogy özönleni fog a NATO fegyver, HIMARSOK.(Adtak rá idő bőven)
    – De ha már özönlik a NATO fegyver, legalább a frontra ne jusson el! Vasútak, Dnyeper hidak szétbombázása. (A hidak a mai napig sértetlenül állnak)
    – Drónok, drónvédelmi eszközök telepítése (Ez talán már meghallgatásra talált.)
    – Hol a légi fölény?
    Hiba hiba hátán, a figyelmeztetése ellenére.

    1. Méghogy özönleni fog a nátó fegyver , de már készül a nátó katonaság is !
      Sőt már szivárognak is befelé egyre nagyobb létszámba .

  17. https://novorosinform.org/novaya-rossijskaya-tehnika-otpravitsya-na-ukrainu-chto-stanet-ugrozoj-dlya-vsu–istochnik-105212.html äJ OROSZ FELSZERELôS KER=L UKRAJNÁBA, AMELY FENYEGETÉST JELENT AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐKRE NÉZVE.-FORRÁS. VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÜK ELRENDELTE, HOGY A LEGUJABB KATONAI FEJLEMÉNYEKET KÜLDJÉK A KÜLÖNLEGES MŰVELETI ÖVEZETBE, ÉS FOLYTASSÁK AZ OFFENZÍVÁT UKRAJNA MÉLYÉN-ÍRJA A LEGITIMMY TÁVIRATI CSATORNA KREML-IFORRÁSAIRA HIVATKOZVA. „Most az orosz fegyveres erők harcolni fognak az új termékeiken (talán termékeikkel). Ez óriási veszélyt jelent az ukrán fegyyveres erőkre nézve, mivel csúcstechnológiás zászlóalj taktikai csoportok kerülnek érintkezésbe”-áll az üzenetben. A forrás szerint a legújabb beredezések NVO zónába küldéséről Putyin azután döntött, hogy a felszabadult területeken tartott népszavazások eredménye és a NATO megtagadta a beavatkozást az ukrajna i konfliktusba , megvádolva a kijevi rezsim vezetőjét, Vlagyimir Zelenszkijt, „a világ harmadik háboruhoz való kitörésére tett kísérletről. „Most nagy valószinüséggel lesz valami jelzés, aminek 2022 feruárjában KELLET VOLNA LENNIE”-zárta a távirati csatorna szerzője.

    1. Ez egészen addig hurrá amig valamelyik nyikhaj ott nem „felejti” valahól , hagy csámcsogjanak a jenkik .

  18. Korrekció : A szöveg elején – Új felszerelés kerül Ukrajnába -olvasandó. Elnézést.

  19. Remélem, hogy az új technológia orosz győzelmet is hoz majd.
    De ma még elvesztették az oroszok Torszkojét északon és Zolotaya Balkát délen.
    De ezen nem csodálkozom, 700 ezer ukrán áll szemben kb. 150 ezer orosszal. A front egyes szakaszain – pl. Krasznij Limannal – hatszoros túlerő.
    Ráadásul az LNR csapatoknak nincsenek nehéz fegyvereik, csak géppisztolyok, géppuskák, és PSZH-k.
    A kis létszámnak annyi előnye van, hogy ukránok jóval nagyobb élőerő veszteséget szenvednek, mint az oroszok.
    De sok lúd disznót győz!- tartja a magyar közmondás.

  20. Közben az ukránok délen is támadnak, jó orosz szokásjog híven Moszkva vonul vissza. Így mullik el a világ dicsősége.

    1. Valóban, északon már Kreminaja, délen Beriszlav van ukrán nyomás alatt. 7 hónapig, amíg orosz barátaink töketlenkedve araszolgattak előre, ki lehetett volna építeni megerősített védelmi vonalakat, de nem tették.
      Ki lehetett volna képezni a 300 ezer orosz tartalékost, de nem tették.
      Szétbombázhatták volna a Dnyeper hídjait, de nem tették.
      Az ukránok most azért nyomnak, mert a 300 ezer tartalékos talán novemberre lesz harcképes. Addig pedig vissza lehet foglalni majdnem mindent.
      700 ezer motivált ukrán 150 ezer motiválatlan orosz ellen már maga egy 7:1,5 -es hendikep.
      Mit kellene tenni, hogy ne omoljon össze most a teljes front?
      -Most tegyék félre a személyi ellentéteket, de kilátásba helyezve az újabb kudarc estére kiszabott büntetéseket.
      -Át kell helyezni Keletről a szerződéses és a hivatásos állományt, de ne autóbuszokkal 2 hét alatt, hanem 1-2 nap alatt repülőgéppel.
      – Még több drónt vessenek be, állandóan fent legyenek a front egész vonalán.
      – Használják a légierőt, bár tudom, hogy a NATO már fejlett légvédelmet telepített az ukránokhoz.
      – Erősítsék meg még MA Kremennát nehéz fegyverzetű alakulatokkal, javítsák a kommunikációt, hangolják össze az alakulatok- légierő, szárazföldi alakulatok együttműködését.
      – Ka 52 helikopterek frontközelben legyenek, ne kelljen órákat várni a megérkezésükre, bevetésükre.
      – Valahogy javítani kell a katonák morálján is, mert egyre demoralizáltabbak.
      – Akadályozzák meg az ukrán tartalék frontra helyezését az utánpótlási vonalak szétbombázásával.
      – Mi van a Kindzalokkal? Elfogytak?

  21. 19’20-as hír:
    Az ukrán fegyveres alakulatok áttörték a frontvonalat Berislav irányban a Herszon régióban.
    Ezt Roman Saponkov katonai parancsnok jelentette be távirati csatornájában.

    „Berislav irányban az ellenség tegnap óta sikeres. El kellett hagynom Oskorovka és Zolotaya Balka falvakat. Az ékelés körülbelül 7 kilométer volt” – írta a Telegram csatornáján.
    A katonai parancsnok ugyanakkor felidézte, hogy augusztus végén az ukrán fegyveres erők 10 km-re beékelték az orosz csapatok védelmi vonalát Davydov Ford alatt, de akkor ez nem járt védelmi válsággal.”
    Novorosszija

  22. https://novorosinform.org/zapad-gotovit-yadernuyu-provokaciyu-na-ukraine–mironov–105223.html NYUGAT NUKLEÁRIS PROVOKÁCIÓŔA KÉSZÜL-MIRONOV. A”TISZTESSÉGES OROSZORSZÁG-AZ IGAZSÁGÉRT” DUMA FRAKCIÓVEZETŐJE, SZERGEJ MIRONOV ELMONDTA, HOGY A NYUGATI ORSZÁGOK NUKLEÁRIS PROVOKÁCIÓRA KÉSZÜLNEK UKRAJNÁBAN. Mironov Telegram csatornájában megjegyezte, hogy Ukrajnában és Nyugaton a tisztviselők hisztérikus kijelentései az állitólagos orosz atomfegyver- felhasználásról „célozhatnak egy újab az Orosz Federáció elleni nagyszabásu provokáció fedezetét.” „Először a legyőzhetetlen ukrán hadseregről alkottak mítoszt, majd az orosz hadsereg súlyos vereségeiről, most pedig úgy tünik, Oroszországnak nincs más választasa, mint”HIROSÍMÁT” rendezni a szomszédos országban. Ki áll ezeknek a hisztérikus hamisítványoknak a hátterében, teljesen egyértelmű: a kijevi rezsim és nyugati kurátorai, akik egyértelműen egy újabb szörnyű provokációra készülnek”-írta Mironov. A politikus megjegyezte, hogy a kijevi rezsim „piszkos” atombomba létrehozására irányuló terveiről szóló hírek hátterében ruszsofóbb kijelentések jelennek meg. Mig Ukrajna nukleáris státuszáról egy petíció jelent meg Ukrajna elnökének honlapján, amiért maga Zelenszkij is kiált már az orosz különleges hadművelet megkezdése előtt. „Nem tervezzük az „ukrán kérdést”ugyanúgy megoldani, mint az amerikaiak a japánokkal 1945-ben -ez nem tartozik a hagyományainkba. Valamint Ukrajnát egy második Vietnammá alakítani, mint az Egyesült Államok, amely leégette az országot napalmmal”- tette hozzá a „FAIR RUSSIA” vezetője.

  23. Hát fiúk, azt hittük, Krasznij Limannal nincs lejebb. Tévedtünk?

    „Az orosz hadsereg fejleményei is rosszak Herszonban. Az ukránok az orosz védelmi vonalakat áttörő hullámokban indítottak támadásokat. Az oroszok nem tudták ellenállni a folyamatos nyomásnak, és nem érkeztek erősítések.
    Az ukrán fegyveres erők erőit körülbelül 3-4 gépesített zászlóaljra és legalább egy harckocsizászlóaljra becsülik! Az ukránok összesen több mint 100 AFV-t mozgattak meg, az orosz erők pedig minimálisak voltak!
    Most néhány órán belül sikerült a frontvonal mögé 20-25 km-es mélységre előrenyomulniuk, számos területet visszafoglalva.
    A helyzet drámai, és a következő órákban várhatóan súlyosbodik. Az orosz erők kétségbeesetten kérik a légi fedezéket a térségben, amely ismeretlen okokból nem érkezik meg.
    Az ukránok ellenőrzésük alá vonták a Zolota Balka, Leninske, Hreschenivka, Liubymivka, Petrivka és a közelmúltban Dudchany kerületeket. (a cikk fő fotója)
    Most az ukrán erők Nova Kahovka felé haladnak, és a Dnyeper gátat veszik célba.
    Ez a második sokk a Karasny Limanban elszenvedett vereség után. Az orosz vezérkar elérte a lehetetlent: nem látták időben sem az ukránok nagy ellentámadását Harkovban, sem most Herszonban.
    Az ukránok az elszenvedett hatalmas veszteségek ellenére haladnak előre…”
    Forrás: Warnews , 2022.02.23 óra

  24. Géphadsereg a kibelezett hegyekből,sansz vagy mi a szösz az az ukrán haderő,ugyan,ugyan!
    Vagy tökéletesen működik a zombivá tett oltás,mindegy hogy hogyan csak legyen vége már?

  25. Ezt nem én kérdem, hanem orosz kommentelők:

    Általánosságban elmondható, hogy bármennyire is próbálkoztam, nem találtam többé-kevésbé józan definíciót az SVO-ra. Amikor az amerikaiak végrehajtották a „Sivatagi vihar” légvédelmi rendszert, valahogy nem tartották vissza magukat, és minden rendelkezésre álló eszközzel megfújták az irakiakat. Ellentétben a mi hadseregünkkel, amely valljuk be, nagyon furcsa háborút vívott.
    Nagyon furcsa háború, igen. A kommunikáció megzavarása nélkül, hidak, hatalmi központok, döntési központok lerombolása nélkül. Vagyis azzal, amivel az összes általában véget ért háború elkezdődött. És valamilyen oknál fogva ezt a háborút egyszerűen egy legfeljebb 120 ezer fős katonai kontingensnek kellett megvívnia, nem számítva azonban az LDNR alakulatait, az önkénteseket, a „zenészeket”, a csecsen kontingenst és a „bárokat”.
    Felmerül a kérdés: nos, ha ennyire hiányzik a munkaerő, akkor miért vesz részt az RF fegyveres erők teljes összetételének 10%-a az SVO-ban? Mit csinál a többi 90%? És miért kell helyettük felkészületlenül (pár lövöldözés semmi) mozgósított tartalékos alakulatokat küldeni a frontvonalba?
    Mit fog tenni ugyanaz a millió ember az orosz fegyveres erőkből? Kedvezményes jelzáloghiteleket kell fizetni? ”
    FORRÁS: Topwar

  26. Az orosz Pravdan olvastam, hogy az oroszoknak most december közepéig védekezniük kell, amíg megérkeznek az újonnan kiképzettek a frontra.
    Ez megint butaság (finoman fogalmaztam). A napokban kezdődött egy hadgyakorlat Kazahsztánban orosz csapatok részvételével. És valóban, van 1 milliós hadsereg az Anyaországban, nagyjából veszélytelen pozícióban. Miért nem a hivatásosokat küldik azonnal Novorosszijába?
    A támadás sem nagyon ment az oroszoknak a hatszoros túlerő ellen, de a védekezés még úgy sem ment eddig. (Izjum, Krasznij Liman és már 17 km-re vannak az ukránok Herszontól.)
    Ami ez utóbbi várost illeti, ha ezt elbukják, akkor jön a Krím és Mariupol, és akkor már majd annak is örülni kell, ha megállnak az orosz határnál.
    —–
    Na és egy kicsit a kommentelőkről: Az orosz vezetés elkezdte hibáztatni a topwar fórumozóit, a fronton lévő orosz bloggereket, és rybar külső munkatársait, hogy miattuk érték kudarcok az orosz hadsereget. Lévén, hogy túl pontos koordinátákat adnak meg, a fórumozók pedig pesszimizmust sugároznak.
    Ami a haditudósítást illeti, a rybarosok tényleg nagyon pontos infókkal rendelkeznek, még azt is tudják, hogy x ponton hány ukrán, milyen felszereléssel, mikor fog támadni. Le a kalappal! De azért nem hazaárulók, mert Ők az ukrán erők adatait közlik pontosan, az orosz erők adatait inkább hozzávetőlegesen, persze az események után már pontosabban, de ezek inkább becsült adatok, pl. „Krasznij Limanból 1500 orosz és LNR harcos távozott. „Nyilván az orosz vezetőknek fáj az igazság, ezért dühösek.
    Ami pedig az orosz kommentelőket illeti, szegények sokkal szívesebben örömködnének az orosz sikereken, mint ahogy tették pl. Mariupol bevételénél, de mivel most már csak visszavonulás és deffenzíva jellemzi az orosz csapatokat, egyszerűen nincs minek örülniük.
    Nyilván, ha egy témához 300 komment érkezik, amelyikből 250 panaszos, az nagyon demoralizáló tud lenni a katonai vezetés számára, de nehogy már a hírfogyasztó legyen a hibás!

  27. Egyenlőre nem temetném az oroszokat és nem emelném eposzi magasságokba az ukrán csapatok teljesítményét. Nagyon hosszú lesz ez a konfliktus és nem lehet megtippelni, hogy akár jövő héten ki áll majd nyerésre. Jelen pillanatban annyi biztos, hogy a kezdeményezés az ukránok kezébe került. Véleményem szerint ennek egyik oka, hogy a feltüzelt patrióta érzelmek mellett (ami hatalmas lélektani előny) nagy mennyiségű NATO támogatást is kapnak. Ide lehet sorolni az eszközöket, zsoldosokat és ami a legfontosabb felderítési és hírszerzési infókat. Utóbbi nagyon hasznos, mert lehet látni nem esztelenül támadnak x-y pontokat hanem ott ahol szellős az orosz védelem. Igazából az oroszok nem is tudnak mit tenni katonák hiányában, maximum tüzérséggel és légierővel- e téren nagyon korlátozott csapásokat hajtanak végre- próbálják feltartóztatni a támadó alakulatokat. Ezt láthattuk Limán városában is: minél tovább feltartóztatni a támadót és morzsolni a csapatait. A mostani helyzetben még benne van az is, hogy Liszicsanszk városában nagyon kemény harcok lesznek és 50-50% a város megtartása és vagy elfoglalása. Délen nehezebb dolga lesz az ukrán csapatoknak, kisebb-nagyobb falvakat el tudnak foglalni de Kahovka és Herszon nagy falat lesz. Mikor fog bekövetkezni fordulat? Talán november-december között amikor a mobilazált csapatok megérkeznek. Innét egy újabb fejezet veszi majd kezdetét. Sok a nyitott kérdés: lesz atomcsapás? Jön a tél, mi lesz Ukrajnában és az Eu-ban? Milyen harci ereje lesz a mozgósított katonáknak? Mikor érik el az országok lakosai tűrőképességük határát? Szóval az egyenlet sok ismeretlenel van tele. Mi pedig „fotel harcosok” nem látjuk át mi miért történik vagy milyen lapjai vannak az oroszoknak és washingtonak. Hosszú és kegyetlen háború lesz, sok ártatlan áldozattal!

  28. Az Oroszok keményen a kagyába szartak! Még néhány hónap és Dombász, Lugászkból is menekülőre fogják!!!

  29. Lássuk a pozitívumokat is:
    Forrás: Avia
    „Az ukrán fegyveres erők 109 egység katonai felszerelést veszítettek az offenzíva napján Davydov Brod térségében

    A Herszon régióba dobott hat zászlóalj ukrán csapatai egy nap alatt a felét elvesztették.
    A nagy mennyiségű katonai felszerelés és a meglepetésszerű támadás ellenére az ukrán csapatoknak nem sikerült előnyhöz jutniuk a Herszon térségben, miközben az ukrán hadsereg veszteségei egyszerűen óriásinak bizonyultak – a csatába vetett hat zászlóaljból. , fele megsemmisült, köztük legalább 31 harckocsi.

    „Az orosz csapatok makacs védekezésének és hatalmas tűzcsapásainak eredményeként az ellenség offenzívája ezen a területen meghiúsult. 31 harckocsi, 78 speciális felszerelés és több mint 240 ukrán katona semmisült meg” – tájékoztat az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma.

    Az ukrán csapatok ilyen súlyos veszteségei azt jelzik, hogy az ukrán hadsereg sikeres ellentámadásai nem jöhetnek szóba. És úgy tűnik, ez az egyik legnagyobb egyszeri veszteség az ukrán hadseregben a különleges katonai művelet kezdete óta.

    Az ukrán hadsereg egyelőre nem kommentálta a Herszon régióban elszenvedett veszteségeikről szóló információkat, azonban a mai napig jelentősen csökkent az ukrán csapatok aktivitás
    Подробнее на: https://avia–pro-net.translate.goog/news/vsu-za-sutki-nastupleniya-v-rayone-davydova-broda-poteryali-109-edinic-voennoy-tehniki?_x_tr_sl=en&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=sc

  30. max 1000-1500 katona lehetett ott, döntő töbsége visszavonult, de állítolag kb. 150 halott van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com