Minden és mindenki mögött Soros Györgyöt látja az Alapjogokért Központ és a baloldal példa nélküli botrányról ír
Az Alapjogokért Központ (AK) szerint Márki-Zay Péter korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt beismerte, hogy “nemzetközi globalista erők” akartak beavatkozni a magyar választásokba.
“Példátlan, de nem példa nélküli botrány a baloldalon: Márki-Zay Péter beismerte, hogy nemzetközi globalista erők próbáltak meg beavatkozni a magyar választásokba, ami szuverenitási kockázat” – írta az Alapjogokért Központ pénteken a Facebook-oldalán.
Az AK közölte: Márki-Zay Péter a napokban egy podcastban elismerte, egyesületéhez még a választások után is több száz milliós külföldi adomány érkezett. Ráadásul – folytatták – “Márki-Zay és csapata” annak ellenére kapott újabb forrásokat, hogy korábbi ígéretét sem teljesítette, nem számolt el a belföldön gyűjtött adományok és pénzek felhasználásáról.
Az AK szerint az eset több szempontból is aggályos; a magyar pártfinanszírozási törvény kifejezetten tiltja hazai politikai pártok finanszírozását külföldi forrásokból.
“Ez a tilalom nem egyedi, a legtöbb demokratikus állam ezzel is óvja országát attól, hogy külföldi erők pártokat és politikusokat vásároljanak maguknak. A magyar jogalkotó célja ezzel a tilalommal világos: külföldről ne szólhassanak bele a magyar belpolitikába, és ne lehessen ezt megtenni a legprimitívebb eszközzel, nevezetesen azzal, hogy külföldi érdekcsoportok lefizetnek belpolitikai szereplőket, hogy azok az ő nótájukat fújják” – írták.
Hozzátették:
Márki-Zayék “tehát rosszhiszeműen, megkerülve a magyar törvényeket, egyesületüknek juttatott források révén korábbi, baloldali kampányköltéseket fizettek ki a nem kampányra kapott pénzből”, amit maga a jelölt vallotta be, “mégpedig a donor, az adományozó helyesbítése mellett”.
Megjegyezték: az Action for Democracy ugyanis elismerte, “a magyar civil társadalom és a független média támogatása” érdekében gyűjtött forrásokat utalta át Márki-Zay mozgalmának, és “nem kampánytámogatást” nyújtott, hanem az egyesület tevékenységét – különös tekintettel az LMBTQ-jogok sérelme elleni kiállásra – finanszírozták.
Azt írták, hogy
az Action for Democracyt közvetlenül a magyar választások előtt alapították, és feltett célja a magyar választások befolyásolása volt, “a 2022-es voksolásra egyfajta főpróbaként tekintettek”.
A központ szerint az Action for Democracy “vezetője a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt felbukkant Korányi Dávid, akit Bajnai Gordon is megörökölt főtanácsadóként, majd 2019-ben Karácsony Gergely hívta a fővárosi városházára, szintén főtanácsadói minőségben”.
Korányi Dávid “jelenleg is számtalan, Soros György által finanszírozott NGO vezetői vagy tanácsadói testületének tagja, a progresszív politikai hálózat háttérintézményeinek befolyásos alakja”
– tették hozzá.
Az elemzés szerint példátlan, de nem példa nélküli, “hogy a Soros-hálózat pénzzel és erőforrásokkal kívánja manipulálni a magyar belpolitikát“.
Emlékeztettek: 2013-ben “még a Bajnai Gordon bábáskodása mellett alapított, mára megszűnt EGYÜTT – a Korszakváltók pártja a szintén Bajnai elnökölte Haza és Haladás Egyesületen keresztül jutott százmilliós pénzbeli adományhoz a Soros György bőkezű támogatását élvező Center for American Progresstől”. Az egyesület elismerte a támogatást, de soha nem számolt el a nyilvánosság előtt a demokratákhoz közeli külföldi pénzekről – tették hozzá.
Karácsony Gergely 2021-es miniszterelnök-jelölti kampányának finanszírozási hátteréről is csak annyit tudható, hogy “a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesületet is egy Bajnai-bizalmas, Perjés Gábor vezette, és egyetlen év alatt sikerült összekalapolni és elkampányolni közel 300 millió forintot”.
Ugyanezzel a technikával, egy egyesület mögé bújtatva kampányolt Karácsony Gergely 2019-ben is, de akkor a finanszírozás a Mindenki Budapestért egyesület mögé volt elrejtve, amit szintén Perjés Gábor vezetett – írták.
Emlékeztettek arra is, hogy Soros György a koronavírus-járvány első évében egymillió eurós felajánlást tett Budapestnek, “amit a főváros vezetése az utolsó eurócentig olyan baloldali kötődésű egészségügyi magánvállalkozásoknál költött el tesztekre és maszkokra, amelyek Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején jutottak állami megbízásokhoz”.
“Soros Györgyről azonban az is tudható, hogy a hazai – és egyébként a mindenkori baloldalt hűen kiszolgáló – aktivista-NGO világ finanszírozásában is aktív szereplő. Köztudott, hogy a Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International, vagy éppen a Patent egyesület mind-mind Soros György dotációjától függő szervezetek” – áll az AK írásában.
Hangsúlyozták: a választásokon felhatalmazást szerző Országgyűlés a szuverenitás legfőbb letéteményese. “Ha ebbe a folyamatba külföldről beavatkoznak, ha a szuverenitásunkat áruba bocsátjuk – márpedig a magyarországi baloldal szereplői rendre ezt teszik –, akkor az országunk elveszítheti az önálló cselekvés lehetőségét: hiszen a baloldal mindig annak a nótáját húzná, aki fizet érte” – fogalmaztak. Az egyesületi, rosszhiszemű finanszírozási forma a demokratikus választásokba történő beavatkozásként értékelhető, és a népképviselet elvének megsértését jelenti, ezzel pedig sérülnek az alkotmányos alapjogok és így csorbul az ország szuverenitása – vont le a következtetést az Alapjogokért Központ. (propeller)
Bal-Rad komm: Hááát – bizony nem szép dolog az MZP – től, hogy külföldi – GLOBALISTA ERŐK – pénzén népszerűsítette magát! Meg a pártját!
“…Soros Györgyről azonban az is tudható, hogy a hazai – és egyébként a mindenkori baloldalt hűen kiszolgáló – aktivista-NGO világ finanszírozásában is aktív szereplő…a Soros-hálózat pénzzel és erőforrásokkal kívánja manipulálni a magyar belpolitikát…”
Lehet, hogy Orbán a Soros-bérenc? Nehezen cáfolható bizonyítékokkal rukkolt elő Márki-Zay Péter
Facebook-bejegyzéssel válaszolt Márki-Zay Péter, miután ismét “külföldi bevatkozást” emleget tavaszi kampányával kapcsolatban a kormánymédia. No meg sorosoznak is rendületlenül.
Mint fogalmaz, “a Mindenki Magyarországa Mozgalom hazánk történetében elsőként teljesen átlátható módon a főkönyvünk minden sorát dátummal és összeggel, anonimizálva nyilvánosságra hozta (a törvényes határidő jövő május, és az is csak a végösszegekre vonatkozik). A Fidesz-KDNP ahelyett, hogy példaként a saját oldalán is bevezetné az átláthatóságot, szokásához híven sorosozni kezdett, ezért szeretném az alábbiakat leszögezni” – teszi hozzá-
A Fidesszel ellentétben az MMM sem Soros Györgytől, sem szervezeteitől nem kapott támogatást. Márki-Zay Péter, Orbán Viktorral ellentétben, soha nem találkozott Soros Györggyel, aki őt soha nem támogatta és akit ő ekképpen soha nem is árult el
– írja az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje.
Márki-Zay Péter arra is rámutat, az MMM nem párt és soha egyetlen fillér közpénzt sem használt fel – ami a Fideszről és támogatóiról sajnos nem mondható el – ekképpen az Állami Számvevőszék hatókörébe sem tartozik.
A saját pártfinanszírozási és kampányszabályait is rendre megszegő Fidesz-KDNP vádaskodásait cáfolva közöljük, hogy az MMM és támogatói pártokat nem finanszíroztak, nem is finanszírozhattak, sem belföldi, sem külföldi forrásból
– olvasható a politikus bejegyzésében.
(propeller)
Bal-Rad komm: Bárakárhonnan is nézzük, ez itt kérem a “bagoly mondja verébnek: nagyfejű” – tipikus esete!
A vajdabanda által KÖZPÉNZEKEN KITARTOTT Alapjogokért Központ azzal vádolja MZP – t, hogy UGYANAZT CSINÁLJA, mint amit Döbrögi tett!
Azaz: POLITIKAI BEFOLYÁSSAL VALÓ ŰZÉRKEDÉS IDEGEN ÉRDEKEK KISZOLGÁLÁSA ÉRDEKÉBEN, AZ IDEGEN ÉRDEKKÖRÖK ÁLTAL BIZTOSÍTOTT ANYAGI JAVAKÉRT CSERÉBE!
A vajdánk – akkoriban még csak aspiránsként – elismerte, hogy Soros finanszírozta az ő KÜLDETÉSÉT! Aztán vajdaként pedig azt is beismerte, hogy MECÉNÁSA ÉS MESTERE – Soros – IGAZI BEFEKTETŐKÉNT pénzelte őt és hordáját. AKI AZ Ő KÉPZÉSÉRE ÉS HORDÁJÁNAK FELFUTTATÁSÁBA ÖLT MILLIÓIT BUSÁS HASZONNAL AKARTA VISZONTLÁTNI!
A busás haszon pedig a magyar nép kifosztásából lett volna realizálva! Soros elgondolásai szerint! MÁRPEDIG – mivelhogy az ifjú Döbrögiből vajda lett a BEFEKTETŐ JÓVOLTÁBÓL, JOGGAL FELTÉTELEZHETJÜK, HOGY A MECÉNÁS TANÁR ÉS AZ Ő LEGKIVÁLÓBB TANÍTVÁNYA MEG IS ÁLLAPODTAK A ZSÁKMÁNY LEOSZTÁSÁNAK ARÁNYAIRÓL ÉS MIKÉNTJÉRŐL!
De amint arra az élet már számtalan alkalommal szolgált bizonyítékkal, ezúttal is CSAKIS AZ A TÖRVÉNYSZERŰ ESET KÖVETKEZHETETT BE, HOGY A KÉT – ALAPVETŐEN BŰNÖZŐ BEÁLLÍTOTTSÁGÚ – ALKESZ KÖZÜL AZ EGYIK ÁTVERTE A MÁSIKAT! “Esetünkben” Döbrögi – A KITARTOTT TANÍTVÁNY! – az első kétharmados dijadalját követően, rájött arra, hogy ÓRIÁSI ÖSSZEG ÜTHETI A KETTEJÜK MEGÁLLAPODÁSA ALAPJÁN SOROST!
És ő ÚJRAGONDOLTA AZ ALKUT!
Hiszen vajda lettem! Tákolmányosítottam a hatalmam, azért, hogy azt én örök időkre garantáljam magamnak! Márpedig ennek a nekem tetsző állapotnak a fenntartása és MEGŐRZÉSE IRDATLANUL SOK PÉNZBE KERÜL! Ráadásul ott van az én “kiccsáládom”, – ami pedig nem is olyan kicsi! Akiket mind – mind “saját lábukra kell állítanom”! Az pedig megintcsak nem kis pénz! Ám ha tartom magam az alkunkhoz, akkor a MECÉNÁSOMNAK KELL JUTTATNI A ZSÁKMÁNY NAGYOBBIK RÉSZÉT, ÉS A ROSSEB TUDJA, HOGY MIKOR KERÜLÖK MÉGEGYSZER ILYEN SZERENCSÉS – kétharmados – POZÍCIÓBA! Hiszen DEMOKRÁCIA VAN, AMIBEN CSAK AZA BIZTOS, HOGY SOROSNAK TEJELNIE KELL A HATALOM MINDENKORI BIRTOKOSÁNAK!
OBB LESZ INKÁBB, HA NEM TEJELEK SOROSNAK, HANEM MEGTARTOM A ZSÁKMÁNY EGÉSZÉT, ÉS ABBÓL FINANSZÍROZOM A vajdaságom BIZTOSÍTÓ NER MŰKÖDTETÉSÉT, ÉS A “KICCSÁLÁDOM” ANYAGI JÖVŐJÉT!
Aztán pedig Döbrögi tudtára adta EGYKORI MECÉNÁSÁNAK ÉS KITANÍTÓJÁNAK, hogy ő bizony nem fog tejelni neki a jövőben! Ellenben KÖZELLENSÉGET FOG BELŐLE FARAGNI, AKIVEL ELRETTENŐ PÉLDAKÉNT RIOGATHATJA A MAGYAROKAT, ÖNMAGÁT PEDIG A NEMMZETTH MEGMENTŐJEKÉNT ÉS LEGFŐBB ISTÁPOLÓJAKÉNT ADHATJA ELŐ!
És így is tett! Soros pedig nem ismerhette be a kettejük kötött alkut, hiszen azzal árthatott volna csak az ő nemzetközi “jó hírnevének”! LÁTSZÓLAG BELETÖRŐDÖTT AZ ÜZLETI BUKTÁBA! Döbrögi pedig kaszál! ÉS RETTEG!
Ugyanis ha valaki jól ismerheti a partnere bűnöző lelkületét, akkor az a valaki pontosan ő! Tisztában van azzal, hogy egykori mecénása és tanítója nem hagyta/hagyja annyiban a dolgot, és küzd a háttérben az őt megillető, a “zsivány becs’ szóra” kettejük között megkötött alku szerint neki járó zsákmányrészért!
Amit viszont a vajdává avanzsált Döbrögi NEM AKAR NEKI ADNI! INKÁBB A MEGŐRZÉSÉRE ÉS A TOVÁBBI LEHETŐSÉG GARANCIÁINAK A MEGTEREMTÉSÉRE FORDÍTJA!
Ez pedig egy öngerjesztő folyamat! Ami egyre több és több pénzt emészt fel!
Ráadásul megjelent a jelek szerint egy hasonló modell szerint építkező ellenfél, MZP – személyében! Ő is amerikai mecenatúrával a háta mögött aspirál Döbrögi trónjára! Még az sem zárható ki, hog a Soros – sátán húzódik meg a háttérben! Az Alapjogokért Központ majd RÁMUTAT A – szerintünk csak! – részIGAZSÁGRA!
PERSZE MINKET – MAGYAROKAT – CSUPÁN A RÉSZIGAZSÁG MEGISMERÉSE NEM IGAZÁN VIGASZTAL! MINKET A TELJES IGAZSÁG ÉRDEKEL! Az, hogy HOGYAN KERÜLTÜNK EBBE A KLÁTÁSTALAN HELYZETBE? HOVÁ LETT AZ EGYKORI ORSZÁGUNK, ÉS ANNAK A VAGYONA? MIÉRT – ÉS MIKÉNT LETTÜNK MI A VILÁG EGYIK “LEGVERSENYKÉPESEBB” RBSZOLGANÉPÉVÉ TÉVE?
A TELJES IGAZSÁG VISZONT CSAK AKKOR LESZ MEGISMERHETŐ A SZÁMUNKRA, HA AKARJUK IS MEGISMERNI!
AHHOZ VISZONT AZ KELL, HOGY EZTA MINDEN IZÉBEN BETEG, ELFAJZOTT, MAGYARELLENES BŰNÖZŐ RENDSZERT FELSZÁMOLJUK!
CSAK RAJTUNK MÚLIK!