A rezsiárak miatt kisvállalkozások tömegei mehetnek csődbe

A rezsiárak rengeteg kisvállalkozásnak jelentenek hatalmas terhet, sokaknak pedig a véget. Az ok az energia ára: az RTL-nek nyilatkozó, az üzletét pénteken bezáró tulajdonos szerint képtelenség kigazdálkodni a drasztikusan megemelkedett rezsiszámlákat – írta meg az RTL.hu.
Elmondása szerint
Céges felhasználóként a villanyszámla eddig 300 ezer forint volt, most nagyságrendileg egymillióra emelkedett. És minden hónapban egyre több.
Molnár László, a GKI vezérigazgatója, gazdaságkutató is megerősítette, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó. Véleménye szerint
A KATA VÁLTOZÁSA ÉS AZ ENERGIASZÁMLÁK EMELKEDÉSE AKÁR SZÁZEZERNYI VÁLLALKOZÁS MEGSZŰNÉSÉT IS EREDMÉNYEZHETI.
Azt is hozzátette, hogy a kisvállalkozók a túlélésért áthárítják a magasabb rezsiárakat. Azonban ezt csak akkor tehetik meg, ha a drágább szolgáltatást megveszik tőlük.
„Márpedig a lakosságnál is nőni fog a rezsi, következésképpen kétszer meggondolja, hogy mire költ. Tehát egyik oldalon van egy növekvő költség, a másik oldalon meg egy csökkenő vásárlóerő. Ebből azért le lehet vonni a következtetést, hogy igen nehezen fognak tudni tovább működni ezek a cégek. Főleg olyan településeken, ahol eleve alacsony a vásárlóerő” – magyarázta Molnár László.
A szakértő szerint mindenki igyekszik spórolni.
A gáziparban csökken a lakossági fogyasztás, továbbá csökken a gáztüzelésű erőművek fogyasztása, valamint az az ipari fogyasztás, ahol a gáz az alapanyag. Ezért van az, hogy a magyar gázfogyasztás idén júniusban az elmúlt 10 évben a legalacsonyabb
– mondta az RTL Híradónak Balogh József energiapiaci szakértő.
Az áram esetében 7 százalékot csökkent a fogyasztás 2021 hasonló időszakához képest. Úgy, hogy az átlaghőmérséklet idén is a tavalyihoz hasonló.
A Magyar Közlöny szerint Palkovics László technológiai és ipari miniszter két miniszteri biztost is kinevezett a hazai villamosenergia-ellátás és lignittermelés felügyeletére. Mindkét biztos fideszes országgyűlési képviselő. Horváth László és Riz Gábor a képviselői fizetésükön kívül fejenként havi 520 ezer forintot kapnak az új tevékenységi körük miatt. (index)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…kisvállalkozások tömegei jelenthetnek csődöt, főleg a szegényebb régiókban…”
UGYANAKKOR EZEK A BECSŐDÖLŐ KISVÁLLALKOZÁSOK TOVÁBB JAVÍTJÁK MAJD DÖBRÖGISZTÁN (RABSZOLGA)MUNKAALAPÚ „VERSENYKPESSÉGÉT”!
Hiszen az összeszereldék – a régebbiek meg az újonnan létesülők – vágyják az új biorobotokat. MUNKAKÍNÁLAT AZ VAN DÖGIVEL! A becsődölő kisvállalkozások érintettjeinek emiatt nem kell aggódniuk! Amiatt sem, hogy a „megspórolt” energia esetleg pocsékba megy! Azt is felszívják majd az összeszereldék! Pláne, ha azt is „versenyképes” áron juttatja nekik a „magyar emberek és a magyar családok BÁRMI ÁRON VALÓ megvédelmezésére” fölesküdött qrmányunk!
A MEGÉLHETÉS PEDIG? VAGY AZ EDDIG MEGSZOKOTT ÉLETSZÍNVONAL?
„NINCS INGYENEBÉD!” – hirdette meg már évekkel ezelőtt a vajda. A lényeg DÖBRÖGISZTÁN „VERSENYELŐNYÉNEK” MEGTARTÁSA ÉS FOKOZÁSA!
Nagyon úgy fest a dolog, hogy a „magyar emberek és magyar családok megvédelmezésére” fölesküdött qrmányunk és vajdánk a „védelmi kiadások” egy részét „áthárítja” ránk, a „megvédelmezendőkre”! Ha akarjuk, ha nem!
Úgyhogy elérkezett az idő megbarátkozni a gyertyafényes, nagykabátban eltöltendő vacsoraIDŐ gondolatával. Amikoris korgó gyomorral lehet majd nosztalgiázgatni azon, hogy BIZONY VOLT MÁR ITT EGY ENNÉL SOKKAL JOBB IDŐSZAK IS! Pedig „AKKOR” nem vágták a pofánkba percről – percre, hogy vegyük tudomásul: „MEG VAGYUNK VÉDVE”! Persze hiába is mondták volna „AKKOR”! Hiszen ÖNMAGUNKTÓL KELLETT VOLNA MEGVÉDELMEZNI MINKET!
