Üzenetet és figyelmeztetést küldtek Döbrögiéknek: Ne élősködjenek az embereken, a vajdabanda pofátlanul nyerészkedik
Tízmilliárd eurós adócsökkentést terveznek Németországban, mert pénzügyminiszterük szerint az állam nem gazdagodhat az infláció révén a polgárai kárára.
Az MSZP azt üzeni Orbán Viktornak és a Fidesznek, hogy ilyen az igazi kormányzás: az ország vezetői megkönnyítik az emberek életét, nem pedig élősködnek rajtuk!
A Fidesz pofátlanul nyerészkedik a brutális dráguláson: Orbánék 800 milliárd forint áfa-többletbevételt söpörtek be csak az idei év első felében!
Ekkora plusz bevételből bőven lenne pénz arra, hogy 0 százalék legyen az alapvető élelmiszerek áfája, ez az intézkedés ugyanis mindössze 300 milliárd forintba kerülne. Erre az Európai Bizottság tavaly év végi döntése értelmében lehetőség van, így ezt az MSZP kezdeményezte is.
Ehelyett Orbán Viktor nyerészkedő kormánya nem csökkentette, hanem bújtatott módon még növelte is az élelmiszerek áfáját a forgalomra kivetett 4 százalékos kiskereskedelmi különadóval. Ezt ugyanis az üzletek tovább hárítják a vásárlókra, akik így gyakorlatilag már 31 százalékos áfát fizetnek.
Figyelmeztetjük a Fideszt, hogy kapkodás, amatőr lépések, átgondolatlan, érzéketlen döntések helyett rázzák végre meg magukat és kezdjenek el kormányozni! Első lépésként javasoljuk, hogy az alapélelmiszerek áfáját csökkentsék 0 százalékra, mert ennek a fedezetét már beszedték, ott van az államkasszában!
– írták a közleményükben. (propeller)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: „…Figyelmeztetjük a Fideszt, hogy kapkodás, amatőr lépések, átgondolatlan, érzéketlen döntések helyett rázzák végre meg magukat és kezdjenek el kormányozni!…”
BIZONY ÁM! EZT ÍRTA A DÜHÖS MASZOP A VAJDABANDÁNAK!
Egy roppant ideges hangvételű „FIGYELMEZTETŐ” közleményben!
„…RÁZZÁK VÉGRE MEG MAGUKAT, ÉS KEZDJENEK EL KORMÁNYOZNI!…”
Na Te vajda! Ezt aztán jól megkaptad! – bakker! Kirántottad a gyufát a maszopossaknál! De nagyon! Az Ági – Berci társelnökölte – a legutóbbi felmérések szerint 1; max. 2 – százalékos támogatottságú – „baloldali ellenzéki” tásaság a sarkára állt, és rád förmedt! KEZGYÉMÁ’ EL QRMÁNYOLNI, MER HA NEM, BUKIK A NER! OSZT’ AKKÓ MI LESSZ VELÜNK?! MENNYÜNK MINK IS DÓGOZNI A ZÖSSZESZERELDÉKBE?
Már látjuk lelki szeinkkel, amint eme SZIGORÚ FELSZÓLÍTÁSRÓL tudomást szerzett Döbrögi és az ő hordája, a vajda elkezdett vacogni rémületében! Ami persze azonnal átragadt a bandája többi vezető egyedére is! Azóta is pánikhangulat uralkodik soraikban! Eljött a végítélet napja! – sopánkodhatnak sűrű kéztördelések közepette! Az Ági meg a Berci morcoskodnak ránk! Íííjjjaaajjj! Hát mi lesz ebből?
EZEK AZTKÖVETELIK TŐLÜNK, HOGY RÁZZUK MEG MAGUNKAT, ÉS KEZDJÜNK EL KORMÁNYOZNI!
Dehát nem vagyunk mi ázott kutyák, hogy rázzuk meg magunkat! Meg hát tudják azt ők is nagyon jól, hogy a KORMÁNYZÁS AZ EGY FELELŐSSÉGTELJES DOLOG! AZT IS TUDJÁK – HISZEN ŐK MAGUK IS VOLTAK MÁR HATALMON! – HOGYMI IS – CSAKÚGY MINT ŐK – SOHA NEM IS AKARTUNK KORMÁNYOZNI!
MI IS – CSAKÚGY MINT ŐK (meg mindegyik) CSAK QRMÁNYOZNI MEG ZSÁKMÁNYOLNI AKARTUNK – AKARUNK! Mindig! SZOROS KITARTOTTI SZÖVETSÉGBEN! És most még az ÁFA – t is a szemünkre hányják! De hiszen abból kapják ők is szövetségesi hűbérüket!
EZEK NEM TUDJÁK MÁR JÓ SORUKBAN, HOGY MIT BESZÉLJENEK!
Jer hát fijam! – inte a vajda a maszopos ÖSSZEKÖTŐJÉNEK! ERIGGY, OSZT’ KÖZÖLD VELÜK: ÉNGEM, MINKET, ŰK CSAK NE FENYIGESSENEK! TEGYÉK CSAK A DÓGUKAT, OSZT ASSZISZTÁJJONAK A MI QRMÁNZÁSUNKHÓ ÚGY, MINT EDDIG! ELÉG LEGYEN A BOLONDOZÁSAJIKBÚ!
Lelki szemeinkkel pedig azt is látjuk, ahogy a vajda üzenetét megkapva, az Ági – Berci társelnökpáros idegesen rágni kezdi a szája szélét. Fölizgatták a vajdát az ő jószándékuktól vezérelt FIGYELMEZTETÉSÜKKEL!
Amiről – ha nincs Döbrögisztánban internet – senki nem is értesül! CSAK A MASZOP ELNÖKSÉGE!
Aztán megnyugodva konstatálják: az ő FIGYELMEZTETÉSÜK NEM IGAZÁN – sőt EGYÁLTALÁN NEM! – RÁZTA MEG A MAGYAROKAT! Talán ha néhány – a politika iránt érdeklődő – ember INGERÜLTSÉGÉT kiváltották!
A MASZOP? HÁT AZ MÉG LÉTEZIK? – kérdezi legfeljebb az a néhány INGERÜLT! Aztán még ingerültebben hozzáteszik: SAJNOS LÉTEZIK! Ezek is! A NER ÉPÍTŐKOCKÁIKÉNT!
