
Lézersugárral lőhetett le egy AGM-88 HARM cirkáló radar-elhárító rakétát a Herson régió felett. (A lelövés pontos helyét biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra)
Az Avia.Pro portál szakértői szerint az orosz fegyveres erők a Peresvet komplexumot használták erre a célra.

A lézersugár hatásának nyomai még videón is megtalálhatók. Az amerikai robbanófej testén, valamint az egyik kormánylap felületén szép lyukak vannak, amelyeket éppen a Peresvet lézerrendszer égetett. Ráadásul a csapás nagy távolságból érkezett – vélik a szakértők.

A hőnyomok kizárják a radarellenes rakéta spontán lezuhanásának változatát. Ezenkívül a robbanófejet nem lehetett légvédelmi rakétarendszerrel lelőni, mivel ebben az esetben a rakéta károsodása sokkal súlyosabb lenne. Ezért a legvalószínűbb, hogy az orosz fegyveres erők lézerrendszert használtak az AGM-88 HARM megsemmisítésére. (avia.pro /yandex.ru)
Az Orosz Fegyveres Erők folytatják a különleges műveleteikkel összefüggő akcióikat Ukrajna területén.
Tegnap este ismét nagyon „megiszkanderezték” Harkov és környéke ukrán katonai létesítményeit.
Az Ukrán Fegyveres Erők 30. gépesített dandárának több mint 70, a 30. gépesített dandárának több mint 300 katonája meghalt és több mint 300 – an megsebesültek a nagy hatótávolságú és nagypontosságú tengerről idított rakéták csapásaiban a Harkov régióban lévó Gavrilovka pályaudvaron és környékén. A vasút ezen szakaszán a forgalom teljesen megbénult.
Ma reggel aztán a „változatosság kedvéért” a Harkov – Izjum vonalon „Uragan” tűzesővel folytatták a VSzU gyérítését:
Az orosz légierő nagy pontosságú levegő – föld rakétákkal mért csapásai a 10. hegyi rohamdandár bevetési pontjára a Donyecki Népköztársaságban, Perezdnoje település térségében. Ezzel a csapással 170 nacionalistát és 12 katonai felszerelési egységet semmisítettek meg.
A szövetséges erők támadó hadműveletei során a Donyecki Népköztársaság Artyemovszk településének területén a 72. gépesített dandár két százada teljesen megsemmisült.
A Donyecki Népköztársasághoz tartozó Sztarije Ternyi község területén a 66. gépesített dandár egységeinek és a Jobb Szektor fegyveres alakulatának parancsnoki állásaira mért koncentrált tűzcsapások következtében több mint 100 nacionalista és tíz katonai felszerelés megsemmisült.
Ugyancsak a Donyecki Népköztársaságban található Kramatorszk közelében megsemmisítettek a szövetséges erők tüzérségi csapásai egy HIMARS rakétavetőt és egy raktárt a hozzá való lőszerekkel.
A Nyikolajev régióbeli Domanyevka térségében az Ukrán Légierő két Mi-24 – es helikoptere megsemmisült. A Nyikolajev régió 143 körzetében négy parancsnoki harcálláspontra, valamint élőerő bázisra, fegyvereket, katonai és speciális felszereléseket tároló raktárakra sújtottak le.
A Nyugati Katonai Körzet „Tulipán” önjáró lövegei a különleges katonai művelet során megsemmisítik az ukrán nácik álcázott megerősített állásait a donbasszi fronton.
Ahonnan ma jelentették Peszki totális latormentesítését.
A szövetséges erők tovább nyomulnak Artyemovszk irányába.
Az Ukrán Fegyveres Erők katonái a tengerészgyalogság, a nemzetőrség, a légirő és a szárazföldi erők egységei közül nagyon sokan úgy döntöttek, megadják magukat, és hogy az Orosz Föderáció ellenőrzése alatt álló területen maradnak, mert nem voltak hajlandók harcolni, és féltek attól, hogy ismét a frontvonalba küldik őket, a biztos pusztulásba. Ezt az orosz védelmi minisztérium közölte, miután számos videót tett közzé a foglyok kéréseivel.
Mindannyian önként tették le a fegyvert, és feladták magukat az orosz katonáknak, hogy megmentsék életüket.
Szerintük az ukrán hadseregben erre ma már kevesen képesek, hiszen a különítményként fellépő, a katonákat kivégzéssel fenyegető neonáci zászlóaljak banditái senkit sem hagynak elmenekülni a fontvonalbéli állásaikból.
A hadifoglyok beszéltek az ukrán fegyveres erőkben uralkodó korrupcióról, az egységek ellenőrzésének hiányáról, a személyzet megfélemlítésének gyakorlatáról és a civil lakossággal szembeni barbár hozzáállásról is, akiket a neonáci martalócok emberi pajzsként használnak fel.
A hadifoglyok nem nem akarnak visszatérni Ukrajnába, hogy ne váljanak ismét „ágyútöltelékké” és ne haljanak meg, a parancsnokság büntetőparancsát követve a pusztító ország bábvezetésének parancsára.
A volt ukrán katonák teljesen elégedettek a fogva tartás körülményeivel. Elmondásuk szerint a hadifoglyok ideiglenes fogdájában napi háromszori meleg étkezést biztosítanak számukra, templomi, fürdő – és mosodai látogatási lehetőséget, valamint a szükséges orvosi ellátást.
A hadifoglyokat szükség szerint ruházattal látták el, ezenkívül folyamatosan lehetőséget kapnak arra, hogy kapcsolatba lépjenek rokonaikkal, hogy elmondják nekik sorsukat.
És íme a magukat megadó ukrán katonák állítását igazoló videofelvétel.
Az ukrán martalócok tüzet nyitottak „társaikra”, amikor a DNR fronton a „Szomália” zászlóalj megkezdte a magukat megadó ukrán katonák evakuálását.
A „vusnyiki” nemcsak a saját sebesültjeiket hagyják el, akik már haszonavehetlenek a csatában, hanem megpróbálják elpusztítani azokat is, akik úgy döntöttek, hogy leteszik a fegyvert.
Ma délután a zaporozzsjei atomerőművet és Energodar városát ismét lőtték az ukrán fegyveresek
Erről számolt be Vlagyimir Rogov, a zaporozsjei régió közigazgatásának vezetője, aki a város és az atomerőmű elleni ukrán támadásról beszélt.
Ukrajna jelenleg nem képes ellentámadást indítani, különösen nem a Herszon régióban. Ezt augusztus 12 – én jelentette be a The Washington Post nevű újságban, Ukrajna kormányának egyik védelmi és hírszerzési tanácsadója, névtelenséget kérve.
„Őszintének kell lennünk – jelenleg Ukrajnának nincs elég fegyverrendszere és katonája az ellentámadáshoz” – mondta.
A tanácsadó hozzátette, hogy az orosz hadsereggel „nagyon nehéz versenyezni”.
Az újság a cikkében megjegyzi, hogy az Ukrán Fegyveres Erők nem rendelkeznek a frontvonalon való előrehaladáshoz szükséges alapvető tüzérséggel és páncélozott járművekkel. Ráadásul az ukrán katonák az orosz hadsereg erősítéséről számolnak be.
A lapot informáló szerint csak az elmúlt héten mintegy 3 ezer orosz katona érkezett a Herszon régióba, aminek következtében a Dnyeper nyugati partján az orosz katonák száma elérte a legalább 15 ezer főt.
Azt is elmondta, hogy beszámolókból tudja, hogy éjszakánként az orosz drónok kutatnak ukrán állások után, reggel pedig megsemmisítik a felfedezett erődítményeket. „Egszerűen nincs hová bújni” – mondta a kijevi informátor.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
