Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy Moszkva a továbbiakban nem fog együttműködni a Nyugattal.
Alekszej Drobinyin, az orosz Külügyminisztérium Külpolitikai Tervezési Főosztályának igazgatója kijelentette, hogynem lesz visszatérés a korábbi február 24 – e előtti helyzethez a nyugati kapcsolatokban – írja az RBC.
A diplomata azt is elmondta, hogy Oroszországnak most megvan a lehetősége arra, hogy teljesen túllépjen a “baráti hatalomátvétel” paradigmáján, amelyhez a Nyugat 1992 után ragaszkodott. Úgy véli, Európa országainak és az Egyesült Államoknak most az a célja, hogy geopolitikai téren stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra.
„A különleges katonai művelet időtartamától és eredményétől függetlenül már most kijelenthető, hogy a Nyugattal való, általában konstruktív, bár nem problematikus együttműködés harmincéves korszaka visszavonhatatlanul lezárult” – vélekedett Drobinyin.
Ma délutánig hat halottat emektek ki a romok alól Donyeckben.
Az Olga Kacsura Alekszejevna ezredes búcsúztatására időzített latortüzérségi támadásnak ma kora délutánig annyi halálos áldozata lett. A sebesültek száma több tucatnyi.
A búcsúünnepséget viszont megtartották. Jelen volt Gyenyisz Pusilin a DNR elnöke is.
Az államfő részvétét fejezte ki Donbassz elhunyt védelmezőjének családjának és barátainak, és lányának, Jelena Karabetnek átadta a “Donyecki Népköztársaság Hőse” csillagát.
Az Ukrán Fegyveres Erők tüzérsége egy ukrán hadifoglyok őrzésére szolgáló telepet lőtt ma Donyeck Kirovszkij kerületében. Az támadás következtében az intézmény egyik alkalmazottja életét vesztette. Két fogoly megsérült, személyes adataik pontosítása folyamatban van – közölte Alekszej Kulemzin, a város polgármestere.
“A Kirovszkij kerületben az Ivan Szusanyin utca 35. szám alatt lévő büntetés-végrehajtási telep területe elleni ágyúzások során az intézet egyik alkalmazottja életét vesztette. Két fogoly megsebesült” – írta Kulemzin a Telegram csatornáján.
A polgármester később arról számolt be, hogy az egyik érintett fogoly is belehalt sérüléseibe.
Az Orosz Föderáció Fegyveres Erői ma is folytatták a különleges katonai műveleteiket Ukrajna területén.
Augusztus 4 – re virradó éjjel Harkovban rakétacsapásokat hajtottak végre az ellenséges ukrán célpontokra.
Szintén augusztus 4 – én éjjel az orosz hadsereg rakétatámadásokat intézett a Nyikolajev környéki ukrán állásokra.
Az Ukrán FEgyveres Erők főparancsnoksága ma kora délután bejeletette, hogy Avgyejevkában “rettenetes veszteségeik vannak”, és ha az orosz és szövetséges erőik továbbrais ilyen intenzitással támadják őket, már akár holnap estére teljesen felszámolják az ottani erőiket!”
Artyemovszknál is alaposan meg vannak szorongatva latorék.
A DNR – es Konsztantyinovka környékére mért orosz légicsapás az ott tanyázó ukrán 95. légideszant rohamdandár egységeinek ideiglenes bevetési pontját érte. Az Ukrán Fegyveres Erők 400 katonáját és 20 katonai felszerelését likvidálták.
Donyecki Népköztársaságban Szoledar, Artyemovszk és Avgyejevka települései elleni mai orosz légitámadások az Ukrán Fegyveres Erők 54. gépesített, 56. és 58. gépesített gyalogdandárának egységei súlyos veszteségek miatt harcképességüket elvesztve elhagyták állásaikat.
A Harkov város közelében a 92. gépesített dandár állásaira mért m élelőtti légicsapás következtében mintegy 150 ukrán katona és 13 páncélozott járművük semmisült meg.
Miért is térnének vissza a pár év ezelőtti ,normálisabb kapcsolatokhoz a felek?!A Nyugat-USA-NATO-EU egyáltalán nem volt vitaképes,és főleg nem volt tisztwsséges az oroszokkal szemben,pofátlanul viselkedtek minden tekintetben.Ennek bizony szomorú következménye lesz a nyugati világra nézve!
Sajnos,mi is abba a táborba fogunk tartozni,akik et Oo. kirekeszt a kapcsolatokból,és rághatjuk a küszöböt!
Lehet, hogy ki kellene lépni a NATO-ból, és Svájc-Ausztria-Magyarország vonalon egy semleges zónában maradni. (Esetleg Szlovénia bevonásával)
Az már bajos lesz, mert már teljesen megszálltak minket a NATO csapatok a “békepárti” Fidesz kormány “jóvoltából”.
Pedig Ausztria és Svájc gazdagsága részben semlegességüknek is köszönhető.
Ezért is hülyék az ukránok: Ha bevállalták volna a semlegességet, elkerülhették volna a mostani háborút, és még az oligarchák, és lenyúlások mellett is jelentős fejlődésnek indulhatott volna az ország. Én ezt már több ukrán ismerősömnek szóvá tettem, és nem tudtak épkézláb ellenérvet felhozni. Viszont megharagudtak rám, mert az igazság fáj.
Arra haragszanak meg aki a javukat akarja, ez az alacsony IQ tipikus reakciója. Egyébként a magyarok túlnyomó többsége nem akarna NATO megszállást, mert nem értünk vannak itt idegen haderők, hanem ellenünk, mégis megkaptuk. Erről miért nem írt ki a Fidesz nemzeti konzultációt? Például: Akarja-e, hogy idegen csapatokat telepítsenek Magyarországra?
Ha az ukránok akarták volna a semlegességet, akkor is másként döntöttek volna az ügynök vezetőik, mint ahogy a magyar választópolgárokat is hátba döfte a Fidesz, mert a mostani, áruló döntéseik tükrében nem, hogy 2/3-ot nem kaptak volna de egyszerű többséget sem.
Teljesen egyetértek veled!!!
https://novorosinform.org/oborona-vsu-prorvana-chvk-vagner-zashli-v-artemovsk-100895.html AZ UKRÁN FEGYVERES ERŐK VÉDELME MEGSZAKADT (áttörve) : A “WAGNER” BELÉPETT ARTYEMOVSZKBA. Borisz Rozsin katonai szakértő áttörést jelentett be az ukrán fegyveresek védelmében. Távirati csatornájában jó hireket közölt a DPR frontjának Aztyomoszk irányából. A PMC “Wagner” előretolt egységeinek sikerült betörniük az ukrán betolakodók védelmébe és a városban harcolnak. “PMC” “Wagner” az Orosz Federáció Fegyveres Erőinek tűzérségének támogatásával betört az ellenség védelmébe, és be tudott lépni Artyemovszkba. Most a harcok aPatrice Lumumba utcában folynak”-irja a kiadvány. Korábban arról számoltak be, hogy a DPR csapatai felszabaditották Peski falut, és a szövetséges erők kiűzték az ukrán fegyvereseket Szemigorjából.
A tegnapi, tegnapelőtti Donbaszi sikeres orosz előrenyomulás egyik oka az, hogy az ukránok nehézfegyverzetük egy részét kivonták onnan. Ez még orosz barátainkat is meglepte, de “köszönik”,
ez jól jött.
Abban már van véleményeltérés, és erre csak a jövő adja meg a választ, hogy miért történt mindez:
A verziók:
1. Zelenszij ragaszkodik a Herszon elleni ellentámadáshoz, ezért parancsot adott az ukrán nehézfegyverzet átcsoportosítására Herszon irányába.
2. Ukrajna fél egy második Kijev elleni orosz támadástól, ezért visszavonja erői egy részét Nyugatra.
3. Az ukrán zászlóaljak megtagadták az parancsnokság parancsainak végrehajtását, de dezertálás helyett ezt a megoldást választották.
4. Kramatorszkot és Szlovjanszkot akarják jobban megerősíteni az ukránok, bár a nehézfegyverzet mozgatása inkább dél-, és nyugati irányú.
T. 78sansz ! Az első tipje TEITALÁLAT szerintem. Ugyania Zelenszkij szigoru és megmásithatatlan PARANCSBA ADTA Zaluzsnijnak az augusztus 24-i offenziva megnyitását Herszonban!
https://novorosinform.org/uchastnikam-diversionnoj-gruppy-azova-medvedi-ss-grozit-smertnaya-kazn-v-dnr-98906.html AZ “AZOV” “BEARS SS”SZABOTÁZSCSOPORT TAGJAIRA HALÁLBÜNTETÉS VÁR A DPR- BEN. A DPR legfelsőbb birósága elé kerül az első eljárás a Mariupolban elfogott Azov-fegyveresek ellen, halálra itélhetik őket-irja a TASS. A vádlottak között van az SS Bears szabotázs -és támadócsoport nyolc tagja. A DPR törvényei szerint neki tulajdonitott cikkek halálbüntetést irnak elő-irja az újság. “A Mariupolban elfogott SS Bears neonáci csoport fegyvereseinek ügye a napokban biróság elő került. Ez az első csoport, amelynek bűnügyi nyomozása befejeződött”-mondta a forrás.
https://novorosinform.org/zelenskij-ozvuchil-sroki-nachala-kontrnastupleniya-vsu-na-herson–insajd–100905.html Zelenskij bejelentette az Ukrán Fegyveres Erők Herson elleni ellentámadásának megkezdésének időpontját-benfentes. Zelenszkij bejelentette az Ukrán Fegyveres Erők Herszon elleni ellentámadásának megkezdésének időpontját-benfentes. Az ukrán elnöki hivatalban működő Rezidens tűvirati csatorna forrása szerint Zelenszkij nem csak azt követelte Zaluzsnijtól, hogy folytassa a felkészülést az offenzivára, hanem a “Csata Hersonért” különleges hadművelet megkezdésétis augusztus 24-ig, amikor Ukrajna “függetlenségének napját ünnepli” Az elnök külön kiemelte, hogy a korábbikamatdöntéseget mindenkinek végre kell hajtania. Korábban a nyugati média arról számolt be, hogy az ukrán fegyveresek ellentámadása lehetetlenné vált a nyugati fegyverek ellátásának zavara miatt.
Kínai katonai felszerelések és kínai veteránok érkeztek Donbaszba. A veteránok a köztársasági milíciák soraiba lépnek be. Céljuk az amerikai fegyverek tanulmányozása és a stratégiai és taktikai lépések megismerése, amit amerikai katonai tanácsadók oktattak az ukrán hadsereg tagjainak.
Kína elvesztette arcát a Pelosi-utazás kapcsán, de úgy tűnik nem adja fel.
Én úgy olvastam orosz katonai lapból, hogy Oroszországban Nemzetközi Hadsereg Játékokat szerveznek, ezen 36 ország küldöttsége vesz részt, köztük persze kínaiak is.
Ezért láthatók Oroszországban kínai és és más külföldi haditechnika szállítása. Lesz a hagyományos Tank Biatlon, de rendeznek 50 km-s Szajan Mars gyorsasági havas-fagyos menetet is, Avia Darts a csapásmérő repűlők bemutatója lesz, de rendeznek tengerészetit is Sea Cup néven – utóbbiban például gyors hajójavítás feladat is lesz !
Érdekesség két új résztvevő – Nigéria és Ruanda !
Feltételezem, hogy nem Donbaszban rendezik a játékokat.
Kijevbe .