“Hírek a “Z” hadműveletről, + egyéb érdekességek…” bővebben

"/>

Hírek a “Z” hadműveletről, + egyéb érdekességek…

“Az Ukrán Fegyveres Erők Joseph Biden amerikai elnök adminisztrációjának jóváhagyásával támadták meg a jelnovkai hadifogoly kokóniát” – közölte Igor Konasenkov, az orosz Honvédelmi Minisztérium szóvivője a mai tájékoztatóján.

“Az ukrán hadsereg minden rakétatámadást Washingtonnal koordinál, így a Fehér Ház részt vesz a Donbass lakónegyedei elleni csapásokban, és közvetlenül felelős a civilek haláláért – hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium szóvivője – írja a RIA Novosztyi Konasenkov vezérőrnagy tájékoztatójáról.

Hozzátette: “a Biden – adminisztráció jóváhagyásával hajtották végre a jelnovkai előzetes letartóztatási központ elleni támadást is, amelyben ukrán hadifoglyokat öltek meg.

A politikai, büntetőjogi és erkölcsi felelősség a Jelenovkai mészárlásért és más ukrajnai háborús bűnökért Zelenszkijjel együtt közvetlenül a Biden – kormányzatot terheli” – mondta Konasenkov.

Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter ma arról számolt be, elmondta, hogy a tegnapi napon a DNR hat települését szabadították fel az ukrán megszállás alól.

“A Luganszki Népköztársaság területének felszabadítását követően a Donyecki Népköztársaságot is a terveink szerinti ütemben fogjuk felszabadítani. Tegnap Grigorovka, Beresztovoje, Sztriapovka, Pokrovszkoje, Szemigoroje és Novoluganszkoje településeket szabadítottuk fel.” – közölte Sojgu augusztus 2 – án egy videohívásos tájékoztatón.

Beszélt arról is, hogy az orosz hadsereg az Ukrajna területén zajló különleges katonai művelete során eddig megsemmisített 33 amerikai tarackot, a Harpoon hajóelhárító rakétarendszer 5 indítószerkezetét, valamint 6 darab HIMARS rakétavetőt, és több mint 200 ezekhez rendelt rakétát.

Donyeck ma reggel óta Kijev Avgyejevkában szorongatott martalóctüzérségének dühödt ágyúzásától szenved.

A város Kijevszkij kerületében egy asszony belehalt, két másik civil pedig súlyosan megsebesült a tüzérségi terrorba.

A DNR Népi Milíciájának “sokkökle” behatolt Peszkibe.

Gyenyisz Pusilin a DNR elnöke tegnap este úgy nyilatkozott, hogy elkészültek az Avgyejevka ukrán martalócoktól való megtisztításának tervei, és hamarosan neki is látnak a teljes megvalósításnak.

Pusilin hangsúlyozta, hogy az avgyejevkai latorfészek talán az ukránok legjobban kialakított erődítményrendszere, amit csak kellő megfontoltsággal, és alapos előkészítés után szabad csak megtámadniuk, hiszen a város lakótelepei közé – a civil lakosságot élő emberi pajzsként felhasználva – telepített latortüzérségi állások megsemmisítése egy meggondolatlan roham során sok ártatlan helyi civil lakos életét oltaná ki.

Aztán pedig következik Marinyka felszabadítása! – közölte a DNR elnöke.

Ám a jelek szerint Pusilin “nem mondott igazat”, amikor a Marinyka elleni támdást az avgyejevkai latorvár felszámolását követően determinálta.

A legfrisseb hírek ugyanis arról szólnak, hogy a DNR NM első hadteste folyamatos tüzérségi csapásokkal, rohamcsapatok bevetésével helyi idő szerint ma dél óta támadja az ukrán fegyveresek állásait Marinykában. Bár az is igaz, hogy Avgyejevka irányába is megindultak a DNR erői.

Az Ukrajna déli térségében lévő Herszon – Nikolajev frontszakaszon heves tüzérségi harcok zajlottak a mára virradó éjszaka folyamán.

Augusztus 1 – ről 2 .- ra virradó éjszaka az orosz hadsereg rakétacsapásokat mért a Nyikolajev és a Harkov régióban lévő ukrán katonai célpontokra.

A dnyepropetrovszki régió illetékes adminisztrációi vad iramban kezdték elszállítani a dokumentumaikat a kormányhivataloktól a Lengyelországgal és Romániával határos városokba. Ezt közölte ma Vitalij Kiszeljov, az LNR Belügyminisztériumának vezetőjének asszisztense a TASZSZ hírügynökséggel. Elmondta azt is hogy főképp titkos dokumentumokat igyekeznek kimenteni az illetékesek.

“Dnyepropetrovszkban és a régióban mindenütt a dokumentumokat evakuálják a kormányhivataloktól. Forrásaink szerint azonnal a román és a lengyel határra szállítják azokat Ukrajna határos városaiba. Főként a titkosnak minősített dokumentációk, archívumok, irodai titkokat képező iratok, stb. lázas kimenekítése zajlik. Az akcióban nincs szünet. Egy pillanatra sem állhatnak le a mukálatokkal, amiket éjjel is folytani kell” – mondta.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a dokumentumok exportja összefügghet azzal, hogy Kijev fél attól, hogy a Dnyepropetrovszk régióra is hamarosan kiterjed az orosz hadsereg különleges művelete, miután a DNR területének felszabadítása befejeződik.

Az orosz külügyminisztérium közlemént adott ki arról, hogy London szándékosan választotta a Moszkvával való konfrontáció politikáját.

Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy London szándékosan választotta a Moszkvával való konfrontáció politikáját

“Amint azt már nem egyszer megjegyeztük, az Egyesült Királyság kártékony lépései a russzofóbia elterjedésében, az országunkról szóló hamis információk terjesztésében és a kijevi neonáci rezsim támogatásában megfelelő és határozott választ fognak kapni az orosz féltől” – áll a közleményben .

Az orosz külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy a brit hatóságok szándékosan választották a konfrontációs politikát Oroszországgal szemben, így a brit fél lesz a felelős a két ország közötti kapcsolatok megromlásának következményeiért.

A külügyminisztérium azt is megjegyezte, hogy az orosz tilalmi lista bővülni fog, tekintettel Nagy-Britannia azon pusztító vágyára, hogy távoli ürügyekkel “pörgesse a szankciók lendkerekét”.

Korábban ismertté vált, hogy Oroszország 39 brit újságíróval, üzletemberrel és politikussal, köztük David Cameron volt miniszterelnökkel szemben személyi megtorló szankciókat vezetett be.

Július 28 – án az USA Szenátusa egy olyan határozatot fogadott el, amelyben felszólította a külügyminisztériumot, hogy ismerje el az Orosz Föderációt a terrorizmus állami támogatójaként.
Ez áll az Egyesült Államok Kongresszusának honlapján.

A határozat szövege szerint Oroszország csecsenföldi, szíriai, grúziai és ukrajnai lépései késztették a Szenátust ilyen döntésre.

“Az Egyesült Államok Szenátusa az orosz kormány Vlagyimir Putyin utasítására elkövetett cselekedeteit terrorcselekmények szponzorálásának tekinti” – áll a határozat szövegében.

A dokumentum leszögezi, hogy Oroszországot azzal vádolják, hogy “a második csecsen hadjárat során erőszakot alkalmazott civilekkel szemben, valamint csapásokat mért Szíriában az ott élő polgárokra is.”

EZ A HATÁROZAT A MI (balrad.hu) ISMERETEI SZERINT TIPIKUSAN AZ AZ ESET, AMIKOR EGY SOROZATGYILKOS KIKÉRI MAGÁNAK AZ ÁLDOZATAI VÉDEKEZŐ RÚGKAPÁLÓZÁSÁT, MONDVÁN HOGY AZ NEM FÉR ÖSSZE AZ Ő ÁLTALA VALLOTT ELVEKKEL, ÉS AZ UGYANCSAK ÁLTALA MEGVALÓSÍTOTT GYAKORLATTAL!

Moszkva a Fehér Házat a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegette meg, ha az amerikai fél úgy dönt, hogy elismeri az Orosz Föderációt a “terrorizmus állami szponzoraként”.

Ezt nyilatkozta ma délután Moszkvában az Orosz Föderáció Külügyminisztériumának szóvivője, Marija Zaharova.

Oroszország megszakítja diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Államokkal, ha Washington elismeri Oroszországot a terrorizmus szponzoraként – MFA

“Saját maguk által meghozott jogszabályaikat a nemzetközi jog szintjére emelték. Az ezzel ellentétes gyakorlat alkalmazását az amerikai szenátorok és a kongresszusi képviselők szörnyű bűntényként kezelik, amit őszerintük és őáltaluk el kell ítélniük, és meg kell torolniuk!
Azok a vágyaik, miszerint ezekkel a saját maguk által, a saját érdekeik és érvrendszereik az Orosz Föderáció által való elismerésével majd arra kényszeríthetit Oroszországot, hogy az is az Egyesült Államok által kitalált világrend szerint éljen. finoman szólva is naivak” – mondta Zaharova.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője a hivatalos orosz áláspontot ismertetve hangsúlyozta, hogy “minden ilyen Oroszország ellen irányuló intézkedés orosz ellenintézkezést szül, és egy ilyen döntés logikus eredménye a diplomáciai kapcsolatok megszakítása lesz.”

A külügyminisztérium szóvivője hozzátette: “Oroszország kész minden ellene irányuló provokáció vagy akció esetén az általa szükséges és kellő mértékű válaszlépés megtételére, beleértve az Egyesült Államok bármely döntését is.

“De egyébként is túl fogjuk élni az USA ezt az ellenünk indított támadását” – összegezte az orosz külügy véleményét az amerikaiak újabb Oroszország ellenes provokációjáról Zakarova.

Tajvanon megpróbálták megtagadni Pelosi látogatását.

A köztársaság vezetése kísérletet tett arra, hogy megtagadja az amerikai képviselőház elnökének fogadását Tajpejben, amikor a helyzet a sziget körül eszkalálódni kezdett – írja a China Times.

A Tajvant kormányzó Demokrata Haladó Párt képviselői titokban visszavonták Pelosi meghívását, de Nancy Pelosi továbbra is makacsul ragaszkodott a látogatásához. Tajpej ugyanakkor csak azért vállalta, mert a politikus valami “történelmi” dolgot ígért az utazása során.

Kína utolsó figyelmeztetést adott ki Pelosinak

Ugyanakkor magát a látogatást már kétszer elhalasztották – először januárban, majd áprilisban. Maguknak az amerikai hatóságoknak sem sikerült lebeszélniük Pelosit az utazásról. Még a kínai negatív reakció sem hozta zavarba.

“Nyolc amerikai vadászgép szállt fel japán katonai repülőterekről” – írja a Militariszt Telegram csatorna japán sajtóértesülésekre hivatkozva. A gépek feladata Pelosi különgépének a biztonságos útjának a garantáása

A jelentés szerint az amerikai vadászgépeket követően az Egyesült Államok légierejének öt tankergépe szállt fel.

“A japán média nyolc vadászgép és öt amerikai légierő tankergépének távozásáról számol be a japán bázisokról” – írja a “Militarist”.

Ázsiában feszültségek támadtak Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök Tajvanra való látogatásának szándéka miatt. Kína válaszul közölte: hajlandó lelőni az amerikai tisztségviselőt szállító repülőgépet, ami – ha bekövetkezne – teljes katonai konfliktushoz vezethet a térségben.

Ezidőszerint (magyar idő szerint délután fél ötkor) több százezer ember figyeli világszerte a híreket, hogy mi csinál ez a makacs amerikai némber Pelosi, akinek a különgépe a legfrissebb adatok szerint Tajvan felé vette az irányt.

Közben pedig kínai harci gépek repültek a Tajvani – szoros választóvonalához közel – írja a Reuters saját forrására hivatkozva.

Az eset ma, augusztus 2 – án délelőtt történt. Több kínai katonai repülőgép nagyon közel repült az elválasztó vonalhoz, sőt többször “megérintette” azt. Előző napon kínai hadihajók haladtak el a határ közelében. Így a kínai hadsereg feltételesen “megszorította” a választóvonalat – írja a Reuters.

A Reuters forrása “szokatlannak” és “nagyon provokatívnak” nevezte az ilyen lépést. Szerinte viszont a tajvani légierő készenléti állapotot el nem rendelve “reagált” a kínai repülőgépek és hajók akcióira.

Azt is közölték, hogy a délutáni órákban kínai vadászgépek elhagyták a térséget. A kínai hadihajók viszont továbbra is ott járőröznek a Tajvani-szorosban.

A tajvani Songshan repülőtér, ahová valószínűleg Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke érkezik, eltávolították a légelhárító fegyverek álcázó fedelét. Erről a tajpeji Zsiyu Zsibao újság számolt be.

A Kínai Népköztársaság hatóságai lezárták a polgári repülőgépek előtt a légteret az ország déli részén – írja a Komszomolszkaja Pravda.

Kína utolsó figyelmeztetést adott ki Pelosinak

A kínai külügyminisztérium szóvivője pedig a makacs amerika lotyó tajvani látogatásának súlyos következményeiről beszélt.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

 

“Hírek a “Z” hadműveletről, + egyéb érdekességek…” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Ahogy tegnap már írtam, az 1100 km-es frontvonalhoz kevés a 100 ezer orosz katona. Főleg úgy, hogy ez a 100 ezer már 6 hónapja harcol. Ráadásul a HIMARS -ok miatt nagyon sok helyen inkább már védekeznek az oroszok.
    Két lehetőség adódik: Vagy növelik a katonák létszámát esetleg mozgósítással, vagy megállanak a jelenlegi frontvonalon.
    Egyik sem túl jó megoldás. Az első esetben a kényszer-sorozottak lelkesedése, harci tapasztalatai a béka segge alatt lesznek, a második esetben viszont továbbra is ki lesznek téve az ukrán ellentámadási kísérleteknek. (Ez egyébként a tökölődés ára!)
    Van-e megoldás? Szerintem most nincs, illetve egy Békemegállapodás , amire viszont nem látok esélyt.
    Később? Esetleg, ha végre veszi a fáradtságot Oroszország, és megszünteti Nyugat Ukrajna teljes infrastruktúráját , szétbombázva vasutvonalalakat, közutakat, áramelosztókat, döntéshozó központokat, internet-hálózatot, műsorszórást…hogy mondja azt az ukrán átlagember: Még mindig jobb egy területveszteséggel járó békeszerződés Oroszországgal, mint egy fűtetlen lakásban koplalva szembesülni a kilátástalan jövővel.

    1. tegnap volt egy hír(htka), hogy észak korea felajánlott 100000 katonát a 2 népköztársaságnak, erről mit lehet tudni?

  2. https://novorosinform.org/tajvanskaya-provokaciya-ssha-chto-izvestno-k-etomu-chasu-100745.html NANCY PELOSI LÁTOGATÁSA: SZÖVEGES Közvetités. A tajvani Songshan repülőtér, ahova valószinüleg Nancy Pelosi, az Egyesült államok Képviseházának elnöke érkezik, eltávolitották a légelháritó fegyverek álcázó fedelét. Erről a tajpeji Ziyu Shibao cimü újság számolt be. 0.7:24 – Pelosi Malaiziában . Errőla helyről Tajvanra kell mennie. 08:10- A kinai harci repülőgépek lövedékeket lőhetnek ki Pelosi elé, ha továbra is Tajvan felé tart. 08:19 – megjelennek a kinai hadgyakorlatokról Fujan tartományban. 09:37-két kinai repülőgép-hordozó szált tengerre Pelosi lehetséges tajvani látogatása előtt. 10:40- Katonai felszerelések és PLA csapatok érkeznek a Tajvanhoz legközelebbi tartomány Fujian strandjaira . 00:00-tüntetés kezdete Tajvanon Nancy Pelosi látogatása ellen. 11:20- Pelosi gépe felszál Kuala Lumpurból Szingapur felé. 11:22-A kinai hatóságok felfüggesztést számos élemiszer importorját Tajvanról. 12:02.Kinai DF-16 ballisztikus rakétákat észleltek Fuijan tartományban. 14:18- Nansi Pelosi gépe Tajvan felé fordult 14:50-Az összes tajvani irányitásu”külső szigetet készültségbe helyezték. 15:00-Kina vadászgépeket szálit fel.A Tajvani szoroskoz küldi őket járőrözésre. 15:41- Pelosi gépe elindul a tajvani Songshan repülőterőre. 16:05- Az amerikai légierő 8 vadászgépének és 5 tanker repülőgépének indulása a japán bázisokról. 16:30- Kina utolsó beszéde az Egyesült Éllamokban. 16:50-A Nancy Pelos-t szálitó SPAR19 belép a Tajvan légvédelmi övezetébe. 17:18- Akinai Fuijan tartományban kinai vadászgépek hallatszanak Tajvan felé. 17:2-Megkezdi süllyedését a SPAR19-es repülőgép,amely Pelosit szálitja . 17:30- A Pelosi légierő Sz-u-35-ös vadászgépeket küldött a Tajvani-szorosba (ez a mondat kissé értelmetlen a számomra ). 17:32-A Pelosi gépe Tajpej irányába érkezik leszálásra. 17:35- A rendőrség feloszlattta a Pelosi tavani látofatás elleni tüntetőket. 17:43- Hivatalos leszálási idő. 17:47-Pelosi gépe sikeresen leszált. 17:50- Meg nem erősitett hirek jelennek meg a médiában a Tajvani légierő és a PLA vadászgépei közötti harci érintkezésről. 17:52- Az utasok várhatóan elhagyják a gépet. 17:53- Nancy Pelosi hivatalosan is megérkezik Tajvanra. 17:55-Nancy Pelosi leszála gépről Tajpejben . 17: 56- A tajvani légvédelem figyelmeztetőtüzéről irnak. 17:57- Fénykép Pelosiról a repülőtéri protokolhoz. 18:10- Nem akarom, hogy mindez háboruváfajuljon ekkora országok közöt, de egymás érdekeit sem lehet megsérteni-mondta Kadirov. 18:12- A tajvaniak találkoztak Pelosival kék és sárga maszkban. 18:14- A kinai külügyminisztérium határottan tiltakozik és elitéli Pelosi tajvani látogatását. Megjegyzés : Minek mozgósitotta Kina a hadseregét, ha csak egy “határozott” tiltakozásra futotta ? Enyire képes csak a Kinai fegyver csörgetés ? Cselekednie kellet volna és még szerzett volna egy ILLUSZTRIS TÚSZT is ! Ez felér szerintem egy vereséggel, az Amcsik vérszemet kaptak, nagyobb provokációkat fognak tenni. Szinre hallom Pelosi kárörvendő hangját,amint azt fogja rikácsolni,telkürtöli vele a világot, hogy : “lám lám csak enyit ér a kinai fenyegetés.”

    1. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/pelosi-plane-at-18-000-feet-altitude-on-final-approach-to-taipei-taiwant?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

      A Pelosi repülőgép leszállt Tajvanon! . . . Most NEM LEHET FELSZÁLLNI! – Repüléstilalmi zóna
      Világ Hal Turner 2022. augusztus 02 Találatok: 33262

      “FRISSÍTÉS 17:04 EDT —

      A kínai hadgyakorlatok blokkolják a levegőt és a tengert Tajvan környékén. Az egészet.

      A Kínai Központi Televízió hadgyakorlatok kezdetét be három Tajvan környéki területen. Ezek a manőverek a kínai kormányzó párt elégedetlenségét mutatják az Egyesült Államok lépéseivel, különösen Pelosi tajvani „demokráciáról” szóló kijelentéseivel.

      Amíg a PLA be nem fejezi az élõtûzõ gyakorlatokat, Pelosi nem tud elmenni. Repülőgépe nem tud felszállni, különben “véletlenül” élőtűz érheti a “gyakorlatok” során. “

  3. Pelosi gépe fel tud szállni ! A kínaiak több – talán 6-8 – zónát jelöltek ki Tajvan körül a gyakorlatok számára.
    Tajvan nem áll blokád alatt. Erre – még – a kínai haderő nem képes. Ráadásul a blokádhoz az amerikai tengerészetnek is lenne néhány szava !

  4. Slava Ukraini! Vagy mégsem? Több mint 10 millió ukrán menekült el eddig a “szeretett hazájából”. Magyarországra is naponta kb. 13-15 ezren érkeznek, miközben Ukrajna területének több mint kétharmadán nincsenek hadműveletek, azaz biztonságos.

  5. https://novorosinform.org/vo-lvove-rakety-rossii-unichtozhili-ukrainskij-kompleks-pvo-100765.html OROSZ RAKÉTÁK MEGSEMMISITETTÉK AZ UKRÁN LÉGVÉDELMI RENDSZERT LVOVBAN (Lemberg ). Lvivben (Lemberg) egy rakétatámadás következtében megsemmisült az ukrán fegyveres erők légvédelmi rakétarendszere-közölte az ukrán szárazföldi erők Yug (az én forditásomban “Dél”-ként értelmezem) hadműveleti parancsnoksága. Az ukrán fél szerint a rakétatámadást keddd este hajtották végre bombázók segitségével. Nyolc cirkálórakétát lőttek ki Ukrajna katonai létesitményeire az ország külömböző régioiban-tette hozzá a Yug(“Dél”) hadműveleti parancsnokság. “Egy találat volt Lvovban-egy légvédelmi rakétarendszert ért találat” -áll a közleményben. Korábban Ukrajna minden régiójában légiriadótjelentettek be. Robbanások történtek Mikolajiv, Kirovograd és Vinnitsa régiókban.

  6. https://novorosinform.org/ssha-priznalis-v-sozdanii-it-armiyu-ukrainy-100774.html AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ELISMERTE “UKRAJNA IT-HADSEREGÉNEK” LÉTREHOZÁSÁT. Az orosz külügyminisztérium arról beszélt,hogy az Egyesült Államok elismerte az “Ukrajna IT-hadserege” létrehozását. Oleg Szziromolotov Oroszország külügyminiszter-helyetese azt mondta, hogy az Egyesült Államok és szöveségesei elismerték egy hacker “hadsereg” létrehozását az orosz imfrastruktúra megtámadására. A politikus szerint az ENSZ információs és kmmunikációs technológiákkal foglalkozó nyilt végü munkacsoportjának harmadik ülésén z orosz delegáció tudomásul vette azokat a tényeket, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei miként alkalmazzák az IT-t sértő célokra. Nyár elején Paul Nakasone tábornok, az Egyesült Államok kiberparancsnokságának vezetője azt állitotta, hogy Washington több “támadó digitális műveletet” hajtott végre Oroszország ellen. Elmondása szerint minden ilyen rendezvény szigoru felügyelet mellet zajlik és teljes mértékben összhangban van az Egyesült Éllamok Védelmi Minisztériumának politikájával.

  7. https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/news-nation/china-halts-exports-of-sand-to-taiwan?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Kína leállítja exportját. . . HOMOK. . . Tajvanra
    Nemzet Hal Turner 2022. augusztus 02 Találatok: 4831

    Kína elrendelte a természetes homok Tajvanra irányuló exportjának teljes leállítását. Első pillantásra a legtöbb ember azt mondaná: “Homok? Na és mi van!” De Tajvan számítógépes chipeket gyárt, és a chipek előállításához szükséges szilícium származik. . . Ó igen. . . homok

    Sőt, a kínai CATL akkumulátorgyártó bejelentette, hogy “befagyasztják” egy 5 milliárd dolláros akkumulátorgyár megnyitását az Egyesült Államokban. Az üzemnek a Tesla és a Ford akkumulátorait kellett volna szállítania.

    Kaptunk továbbá olyan (de még nem ellenőrzött) jelentéseket, amelyek szerint az APPLE kínai beszállítói felfüggesztették az összes termék- és alkatrészszállítást; állítólag megnyomorította az APPLE-t.

    Ezek a változások néhány órán belül megtörténtek azután, hogy Nancy Pelosi megszegte Kína követelését, hogy ne látogassa meg Tajvant.

    A dolgok innentől valószínűleg sokkal rosszabbak lesznek, mivel Kína megtorolja diplomáciai követeléseinek megsértését.”
    +++
    Mami azt vélte, örök nyomot hagy maga után, hát, nem is tévedett, csak az előjelet illetően, ami viszont nem elhanyagolható.
    Innentől annak, aki megaláz ok nélkül egy keleti embert, annyi!
    Lesz türelmük és idejük hozzá, azt vélem.

  8. https://www-pronews-gr.translate.goog/amyna-asfaleia/krisi-stin-taivan-pos-tha-epivaloun-oi-ipa-kyroseis-stin-kina-ola-ta-proionta-einai-made-in-china/?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

    Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőháza elnökének tajvani látogatása több ezer kommentet váltott ki a görög twitteren, ami logikus, hiszen a három szuperhatalom közötti globális konfliktus (Oroszország-Kína az USA ellen) miatti aggodalomra ad okot. észrevehető.

    25 év után egy amerikai a politikai “láncon” oly magasan fekvő Tajvanra megy (Pelosi elméletileg az USA elnöke is lehet, ha az amerikai elnököt és az amerikai alelnököt halottnak vagy cselekvőképtelennek nyilvánítják), és komoly kérdések merülnek fel.

    Nem kevesen tartanak attól, hogy ha valami történik Tajvanon, akkor a jelenlegi görög kormány akár fegyvereket is képes küldeni a szigetre, akárcsak Ukrajnával, ellenségesen viszonyulva Oroszországhoz.

    Még a tajvani Mitsotakis-kormány (korábban Formosa) támogatásáról szóló nyilatkozat is végzetes lehet a görög nemzeti érdekek szempontjából.

    Ha valami ilyesmi történne, Görögország ellenséges viszonyba kerülne a bolygó három szuperhatalma közül kettővel. Mindkét szuperhatalom a Biztonsági Tanács állandó tagja. Ezt nem mondod geopolitikailag biztonságosnak.

    Főleg, ha Kína dollármilliárdokat fektetett be Görögországba, Pireus kikötője pedig a kínai Coscóé.

    Ha valami történik Tajvanon, mi lesz a görög kormány hozzáállása? Becslésünk szerint hasonló lesz, mint amit Oroszország ellen tartott fenn, azaz ellenséges.

    De beszéljünk a nyilvánvaló dolgokról:

    Tegyük fel, hogy Tajvanon kezdődik a konfliktus, amely – ne felejtsük el – kínai terület, és az Amerikai Egyesült Államok a Nyugattal együtt úgy dönt, hogy szankciókat vezet be Peking ellen.

    Valaki azonnal mondja meg, hogy a bolygón keringő termékek közül melyek nem „kínai gyártásúak”.

    Vagyis akinek az USA-ban eszébe jutott ez a zseniális ötlet, hogy háborút indítson Oroszország és Kína ellen, az kapjon “nyitott tenyér” kitüntetést.

    Mert azt fogja elérni, hogy a nyugati társadalmakat energia, élelmiszer, nyersanyagok, termékek és feldolgozás nélkül hagyja!

    Azt is hozzátesszük, hogy Kína az első olyan ritkaföldfém-termelő ország, amely nélkül sem számítógépet, sem elektromos autót nem lehet gyártani, és általában el kell felejtenünk a megújuló energiaforrásokat és az összes állítólagos ökológiai technológiát.

    A katonai kérdésről nem is beszélve, mivel Oroszország és Kína egyesített ereje, legyen szó nukleáris vagy hagyományos, sokszorosa az Egyesült Államoknak és a NATO-nak együttvéve.

    Ki kell térnünk a dolog egy másik egyszerű aspektusára is. Az amerikaiak azzal vádolják az oroszokat, hogy Ukrajnától területeket akarnak elrabolni. Miben különbözik attól, hogy mit akarnak tenni Kínában, ha ténylegesen elismerik Tajvant független államként?

    És csodálkozunk, hogy a hazai és a nemzetközi média nem érinti a probléma ezen oldalát, tudván, hogy ha megtenné, ráébrednének a kollektív tudattalan reakciókra.

    De a kollektív tudattalan, mint ismeretes, szunnyad marad, amikor nem hallják meg „a varázsszavakat és kifejezéseket”.

    Mert így működik a tömegpszichológia…

    És még egy dolog, ami számít: Tajvan népe kínai. Ugyanazt a nyelvet beszélik, ismerik egymást, ugyanazt a vallást osztják (alapvetően azonos az isteni felfogásuk), és nagyrészt azonos természetűek. Az különbözteti meg őket a többi kínaitól, hogy más politikai nézetük van.

    A szárazföldi kínaiak hisznek vagy elfogadják a kommunizmust, a szigeti kínaiak hisznek, vagy azt hiszik, hisznek a nyugati típusú demokráciában.

    Arról nem is beszélve, hogy az amerikaiaknak is vannak adósságaik a kínaiakkal szemben, mert háborús válság idején, ahogy korábban is mondtuk, a megtakarítások és a pénz nem számítanak.

    Már jóval az ukrán válság előtt megsértették és hatályon kívül helyezték a szabad piac törvényeit, de az oroszellenes szankciókkal és annak a látszólagos kapitalizmusnak a végleg végével, amelyről korábban létezni kellett volna, és most a neokommunizmus korszakában dobogunk.

    A nyugati világ történetében soha nem kaptak annyi támogatást a társadalmak, mint az elmúlt években.

    Valójában Anthony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozata keltett benyomást, aki szerint “ha Nancy Pelosi tajvani útja bármilyen válságot okozott, az kizárólag Peking felelőssége”.

    Vagyis jön az USA, egy hivatalos kínai téren belül, amit egy másik államhoz tartozó térnek ismernek el, és azt mondják, hogy ha a törvényes tulajdonos reagál, akkor az esetleges károkért kizárólag őt terheli! Példátlan!

    Az „őrült víz” korát éljük.

    Ebben az évtizedben sok abszurd dolgot fogunk látni, és a bolygónak sok és halálos kihívással kell szembenéznie.

    Nézd meg az utolsó idézetet #Tajvan #tajvan https://t.co/taj9CHasN0

    — Andrikelos® (@andrikeloss) 2022. augusztus 2

    Nem tudom elképzelni, ha nem küldünk fegyvereket Tajvanra, és romlottá válunk! #Pelosi #Pelosi

    — Christina Vlachou (@Christine_Vla) 2022. augusztus 2

    Nézzük meg először, hol bukkan fel. Égei-tenger, Koszovó vagy Tajvan. És amikor az egyik felrobban, a többiek követik. A történelem ezt megmutatta.

    — Ziggy (@Ziggy66666) 2022. augusztus 2

    Most a szinofilekre várok, akik a kínai rezsimet támogatják, és nem Tajvant, miközben ugyanez a problémánk Törökországgal.

    — John Grant ?????? (@JGrant5291453) 2022. augusztus 2.

    Szankcionálni fogják Kínát, és még alsónadrágot sem viselünk #Taiwan #Pelosi

    — aris stass (@ArisStass) 2022. augusztus 2

    – Nem tudom, hova menjek nyaralni.
    -Menj Tajvanra, a szigetre, a nyár tökéletes. pic.twitter.com/q0nEBPmbzW

    — Miltiadis Benakis (@BenakisM) 2022. augusztus 2

    Kína megkapta a Hulusi Akart, és zavarják a partjaitól 2 km-re lévő látogatások?

    Tavaly óta a kínaiak megduplázták, a tajvani grafikus kártyák x10, tennivaló, és most már nincs mit megfogni, és kész a dugattyú. a turizmussal fogunk foglalkozni, ahogy most az okosévek teszik ?

    — Dimitris Oikonomidis (@doikon) 2022. augusztus 2

    Addig is, ha a # kínaiak jönnek #Tajvanra , hadd lássam mit fogunk embargózni, ami még az embargó is #MadeInChina #china

    — ?????? ????? ?????? (@Charles_Coonz) 2022. augusztus 2.

    Elnézést, de amit Erdogan Cipruson és Putyin Donbászban akar csinálni, azt az amerikaiak Tajvanon.

    — antivaro (@antivaroef) 2022. augusztus 2

    A tajvani állampolgárokat arra képezik ki, hogy menjenek be a bunkerekbe, a kínaiak pedig hadigépeiket küldik oda… és a piacok felfelé indultak, amint Pelosi gépe leszállt!

    Jó hangulatúak vagyunk…

    — Vasilis Pazopoulos (@vpazopoulos) 2022. augusztus 2

    Ha jön egy gyújtogató és felgyújtja a meződ szélét, a te hibád, ha Tom megég.
    Ésszerűnek hangzik .. #Pelosi #Tajvan #Pelosi pic.twitter.com/FQuO9FwLXf

    — choricos (@choricos) 2022. augusztus 2

    Egy másik hasznos idióta ország #Tajvan , aki az amerikaiaknak kényezteti, akik ahol beavatkoztak, szétverték az országokat. Most az amerikai abban a reményben ment oda, hogy Kína katonailag válaszol, és elindítja a világháborút, amit Sam bácsi akar.

    — Piros lámpás negyed TPSRM ? (@rldis13) 2022. augusztus 2.

    Úgy kellett volna lelőnie, hogy belép a kínai FIR-be. Bam és le. Egy lélek, akinek ki kell jönnie… #Tajvan #Pelosi

    – Critical Drinker (@DimiDiwup) 2022. augusztus 2″

  9. “Az ukrán háborúról szóló prófécia valóra válik!” – Friedman 2015. februári, a Chicagói Tanácsban a Globális Ügyek Tanácsában tartott beszédének hátborzongató kivonatai;
    Ez az Egyesült Államok külpolitikája!
    Kísértetiesen ráillik a jelenlegi helyzetre.
    https://stateofthenation-co.translate.goog/?p=127012&_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
    https://stateofthenation-co.translate.goog/?p=106899&_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com