“A “Z” hadműveletről, + “némi érdekesség” a kínai – amerikai feszült viszonyról” bővebben

"/>

A “Z” hadműveletről, + “némi érdekesség” a kínai – amerikai feszült viszonyról

A feszültség fokozódik, Kína hatalmas katonai csapatösszevonásokat hajt végre a Tajvani – szorosnál.

Kína hatalmas számú katonával kezdett hadgyakorlatot a Tajvani – szorosban, és közben figyelmeztette az USA – t, hogy “ne játsszon a tűzzel”.

Kína ENSZ – nagykövetének helyettese kijelentette, hogy “senkinek sem szabad alábecsülnie több mint 1,4 milliárd kínai eltökéltségét és képességét, hogy megvédje nemzeti szuverenitását és területi integritását”.

A Kínai Népköztársaság ismét azzal is vádolta az Egyesült Államokat, hogy a kettős mérce politikáját folytatja, és megkérdőjelezi Peking Tajvan feletti szuverenitását;

Felkerülte a netre lyan felvételek, amelyek azt ábrázolják, hogy a KNK haderejének és fegyverzeti technikájának – felszereléseinek tömeges átszállítása zajlik éppen, Fujian tartományba, a Tajvani – szoros KNK – oldali partjára, ahol a Kínai Néphadsereg előre nem tervezett gyakorlatokat hajt végre masszív éles lövészettel.

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette az ázsiai-csendes-óceáni térség országaiba szervezett haknijának tervezett programját. Tajvan nincs a túra helyszínei között. A közösségi oldalakon közzétett egy szöveget az utazgatásai terveiről.

A felkeresni tervezett országok között van Szingapúr, Malajzia, a Koreai Köztársaság és Japán. Látogatásával Pelosi “megerősíteni kívánja Amerika megingathatatlan elkötelezettségét” szövetségesei iránt.

A fő kérdés az, hogy az Egyesült Államok képviselője elutazik-e Tajvanra, hogy “támogassa Tajpejt”, továbbra is megválaszolatlan.

A Krím félszigeti Szevasztopolban, az orosz Fekete-tengeri Flotta anyakikötőjében lemondták a haditengerészet napi ünnepségeket, miután ukrán dróntámadás érte a flotta főhadiszállását.

A hivatalos tájékoztatás szerint a parancsnokság területén egy kis erejű, házi készítésű drón által szállított robbanószerkezet lépett működésbe.

Ennek következtében öten megsérültek a betört ablakok üvegszilánkjaitól.

Donyeck központi városrészét tegnap este Kijev latortüzérsége rakétákból kihulló PMF-1 “Лепесток – Virágszirom” fantázianevű, már régóta betiltott gyalogsági taposóaknákkal terítette be.

Makejevka és Gorlovka is részesült a martalócfigyelmességből. Három civil sebesültje lett a “virágesőnek” Donyeckben.

A donbasszi fronton Artyemovszk és Avgyejevka martalócállásait rendezi át a szövetségesek tüzérsége.

Főként Avgyejevka latorjai érezhetik most NAGYON KELLEMETLENÜL magukat! A szovjet vörös zászlós tankok és egyéb hasonló ketyerék ilyen nagy száma és közelsége semmi jóval nem biztatja őket.

Az orosz légierő taktikai erőinek helikopterei is komoly eredményességgel pusztítják Donbasszban az Ukrán Fegyveres Erők élőerő és technikai állományát.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium ma délelőtti tájékoztatóján az ukrajnai és a donbasszi különleges műveleti övezet helyzetéről Igor Konasenkov altábornagy beszámolt az elmúlt 12 óra legfontosabb eseményeiről.

Ezek szerint az orosz légierő egyetlen nagypontosságó levegő – föld rakétával mért megrendítő erejű csapást a DNR – es Gorlovkához közeli Kodema falu környékén tanyázó, és Gorlovkát onnan ágyúzó ukrán 72. gépesített dandár egységeinek bevetési pontjára. A csapás végzett minimum 50 whytézzel, és megsemmisített 2 db. “MSzTA-B” tarackot és 10 egyéb más katonai rendeltetésű felszerelést.

Az elmúl fél nap során 13 ukrán parancsnoki harcálláspontot ért végzetesnek bizonyult orosz találat, köztük a Donyecki Népköztársaságban, a Majorszk melletti (Gorlovka közelében) ukrán 95. légideszant rohamdandárt, valamint az ellenséges élőerőnek helyet biztosító további 227 táborhelyet és katonai felszereléseket tároló bázist.

Az orosz stratégiai légierő a Herszo régióban lévő Potyomkino és Belogorka, valamint a Nyikolajev régióbeli Belaja Krinyica településeket ért rakétacsapásai eredményeképp kb. 100 nacionalist neve került le a zsoldlistáról végleg, és az ukránok 25 haditechnikai egységet is kihúzhatnak a leltárból.

Július 31-én reggel az orosz hadsereg rakétatámadásokat indított Nyikolajev ellen.

A regionális adminisztráció vezetője, Vitalij Kim már kijelentette, hogy a várost még soha nem érték ilyen erős csapások.

A rakétacsapások likvidáltak egy helyi oligarcha jelességet, egy nagy agráripari gazdaság tulajdonosát, bizonyos Alekszej Vadaturszkij nevű banderista hítű mecénást, aki nagystílűen finanszírozott saját zsebből egy komplett latorzászlóaljat.

Vadaturszkij a lakóháza romjai alatt pusztult el. A ház egy katonai egység területén állt, a telek az ukrán hadügyminisztérium fennhatósága és védelme alá tartozott.

Harkovra szintén elegendőnek bizonyult MINDÖSSZESEN EGYETLEN, az orosz légierő által odaeresztett nagypontosságú, levegő – föld rakéta. A fegyver csapást mért a “Kraken” neonáci formáció ideiglenes elszállásolási körletére, amely a városban lévő Morozov Mechanikai Főiskola területén volt berendezve. A csapás eredményes volt. Olyannyira, hogy annak következtében a latoralakulat helyrehozhatatlan egészségügyi károdásai meghaladják a 350 nacionalistát. Ezek ott mind a fűbe haraptak! Megsemmisült még 11 ilyen – olyan katonai felszerelés is.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

“A “Z” hadműveletről, + “némi érdekesség” a kínai – amerikai feszült viszonyról” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Amerika világháborút akar kirobbantani, de úgy hogy más vivja meg helyette Oo és Kina ellen.

  2. Pelosi nem megy Tajvanra, nem mert kockáztatni.
    Kína egyébként gazdaságilag padlóra vihetné az USÁ-t, de erre még várni kell néhány évet, és akkor Tajvannak is annyi lesz.

    1. 78sansz szerint:
      2022-07-31 – 18:21
      A tartozások fejében hány százalék már az övé?
      Miért tenné tönkre a sajátját?
      Csak idő kérdése, hogy benyújtsa a számlát, az ilyen viselkedésekkel ez lerövidíthető biztosan…

  3. Na, ilyent sem olvastam még, főleg orosz ujságban. Kommentár nélkül idézem :

    Tűz a jobb oldalon
    Közzétéve: 2022. április 18. | 1 megjegyzés

    Egy Vlagyimir Turovskoj közzétett egy közleményt április 8-án.

    Turovskoy cikke Putyin Ukrajna elleni „különleges hadműveletének” jobboldali bírálata.

    Míg a háborúellenes tüntetőket letartóztatják és pénzbírsággal sújtják a hadsereg „hiteltelenítéséért”, Putyin kampányának és rezsimjének ez az éles kritikája nem tiltott
    A darab különböző pontokat fogalmaz meg a hadsereg eddigi műveleti kudarcairól és a Nyugat gazdasági háborújáról Oroszország „elpusztítására”.

    Turovskoy fő kritikáját az orosz oligarchákra hárítja. Putyin „nemzetárulók ötödik oszlopával” azonosítja őket, akik „itt keresnek pénzt hazánkban, de ott élnek” (azaz Nyugaton), és akik „nem itt vannak a népünkkel és Oroszországgal”. Azt javasolja, hogy az oligarchák megpróbálhatnának valamiféle alkut kötni az ukrajnai háború befejezésére.

    De Putyinra is tüzel, mondván, hamarabb kellett volna lecsapnia Ukrajnára. Putyin legközelebbi cimboráit, például FM Lavrovot hibáztatja azért, mert belebuktak a munkába.

    Turovskoy mindent megtesz, csak nem sürgeti az oligarchák vagyonuktól való megfosztását, hogy támogassák a háborút, és teljes katonai és gazdasági mozgósításra szólít fel.

    De a kommentátor nem állítja, hogy maga Putyin az orosz gazdaság legfelső oligarchája. Talán nem is kell. Putyin nyilvánvalóan része az összes őt foglalkoztató oligarchának.

    De Turovskoy továbbra is abban reménykedik, hogy Putyin megszabadulhat az oligarcháktól, és teljes körű háborút indíthat el.

    Végül azt sugallja, bármilyen ferdén is, hogy Oroszország készüljön fel nukleáris fegyverek bevetésére érdekei védelmében, ha továbbra is elveszíti a háborút Ukrajnával szemben.

    Rengeteg vita folyik arról, hogy Moszkva atomfegyverbe lépne-e, ha biztonságát vereség fenyegeti egy hagyományos konfliktusban. Az úgynevezett „escalate to de-escalate” stratégia. Turovskoynak és minden bizonnyal másoknak az ukrajnai vereség rosszabb, mint az atomháború. De fél nyíltan kimondani.

    Ez a fajta esszé jobbról, nacionalistabb álláspontból kiemeli, hogy a háború nem csak Putyiné. Ez Oroszország háborúja, és addig tarthat, amíg Oroszországot legyőzik vagy kimerítik.

    Katonai akciók

    Első. Az orosz hadsereg egyértelmű sikerei az offenzíva első napjaiban és számos légicsapás precíziós fegyverekkel a VSU 1 repülőtereire, főhadiszállásaira és felderített pozícióira, a fegyverek minőségének előnye, beleértve a repülést is, lehetővé tette a magabiztosságot. könnyedén megoldanánk a kiosztott küldetéseket. Ahogy azonban egyre mélyebbre kerültünk Ukrajna területén, a VSU ellenállása arányosan nőtt a nyugati médiában felfújt Oroszországról, mint szörnyű agresszorról, aki háborút indított a szabadságszerető ukrán nép ellen. És figyelembe véve azt a tényt, hogy ezt a sok zűrzavart az európaiak és az ukránok fejében már régen kifőzték, az Oroszország iránti gyűlölet robbanását kaptuk, annak minden következményével.

    Második. A nyugati fegyverekkel felpumpált, hozzáértő katonai szakemberek által kiképzett, amerikai műholdak intelligenciáját használó, a legfejlettebb amerikai iPhone-okkal, iPad-ekkel és notebookokkal rendelkező Ukrajna, valós időben, éjjel-nappal, 250 mb/s sebességgel a rádiófrekvenciás csapatok mozgásának nyomon követésének képessége egészen a gyufásdobozig néhány orosz tiszt zsebében a latrinában. Amint a meglepetés hatása és a kezdeti sztrájk sokkhatása elmúlt, a VSU nyugati szponzorok és tanárok segítségével átgondolt és dühödt ellenállásba kezdett. Kiderült, hogy nem gondoltuk, hogy ez így lesz?

    Harmadik. Egyes „elemzők” (a „mindenki iszik egy italt?” 2 kifejezésből ) azt feltételezték, hogy az RF tankok láttán a megtévesztett ukrajnaiak virágokkal rohannak eléjük. 2014-ben valószínűleg ez a helyzet. De 2022-ben még azok az ukránok is, akik Putyinhoz látogattak, és örök szerelmet esküdtek neki, gépfegyvereket fogtak, és területvédelemre jelentkeztek. Így az orosz hadsereg globális ellenállásba kezdett a front minden szektorában, minden házban, minden városban. Természetesen használhatja a szőnyegbombázás amerikai taktikáját, de ez „nem a mi módszerünk”.

    Negyedik. A nagy pontosságú és drága rakéták óriási ráfordítása felveti a jogos kérdést, hogy van-e elég egy hosszú konfliktusra előállított készletünk? Milyen veszteségei vannak a repülésnek, amely szintén sok pénzbe kerül, és veszteségeit nem lehet könnyen megtéríteni, különösen a repülőszemélyzet? A rakétacsapások időszakosan csökkenő és növekvő intenzitásából ítélve az ipar nem gyárt elegendő mennyiségű nagy pontosságú fegyvert. Úgy tűnik, egyszerűen nincs elég. Forrón, piteként viszik őket a gyárból előre, lelövik és várják a következő adagot. És akkor még többre lesz szükség. Az alternatíva a katonák élete…

    Politikai helyzet

    Putyin szavai, miszerint „először kell ütni”, amelyeket nagyon lelkes és nem túl okos tisztelői előszeretettel idéznek, olyan döntéshez vezettek, amely Oroszországot az egész világ előtt egy női pózba állította, ahogy mondani szokás: „ alacsony társadalmi felelősséggel.” A világ még soha nem látott ilyen féktelen oroszellenes propagandát és nyílt, leplezetlen hazugságokat Oroszországgal kapcsolatban. A cél az elpusztításunk, elsősorban gazdaságilag, a maradványok katonai úton történő kivégzése, kis fejedelemségekre való felosztása, ahol a helyi fejedelemségek hevesen marják egymás torkát, mint most Oroszország és Ukrajna, az óceánon túli, ill. európai nyilvánosság.

    Ráadásul nem kockáztatva saját magukat, hiszen addigra az orosz nukleáris fegyverek működésképtelenné válnak, részben erőszakos katonai eszközökkel, részben az RF legmagasabb tisztségviselőinek megvesztegetésével és elárulásával. Ne kételkedj abban, hogy ilyenek is lesznek! Az állam nevelte, nevelte, gazdagította, megfelelő hatalommal ruházta fel őket, és titokban várják legszebb órájukat, hogy végre és örökre biztosítsák kényelmes és fényűző létüket a magas életszínvonalú országokban.

    És az egész államapparátus harminc évnyi inaktivitása, beleértve a külügyminisztériumunkat is, a magasan fizetett diplomatákkal, főnökével és szeretőjével Deripaska magánrepülőgépein 3 utazik , mit kell tennünk? Így kell harminc évig „dolgozni” azért, hogy az ország atomháború közelébe kerüljön? Lehet, hogy végül is korábban, legalább egy évtizeddel hamarabb kellett volna gondolnunk arra, hogy ez az Ukrajna, amely a régi fecsegő Kravcsuk 4 szavaival élve „nem Oroszország” , csuklást okozhat a jövőben?

    Bárki bármit mond, ez az orosz külpolitika teljes kudarca, amikor az ukrajnai, a balti államok helyzetének legalább néhány hosszú távú előrejelzése és elemzése helyett az „Ozero” szövetkezet 5 „bankot csinált”. gazdagítja önmagát és gyermekeit, rokonait és szeretőit. És most felteszik a kezüket, hogy így? És ez az! Nem lopni kellett, hanem pénzt fektetni az országba, a hétköznapi emberekbe, foglalkozni a gazdasággal és az állam biztonságával, és nem „aggodalmat kifejezni”, miközben valójában ellenséges területen éltek gyermekeikkel és unokáikkal. már elfelejtettem az oroszt. De ez így van, csak azt mondom…

    Gazdasági helyzet

    Itt csak egy kérdés: meddig bírjuk ki? Ameddig csak akarod! Mindenünk megvan, Mengyelejev összes asztala 6 , erdők, víz, harci vágy és képesség, még az ördöggel is. Akkor miért vagyunk szánalmas állapotban még mindig az USA-nak és Európának gázt, olajat, uránt és egyéb ritkaföldfémeket árulunk? Ez egyszerűen jótékonyság? Miért támogatják azokat az országokat, amelyek álmaikban látnak minket elpusztítani? Hiszen az a sok dollár és euró, még rubelre átváltva is, azoknak az országoknak a bankjaiban fog letelepedni, amelyek ásványokat vásároltak tőlünk. Ezt még pénznek is nevezni – egyszerűen virtuális mitikus kis figurák a bankszámlákon, amelyeket nem költhetünk el, mert nem adnak el semmit, amire szükségünk van.

    A kincsesláda pedig egyszerűen kinyílik! A császárhoz közel álló oligarcháink nem maradhatnak jövedelem nélkül. Még a köveknek is az égből kell profitálnia. És nem az embereknek, nem neked és nekem, nem az ország biztonságáért megy ez a pénz. Csak Deripaskasok, Uszmanovok, Abramovicsok, Millerek és Szecsinek, Rotenbergek és Kovalcsukok feneketlen zsebébe, titkos offshorekra valahol a Kajmán-szigeteken. Nem hiába kapott Ukrajna az utolsó napig olajat,
    gázolajat, gázt, mit gondol, kitől? Oroszországból! No és persze Fehéroroszországból…

    Természetesen felmerül a kérdés: megengedhetjük-e mindezt?

    Lehetséges!

    Csak ne gondolja, hogy sürgetni fogom a katonai művelet leállítását. Oroszul van egy jó mondás: Ha azt mondtad, hogy „a”, akkor „b”-t kell mondanod. Figyelembe véve a NATO készségét a konfliktusba való belépésre, különösen azért, mert Ukrajna segítségével „megérezték” Oroszország mellkasát, félelmük csökkent, az „európai hiéna” pedig már harcra vágyik, és mint mindig, le akarja harapni a darabját. , Oroszországnak erőteljesen meg kell merevítenie.

    Csak a teljes katonai mozgósítás és a gazdaság katonai alapokra helyezése garantálhatja győzelmünket e valódi, gonosz ellenség felett. Az óceán túloldalán azt figyelik, hogyan fogunk megbirkózni ezzel a küldetéssel. Hátat fognak kapni? Nem tudom, bármi lehetséges. Remélem, az orosz SYaS 7 kész lesz erre.

    De az országon belül meg kell szüntetni minden lehetőséget az oligarchák titkos tervei megvalósítására, ki kell küszöbölni saját hibáinkat, mind politikai, mind katonailag. Itt idézhetjük a VO 8 jól ismert szerzőjének, A. Timokhin 9 helyes szavait :

    „Ez egy nagyon fontos pillanat – a rendszerünk még privátban sem tudja felismerni a hibáit, és a hibák elismerése nélkül soha nem kezdheti el a kijavításukat. Ezt a politikai tényezőt minden katonai tervezésben kellően figyelembe kell venni – Oroszország haditechnikai politikájában nagy léptékű változtatások szinte lehetetlenek még az ország tönkremenetelével is, de azok a változások, amelyek sértik a „tisztelt személyek” érdekeit, általában elvileg lehetetlenek, mert a tisztelt személyek érdekei ma már viszonylag magasabbak, mint az Orosz Föderáció valamikor későbbi fennmaradása.

    Ez ma a fő feladat. És ha nem teljesítjük – értéktelenek leszünk. Hitler egyik híres nácija azt mondta, hogy a győztesek írják a történelmet. 10 Ezért mindent meg kell tennünk, hogy holnap Ukrajna nácik ne írják ezt a történelmet. “

  4. Jó a cikk, kb. 5 hónapja ezt mondom én is. Hadigazdálkodás, erőteljes fellépés (nem fehérkesztyűs) több százezres orosz hadsereggel, nem bevárva a HIMARS-okat, F16-osokat, és már régen kapitulált volna Ukrajna. Ez esetben kb.Donbassz és az Azovi tenger partja Mariupollal orosz, Ukrajna többi része semleges, minimális haderővel. Akkor és ott, tök mindegy mit mondott volna GB és USA, Ukrajnát olyan helyzetbe lehetett volna hozni, hogyha nemet mond a békemegállapodásra, akkor államiságát is elveszti.
    Ám ez az idő elmúlt, hatalmasak az orosz veszteségek, fogy a haditechnika, fogy az emberanyag. De azt mondom: Most már nem szabad megállni, végig kell csinálni addig, hogy Ukrajna kapituláljon, Ukrajna könyörögjön a békéért, és ne Ők, és ne a NATO szabja meg a Béke feltételeit. Mindegy, hogy ezért mit mondanak Oroszországról Nyugaton, hiszen eddig is minden létező rosszat elmondtak, a szankciókat sem lehet már tovább bővíteni (orosz verebek nem repülhetnek át a Baltikumba?), de sokkal erőteljesebb fellépés kell, és ne sajnálják az ukrán döntéshozó központokat, ha másként nem, hát ukrán módszerrel, szabotázsakcióval bénítsák meg az ukrán hadvezetést, államapparátust, nem fontos a ukránoknak netezni, melegvízben pancsikolni, kávéházakba járni. Ne csak az oroszokat utálják, utálják meg a háborút, saját hazug kormányukat, és követeljék meg a kapitulációt saját fennmaradásuk érdekében.

    1. Neves katonai szakértők, még amcsik is azt mondják, egyértelműen megnyerte a Föderáció már, csak még sepregetniük kell.
      Amint az orosz résszel végeznek, egyből felgyorsulnak szerintem az események.
      Akkor majd nem az lesz a baj, hogy lassúak, hanem hogy nem lehet őket követni:)
      Bár nem vagyok szakértő, csak sok veterán szakértőt olvastam, és az ő véleményeik alapján világszínvonalúan professzionális, még ezen a szinten soha nem volt ilyen művelet ismert történelmünk során.
      Harcolnak, lakóssági humanitárius szolgáltatás azonnal, valamint veszélymentesítés, biztonságossá téve a civil élethez a környezetet, úgy mennek tovább a harcosok, az építő katonai alakulatok pedig kezdik azonnal a renoválást.
      + kezelik a közel 40fokos nyári melegben a napi szinten közel ezer halott tetemet!
      Ha ehhez nem kell szufla, akkor mihez?!
      Nyilvánosságra hoznám, hogy a partizán akciót elkövetőket tárgyalás nélkül azonnal deportálják életfogytig egy szibériai bányába.
      Az első fecskék után rend lenne ezen a téren is! – Filmmel dokumentálnám, és időnként prezentálnám, hol tartanak a partizán szabotőrök.
      Ehhez a mentalitáshoz kell a gyakori frissítés, hogy megfontolhassa, megéri-e.
      +
      A mai krími szabotázs ragyogó alkalom lenne ahhoz, hogy az elsőket deportálják, aztán hetente pár percben mutatni a bánya élettani előnyeit rajtuk.
      A gyors halál nem visszatartó erő, de a szenvedést nem vállalják, hiszen az Azovstahl-nál is inkább feltétel nélkül kapituláltak.

  5. ehnaton szerint:
    2022-07-31 – 19:31
    Ez szintén egy olyan ember tollából van, aki pszichésen próbál lazítani az orosz egységen.
    Az oligarchák öldöklése nem hozta meg a kívánt eredményt, hát most tovább lehet próbálkozni.
    Minden nációban vannak férgek, így biztosan lesz, aki harap rá, de a zöme nem fog.
    Aki kicsit is ismeri az oroszokat, annak egyértelmű, hogy a haza mindenek előtt.
    8 éve kísérjük figyelemmel Adminnak köszönhetően elsősorban, és talán nem túlzás azt mondani, kicsit beleláttunk jobban a dolgokba, mint az átlag emberek.
    Nagyon alja az, aki elárulja orosz anyácskát! Kevés lesz, ahhoz mindenképpen, hogy fel tudja bontani a 80%-os egységet.
    Adhatja a nevét az íráshoz orosz, ezt nem orosz írta, vagy nagyon elfajzott.

  6. Ha netán még senki sem irt róla akkor tájékoztatom önöket, hogy Nancy Pelosi-útban vol Tajvanra, de amikor hirét vette, hogy a Kinai népköztársaság néhány lövedéket meginditott a Tajvani szoros vizeibe INÁBA SZÁLT A BÁTORSÁGA és Malajziába irányitotta a repülőt amelyen utazott. Pedik igencsak NAGY SZÁNDÉKA VOL Tajvanra utazni, benne volt az Ázsiai körutazási tervében.

  7. “Főként Avgyejevka…..” hajól tudum, onnan volt szokásuk kartácsolni Donyecket, és a környéket -IS.

  8. https://novorosinform.org/rossiya-molnienosno-otvetit-kazhdomu-kto-posyagnet-na-ee-suverenitet-i-svobodu—putin-100581.html OROSZORSZÁG VILLÁMGYORSAN VÁLASZOL MINDENKINEK, AKI MEGSÉRTI SZUVERENITÁSÁT ÉS SZABADSÁGÁT- PUTYIN. Az Orosz Federáció minden eszközzel szilárdan meg kivánja védeni tengeri határait.Ezt Vlagyimir Putyin elnök mondta az orosz haditengerészet napja alkalmából rendezett felvonuláson. Szerinte kemény választ fog kapni mindenki aki az orosz állam integritását és szuverenitását kivánja csorbitani. “A modern körülmények megfelelő, gyors és határozott fellépést követelnek meg tőlünk”-mondta Putyin. Az ország vezetője gratulált az orosz tengerészeknek és tiszteknek, megjegyezve, hogy a jelenlegi generáció megbizható és elpusztithatatlan támasza Hazájának. “A Szülőföld mindanyiunk számára szent fogalom, védelme magas kötelesség és mindanyiunk életének értelme”- összegezte Putyin. Az államfő bejelentette a Zirkon szuperszónikus rakétarendszerek leszálitását is ( Ez a bejelentés KIVERTE A BIZTOSITÉKOT a KÖDÖS ALLBION “ELITJEINÉL.”). Az első, aki ilyen felszerelést kap, az ADMIRÁL GROSHKOV hajó lesz. “A cirkonkomplexumok lehetőségei végtelenek”-mondta Vlagyimir Putyin.

  9. Az orosz közvéleményt nagyon foglalkoztatja Rogozin oligarcha eltávolítása az orosz űrkutatás-fejlesztés éléről.
    Ezzel kapcsolatos az alábbi – naná, hogy orosz lapból való igencsak érdekes cikk is :

    “Roszkoszmosz: Mit tehet Boriszov, amit Rogozin nem
    Az űripar fejlődését még sokáig hátráltatja a hazai mikroelektronika hiánya!

    Az új személyzeti kinevezések, különösen azok, amelyeket az Orosz Föderáció elnöke, Vlagyimir Putyin kezdeményezett , mindig heves reakciót váltanak ki a médiában. Ez alól Jurij Boriszov nemrégiben történt kinevezése a Roszkozmosz állami vállalat élére sem volt kivétel . A korábbi vezető, Dmitrij Rogozin ennek megfelelően távozott posztjáról. Mi volt ez: csak a személyzet rotációja vagy más ok? Próbáljuk meg kitalálni.

    Megjegyzendő, hogy a technikai képzettség hiánya ellenére (amit sokan kifogásoltak) Rogozinnak sikerült helyreállítania a megfelelő rendet az orosz űriparban. Ezt főként a társaság irányításában folyó szisztematikus munka kialakításával, világos tervezéssel és szigorú, teljes körű ellenőrzéssel valósították meg minden részlegében és termelő vállalkozásában. Ebből adódóan nyugodtan beszélhetünk az elmúlt években elért eredményekről, amelyekből sok van. Ezzel kapcsolatban magának Rogozinnak a záróinterjúban elmondott szavai beszélnek a legjobban az egészből: „Négy évvel később elhagyom azt az iparágat, amelynek sikerült kikerülnie a rendszerszintű válság mocsarából, amelynek van jövőképe. kilátásairól, amely aktívan dolgozik egy alapvetően új és versenyképes rakétavédelmi ipar létrehozásán. űrtechnológia”.

    Ebből következik, hogy téves számítások és hiányosságok a munkájában nem lehet az oka Rogozin elbocsátásának. Van haladás és haladás. A kereskedelmi indítások nullázását kizárólag politikai okok okozták, semmi esetre sem a Roscosmos munkájának tévedései. Dmitrij Olegovics egyetlen szemrehányása a nyugati űrpartnerekkel szembeni olykor túlpolitizált kijelentései. Bármit is mondjunk, a külpolitikai kérdések továbbra is az orosz külügyminisztérium kiváltságai.

    A vezetésben azonban változás történt. És kiderül, hogy Jurij Boriszov kinevezését a Roszkozmosz főigazgatói posztjára kizárólag olyan új feladatok okozták, amelyeket a radikálisan megváltozott nemzetközi helyzet miatt az iparágnak meg kell oldania. Mik ezek a feladatok?

    SOK RAKETA – KEvés MŰHOLD
    Erre a kérdésre július 29-én Jurij Boriszov, a Roszkozmosz újonnan kinevezett vezetője adta meg a választ az NPO-nál tett látogatása során. Lavochkin. Kijelentette, hogy az űrosztály tartozik az orosz gazdaságnak, mivel nem tudta időben elindítani a különféle célú műholdak tömeggyártását.

    A szakemberek sokáig és sokszor felhívták a figyelmet a hazai műholdak és hordozórakéták gyártásában tapasztalható egyensúlyhiányra. Amikor a hordozórakéta egy része külföldi vevők rakományainak kereskedelmi indítására került, ez a probléma némileg elsimult. Most objektív okból – ahogy mondani szokták – a felszínre került, és sürgősen foglalkozni kell vele.

    Itt hasznos felidézni, hogyan találkoztak a kínaiak és hogyan oldották meg sikeresen egy hasonló problémát. Az USA-ból és Európából érkező megrendeléseket elvesztve szisztematikusan növelték a saját gyártású műholdak számát, amelyeket pályára állítanak. Sőt, elkezdték a legyártott műholdak értékesítését külföldi ügyfeleknek, valamint a pályára szállítási szolgáltatást, ami sokkal jövedelmezőbbnek bizonyult. Most már nem indítanak fel külföldi műholdat, hanem saját maguk készítik el a külföldi ügyfelek számára, és saját maguk állítják pályára – sőt, kulcsrakészen adják át az objektumot a megrendelőnek. Az elmúlt években pedig olyan országoknak, mint Venezuela, Pakisztán, Brazília, már sikerült igénybe venniük ezt a szolgáltatást… Mára pedig Kína az egyik vezető szerepet tölt be a hordozórakéták éves számát tekintve, de vajon megismételhetjük-e a kínai tapasztalatokat egy kérdés.

    Bár a feladat egyértelmű: szállítószalagra kell helyezni a különböző osztályú és rendeltetésű űrhajók gyártását. Végül is lesznek műholdak – minden osztályú hordozórakéta, beleértve az átalakítókat is, kereslet lesz. Az egyetlen kivétel talán a szupernehéz RN. Ebben a szakaszban (a következő tíz évben) egyáltalán nincs rá szükség, mivel az orosz űripar terveiből hiányzik a Holdra irányuló repülési program.

    GYENGE KAPCSOLAT
    Nem fogunk kitalálni semmit, csak idézzük Vlagyimir Putyin orosz elnök szavait a Stratégiai Fejlesztési és Nemzeti Projektek Tanácsának ülésén: „Szerény eredményeket mutattak be azokon a területeken, amelyekért a Rostec felelős. A mikroelektronikai ipar fejlesztését célzó projektet tavaly teljesen újra kellett indítani.”

    Ezért bármit is mondanak a „hatékony menedzserek” az importhelyettesítés terén elért áttörésekről, egy olyan irány, mint az elembázis gyártása a mikroelektronikában, megbukott, és továbbra is a legkiszolgáltatottabb pozíció – mutatott rá még az elnök is aggodalommal. gyenge láncszem a hazai ipar számos termelési láncában. Azokat a külföldi alkatrészeket, amelyek a hazai kollektorok teljes tilalma alá estek, nem cserélhetők egyik napról a másikra, mivel ezek banálisak.

    A kérdés az, hogy eddig miért nem sikerült saját produkciót létrehozniuk? Igen, minden egyszerű: aki hozzájutott a finanszírozáshoz, az nem tudott és nem is sietett új termékeket létrehozni, aki pedig tudott, az nem kapott pénzt. Nem kell messzire keresni a példákat – Skolkovo. Senki nem tud érthetően válaszolni arra, hogy valójában mit termeltek ott az ország és a nép számára. De pénzt fektettek be, és továbbra is sokat fektetnek be.

    Vagyis az elembázis teljes értékű gyártásának kialakítása nélkül el kell felejteni a hazai műholdak gyártásának komoly növelését. A Jaroszlavl Rádiógyár nemrégiben történt Roszkoszmosz általi felvásárlása, ami teljesen helyes döntés, a hazai mikroelektronika hiányában önmagában nem oldja meg a problémát. Tégla nélkül nem lehet házat építeni. Űrvállalkozásaink még legfeljebb két-három évig tudnak műholdat összeszerelni, attól függően, hogy a korábban külföldön vásárolt szükséges alkatrészek raktárban rendelkezésre állnak. Lehetséges, hogy bizonyos mikroáramkörök megvásárolhatók Kínában, de ez ideiglenes és kényszerített lehetőség. Kulcsfontosságú technológiák és produkciók Oroszországnak csak a sajátjával kell rendelkeznie.

    ÚJ KIHÍVÁSOK
    Tehát milyen feladatok megoldására hivatott a Roszkozmosz új vezetője? A feladatok köre alapvetően az előző vezetéstől öröklődött, de bizonyos kiigazítások elkerülhetetlenül következnek.

    Mindenekelőtt a katonai űrre és a harci rakétarendszerekre kerül a hangsúly, némileg tolva a polgári és tudományos űrprogramokat. Folytatódik a Sarmat ICBM tesztelése és harci szolgálatba helyezése, valamint új harcrendszerek létrehozása.

    Mindenekelőtt a katonai műhold konstelláció állományának létszámát és képességeit növelik. A kettős célú űrhajókat továbbra is működőképes állapotban tartják: a Föld távérzékelése (ERS), a kommunikáció, a navigáció, a térképészet, a meteorológia… Megkezdődik a csillagkép telepítése a Sphere program keretében.

    A tudományos űrt természetesen nem hagyják el és nem felejtik el, de a tudomány számára készült űrhajók létrehozásának időzítése elkerülhetetlenül jobbra tolódik. A halasztás fő oka pedig egyáltalán nem magában a Roszkoszmosz munkájában rejlik, hanem abban, hogy számos külföldi partner megtagadta az együttműködést Oroszországgal az űr terén.

    Az emberes asztronautikában az ISS-re tartó repülésekről saját orbitális űrállomásra való átállást hajtják végre. Maga Boriszov pedig már bejelentette, hogy 2024-ben a Roszkoszmosz befejezi részvételét az ISS-programban, és a ROSS orosz űrállomás létrehozására összpontosít, amely egy nagy szélességi körön fog repülni országunk területe felett.

    Nincs menekvés az új hordozórakéta-sorozat létrehozásának folytatása elől. Mindenekelőtt a könnyű és nehéz Angara és Szojuz-5 hordozórakétákat, valamint a jövőbeni újrafelhasználható hordozórakétákat. A meglévő Szojuz-2 és Proton-M hordozórakéták gyökerei még a szovjet időszakból származnak, és minden érdemük ellenére fokozatosan cserére szorulnak.

    A világűrben folytatott nemzetközi együttműködés sok kívánnivalót hagy maga után, és újraformázást igényel. Miután a nyugati partnerek megtagadták a közös űrprojekteket, Oroszországnak nincs sok választása. A fő partner természetesen Kína, amely szó szerint a szemünk láttára válik nagy űrhatalommá. Rajta kívül egyszerűen nincs senki, akivel ténylegesen nagyszabású projekteket, például a Hold feltárását, a pénzügyi költségek és az esetleges kockázatok megosztását valósíthatná meg vele. Itt helyénvaló emlékeztetni arra, hogy a holdprogram az orosz űrhajózás fő stratégiája a közeljövőben. De más baráti országokat sem szabad elfelejteni az űrprojektek tekintetében.

    Mindezeket a feladatokat a Roszkoszmosz új vezetőségének kell megoldania. Az eset helyes megfogalmazásával a szakemberek hatáskörébe tartozik ezek megoldása, ami maga Jurij Boriszov is. Szeretném hinni, hogy a Pénzügyminisztérium nem hagy cserben minket – és nem fogja lefaragni a finanszírozást, ahogy az a múltban nem egyszer megtörtént.

    OROSZORSZÁG JÖVŐJE A kockán
    Nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök folyamatosan hangsúlyozza a rakéta- és űripar fontosságát az ország stratégiai stabilitásának és biztonságának biztosításában. A kozmonautika fejlődése nélkül Oroszországnak mint nagyhatalomnak nem lehet jövője. A kitűzött feladatoknak és a jövőbeli űrprojekteknek egyszerre ambiciózusnak és reálisnak kell lenniük, és ami fontos, azokat folyamatosan végre kell hajtani.

    Ezért a Roskosmos vezetésének változása egyáltalán nem a varrás szappanra cseréje. Kizárólag az űripar előtt álló új céloknak és célkitűzéseknek köszönhető az új politikai realitások kapcsán. “

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com