ZÚGOTT ÁM TEGNAP ESTE A “MOCSKOS FIDESZ!” – KÓRUS!
A “Bohócforradalom” óta nem lehetett ilyesmit hallani!
Több ezren gyűltek össze a pesti polythykai maffiadagonya előtti Kossuth téren szerdán este 6 órakor, hogy a kedden elfogadott új katatörvény ellen tüntessenek.
De a vajdabanda Lendvay utcai főhadiszállásánál is kialakultak a forgalmat is akadályozó spontán csoportosulások. Ezután a tömeg folytatta útját, a Nyugati tér, az Oktogon és a Blaha Lujza tér után az Erzsébet hídon áthaladva a budai Várba ment fel a vajdahivatal elé.
Több ezren álltak az Erzsébet hídon és énekelték a himnuszt
A rendőrök két embert szabálysértés tovább folytatása miatt állítottak elő. Kovács Gergelyt és Döme Zsuzsannát, a “Kétfarkúak” társelnökeit. Döme ZSuzsanna megkifogásolta, hogya zsaruk tapperolták őt. “Az egyiküknél kábítószergyanús anyagot találtak, melyből a férfi saját elmondása szerint fogyasztott, emiatt büntetőeljárás is indult vele szemben”
A drogos előállított Kovács Gergely volt tehát!
Éjfél után a tömeg el kezdett magától feloszlani, a tüntetők szépen lassan elhagyták a Dísz teret.
A vajdabanda zavarodottságában közleményt adott ki a katás – háborgások miatti zúgolódásokra válaszul, és a tegnap bejelentett újabb “nemmegszorító” qrmányzati intézkedés, az “energia – vészhelyzet” kihirdetésével keverte össze a katás – demonstrációt. Szokásos módon El Qrot okolva a “zavargások” szervezésével és szításával! A közleményük szerint, “ha a “baloldalon” múlott volna, akkor egy napig sem lett volna rezsicsökkentés Magyarországon.” Ugyanis, írták, “Gyurcsány Ferencék kormányzásuk alatt duplájára emelték az áram árát, háromszorosára a gáz árát, nem szavazták meg a rezsicsökkentést és több éve az eltörlését követelik.”
A narancsos horda állítja, hogy “a rezsicsökkentés kilencedik éve – a jelenlegi háborús energiaválságban is – védi a magyar családokat és hogy a rezsicsökkentés továbbra is fennmarad, ezt szolgálja a rezsivédelmi alap és a kormány mostani döntése is.”
A vajdabanda által kiadott közlemény szerint “a magyar családok háromnegyede átlagfogyasztó, őket továbbra is 100 százalékban védi a rezsicsökkentés, és az átlagfogyasztásig továbbra is mindenki havi közel 159 ezer forintot spórol meg a rezsicsökkentéssel.”
Összességében a qrmány új “nemmegszorító” gazdaságpolitikai intézkedései (fogyasztási adóemelések, kata-adóemelés, rezsiárak emelése), a vártnál sokkal magasabb infláció, a gyengébb forint rontja a magyarok jövedelmi helyzetét, valamint a kedvezőtlen folyamatok nyomán kibontakozó válságérzet várhatóan mérsékelni fogja a lakossági fogyasztást. Ennek mértékét nehezen lehet megbecsülni (hiszen függ az alkalmazkodási kényszer mértékétől), de biztosan csak fokozza Döbrögisztán szerte a recessziós veszélyt .
Ezzel pedig az is eldőlt, hogy AZ ÁPRILISI DAGONYAVÁLASZTÁSOK ELŐTT A QRMÁNY ÁLTAL KIOSZTOGATOTT HATALMAS KORTESPÉNZEKET MEG AZ EGYÉB JOGCÍMEKEN FIZETETT NÉPSZERŰSÉGNÖVELŐ CÉLZATÚ PÉNZÖSSZEGET VISSZA KELL SZÍVNI A ZEMBEREKTŐL.
Ez pedig nem más, mint a “Jó reggelt, Döbrögisztán! Ébresztő! – pillanata.
Felkészülnek: az árstopok.
Zsiday Viktor: Most olyan a magyar gazdaság helyzete, amilyen Latin-Amerikában az összeomlás előtt szokott lenni
El kell döntenie a kormánynak, tovább hajszolja-e a növekedést, vagy nekiáll stabilizálni a gazdaságot. A kérdés az, hogy Orbán Viktor vállalja-e a rövid távú érdekei feladását – ezt elemzik szakértők az e heti HVG-ben.
Ha a kormány nem úgy dönt, hogy lenyeli a keserű pirulát, és a növekedés hajszolása helyett stabilizálja a gazdaságot, akkor aligha kerülhető el, hogy Magyarország a török pályára álljon. Ezt a riasztó prognózist adta az e heti HVG-nek nyilatkozva Zsiday Viktor, a Citadella befektetési alap kezelője.
Rüdiger Dornbusch közgazdász elméletét idézte fel, amely szerint a latin-amerikai gazdasági populizmusnak három fázisa van. Ezek közül a harmadik szakasz – amelynek a vége az, hogy a deviza összeomlik, korlátozni kell a pénzváltást, nem lehet hitelt felvenni, és bankválság alakul ki – úgy szokott indulni,
hogy az infláció tartósan két számjegyű, és ezzel egy időben a deviza erőteljesen leértékelődik.
Nálunk a leértékelődés már folyamatban van, az infláció még „csak” az egymást követő második hónapban van 10 százalék fölött.
A latin-amerikai példákhoz hasonlít a török, és az előzményeit nézve a magyar is: a politikusok úgy gondolták, feltaláltak valamit, amivel kihozhatják az országot a gazdaságból, pedig a fejlődés más okból következett be. Amikor pedig kifulladna a gazdaság, alacsony kamatokkal, olcsó hitellel és hatalmas állami költekezéssel próbálkoznak, ellenkező esetben a népakarat könnyen elsöpörhetné a nárcisztikus politikai erőt.
(HVG)
És hát itt van a legfrissebb ösztökélő hír:
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggelre a bankközi devizapiacon.
Az euró jegyzése reggel 7 órakor 410,97 forint volt az előző esti 408,92 forinttal szemben – írja az MTI.
A dollár 410,07 forintra erősödött a szerda esti 405,20 forint után.
A svájci frank 414,75 forintról 417,44 forintra erősödött.
Egy euróért 1,0024 dollárt adnak a bankközi piacon az előző esti 1,0089 dollárral szemben.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!