Ukrajnába érkezett Szergej Sojgu orosz honvédelmi miniszter.
Az ukrajnai különleges hadműveletben részt vevő orosz csapatcsoport ellenőrzése során Szergej Sojgu a parancsnokok beszámolóit hallgatta meg az orosz fegyveres erők jelenlegi helyzetéről és a fő hadműveleti területeken tett lépésekről.
A miniszter kiemelt figyelmet fordított a műveletekben részt vevő csapatok átfogó támogatásának megszervezésére, valamint az orosz katonák minden szükséges életfeltételének megteremtésére a bevetési pontokon.
Sojgu látogatásánakpontos helyét nem ismertették, csupán feltételezhető, hogy a műveleti térség északi terüetén valahol.
Sojgut a szemlére elkísérte politikai helyettese, Gennagyij Zsidko, a Vezérkar Műveleti Főigazgatóságának vezetője, Szergej Rudszkoj, az Orosz Honvédelmi Minisztérium Személyzeti Főigazgatóságának vezetője, Viktor Goremjkin és a harci kiképzésért felelős honvédelmi miniszter – helyettes, Junus-Bek Jevkurov.
Az orosz honvédelmi miniszter állami kitüntetéseket is átadott azoknak a katonáknak, akik az ukrajnai különleges műveletek során arra rászolgáltak. Az „Oroszország Hőse” aranycsillagát és a „Bátorság Rend” kitüntetéseket az orosz légideszant erők katonái kapták.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

https://topwar-ru.translate.goog/198287-nanesen-udar-vysokotochnymi-raketami-po-zheleznodorozhnomu-mostu-cherez-dnepr-v-rajone-cherkass.html?_x_tr_sl=ru&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu&_x_tr_pto=wapp
az oroszok eltaláltak(kalibráltak) egy dnyeperen átivelő vasúti hidat cserkassziban.