„EZ EGY HAZUG RENSZER!” bővebben

"/>

EZ EGY HAZUG RENSZER!

Ujhelyi István: Orbán aláírta Brüsszelben, ami ellen itthon tiltakozik

Nyílt levelet írt Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő annak érdekében, hogy figyelmeztesse a magyar közvéleményt: Orbán Viktor Brüsszelben elfogadta azt a zárójelentést, amivel kapcsolatban kedden „egy különösen hazug” országgyűlési határozatot kíván elfogadtatni Budapesten.

„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok” – idézte Orbán Viktor ikonikussá vált mondatát Ujhelyi István. A szocialista európai parlamenti képviselő szerint a magyar miniszterelnök szavai most egészen új értelmet nyertek.

A politikus felidézte, hogy a Fidesz–KDNP kedd este benyújtott egy országgyűlési javaslatot, melyben álláspontja szerint „az Európai Parlament feloszlatását és az uniós szerződésekből az egyre szorosabb egységre való törekvés törlését fogalmazták meg”. Mint arról korábban az Index is beszámolt, valójában nem az Európai Parlament feloszlatásáról, hanem annak új alapokra helyezéséről van szó, Orbán Viktor idevonatkozó célokat már tavaly júniusban megfogalmazott.

Ujhelyi István ugyanakkor határozottan állítja: a miniszterelnök mást képvisel itthon, mint amit valójában Brüsszelben tesz, egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy

„ORBÁN ALÁÍRTA BRÜSSZELBEN, AMI ELLEN ITTHON TILTAKOZIK”.

Az európai parlamenti képviselő mindezt arra hivatkozva írta, hogy a kormányfő aláírta azt a jelentést, melyben „éppen hogy nem az Európai Parlament feloszlatása, hanem jogköreinek megerősítése mellett foglaltak állást az európai polgárok, például a jogalkotási kezdeményezési jog megadásával”.

A politikus kiemelte: ugyancsak szerepel a konferencia jelentésében a szerződések módosításának és a tagállami hatáskörök felülvizsgálatának a megnyitása, de épp ellenkezőleg, ahogyan a Fidesz–KDNP otthon ezt határozatba foglalná.

„A folyamat eredménye épp hogy a szorosabb együttműködés, a több európai hatáskör megadása – például az egészségügy területén – mellett szól, nem pedig a szorosabb egységre törekvés eltörlése mellett” – hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, aki szerint Orbán Viktor nem védte meg a „magyar álláspontot”, és nem jelezte tiltakozását. A politikus hozzátette: abban bízik, hogy a „Fidesz–KDNP padsoraiban” nem fogják megszavazni a határozatot.                                                                                                                                (index)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Bár csak Döbrögi lenne az egyetlen olyan „magyar” politikai maffiavezér, aki FOLYAMATOSAN HAZUDIK!

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az uniós gyarmati térséggé lett élőhelyünk VALAMENNYI POLITIKUS MAFFIÓZÓJA FOLYAMATOS HAZUGSÁGOKKAL hülyítik a magyarokat!  Ez a folyamat pedig a rendszerváltásnak nevezett MAGYARELLENES BŰNTETT környékén – némileg korábban már –  megkezdődött!

Nincs ezen semmi csodálkozni való! HISZEN EZEK A HAZAÁRULÓ, BETEGLELKŰ BITANGOK – POLITIKUSOK! (Azok között is a legaljasabb, leghitványabb népség!)

Az pedig közismert, hogy „…ahol véget ér az emberi jellem, ott kezdődik a politikus!”

Tudván – tudjuk mindezt! ÉS MÉGIS! TÖBB MINT HÁROM ÉVTIZEDE, HOGY FOLYAMATOSAN HAZUDNAK NEKÜNK, FOSZTOGATNAK ÉS NYOMORBA LÖKNEK, ELJÖVŐTLENÍTENEK BENNÜNKET!

Márpedig ez NÉLKÜLÜNK – A MI AKARATUNK NÉLKÜL – NEM SIKERÜLHETNE „ezeknek” a bűnözőknek!

Döbrögi CSAK A TÖKÉLYRE FEJLESZTETTE A CSALÁST, A LOPÁST, A HAZUGSÁGOT!  Ami során álellenzéke egytől – egyig BELETÖRŐDÖTT ÉS BELEIDOMULT A HAZUG RENDSZER ILYETÉN MŰKÖDTETÉSÉBE!

Azt is tudjuk, hogy Döbrögi KETTŐS RETORIKÁT ŰZ! Egyet Brüsszel felé, amivel ott FOLYAMATOSAN BIZTOSÍTJA HŰSÉGÉRŐL A JÚDÁSPÉNZEKET FIZETŐ GAZDÁT, míg vajdasága népe felé egy primitív, ÁM RENDSZERALKOTÓ KOMMUNIKÁCIÓT FOLYTAT! A „mindenkit megvédük minden rossztól – bajtól! – főképpen pedig Brüsszel zsarnokságától” – hazuságra alapított NER dölyfös, önhitt és öncélú rekámozásával!

MEGTEHETI?

MEG HÁT! ÉS MEG IS TESZI! FOLYAMATOSAN! HISZEN EZ AZ Ő SZEMÉLYES ÉRDEKE! MINT AHOGYAN UGYANEZT TESZIK, UGYANEZEN MOTIVÁCIÓ ALAPJÁN AZ ÁLLENZÉKE IS!

Kérdés csupán az, hogy MEDDIG MÉG? Mert ugyanis joggal feltételezhetjük, hogy HAMAROSAN A KÖRÜLMÉNYEINK ROHAMOS ÜTEMŰ ROMLÁSA MIATT, A DÖLYFÖS HAZUGSÁGOKRA ALAPULÓ RENDSZER EGY ÚJ, MINDEN EDDIGINÉL SÚLYOSABB ISMÉRVE KERÜL BE A MAGYAROK TUDATÁBA!

EZ PEDIG AZ ERŐSZAK!

AMI A HAZUGSÁGAIKON ALAPULÓ RENDSZERÜK KÉTSÉGBEESETT, BÁRMI ÁRON, BÁRMILYEN ESZKÖZZEL VALÓ MEGVÉDÉSÉT CÉLOZZA – SZOLGÁLJA!

„EZEK” erre is felészültek – felkészülnek!

MI PEDIG…?    Azt majd meglátjuk! Persze ne tápláljunk illúziókat! A TÖBB MINT HÁROM ÉVTIZEDES HAZUGSÁGRENDSZER HATÁSA – SAJNOS – MÉLYEN GYÖKERET VERT A LEBUTÍTOTT, FÉLREVEZETETT, EGYMÁSNAK USZÍTOTT MAGYAROK TUDATÁBAN! TALÁN HA LENNE EGY ÚJ, ŐSZINTE, MAGYARBARÁT ÉS HITELES POLITIKAI ERŐ, AMELY…

DE HÁT ILYENÜNK JELENLEG NINCS! MÉG NINCS…!

   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com