Interjú a Rosszija TV-ben, 2022. június 3-án
Pavel Zarubin kérdéseket tesz fel Vlagyimir Putyinnak, az Orosz Föderáció elnökének
PZ: Elnök Úr, Ön most találkozott Szenegál vezetőjével, aki egyben az Afrikai Unió jelenlegi vezetője is. Ő és sok más vezető aggodalmát fejezte ki részben az élelmiszer-krízis miatt és azért, mert ehínség fenyeget az élelmiszerárak, az olaj, és a gázárak emelkedése miatt. Ezek a kérdések összefüggnek egymással.Természetesen, mint oly sokszor más esetekben is, a Nyugat Oroszországot okolja emiatt. Mi az igazság, és hova tart ez az egész? És Ön szerint mi fog történni az élelmiszer és az energia piacokon?
VP: Igen, látjuk azokat a próbálkozásokat, hogy az élelmiszerpiacokon tapasztalható problémák miatt Oroszországot okolják. Megint bűnbakkereséssel állunk szemben. Miért is?
Először is azért, mert az élelmiszer-piacon kialakult helyzet nem tegnap keletkezett, és nem is akkor kezdődött, amikor Oroszország különleges katonai műveletbe kedzett Donbasszban, és Ukrajnában. A helyzet már 2020 februárjában nagyon megromlott, amikor a világ a koronavírus ellen küzdött, a globális gazdaság pedig a padlóra került, és sok mindent újra kellett indítani. Az Egyesült Államok pénzügyi és gazdasági hatóságai nagy pénzösszegekkel támogatták az ott élő embereket, és bizonyos üzleti és gazdasági szektorokat.
Mi is nagyjából ugyanazt tettük, de biztosíthatom Önt, mi sokkal pontosabban jártunk el, és az eredmények láthatóak: mi szelektívek voltunk, és a várt eredményeket anélkül értük el, hogy a makrógazdasági mutatóink ezt megszenvedték volna, nálunk ez nem okozott többlet inflációt.
A helyzet nagyon más volt az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államokban a forgó pénzmennyiség 5,9 billió (billió=1012) dollárral növekedett kevesebb mint két év alatt, 2020 februárja és 2021 vége között. Azaz, az USÁ-ban a pénznyomda szokatlanul produktív volt. A készpénzállomány 38,6 százalékkal megnőtt. Úgy tűnik, az USA pénzügyi hatósága azt hitte, hogy a dollár a globális pénznem, és hogy a hatások majd szétterjednek, ahogy ez a korábbi hasonló esetekben történt, és hogy majd feloldódnak a globális gazdaságban, és, hogy így az USA nem is fogja érezni ezeket a hatásokat. De ebben az esetben ez nem így történt. Tény, hogy tisztességes emberek — és az USÁ-ban vannak tisztességes emberek — például a pénzügyi államtitkár beismerte, hogy hibát követtek el. Ezt a hibát az USA pénzügyi és gazdasági hatóságai követték el, az egésznek semmi köze nincs az orosz-ukrán konfliktushoz.
Ez volt az első lépés — és ez egy igen nagy lépés volt – amely kiváltotta az élelmiszer-piacon uralkodó kedvezőtlen helyzetet, az élelmiszerárak már ezután elkezdtek emelkedni. De ez csak az egyik ok.
A második ok az európai országok rövidlátó politikája volt, elsősorban az Európai Bizottság energiapolitikája. Látjuk, hogy mi folyik itt. Én, személy szerint, úgy gondolom, hogy az USA és Európa politikai szereplői már régóta visszaélnek az emberek természetes aggodalmaival a klímaváltozással kapcsolatban, és elkezdték erőltetni a zöld menetrendet, az energiaszektorban is.
Ez elvileg jónak tűnhet, dehát az energiaszektorral kapcsolatos javaslatok alaptalanok és meggondolatlanok voltak. Az alternatív energia kapacitását túlbecsülték: a nap- és szélenergia, a hidrogén jó kilátásokat nyújtanak majd a jövőben, valószínűleg, de jelenleg nem termelnek elegendő energiát, amennyit termelnek, azt sem megfelelő minőségben, és nem elfogadható árakon. Ezzel egyidőben az európai szereplők alábecsülték a hagyományos energiahordozók szerepét, elsősorban a szénhidrogénekét.
Mi lett ennek a következménye? A bankok megtagadták a kölcsönöket, mert politikai nyomás alatt álltak, a biztosító vállalatok is megtagadták a megállapodásokat. A helyi hatóságok nem adtak teret a termelés növeléséhez, sem támogatást a szállításhoz, beleértve a gázvezetékeket is. Mindez gátolta az energiaipari befektetéseket, és az árak emelkedtek. A szél sem volt olyan erős mint amilyenre számítottak, a tél is hosszabb volt, az árak még tovább emelkedtek.
Ezenkívül az európaiak figyelmen kívül hagyták azokat a kéréseinket, hogy felújítsuk a közös hosszútávú energiaszerződéseinket, amelyek lehetővé teszik a gázszállítást európai országokba. Hagyták, hogy a szerződések lejárjanak, és nem újították meg őket. Ez negatívan hatott az európai energiapiacokra, az árak felszöktek. De ez nem Oroszország miatt történt.
Ahogy a gázárak megemelkedtek, a műtrágya árak is követték, mert a műtrágya előállításához gáz is szükséges. A dolgok összefüggnek egymással. Ahogy emelkedett a műtrágya ára, sok vállalkozás, beleértve sok európai vállalkozást, tönkrement. A világpiacon jelentősen csökkent a műtrágya-kínálat, az árak itt is emelkedtek, és ezen egyes európai politikusok meglepődtek.
Mi időben figyelmeztettük őket, és ennek sincs semmi köze Oroszország donbasszi műveletéhez.
Amikor elkezdtük a műveletet, európai és amerikai partnereink olyan lépéseket tettek, amelyektől a helyzet jelentősen rosszabbodott, mind az élelmiszer, mind a műtrágya szektorokban.
Oroszország a világ műtrágyapiacának 25%-át adja. Alexander Lukasenkotól tudom, — bár ennek az információnak még mi is utánaszámolunk, de szerintem igaz — hogy a világ hamuzsír alapú műtrágyapiacán Oroszország és Belarusz közös részesedése 45 százalékos. Ez igen jelentős.
A mezőgazdasági termelés mennyisége függ a felhasznált műtrágya mennyiségétől. Amint világossá vált, hogy az általunk termelt műtrágya bojkott áldozatává válik, az árak egyből nagyot ugrottak, mert ha nincs elég műtrágya, akkor nem lehet ugyanannyit termelni, mint azelőtt.
Az egyik esemény a másikhoz vezet, de Oroszországnak nincs köze az egészhez. Partnereink hibát hibára halmoztak, és most másra próbálják hárítani a felelősséget, természetesen, ahogy az lenni szokott, ilyenkor mindig Oroszország az első jelölt.
PZ: Friss hír, hogy a legnagyobb műtrágya termelő vállalatunk vezetőjének felesége is felkerült az új európai szankciólistára. Ön szerint hova fog ez vezetni?
VP: Ettől a rossz helyzet még rosszabb lesz. Előszőr a britek, aztán az amerikaiak, vagyis az angolszászok, szankciókkal sújtották az általunk termelt műtrágyát. Amikor rájöttek, hogy mi történik, az amerikaiak törölték a szankciókat, de az európaiak nem. Ők maguk is azt mondják amikor felveszik velünk a kapcsolatot, hogy valamit tenniük kell, de idáig a helyzeten csak rontottak. A műtrágyapiacon a helyzet egyre rosszabb, a termés csökkenni fog, az árak pedig emelkedni fognak. Ez annak a szemellenzős, téves politikának a következménye, amely ide vezetett.
PZ: De sokszor halljuk azt a vádat, hogy Oroszország akadályozza, hogy az ukrán kikötőkből a gabonaszállító hajók kihajózhassanak.
VP: Ez blöff! Megmondom, miért.
A világon 800 millió tonna búza terem évente. Most azt halljuk, hogy Ukrajna 20 millió tonnát exportálna, ami a 800 milliónak 2,5 százaléka. De ha abból indulunk ki, hogy a világ élelmiszerének 20 százaléka búzaalapú, márpedig ez az adat az ENSZ-től származik, akkor az ukrán 20 millió tonna búza a világ élelmiszerének 0.5 százalékát teszi ki, azaz gyakorlatilag elhanyagolható.
Másodszor, 20 millió tonna ukrán búza potenciális export. Jelenleg az USA hivatalos testületei szerint Ukrajna hat millió tonna búzát tudna exportálni. A mi mezőgazdasági minisztériumunk szerint inkább csak öt milliót, de tegyük fel, hogy hatot, ezenkívül Ukrajna tudna exportálni hétmillió tonna kukoricát is. Ez az adat az orosz mezőgazdasági minisztériumtól származik. Ez nem olyan sok. A jelenlegi, 2021-2022-es mezőgazdasági évadban Oroszország 37 millió tonna búzát fog exportálni, és szerintem ez a szám 50 millió tonnára nő majd a 2022-2023-as évadban.
Mi nem gátoljuk az ukrán búzaszállítást. Több módja is lenne annak, hogy Ukrajna búzát exportáljon. Előszőr is, használhatják a Fekete-tengeri kikötőket, Odesszát, és környékét. Nem mi raktunk aknákat a tengerbe, hanem Ukrajna. Már többször mondtam kollégáimnak, hogy távolítsák el az aknákat, és tegyék lehetőve, hogy a gabona szállító hajók szabadon járhassanak. Mi garantáljuk a békés áthaladásukat a nemzetközi vízekre, nem lesz semmi problémájuk. Előszőr el kell távolítani a vízi aknákat, és kiemelni azokat a hajókat a tengerből, amelyeket ők azért süllyesztettek el, hogy Ukrajna déli kikötőit csak nehezen lehessen megközelíteni. Mi készek vagyunk erre, és nem fogjuk kihasználni az aknátlanítást arra, hogy támadást intézzünk a tenger felől. Már megmondtam ezt.
Másodszor, más lehetőség is van, az Azovi-tenger kikötői, Bergyanszk és Mariupol. Ezek a mi irányításunk alatt állnak, de biztosítani tudjuk az ukrán búza akadálymentes szállítását.
Mi már dolgozunk azon, hogy eltávolítsuk az aknákat. Ez időbe telik, mert az ukrán hadsereg három réteg aknát telepített, de munkánk már a végéhez közeledik. Megteremtjük a hozzá szükséges logisztikát.
Harmadszor, Ukrajnából búzát más irányba is lehet exportálni, például a Dunán Románia felé.
Negyedszer, az export Magyarország felé is lehetséges.
Ötödször, lehetséges Lengyelország felé is. Itt vannak ugyan technikai akadályok, mert a vágányok különböző nyomtávúak és a kerék forgóvázait cserélni kell, de ez csak néhány órával hosszabbítja meg a szállítást.
Végül, a legegyszerűbb megoldás a búzát Fehéroroszországon keresztül szállítani. Ez a legkönnyebb és legolcsóbb megoldás, innen nagyon egyszerű kijutni a Balti tenger kikötőihez, és tovább a világ más kikötői felé. De ehhez fel kell oldani a Fehéroroszországgal szemben foganatosított szankciókat. Ez pedig nem a mi dolgunk. Alexander Lukasenko ezt így foglalta össze: ha valaki az ukrán búza szállítás problémáját meg akarja oldani, már ha van ilyen probléma egyáltalán, használja a legkönnyebb utat, amely Belaruszon át vezet. Senki sem fog senkit megakadályozni benne.
Tehát az ukrán búzaszállítási gond nem igazán létezik.
PZ: Hogyan működne a logisztika abban az esetben, ha olyan kikötőket használnának amelyek a mi irányításunk alatt állnak? Milyen feltételekkel?
VP: Semmilyen feltételt nem szabunk.
Üdvözöljük őket, békés átmenetet biztosítunk, és biztosítjuk a külföldi hajók biztonságos közlekedését is az Azovi-tengeren és a Fekete-tengeren bármelyik irányba.
Egyébként több hajó rostokol ukrán kikötőkben. Ezek külföldi hajók, több tucat van belőlük. El vannak zárva, a legénységüket pedig túszul ejtették.
Fordította: Hetényi Balázs
az interjú eredeti szövege alapján: http://en.kremlin.ru/events/president/news/68571
Putyin jó egy hete még feltételt szabott az ukrán gabona exportjának támogatásához, vissza lehet keresni a nyilatkozatait.
Na, ilyen a politika – minden változik !
Amig igazán gond lehet az az alábbi :
“Noha hivatalosan nem nyert megerősítést, hogy bármilyen egészségügyi gondja is lenne az orosz elnök Vlagyimir Putyinnak, egyre több forrás arról számol be, hogy előrehaladott rákbetegsége lehet. Az amerikai kémek kiszivárgott jelentései szerint “közel a vég”, a politikus potenciális riválisai pedig már most vezetői harcra készülnek. Sőt, egyes elméletek szerint már el is hunyt, az utóbbi időkben pedig vagy hasonmások helyettesítették a megjelenéseken, vagy pedig régebbi felvételeket adtak el újként az orosz közmédiában.
Most újra előtérbe került a feltételezés, miszerint az elnök rendkívül beteg, miután teljesen váratlanul úgy döntött, hogy lemondja azt a tévés fellépést, amelyet az elmúlt öt évben mindig megtartottak júniusban, kivéve a 2020-as évet, ám ekkor is csak a Covid-világjárvány miatt tolták el decemberre – írja a Mirror. A Közvetlen vonal Vlagyimir Putyinhoz című műsor, melyben a civil lakosság tehet fel kérdéseket a vezetőnek, amikre aztán ő három-négy órán keresztül válaszol, idén júniusban biztos nem lesz megtartva. Egyesek úgy gondolják, Putyin Ukrajna orosz inváziójával kapcsolatos kérdésekre nem akar válaszolni, míg többen úgy vélik, leromlott egészségi állapota miatt egyszerűen nem bírna ki egy ilyen hosszú nyilvános szereplést.
A szereplés lemondása, vagy legalábbis látványos elhalasztása egyébként annak fényében egész döbbenetes, hogy pár nappal korábban jelentették be: belátható közelségben lesz megtartva. Most azonban már a szóvivője arról beszél: nem tud dátumot mondani, de egész biztosan nem júniusban lesz. “
Ehnaton:”Putyin jó egy hete még feltételt szabott az ukrán gabona exportjának támogatásához, vissza lehet keresni a nyilatkozatait.”
Nem kerestem vissza, de ha jól emlékszem, akkor is a szankciók elengedésére célzott, mivel a leggyorsabb, leghatékonyabb Beloruszon keresztül lenne.
Ezt most is tartja véleményként.
Miért is gördítene akadályt, mikor olyan kis tételről van szó, ami abszolúte meg sem közelíti azt a volument, amit vizionálnak.
Nem az ukrán tétel oszt vagy szoroz a világ ellátottságában.
Az orosz annál inkább, amit biztos gondosan megnéznek, kinek adnak.
Az orosz kommentelők azt várják, hogy szüntessenek be minden gazdasági kapcsolatot azokkal, akik a szankciókra szavazta, az 56 állam, ha jól emlékszem.
Akkor vastagon bajban leszünk mi is!
Szerintem Putyinnal jobban jár a halálát váró Nyugat, mind Medvegyevvel. Néhány hete Medvegyev atommal fenyegette a NATO-t, Putyin ennél szelídebb. Az is kérdés: Biden demenciájáról ugyanilyen szívesen értekeznek, mint Putyin betegségeiről?
Nem tudhatjuk, mi lesz az ukrán -orosz háború vége, de amennyiben Donbassz és az Azovi folyosó városai Oroszország részeivé válnak, tök mindegy, hogyan nevezik majd az aktuális orosz vezetőt, mert az Oroszországhoz tartozó területek támadása esetén a támadóra Oroszország akár atommal is visszalőhet. Most annyiban visszafogottabbnak kell lennie Oroszországnak, hogy nyilván nem akar atomot azokra, akiket szeretne magához csatolni, vagy csalogatni.
Viszont ha nem ő az agresszor, akkor az atom, mint védelmi fegyver igazolható-, sajátjai védelmében.
És ha ezt a Nyugat nem látja be, akkor megérdemli pusztulását.
Az ott élőkre bízzák, hogyan döntenek.
Azonnal kaphatnak orosz útlevelet, ami azt jelenti, hogy hogyan lesz Ukrajna, ha oroszok lakják:)
Professzionális!
A világ zsenije az orosz elnök!
ehnaton!
Akinek a halálhírét keltik az hosszú életű lesz a mondás szerint.
Kivételek természetesen lehetnek.
Én semmit nem tudok Putyin Elnök egészségi állapotáról de ne feledkezzünk meg az álhírekről sem, ezért egyedül a bizonytalanság a biztos, minden más csak feltételezés.
Egyébként szerintem a háttérhatalom által az emberiségre szabadított génmódosított vírusok és az ellenük kifejlesztett, nem kevésbé káros, kötelező “vakcinák”, minden emberi életet olyan bizonytalanná tettek, és tesznek az előttünk álló időszakban, mintha mindegyikünknek előrehaladott rákja lenne, és csak a csodában reménykedhetnénk.
De mi önjelölt szakértők ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Bár az is igaz, hogy a mi életünk vagy halálunk jelentéktelen statisztika az orosz Elnök életéhez vagy halálához képest.
“Putyin jó egy hete még feltételt szabott az ukrán gabona exportjának támogatásához, vissza lehet keresni a nyilatkozatait.
Na, ilyen a politika – minden változik !”
.
Nékem úgy rém lik , hogy más kapcsolatban és az orosz búzáról beszélt.
“A szereplés lemondása, vagy legalábbis látványos elhalasztása egyébként annak fényében egész döbbenetes, hogy pár nappal korábban jelentették be: belátható közelségben lesz megtartva. Most azonban már a szóvivője arról beszél: nem tud dátumot mondani, de egész biztosan nem júniusban lesz. “”
Számomra az a döbbenetes, amennyire a vesztét várják!
Napi szinte van valami, vagy egy merénylet, vagy egy betegség, vagy egy puccs, vagy…., a végtelenségig sorolható a kifogyhatatlan fantáziák tára.
Az egyetlen politikus, akit világszinten gyászolnának az emberek, mert szeretik, hogy a kisembereket nézi, védi.
Az a sok pozitív rezgés felülírja többszörösen azt a sok negatívot, amit az ellene fenekedők generálnak.
Miért nem foglalkoznak a sajátjaikkal, bőven lenne min témázni!
Visszatérve az elhalasztotthoz:
aki nem csak orosz+magyar híreket olvas, az tudja, hány ponton van kirobbanóban a katonai konfliktus.
Valamilyen szinten, más nem, szövetségesként, ők is érintettek lehetnek.
Nem elég a saját helyzetük munkája, – ami a friss területek működtetésével hatalmas kihívás, de még egy csomó egyéb konfliktusra is figyelemmel kell lenniük, szinte percre készen.
Egy ekkora birodalmat kézben tartani konszolidált helyzetben sem lehet semmi, nem most!
Kinek lenne ideje arra, hogy most órákat kiessen, hol érné meg, ha késve reagálnának miatta?!
Sokan töredéke méretben sem boldogulnak, egyre jobban látszik, de elfelejtik, a másikaknak is csak 24órából áll egy nap.
Némi magyarázat lehet, miért kell amit csak lehet, értékesíteni, nem törődve a lakossággal:
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/ukraine-president-s-inner-circle-buying-multi-million-mansions-in-switzerland?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Az ukrán elnök belső köre több millió dolláros kastélyt vásárol Svájcban!
Világ Hal Turner 2022. június 09 Találatok: 4086
Az ukrán elnök belső köre több millió dolláros kastélyt vásárol Svájcban!
Ha Ukrajna megnyeri a háborút Oroszországgal, akkor Zelenszkij elnök belső körének kulcsemberei miért vesznek házakat Svájcban? Ja, és hogyan engednek meg 9 millió dollárt ezekért a házakért? Ellopják az Egyesült Államok “külföldi segélyeit”, hogy több millió dolláros kúriákat vásárolhassanak?
A legtöbb országhoz hasonlóan Svájc is rendelkezik földhivatali nyilvántartással, amely megmutatja, hogy kinek a tulajdonosa egy adott ingatlan, mennyiért adták el, és milyen adókat kell fizetni utána. Ezen telekkönyvi kivonatok a nagyközönség számára hozzáférhetők.
A bankok és alpesi rétek országában a luxusingatlanok tulajdonosai között vannak Zelenszkij környezetének magas rangú tisztviselői.
Kezdjük Dmitrij Razumkov ukrán politikussal, a Verhovna (törvényhozó testület) volt elnökével.
Az ingatlan-nyilvántartási kivonat szerint úgy tűnik, hogy Razumkov úr luxusotthont vásárolt magának 8 954 621,00 svájci frankért, ami nagyjából megegyezik egy amerikai dollár értékével. A neve az ingatlaneladási jegyzőkönyv alján található:
Következik Olekszandr Daniljuk (Daniljuk), az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (NBP) volt titkára. Az ő neve az alábbi rekordon látható 9 126 538,00 CHF értékű lakás vásárlójaként szerepel:
Következzen Ljudmila Denisova rekordja, ugyanaz az ombudsman, akit az orosz hadsereg gyermekek elleni atrocitásairól szóló hamis jelentések miatt bocsátottak el.
Egy-egy ház ára körülbelül 9 millió svájci frank. A frank jelenleg szinte megegyezik a dollárral.
Annyira szeretik Ukrajnát, hogy úgy döntöttek, nem élnek benne.
Nem csak az, hogy ezek a “köztisztviselők” honnan jöttek körülbelül 9 millió dollárra, hogy kastélyokat szerezzenek maguknak Svájcban?
A legtöbb ilyen házat közvetlenül MIELŐTT vásárolták meg, MIELŐTT Oroszország megkezdte különleges katonai műveletét Ukrajnában.
Vajon ezek az otthonok valamiféle vesztegetés vagy kifizetés volt ezeknek a köztisztviselőknek, hogy eladják Ukrajnát a tüzet gyújtva, amíg ki nem tör a háború? Ezeket a köztisztviselőket lefizette valaki azért, hogy rávegyék őket egy háború kirobbantására?
Vagy ami még rosszabb, ellopták az Ukrajnának szánt külföldi segélyeket, hogy ezek az emberek luxuskastélyokat vásárolhassanak maguknak, távol a háborútól, amelyet segítettek elindítani?
Az érdeklődő elmék tudni akarják.”
Képek az adatokkal a cikkben a linken.
Ez is , az is !