Erjedés jelei az ukrán hatalmi szférában és Nyugaton – Nyár végéig elfogy a búzakészlet
Minszk, New York, Szocsi, Moszkva, 2022. június 4. szombat (MB)
Miközben Zelenszkij ukrán elnök abban reménykedik, hogy a korszerű amerikai rakéták bevetésével fordíthat a harci helyzeten, a katonai vezetésben egyre többen teszik szóvá, hogy fogytán az erő. Nyugaton is fontolgatni kezdték, milyen feltételekkel lehetne fegyverszünetet elérni Ukrajnában – számolt be a Magyar Békekör tudósítója a fejleményekről.
Sem Kijev, sem nyugati támogatói nem látják, hogyan tudnák a maguk javára fordítani a harctéri helyzetet, egyesek attól tartanak, hogy az amerikai HIMARS rakéták Oroszország elleni esetleges bevetésével immár a Nyugat biztonsága is veszélybe kerülne, hiszen az oroszok közvetlen csapást helyeztek kilátásba a parancsot kiadó nyugati objektumokra.
Időközben döntés született az orosz hadművelet felgyorsításáról – tudatta Ramzan Kadirov, az ukrajnai harcokban részt vevő csecsenek vezetője Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után.
Az ukrán elnök és a hadsereg között keletkezett ellentétről kiszivárgott értesülések szerint az ukrán hadvezetés kezdi belátni, hogy a megváltozott orosz taktika harci képességének kimerítésére irányul, és oda vezethet, hogy az ország megszállása nélkül is megtöri a hadsereg ellenállását. Ellentét keletkezett a hadvezetés és az elnök között azért is, mert Zelenszkij különleges jogokkal ruházta föl az Ukrajnában tartózkodó lengyeleket, akikről a hadvezetés gyanítja, hogy az ország feldarabolásának szándékával gyülekeznek Ukrajnában. Az ukrán fegyveres erők vezető köreiben felteszik a kérdést: „miért harcolunk, ha az elnök kiárusítja a függetlenséget?” – vélik tudni.
Az ukrajnai fegyverszünet lehetséges kereteiről mind több szó esik az amerikai-nyugat-európai egyeztető megbeszéléseken is – tájékoztatott róla a CNN. A szövetségesek elvetették ugyan a fegyvernyugvás feltételeiről kidolgozott olasz tervet, de kezdik belátni, hogy Ukrajna többé nem úgy fog kinézni, mint eddig, s bár „nem gyakorolnak nyomást Kijevre, hogy lemondjon területekről”, egymás között nyilvánvalónak tartják, hogy ez elől nem tudnak már kitérni. Az olaszok terve szerint a vitatott területek hovatartozásáról szerződést kell kötni, Európa biztonságát pedig sokoldalú nemzetközi szerződésben kell szavatolni. A CNN szerint Washington azzal igyekszik elhárítani a fegyverszünetre irányuló kezdeményezéseket, hogy „az Ukrajnában szemben álló felek nem készek rá”. Néhány NATO-szövetséges ezzel szemben azt állítja, hogy ha nem egyeznek ki, és vég nélküli konfliktusba bocsátkoznak, a világgazdaságnak okoznak az eddigieknél is nagyobb gondokat.
Az Egyesült Államok abban reménykedik, hogy képes lesz elég ideig támogatni Ukrajnát ahhoz, hogy a konfliktus békerendezéssel, ne pedig kapitulációval végződjön – tudatta a CNN.
A dolgok kényszerítő hatására valami megmozdult Nyugaton, bár a kiegyezési készségen még mindig felülkerekedik a konfrontáció hajlama. Mindazonáltal határozott érdekellentétek tapasztalhatók az USA és Nyugat-Európa között az ukrajnai konfliktus rájuk gyakorolt eltérő hatása miatt – értékelte a Békekör tudósítója, majd felhívta a figyelmet arra, hogy kimerülőben a búzakészletek. Tíz héten belül elfogy a tartalék, és ha nem érkezik utánpótlás Oroszországból és Ukrajnából, akkor nem csak az árakra lesz kíméletlen hatással, hanem hiánycikké is válhat a kenyér.
Az orosz elnök pénteken közölte, Oroszország szavatolja a gabonaszállító hajók szabad távozását az ellenőrzése alá vont Azov-tengeri Mariupol és Bergyánszk kikötőjéből, és nem gördít akadályt a hajózás útjába Ukrajna Fekete-tengeri kikötőiből sem, ahonnan a teherhajók azért nem tudnak kifutni, mert Ukrajna maga aknásította el őket az oroszok ellen. Putyin javasolta, amíg meg nem tisztítják a kikötőket az aknáktól, válasszák vízi útul a Dunát Románián és Magyarországon keresztül, Lengyelország felé pedig Fehéroroszországon át. Mindez természetesen feltételezi a szankciók feloldását Fehéroroszországgal szemben – mondta az orosz államfő.
A gabonamizérián kívül a nyugati szankciók miatt elakadt orosz műtrágya-utánpótlás is gondot okoz. Főleg a 2023. évi termést veszélyezteti. Erre az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezető közgazdásza, Maximo Torrero hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, Oroszország és Fehéroroszország a hamuzsír műtrágyák fő exportőre. Mint ismeretes, a nyugati országok azért nem tudják pótolni az orosz és fehérorosz műtrágyát, mert nincs honnan, termelőiknek viszont megtiltották, hogy a két országból vásároljanak belőle.+++
Beszélgetés Ukrajnáról a Klubrádióban
Alább közreadjuk a Klubrádió hangfelvételét Bolgár György Simó Endrével, a Békekör elnökével 2022. június 2-án délután folytatott beszélgetéséről. Az interjúra Bolgár György kérte Simó Endrét. A hangfelvételt kommentáló írásos tálalás Bolgár Györgytől származik.
Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) alapító-szervezője, a Magyar Békekör Egyesület alapítója elkeseredetten próbálta megmagyarázni, miért találkozott május 24-én az Orosz Föderáció magyarországi nagykövetségén Smirnov Oleg ezredes, katonai és légierő attaséval
A béke lehetősége és ellenségei
*Gilad Atzmon
A béke lehetősége és ellenségei
Egy Világhírű dzsessz-szaxofonos értekezése az ukrajnai konfliktusról
Az USA, Nagy-Británia, és a NATO mind úgy gondolják, hogy a háború miatt Oroszország gyengülni fog, Putyinból jelentéktelen Amalek-figura lesz, a NATO meg fog erősödni, a hadiipari komplexum pedig profithoz jut. Ezért Biden, Johnson, és a NATO a háborút, ha lehet, örökre szeretné meghosszabbítani.
Itt az ideje, hogy megnevezzük, kik akarják, hogy a háború folytatódjon, hiszen Biden nincs egyedül ezen a fronton. Zelenszkij is szeretné, tudja, hogy az oroszokkal való bármilyen egyezmény “nagyon bonyolult” helyzetbe hozná. Az ukrán nacionalisták, akikről a nyugati média miatt azt gondoljuk, hogy bátran küzdenek az orosz hadsereg ellen, nem nyugszanak bele semelyik terület elvesztésébe. Nehéz elképzelni, hogy a háború területi átrendeződés nélkül véget érhet, különösen, mert Oroszország Ukrajna déli, és keleti részének egy részét már elfoglalta. Továbbá Zelenszkij, a színész tudja, hogy jelenlegi szerepe karrierjének csúcsát jelenti, innen már csak lefelé mehet minden. Zelenszkij a háborút folytatni szeretné mindörökre.
De mit gondolnak az ukrán emberek? Vajon szeretnék befejezni a háborút? Attól függ kit kérdezünk. Ha az amerikai vagy az angol sajtó írásaiból indulunk ki az az érzésünk, hogy az ukrán nép egységesen kiáll Zelenszkij mögé a kollektív öngyilkossági küldetésben. Az igazság, ezzel szemben az, hogy négymillióan elmentek Ukrajnából, tíz millióan belső menekültek, és számuk napról-napra növekszik. Az ország szisztematikus pusztítás áldozata, egyes városok a földdel válnak egyenlővé. Ha az ukrán emberek tényleg ezt akarják, és a BBC azt szeretné, hogy ezt el is higgyük, akkor a háborúnak sose lesz vége. Ha viszont az ukrán emberek normális emberek, és ez jóval valószínűbb, akkor valószínűleg már rég elegük van a vezetőjükből és a nyugati háborúpárti politikából, amelyek ekkora katasztrófát hoztak az országukra. Az ukránok törődnek országuk jövőjével, városaikkal, kultúrájukkal, örökségükkel. Vélhetően szeretnék inkább megőrizni ezeket, mintsem meghalni ezen dolgok “nevében”.
Sokszor olvashatjuk, hogy Zelenszkij azt szeretné, hogy Izrael közvetítsen Oroszország és Ukrajna között, annak ellenére, hogy Izrael nem a legtermészetesebb választás, ha harmonikus együttélés a cél. Sokat lehet olvasni arról az izraeli és ukrán álomról, hogy Oroszországot kiüssék Európa első gázellátó szerepéből. A jelenlegi háborúnak az is lehet egyik kimenetele, hogy Izrael válik Európa első gázellátójává. Ezen a héten az N12-es izraeli hírcsatorna jelentette, hogy “Izrael segíteni fog Európának abban, hogy leváljon az orosz gázról”. Az N12 arról is hírt adott, hogy egy Párizsban tartott Nemzetközi Energia Bizottság konferencián az izraeli energiaügyi miniszter már tárgyalt arról a lehetőségről, hogy Izrael gázt exportljon Európába.
Miért volt Putyinnak olyan sürgős megmenteni Szíriát és Asszadot? Egy lehetséges válasz, hogy Oroszországnak szüksége volt egy Földközi tengeri kikötőre. De miért lenne szüksége az oroszoknak egy kikötőre a Földközi tenger keleti részén? Putyin látta, hogy lehetőség nyílt arra, hogy vezeték épüljön a Gaza övezet partjaitól Görögországig. A Latakiában állomásozó orosz hadihajók ezt a tervet meghiúsíthatják. Másszóval, annak ellenére, hogy Putyin Szíriával kapcsolatba Izraellel gyakran együttműködik, tisztában van azzal, hogy egy tengeri háborúnak Oroszország és Izrael között nagy az esélye. És ezt az izraeliek is tudják.
De Izrael törekvése mögött, hogy ők közvetítsék a békét Oroszország és Ukrajna között, más tényezők is szerepet játszanak. Izrael jelenlegi gazdasági sikere annak köszönhető, hogy Izrael az orosz oligarchák Bahama-szigete. Az oligarhák között sokan zsidók, és sokuknak van már izraeli állampolgársága is. Ha Izrael közvetít a két fél között, akkor, a semleges álláspont miatt Izraelnek nem kell részt vennie az orosz-ellenes gazdasági szankciókban, így Izrael egyedül lesz majd aki egérútat nyújt az orosz oligarchák pénzének. Zelenszkij többször próbált Bennett izraeli minisztelnök segítségével orosz-ukrán béketárgyalásokat összehozni. Putyin erre nem hajlandó, talán azért, mert tisztában van azzal, hogy Izraelnek mi a szándéka.
Putyin élő rejtély. Jó okom van rá, hogy ne higgyem el amit a nyugati média állít róla: Putyin nem instabil mentálisan. Inkább úgy gondolom, hogy tapasztalt taktikus, akinek konkrét geopolitikai és katonai céljai vannak. A probléma inkább az, hogy senki nem tudja, mik ezek. Én nem hiszem, hogy Putyin el akarta foglalni Kijevet, vagy bármely más ukrán várost, néhány stratégiailag fontos hely kivételével, mint amilyen Mariupol. Arról is meg vagyok győződve, hogy Putyin nem tervezett “rezsimváltást” sem Ukrajnában. Putyin pusztán katonai veszélyt látott a nyugati irányba sodródó Ukrajnában. Putyin Ukrajna katonai képességét akarta visszaszorítani, és ezzel üzenetet küldeni a többi kelet-európai országnak. Putyin még mindig abban bízik, hogy a konfliktust Ukrajna demokratikusan választott vezetőjével, Zelenszkijvel fogja rendezni. Putyinnak szüksége van Zelenszkijre, legalábbis addig, amíg a konfliktus rendeződik.
Ebből az is következik, hogy Putyin az egyetlen olyan szereplő ebben a horrorszínházban, akinek van kiút-stratégiája. Ő az egyetlen akinek van konkrét elképzelése a konfliktus végéről, igaz, az ő elképzelése a Nyugat számára egyelőre, elfogadhatatlan. Ukrajnában sem lehet túl népszerű. De úgy látszik, a Nyugat sem hisz el a saját narratíváját, miszerint az orosz hadsereg “gyenge” és “vesztésre áll”, hiszen a Nyugat nem merte felvenni a kesztyűt Oroszország ellen.
Lengyelországban Biden annak a szándékának adott hangot, hogy Putyint el kell távolítani. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy Putyin már látja a kiutat a konfliktusból, míg Biden és cinkosai abból húznak hasznot, ha a konfliktus a végtelenségig folytatódik.
*Gilad Atzmon zenész, író, és producer. Izraelben született, Nagy-Británniába emigrált. Világhírű dzsessz-szaxofonos, több dzsessz-együttes alapítója (Gilad Atzmon Quartet, Spiel Acid Jazz Band, Orient House Ensemble), és olyan zenészek albumain hallható, mint a Pink Floyd, Paul McCartney, Sinead O’Connor, és Robert Wyatt. Könyvei közül magyarul is megjelent: “A bolygó kicsoda?”.
Fordította: Hetényi Balázs
Eszeveszettség jelei nyugati hatalmi körökben
Kijev, Washington, Róma, Moszkva, 2022. június 6. hétfő (MB)
Eszeveszettség jelei mutatkoznak nyugati nagyhatalmi körökben annak láttán, hogy az oroszok megsemmisítik az Ukrajnának szánt fegyvereket, mielőtt még bevethetnék őket, a gazdasági szankciókkal pedig többet ártanak maguknak, mint Oroszországnak – jelezte tapasztalatait a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.
A tudatzavar odáig fajult, hogy az Egyesült Államok meg akarja akadályozni európai szövetségeseit, hogy orosz és ukrán búzához jussanak az Oroszországgal szembeni szankciók feloldásáért cserében. Minthogy 10 hétre elegendő búzakészlettel rendelkeznek, a nyugat-európai országok ENSZ-közvetítéssel szeretnének nyélbe ütni egy olyan megállapodást Moszkvával, amellyel elhárulna az akadály az orosz gabona kivitelének útjából. Washington pedig közölte, hogy erről szó sem lehet, a szankciókat nem felfüggeszteni kell, hanem szigorítani. Miközben a brüsszeli bizottság tüsténkedik, hogy hetedik szankciócsomagjával eleget tegyen az amerikai igényeknek, más nyugat-európai körökben mind gyakrabban merül fel, jó jó, de akkor mit fogunk enni? – számolt róla be a Békekör tudósítója.
A Biden-adminisztráció abban bízik, hogy 700 millió dolláros új fegyverszállítmányával, benne tüzérségi rakétarendszerekkel felszabadíthatja az utat az ukrán gabona kivitele előtt, és rákényszerítheti Oroszországot, hogy remélt kényszerhelyzetében a nyugati szankciók felfüggesztése nélkül is szállítson gabonát a NATO nélkülöző európai szövetségeseinek.
Nem világos, mi indokolja Washington optimizmusát a harci helyzet ismeretében. Hiszen az orosz légierő vasárnap kifüstölte azt a T-72 harckocsikból álló fegyverszállítmányt, amely Kelet-Európából érkezett egy Kijev melletti vasúti szerelő hangárba. (Lásd a felvételen!) Egyidejűleg pedig Putyin jelezte, hogy „olyan célpontokra is csapást mérnének, amelyekre eddig még nem mértek” abban az esetben, ha a nyugati fegyverszállítmányokban megnövelt hatótávolságú rakétarendszereket is Kijev rendelkezésére bocsátanának.
Szergej Karakajev vezérezredes, az orosz stratégiai rakéta erők parancsnoka vasárnap bejelentette, hogy hadrendbe áll az Avangard hiperszonikus siklójárművekkel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) második ezrede. Az Avangard siklójármű akár 27 Mach (kb. 32 000 km/h) hiperszonikus sebességgel képes repülni a légkör sűrű rétegeiben, repülési útvonala és magassága szerint manőverezve, és áttörve a rakétaelhárító védelmet.
Tehetetlensége láttán a Nyugat saját értékrendjével szembenálló olyan lépésekre szánja magát, mint amilyen Lavrov orosz külügyminiszter belgrádi látogatásának megakadályozása. A Szerbiával szomszédos országok, amerikai kívánságra megtagadták az orosz külügyminisztertől, hogy légterükön keresztül eljuthasson Belgrádba Aleksandar Vučic szerb elnökkel tárgyalni.
Lavrov egyébként tudatta, hogy az Azovstal-műveletet minimális emberi veszteséggel teljesítették, „az azovista hirhedt gengszterek egyszerűen megadták magukat”, most pedig „érdekes dolgokat mesélnek el arról, hogyan érvényesült a neonáci elmélet az ukrán állam mindennapi gyakorlatában, beleértve Zelenszkij elnök tevékenységét is.”
Miközben az Egyesült Államok kormánya meg akarja akadályozni, hogy európai szövetségesei feloldják, vagy enyhítsék a szankciókat, saját magát kivonja alóluk. Enyhítette az olajexport tilalmat Oroszország dél-amerikai szövetségesével, Venezuelával szemben. Engedélyezte a Chevronnak, a Repsolnak és az olasz ENI-nek, hogy bekapcsolódjon a venezuelai olaj és gáz kitermelésébe és forgalmazásába.
A Fehér Ház kül-és gazdaságpolitikája odahaza is egyre kevésbé népszerű. Az ABC/Ipsos friss felmérése szerint a megkérdezettek 52 százaléka elítéli Biden Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos magatartását, s 46 százalékuk ért vele egyet. Ennél is kevesebben (37%) támogatják gazdaságpolitikáját, az infláció kezelésével, és a gázárak szabályozásával pedig mindössze 28 és 27 százalékuk ért egyet. (A reprezentatív felmérés június 3-4. között készült.)+++
Kiadta: Magyar Békekör
https://halturnerradioshow-com.translate.goog/index.php/en/news-page/world/medvedev-tells-ukraine-to-cut-back-on-cocaine-and-to-negotiate-before-it-loses-sovereignty?_x_tr_sl=auto&_x_tr_tl=hu&_x_tr_hl=hu
Világ
MEDVEGYEV AZT utasítja UKRAJÁNÁT, hogy csökkentse a kokaint, és tárgyaljon, mielőtt SZUVERENITÁSA VESZTÉSE
Világ Hal Turner 2022. június 06 Találatok: 3761
Dmitrij Medvegyev az egyik legkeményebb orosz politikus lett. Oroszország korábbi elnöke, jelenleg a Nemzetbiztonsági Tanács alelnöke felszólította Ukrajna vezetőit, hogy hagyják abba a kokain használatát, és kezdjenek tárgyalásokat.
Az alábbi rövid videóban Medvegyev azt mondja: Ukrajna azt kockáztatja, hogy elveszíti szuverenitását, ha továbbra is megtagadja a moszkvai feltételekkel folytatott tárgyalásokat. Azt is tanácsolta a kijevi hatóságoknak, hogy csökkentsék a kokainhasználatot , és józanul közelítsék meg a kulcsfontosságú döntéseket.”
Video a linken a cikkben
Putyin visszavonult !
Amerika jelezte, hogy a gabonáért cserébe nem oldja fel az orosz szankciókat !
Putyin már nem köti feltételhez az ukrán gabona kiszállítását ! Nem tudni ezért kap-e valamit cserébe Oroszország vagy csak marad a propaganda a jóságos országról amely nem akar éhínséget okozni !
Ha az utóbbi van, akkor az nagy baklövés, a nyugat csak az erőből ért !
Egyébként működnek a szankciók, a görögök iráni olajat szállító orosz hajót foglaltak le, Sri Lankán orosz repülőgépet nem engednek felszállni.
Kína nem fogadja az Oroszországban lefoglalt nyugati repülőgépeket !
“Egyébként működnek a szankciók, a görögök iráni olajat szállító orosz hajót foglaltak le, Sri Lankán orosz repülőgépet nem engednek felszállni.”
.
A hír igaz , de azóta az iráni for. gárda három görög tankert foglalt le .
A Sry Lankai repülőgép foglalásnak semmi köze a szankciókhoz . Cégek közti peres vitás ügyről van szó és ha jól rémlik e hó vége felé lesz a tárgyalás .
Hajjaj! De még mennyire működnek a szankciók. Az amcsik azóta is veszik az orosz olajat, csak már közvetítőkön keresztül drágábbért. Európa pont ugyanígy tesz. Mert azóta akkora lett az egyetértés, hogy az orosz olajat görög tankerekbe szivattyúzzák át és így már nem oroszként veszi Európa. Ugyanazt az olajat. Csak kicsit drágábbért. Hogy mik vannak?
Mondjuk így teljességgel érthető, hogy viktorék felháborodtak az olaj elleni szankción. A vezetékből csak mi (és a többi közép-Európai ország) nem tudnánk átszivattyúztatni az olajat EU konform csővezetékbe. vagyis megint csak velünk basztak volna ki ott nyugaton.
A szankciók működnek…visszafele:
————
Biden szükségállapotot hirdetett a villamosenergia-termelő kapacitás hiányának veszélye miatt
Joseph Biden, az Egyesült Államok elnöke szükségállapotot hirdetett az országban a villamosenergia-termelő kapacitás hiányának veszélye miatt. Amint azt a Fehér Ház által terjesztett kiáltványban kijelentették, az amerikai vezető kijelentette, hogy számos tényező van jelen, amelyek veszélyeztetik az Egyesült Államok azon képességét, hogy elegendő mennyiségű villamos energiát termeljen a fogyasztók számára.
“Én, Ifjabb Joseph R. Biden, az Egyesült Államok elnöke, azzal a felhatalmazással, amelyre az alkotmány és az Egyesült Államok törvényei vonatkoznak, kihirdetem, hogy vészhelyzet áll fenn a fogyasztói igények kielégítéséhez szükséges elegendő villamosenergia-termelő kapacitás rendelkezésre állásának fenyegetésével kapcsolatban” – áll a dokumentumban.
A villamosenergia-termelő kapacitás hiányának problémájának megoldása érdekében az amerikai elnök mentesítette a vámok alól bizonyos napelemek és modulok Ázsiából történő behozatalát. Az intézkedés két évig érvényes, és a Kambodzsából, Malajziából, Thaiföldről és Vietnamból importált termékekre vonatkozik.
Читайте на http://WWW.KP.RU: https://www.kp.ru/online/news/4778238/
Le kellene állítani az orosz urán exportját is az USÁ-ba, és akkor még nagyobb bajba kerülne Biden és bandája.
Az is meglesz, de szerintem jelenleg nem érdeke a szövetségeseknek (Oo, Kína, India), egy hirtelen összeomlás nyugaton, ezért csak lépésről lépésre haladnak. Például legutóbb az orosz nemesgázok voltak soron.
“vészhelyzet áll fenn a fogyasztói igények kielégítéséhez szükséges elegendő villamosenergia-termelő kapacitás rendelkezésre állásának fenyegetésével kapcsolatban”
.
Név szerint ?
Mi hiányzik a kapacitásból ?
Ha csak nem a mesterséges pánik keltés igénye .
Kiszáradt a Niagara , elfogyott a kőolaj , az olcsó palagáz , mert ha jól tudom uránt még mindig kaptok -ha rajtam múlna csomagolás nélkül küldeném !
Arról nem is beszélve így bevethető a katonaság a lakóság ellen .
Hát az olajjal meg a gázzal vannak gondok, de hogy ennek mekkora hatása van a villamosenergiára, azt nem tudom.
Nincs kizárva, hogy csak mesterséges pánikkeltés, de annak most mi értelme lenne?
Minden esetre az USA-ban nagy gondok vannak.
” de annak most mi értelme lenne?”
.
Értelme ?
Hogy növelje a ruszofóbiát és vissza állitsa a néphangulatot maga mellé , mert már kezd a tökük tele lenni a bidé adminisztrációval .
Putyinra mindig érdemes figyelni, a gabonáról is beszélt, világosan, egyértelműen, mint mindig:
—————-
NEM AVATKOZUNK BELE AZ UKRÁN GABONAEXPORTBA
A világ évente mintegy 800 millió tonna búzát termel. Azt mondják, hogy Ukrajna készen áll arra, hogy 20 millió tonnát exportáljon. Ez csak 2,5%! De a világ teljes élelmiszermennyiségében a búza csak 20%, ami azt jelenti, hogy ez az ukrán búza csak 0,5%. Semmi! Putyin kuncogott.
– 20 millió tonna ukrán búza potenciális export. Az Agrárminisztérium szerint ez körülbelül 5 millió tonna búza és 7 millió tonna kukorica. Nos, ez nem sok. A jelenlegi mezőgazdasági évben 37 millió tonnát exportálunk, jövőre pedig 50 millió tonnára emeljük ezeket az exportokat.
Az elnök biztosított arról, hogy nem avatkozunk be az Ukrajnából származó gabonaexportba. Nem Oroszország bányászta ki (aknázta alá)a hajóutat. Ha a bányákat (aknákat) eltávolítják, a hajók szabadon hajózhatnak.
– A fekete-tengeri hajók aljáról kellene aknamentesíteniük és felemelniük, amelyeket szándékosan süllyesztettek el. Készen állunk erre, nem fogjuk kihasználni az aknamentesítési helyzetet, hogy bármilyen támadást indítsunk a tengerből. Ez az első dolog , foglalta össze az orosz vezető.
A második lehetőség a gabona szállítása Mariupolon vagy Berdyanskon keresztül. Már eltávolítottuk a bányákat, nincs kockázat.
A harmadik a Dunán és Románián keresztül történik.
A negyedik Magyarországon keresztül történik.
– És végül, a legegyszerűbb dolog a Fehéroroszország területén keresztüli export. A legegyszerűbb és legolcsóbb, mert onnan közvetlenül a balti államok kikötőibe, a Balti-tengerre és tovább – bárhová a világon” – mondta Putyin.
De akkor fel kell oldania a szankciókat, és a Nyugat nem áll készen erre.
Forrás:kp.ru
Ellenség sem mondhatja, hogy nem kompromisszumkészek, mennyi lehetőség!
Eszméletlen dühítő lehet a másik oldalnak, hogy nem találnak igazán fogást rajtuk…
Óvatosnak kell lenni, mert meggondolatlanul veszélyesek az ilyen helyzetekben.
Bármi áron nyerni akarnak, ez látszik az irreális fegyverdömpingen egy olyan országból, ahol a működésre kellene inkább.
Micinek:
“Bármi áron nyerni akarnak”….Ez így igaz. Kijevben azon gondolkodnak, hogy leszállítják 16 évre a hadköteles korhatárt. Ismerős nem? Hitlerjugend.
—
Kérdés Ehnatonhoz:
Olvasom az ukrán és nyugati sajtóban, hogy az oroszok elhagyják Melitopolt. Ez most dezinfo,vagy tényleg van ilyen szándék? Mit tudsz róla?
Árpi”Putyinra mindig érdemes figyelni, a gabonáról is beszélt, világosan, egyértelműen, mint mindig:
—————-
NEM AVATKOZUNK BELE AZ UKRÁN GABONAEXPORTBA”
Ezt mások sajnos nem így gondolják…
Már nem lenne nekik semmi, ha könnyen elvihető lenne:(
Ez olyan, mintha a szomszédom döntené el helyettem, mi legyen a megtermett almámmal!
Csak ezen helyzetben a szomszéd nagyon-nagyon messze lakik.
Mici : 2022-06-07 – 08:22
.
Az az igazság , hogy megy a gabona export ezerrel a polákokon keresztül vasúton .
A “Beszéljük meg” című betelefonálós műsora óta nagyon eljárt az idő “Bolgár úr drágán”.
Az idő határozottan nem neki dolgozik, de ő ezt nem hajlandó beismerni.
Nosztalgikus élményt nyújtott az elfogult, szubjektív és hamis érvelése de jót nevettem rajta.
Az idézett Putyin beszédből világosan és egyértelműen kiderült, hogy az ukrán gabona mennyiség csak 0,5 % vagyis semmi !
Főleg annak pár országnak – jellemzően Afrikában – akiknek létfontosságú !
A tengeri szállításon kívül másképp nem vihető ki Ukrajnából a 20 millió tonna gabona ! Közeleg az aratás, nem lesz hely az új termés elhelyezésére !
Világos és egyértelmű !
Tehát nem avatkoznak be az ukrán gabona exportjába, de a kérdés megoldásához a szankciókat fel kell oldani ! Milyen szankciókat ?
Világos és egyértelmű !
A polémiának egyelőre nem sok értelme van mert – orosz cikkből kivonat :
” Ukrajna megtagadta az odesszai kikötő felhatalmazását a tengeri gabonaexportra, attól tartva, hogy ezt követően a kikötő “kétéltű támadásoknak lesz kitéve”. Így Kijev elutasította Oroszország javaslatát, hogy tengeri folyosókat biztosítson a teherhajóknak, és Törökországgal együtt kísérje végig az útvonalon. Ankara ugyanakkor úgy véli, hogy nincs minden veszve, és Erdogan képes lesz rávenni Zelenszkijt, hogy fogadja el ezt a javaslatot.
Kijev emellett elutasította azokat az orosz ajánlatokat, amelyek az Oroszország által ellenőrzött mariupoli és berdyanszki kikötőkön, valamint Fehéroroszországon keresztül a balti kikötőkbe exportálnának gabonát. Zelenskynek ez a lehetőség sem felelt meg. Ugyanakkor a kijevi rezsim továbbra is azzal vádolja Oroszországot, hogy blokkolja a gabonaszállítást. Kijev állítólag azt követeli, hogy Oroszország vonja ki az orosz flottát a kikötőkből, és adjon biztonsági garanciákat a Fekete-tengeren áthaladó gabonaexportra. ”
A jó hír, hogy az orosz csapatok megint araszoltak egyet és elfoglalták Szvatogorszkot ! Több kisebb támadás is folyamatban van !
“Közeleg az aratás, nem lesz hely az új termés elhelyezésére !”
Számomra egyelőre az nem világos, hogy ki és mivel (főleg milyen üzemanyagból) fogja learatni azt a gabonát. Szerintem ez egyelőre nagyobb gond, mint az, hogy hogyan kerüljön ki ukrajnából.
Ez csak a Zelenszijék problémája, mert meglepne, ha a már konszolidált orosz részen gondot okozna.
Ahogyan végre a téli időszak sem fog, nem kell félni, hogy megfagynak.
Persze, hogy inkább iparterület, nem tudni, mennyi lehet a mezőgazdasági, ahogyan emlékszem, inkább a középső rész?
….. bár, igazából neki sem egy probléma, mondjuk ha fegyverek helyett kombájnokat, zsoldosok helyett meg mezőgazdasági idénymunkásokat követelne a világtól, sokkal előrébb lennének.
Az ukrán erők megsemmisítő vereséget szenvedtek, amikor az oroszok elfoglalták Szvjatogorszk városát, és a Szlavjanszkba vezető út már nyitva van.
A visszavonuló ukránok felrobbantották a Donyeck folyón átívelő hidat, hogy megakadályozzák az orosz előrenyomulást, elvágva több száz saját katonájukat, akiknek a sorsát megadják vagy megsemmisítik.
Lezuhant az ukrán hadsereg 95. és 81. dandárja Szvjatogorszkban.
A városban elzárt ukránok közül azonban többen úszva próbáltak átkelni a folyón, és az orosz erőknek megparancsolták, hogy ne lőjék le őket.
Megnyílt az út mintegy 70 000 ukrán katona bekerítésére.
“A visszavonuló ukránok felrobbantották a Donyeck folyón átívelő hidat, hogy megakadályozzák az orosz előrenyomulást, elvágva több száz saját katonájukat, akiknek a sorsát megadják vagy megsemmisítik.
A városban elzárt ukránok közül azonban többen úszva próbáltak átkelni a folyón, és az orosz erőknek megparancsolták, hogy ne lőjék le őket.”
Akik átúsztak, és újra nekimennek az oroszoknak, nem érdemelnek irgalmat.
Érdekes adatok,körülmények vannak az alábbi magyar újságcikkben:
” Kissé elhamarkodottan ítéltük győztesnek az orosz hadsereget a szeverodonecki csatában. Bár a múlt héten úgy tűnt, hogy az ukránok csapataik védelmében feladják a stratégiailag nem olyan fontos, eleve nehezen tartható északkeleti kiszögelést a donbászi fronton, a visszavonulás fedezésére indított kisebb ellenlökéseik sikerén felbuzdulva ellentámadásba lendültek, és vasárnapra Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye ukrán katonai közigazgatásának vezetője szerint visszafoglalták Szeverodoneck hetven százalékát, egészen a keleti elővárosokig visszaszorítva az orosz megszállókat. Emellett Szeverodonecktől délre is visszafoglaltak két falut, írja legfrissebb elemzésében az Institute for the Study of War (ISW).
Ebben segítette őket, hogy az orosz hadvezetés a már Szíriában kidolgozott gyakorlata szerint a legsúlyosabb emberáldozatokkal járó városi harcot segédcsapataira, ez esetben az 1. hadtestre és a Roszgvardijára, magyarán a donyecki és luhanszki szakadárok hadseregére és Ramzan Kadirov csecsenjeire bízta. Ezek nehézfegyverzettel gyengén felszerelt, korlátozott harcértékű alakulatok, az 1. hadtestnek még a morálja is igen alacsony, tekintettel arra, hogy javarészt kiképzetlen, gyakran orvosilag is alkalmatlan kényszersorozottakból áll. Akárhogy is, ez a fordulat sokat elárul az orosz erők általános állapotáról is, mivel az elmúlt bő két hétben az orosz hadsereg ereje javát itt, Szeverodonecknél koncentrálta, ám amit másfél hét harcaival sikerült megszereznie, azt most egy hétvége alatt elbukni látszik. ”
Na, a cikk elavult ! A mai katonai térképen már az látszik,hogy Oroszország visszavette a Szeverodonyeckben elfoglalt területet !
Szerintem Oroszországban nincsenek kényszersorozottak. Viszont Ukrajnában annál több.
Szerintem Oroszországban sincs, de a sajtó hírek szerint a DPR bizony a saját és még az elfoglalt területeken is alkalmazza !
Ilyen dolgokról orosz újságokban nem írnak !
Ilyen is van : Orosz lap cikke :
” Az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek ukrajnai különleges hadműveletének bevetése során kiderült, hogy a katonai szolgálatot teljesítő katonák részt vettek annak lebonyolításában. Aztán ezzel kapcsolatban széles körű közfelháborodás támadt, amelyre a nyugati országok titkosszolgálatai még mindig próbálnak rájátszani a katonai kampány hiteltelenítése érdekében.
Ennek fényében a Föderációs Tanács ülésén meghallgatott egy jelentést a nyugati katonai körzet katonai ügyésze, Artur Egiev, aki konkrét alakokat nevezett meg.
Az általa nyilvánosságra hozott információk szerint a sorkatonák különleges akcióba való bevonásának feltárt tényállása kapcsán a felelősöket megbüntették. Összességében kiderült, hogy körülbelül 600 sorkatonáról derült ki, hogy az SVO magatartási területén tartózkodik, akiket rövid időn belül visszaküldtek egységeik állandó bevetési helyére. Körülbelül 12 tisztet állítottak bíróság elé.
Nyilvánvalóan a hadkötelesek harci zónába való áthelyezését a megindult hadjárat nagysága okozta. Számos tiszt megteheti ezt az intézkedést, megpróbálva fenntartani a hadműveleti területre irányított egységeinek teljes értékű állományát. A kijevi rezsim a nyugati titkosszolgálatok felügyelete alatt elfogott és aktívan felhasznált néhány sorkatonát, hogy megkíséreljék felkelteni a közvélemény elégedetlenségét Oroszországban. Ezzel a “ütőkártyával” együtt kitömések készültek az RF fegyveres erők soraiba való küszöbön álló tömeges mozgósításról. “
Arról én is hallottam, hogy a DNR területén próbálkoznak létszámot bővíteni a civil-szférából, ez, ha önkéntes, érthető, hiszen a DNR katonái is hallnak meg az ütközetekben.
Hogy kényszerrel érdemes -e sorozni? Ha engem kényszer-soroznának, az első adandó alkalommal lelépnék, valószínű hogy emiatt is romlik pl. az ukrán erők morálja. Még akkor is, ha a kényszer-sorozottak fizetést is kapnak.
Továbbá: A kényszer sorozottak amúgy a győzelmi esélyeket sem növelik, hiszen se rutin, se hadgyakorlat, se a korszerű fegyverek ismerete nincs mögöttük.