„A nyugati szövetségesek le akarják győzni Oroszországot Ukrajnában” bővebben

"/>

A nyugati szövetségesek le akarják győzni Oroszországot Ukrajnában

Washington, Moszkva, Kijev, Varsó, 2022. május 9. hétfő (MB)

A neonácikkal együttműködő ukrán elnök Oroszországot nevezte nácinak, a nyugati szövetségesek pedig jelezték, hogy minden támogatást megadnak neki, hogy legyőzze Oroszországot Ukrajnában – jelentette a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.

„Kitartunk döntésünk mellett, hogy Putyin elnököt nem hagyjuk győzni az Ukrajna elleni háborúban” – áll a Hetek csoportjának (G7) washingtoni közös nyilatkozatában, melyre Putyin azzal reagált, hogy „közös kötelesség megakadályozni a nácizmus restaurálását”. Február vége óta a Nyugat 12 milliárd dollár segélyt nyújtott a kijevi rezsimnek – tudatta Denisz Smihal ukrán kormányfő.

A hitleri Németország felett aratott győzelem 77. évfordulója alkalmából rendezett vörös téri díszszemlén Putyin azzal indokolta az ukrajnai orosz katonai intervenciót, hogy „teljesen elfogadhatatlanná vált az orosz határok elleni irányuló közvetlen fenyegetés”, a NATO nem hallgatott a jó szóra, meg kellett előzni, nehogy az ukrán neonácik támadjanak Oroszországra. „Ez volt az egyetlen jó döntés” – mondta.

Oroszország lengyelországi nagykövete szeretett volna koszorút elhelyezni a szovjet hősök emlékművénél a varsói temetőben, de az agresszív tömeg elállta az útját, inzultálta és festéket locsolt Szergej Andrejevre és feleségére.

Harkovban neonáci fegyveresek fészkelték be magukat egy gyermekkórházba, lőszerraktárrá változtatták, és kitessékelték onnan a beteg gyermekeket és orvosaikat. Kramatorszkban is harcállást csináltak egy iskolából.

Nem tudni, vajon a mariupoli Azovstalban túszként fogvatartott civilek közül mindenkit kiengedtek-e, az viszont biztos, hogy a fegyveresek nem hajlandók megadni magukat, hanem – mint parancsnokuk mondta – ki akarnak tartani utolsó csepp vérükig. Fanatikus elszántságukat megfigyelők annak tulajdonítják, hogy Zelenszkij elnök erősítést ígért nekik, és azzal bátorította őket, hogy „közeleg a felszabadulás napja”.

Herszon megye közigazgatási hatóságai visszahelyezték jogaiba az orosz nyelvet, melynek használatát az ukrán rezsim megtiltotta a közigazgatásban.

Szélsőségessé vált oroszellenességükben a nyugati hatalmakat egyre kevésbé érdekli gazdaságilag gyengébb és kiszolgáltatottabb szövetségeseik sorsa. Erre utal az orosz olajembargó tervezett bevezetése, és a legutóbbi szankciócsomag, mely súlyos gazdasági és társadalmi következményekkel fenyegeti például Magyarországot – írja a tudósító. A magyar miniszterelnökön kívül a horvát elnök, továbbá szlovák, görög, bolgár politikusok is jelezték, hogy nem kívánják támogatni az olajimport tilalmat, és részt venni abban a szankciópolitikában, amely a leginkább nekik árt.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Bal-Rad komm:

ÁLMODIK A NYOMOR!

“A nyugati szövetségesek le akarják győzni Oroszországot Ukrajnában” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Lesz olajembargó, de nem azonnal. Kb. az év végéig tervezik bevezetni, 4-5 uniós ország kivételével, ide tartozik Magyarország is, akik 2026-ig kapnak felmentést.
    Annyi előnye lesz, hogy amíg a Közel Keleten hamar elfogy majd az olaj, 20 év múlva még mindig lesz Oroszországnak. És akkor lehet majd nyafogni, honnan veszünk a repülőgépeinkhez üzemanyagot, ha nem Oroszországból?

    1. Közel-Keleten lesz olaj még vagy 50 évig, de amerikában max. 10 évig. De ott van még Irán és a hutik, akik még beleköphetnek az eu levesébe.

      1. „Közel-Keleten lesz olaj még vagy 50 évig, de amerikában max. 10 évig. De ott van még Irán és a hutik, akik még beleköphetnek az eu levesébe.”
        Bonyolódhat a helyzet, hiszen az araboknak szinte csak olajuk van, Irán az olajbevételeit Izrael ellen fordíthatja, az USA olaj valóban kifogyóban, és a tengeri hajózást, a repülőgépeket, a mezőgazdaságot nem tudják átállítani elektromos működésre – megjegyzem olyan ritkán lakott nagy országok, mint Oroszország, Ausztrália, Kanada még az elektromos autókat sem preferálják a hatalmas távolságok miatt -, tehát lesz igény az olajra még nagyon sokáig.

        1. Tegyük fel az Irániak lezárják a hormuzi-szorost vagy a hutik kilövik a szaudi olajtermelést, akkor az eu néhány honap alatt lehuzhatná a rolót, és az oroszok kerülnek ki gyöztesen.

  2. Van azonban egy dolog, amit a háború kimenetele ügyében nem szabad figyelmen kívül hagyni:
    Az oroszok sikeresen lövik ki a nyugati fegyverszállítmányokat, ezek precíziós rakéták, ahol a kezelők minimálisan vannak kitéve ellenséges tűzerőnek. A szárazföldi erők katonái azonban napi szinten szembesülnek a bajtársak halálával, a fáradtsággal, a nélkülözéssel. Ez hosszú távon demoralizál. Ezért nem lehet már 1-2 hónapnál hosszabb ideig a frontvonalon tartani az orosz katonákat.
    Fogy a precíziós rakéta is, fogy az Iskander, ezek pótlása ma még mehet, de a szankciók miatt néhány hónap után egyre nehezebb lesz a pótlás.
    Az nem megoldás, hogy további 300 -400 ezer orosz katonát bevonjanak a frontra, ahogy a Wagner csoport akarja.
    Néhány tízezer kell még, mert az elfoglalt területeket meg is kell tartani, de ezek az erők légvédelem és kézi fegyverek.
    A precizíós rakéták és a nehéztűzérség már az ukrán élőerőket is sikeresen tizedeli, de közben azért fáradnak az oroszok is erősen.
    Azt kellene tehát megvalósítani, hogy az ukrán donbaszi sereget úgy meggyengíteni, hogy vagy kapituláljon Ukrajna, és egy béketárgyaláson mondjon le a Krímről és az azovi folyosóról, vagy ha erre nem hajlandó, a fent megszerzett terület védelmét megerősítve vagy Oroszországhoz csatolni, vagy olyan szövetségi rendszerbe tagozni Novorossziját, amely területi integritását Oroszország akár atomfegyverrel is hajlandó megvédeni.
    De mindenképpen egy meggyengített ukrán haderőt kell megcélozni, hogy még NATO fegyverzet birtokában se legyen mersze megtámadni majd Novorossziját, vagy Oroszországot.

    1. Akkor még mindig nem tetszik érteni. Ha csak annyira korlátozódik a háború amit mond, akkor abból minden lesz csak béke nem. Az ukránok nem fognak belenyugodni a területeik elvesztésébe. Főleg azért nem, mert amerika nem engedi majd meg nekik. Ellenben ha időt kapnak rá, akkor még ennél is jobban felfegyverzik majd keleti szomszédunkat, és akkor majd nem 300-400 ezer orosz katonát kel bevonni a harcokba, hanem mondjuk tízszer annyit.
      Azt a hibát már egyszer szemmel láthatóan elkövették az oroszok, hogy hagyták megerősödni az ukránokat. Sokba is kerül. Jelen helyzetben még egyszer ugyanezt nem szabad megengedni.

      1. Amit Ön gondol, az lenne az optimális megoldás.
        Ez akkor kivitelezhető, ha a háborút csak precizíós rakétákkal, önjáró harckocsikkal, robotokkal és drónokkal meg lehetne nyerni. Tehát ahol nincs emberi tényező.
        De van.

        1. Az emberi tényező valóban szomorú. És minden elesett katonáért és nem katonáért nagy kár.
          De! Nem lehet mindig a könnyebb ellenállás felé haladva megúszni a dolgokat. Azt az emberveszteséget az oroszok így is elsenvednék, amikor az ukránok aljas módon megtámadnák őket már modernebb fegyverzettel. Akkor ugyanúgy emberek halnának meg. Ezt a harcot ha már elkezdték az oroszok, akkor a végső és teljes győzelemig meg kell vívni. csak így van értelme.
          Nem hagyhat Oroszország meg a szomszédságában egy olyan 10-20 milliós országot, amelynek lakosai ennyire ellenségesek és feltüzeltek. Ez öngyilkosság lenne.

  3. Tegnap írtam arról, hogy orosz erők átkeltek a Szeverszkij Donyecen létesített ponton-hídon. Óva intettem attól, hogy az átkelőket magukra hagyják. Nos, magukra hagyták, így az ukránok szétlőtték mind az átkelő egységet, mind a ponton hidat, így mindent lehet kezdeni előről. Csak közben meghalt egy tucat orosz katona, és megsemmisült egy csomó orosz fegyver.
    Ha az oroszok nem bombáznak, nem precíziós fegyverrel támadnak, alig-alig érnek el sikert.
    Az odesszai bombázás hatásos volt, az Avdijikai bombázás is eredményes volt, mert ukrán élőerő is megsemmisült, de a szárazföldi csapatok gyengén szerepelnek. Szerintem nem elég alapos a tüzérségi előkészítés, több Iskander bevetés kellene az ukrán élő-erők ellen, és a frontvonalon erősebb, jóval erősebb légi támogatás kellene az orosz csapatoknak. Ott vannak pl. a Ka52 harci helikopterek, még drón elleni védelemmel is rendelkeznek,nem nagyon hallom, hogy segítenék a támadásokat.
    Vagy be lehetne vetni az orosz öngyilkos drónokat, amelyek a Bayraktarokhoz hasonló elven működnek.

  4. Én nem látom ezt a helyzetet annyira tragikusnak. Egyrészt India, Dél Afrika, Brazilia, Kína,Vietnam – és az Egyesült Arab Emirátusok!! -, tudnának segíteni, másrészt azért az oroszok saját erőből repkednek a világűrben is.
    Na és a net. A netről szinte már mindent le lehet gyártani, sok mindent meg lehet találni.

  5. Az M777 es USA tarackok eljutottak az ukránokhoz. Kérdés, hogy ezek befolyásolhatják-e a donbasszi csata kimenetelét, mert az ukránok eddig is átlövöldöztek a DNR és az LNR területére, igaz ukrán és szovjet fegyverekkel.
    De igazolja, hogy minden NATO fegyvert nem lehet megsemmisíteni, erre figyelni kell a fronton!!!

  6. ehnaton
    2022-05-09 – 16:56

    Az olajembargót nem fogják bevezetni, mert az a nyugatnak sokkal nagyobb károkat jelentene,
    mint az oroszoknak. De, ha mégis… nem fogja padlóra vinni Oo-ot. Az olajhoz nem feltétlenül kell vezeték, ahogy a gázhoz. Ha igaz, India most is többszörösét vásárolja az eddigi olajmennyiségnek Oo-ból. Szóval, vannak lehetőségeik… Egyébként pedig az embargó, az lényegében az Eu-ra vonatkozik. Az Eu., meg csak egy elenyésző része a világnak.
    Már nem úgy van mint régen, hogy van a világ, meg vs. az éppen aktuális nyugat-ellenség, és
    a nyugat vezényli a világot, hogy mi-merre. Én nem féltem az oroszokat. Tudják mit csinálnak…

  7. ehnaton
    2022-05-09 – 16:56

    ..és még valami:
    Az Eu-t tekintve, az utóbbi években jelentős mértékben orosz energiával, orosz nyersanyaggal termelt keleti piacokra. Ebből hogy jön ki szerinted, hogy a nyugat (Eu.) gazdaságilag legyőzheti a keletet?

  8. „Ez a legérdekesebb adat :
    Eurostat adatai szerint tavaly az EU 18 milliárd euróért importált földgázt az Orosz Föderációból, kőolajat és olajtermékeket pedig 71 milliárd euróért”
    18 milliárd euró? szerintem fals szám, viszont havi szinten igen lehetséges.

  9. Kedves Ehnaton!

    Korábban már jeleztem, hogy a piacon nincs olaj! Az OPEC+-nak pont az a szerepe, hogy ne legyen fölösleges olaj a piacon. Ezt a kérdést zárjuk is ezzel le!
    És figyelmébe ajánlom a duma egyik képviselőjének ezzel kapcsolatos mondatát: teljesen mindegy mit csinál az Unió, akkor is orosz olajat fogja megvenni. legfeljebb nem közvetlenül Oroszországtól, hanem közvetítőkön keresztül. Az olaj ugyanaz lesz, csak legfeljebb drágább!

    Másrészt ez az átállás közel sem olyan könnyű, mint ahogy le tetszik írni. Valójában Magyarország és az Unió keleti országainak gazdasága egy év alatt belerokkanna és olyan válságba sodródna, amely zendüléssé és forradalommá alakulna. A térség finomítói ugyanis csak az orosz olajat tudják hatékonyan és jól feldolgozni. Ha ezt lecserélnénk, akkor nem csak drágább olajat töltenénk ezen finomítókba, de a hatásfokuk nagyjából 30%-al lenne rosszabb. Vagyis a most piaci áron 700 forintos gázolaj egy csapásra 1200-1500 forintba kerülne. A magyar, tót, cseh, horvát, bolgár, román stb. gazdaság pedig hihetetlen gyorsan összeomlana…

    Harmadrészt! Rendben, nem veszünk majd olajat. Oké. De hadd kérdezzem meg? Európa ön szerint enni sem akar majd, és nem vesz majd búzát és kukoricát sem? Meg nem akar termelni és nem vesz majd acélt sem? Meg semmit sem az oroszoktól? Akkor miből fog élni az Unió? Mit fog enni egyáltalán jövő ilyenkor? Ha valakik nem gondolták át ezt a dolgot, akkor azok azt hiszem Európának ezen a felén ülnek.

Hozzászólás a(z) petymeg bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com