„A kínai külügyminiszter megnevezte az ukrán válság kiváltó okát” bővebben

"/>

A kínai külügyminiszter megnevezte az ukrán válság kiváltó okát

Wang Yi a Kínai Népköztársaság külügyminisztere elmondta, hogy Kína szerint az európai biztonsági egyensúly elvesztése volt az ukrán válság kiváltó oka.

„Az ukrán kérdés gyökere végső soron abban rejlik, hogy az európai biztonság elveszítette egyensúlyát. Szükség van egy kiegyensúlyozott, hatékony és fenntartható európai biztonsági rendszer újjáépítésére az oszthatatlan biztonság elvének megfelelően, csak így lehet valóban hosszú távú stabilitást és hosszú távú rendet elérni Európában“ – idézi a kínai külügyminisztérium Wang Yi szavait.

Ugyanakkor Wang Yi hangsúlyozta, hogy a kínai fél reméli a mielőbbi tűzszünetet és a béke helyreállítását, és a maga módján erőfeszítéseket tesz ennek érdekében.

„Úgy véljük, hogy minden félnek meg kell teremtenie a béketárgyalások elősegítéséhez szükséges környezetet és feltételeket. Nem elfogadható, hogy egyrészt tűzszünetet és a háború befejezését követeljük, másrészt folyamatosan nagy mennyiségű fejlett fegyvereket és felszerelést szállítunk, ami az ellenségeskedések további eszkalációját okozza. Elfogadhatatlan, hogy egyrészt kinyilvánítják a párbeszéd és a béketárgyalások támogatását, ugyanakkor végtelen egyoldalú szankciókat vezetnek be, amelyek az ellentétek további szítását segítik elő”.                          (ria.ru)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“A kínai külügyminiszter megnevezte az ukrán válság kiváltó okát” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. https://novorosinform.org/v-mariupole-ukrainskie-voennye-predprinyali-massovuyu-popytku-prorvat-okruzhenie-93482.html Mariupolban az ukrán hadsereg kisérletet tett a bekerités (ostromgyűrü) áttörésére. Az ott dolgozó katonai tudósitók arról számolnak be, hogy mintegy 1500 fegyveres próbált kijutni a városból. Az éjszaka előestéjén ( koraeste) az ukrán haditengerészet 36. tengerészgyalogság fegyveresei oszlopot alkottak a névadó üzem területén. Iljics Mariupol északi részén, és megpróbálta elhagyni a várost. Jurij Kotenok biztos és Andrej Rudenko a VGTRK ujságírója ír erről. -Az orosz hadsereg lecsapott. Az oszlop egy része leégett, a tengerészgyalogosok egy része visszatért eredeti helyére, egy része megsemmisült, egy része feladta (megadta) magát, valaki megpróbált letelepedni a mezőkön- áll Kitten bejegyzésében. Emlékezzünk vissza, hogy az ukrán fegyveres erők több mint 100 tengerészgyalogosának Mariupolban történő elfogásának előestélyén Daniil Bezszonov a DPR tájékoztatási miniszterhelyetese is bejelentette.

  2. Nagyon jól látja a kínai. Az USA/EU/NATO vezetői viszont úgylátszik továbbra is vakok. Ha Finnországot, Svédországot megpróbálják a NATO-ba csalogatni, azzal pont azt bizonyítják, hogy semmit sem értenek. Az idiótái azt próbálják bizonygatni, mintha Oroszország csak úgy minden ok nélkül, lárpurlár szórakozásból támadna meg országokat. Illetve lehet, hogy nagyon is jól értik, csak ennyire megátalkodottan aljasak és gazemberek. Ráadásul vakmerőek is, hogy egy atomhatalmat ilyen gátlástalanul provokálnak.

    1. paranoid droid szerint:
      2022-04-12 – 10:39

      Nagyon jól látja a kínai. Az USA/EU/NATO vezetői viszont úgylátszik továbbra is vakok. Ha Finnországot, Svédországot megpróbálják a NATO-ba csalogatni, azzal pont azt bizonyítják, hogy semmit sem értenek. Az idiótái azt próbálják bizonygatni, mintha Oroszország csak úgy minden ok nélkül, lárpurlár szórakozásból támadna meg országokat. Illetve lehet, hogy nagyon is jól értik, csak ennyire megátalkodottan aljasak és gazemberek. Ráadásul vakmerőek is, hogy egy atomhatalmat ilyen gátlástalanul provokálnak.”

      Mivel maximális toleranciával évek óta eltűrtek mindent, szerintem azt vélik, nem merik lesöpörni őket.
      Pedig vagy akkor nagyon veszélyes valaki, ha már nincs mit elvenni tőle, vagy akkor, ha mindenáron meg akarja tartani.
      Nem mérlegel kockázati tényezőkkel, csak a célt tartja szem előtt. Ezt igyekeznek maximálisan kiprovokálni.
      Kíváncsi lennék, mi miatt érzik sebezhetetlennek magukat, mert minimális életösztönt sem mutatnak a cselekedeteik.
      Megfeledkeznek a tőrről, ami áthatol a bunkereken is?!
      Meglepne, azon űrtechnológiával, – amivel az egész világot utaztatták a Nemzetközi Űrállomásra, – nem lenne már egy részletes lista pontos koordinátákkal, irányzékkal ezen védelmi objektumok ellen. Laikus ésszel is ez az életösztön adta egyik reakció, hát akkor a profiknak mi lehet még a tarsolyában!
      Saját magukkal, és családjukkal szemben is felelőtlenek, nem csak velünk, a plebsszel szemben, akik nem számítanak.

      1. Kedves Mici!
        Szerintem jól be kellene ijeszteni őket, és amikor minden prominens a VIP-óvóhelyeikre menekült, CSAK AZOKAT célzottan megsemmisíteni! Ha a világ megszabadulhatna ezektől a gonosz háttérhatalmi parazita maffiózóktól, az eddig elnyomott, kihasznált „plebsz” akik mi vagyunk, végre fellélegezhetne, és talán végre hosszú időre békében élhetnénk egymás mellett.

        1. NASA
          Figyelmeztet a NASA, hatalmas lökések érik el a Földet
          1 órája

          A legrosszabb forgatókönyv szerint problémák léphetnek fel a műholdaknál, veszélybe kerülhetnek az űrben tartózkodó asztronauták.
          Riasztást adott ki a NASA, miután a mérések szerint újabb minden eddiginél nagyobb nagyobb napvihar csaphat le a Földre. Az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatala szerint az elmúlt órákban számos geomágneses vihart figyeltek meg, ami több erős koronatömeg kilökődést idéz elő.

          Egy erős napkitörés képes „megsütni” az elektronikát, és világszerte tönkretenni az elektromos hálózatokat. A kutatók szerint viszonylag magas annak a valószínűsége, hogy olyan erős napkitörés indul a Napból, amely leállítaná a globális internetet. De ami pozitívabb, a napviharok olyan hihetetlen látványt is okozhatnak, mint az északi fény.

          A kutatók hozzá tették, hogy a geomágneses vihar miatt, a rakétavédelmi eszközök is téves riasztást adhatnak le, mintha atomháború lenne.

          https://www.borsonline.hu/aktualis/2022/04/figyelmeztet-a-nasa-hatalmas-lokesek-erik-el-a-foldet?utm_source=life.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott_a_03_n

        2. Nagyon nem mondtál butaságot! De hogyan? Pontos Koordináták, és esetleg ha a mély űrbe távoztak? Tudod, ők nem a mai technikai szinten élnek! Amíg nekünk a lebegés csak zuhanó repülőgépben- pár percig lehetséges? Ott viszont tág fogalom az itt, ott, amott!

  3. Egyébként miért szerepelt volna le az orosz hadsereg,és fegyverzet?!
    Valamikor az oroszok 20 ezer tankot vontak ki Európából,mindössze 5000 ezer maradt!Ha megnéztek néhány orosz hadgyakorlatról készült videót,akkor olyan fegyverarzenál áll végeláthatatlan sorban,ami egész Európát el lehet hajtani a másvilágra!Azt pedig miért hrdetitek,hogy hát kevés a fegyver,me stb.stb.stb.Az elmúlt tízegynehány év arról szólt Oo.-banhogy korszerűsítik a fegyverzetet és azokat a korszerű eszközöket hadrendbe is állítják,és korszerűsítik a nukleáris állományt is!
    Gondolom,az elmúlt nyolc év azért telt el passzív tárgyalásokkal,és a Donbassz nyugalomra intésével,mert most készültek fel egy ….megsemmisítésükre törekvő támadás visszaverésére!Nem véletlen az sem,hogy Kína pedig nem csak szárazföldi haderejét korszerűsítette,de komoly tengeri flottát is épített!Ez mind arra utal,hogy készültek a háborúra,és a T 72-es azért került bevetésre az ukránok ellen,mert a komolyabbak kellenek korszerűbb hadsereg ellen,de van belőlük elég!Ne nézzük már az oroszokat hülyének!
    Nem szerepeltek le,akárhogy akarjátok lejáratni őket!Soha nem tudhatjátok,mi van raktáron ,és mennyi!
    Kalandorság lett volna blevágni egy ilyen háborúba -fegyver nélkül!Lesz még miért eltátani a szánkat!Nem hiszek abban,hogy csak a nuki fegyverek a döntőek!Van ott még más is!Aki ki tudta fejleszteni a Kindzsalt,előbb,mint vetélytársai,és elektronikai hadviselésben is előbbre jár,ott van más is,amitől az ellenfeli tarthatnak!
    Az talán hiba volt,hogy nem vették számításba a NATO-EU köcsögök aljasságát,de minden csoda három napig tart!Ezalatt a másfél hónap alatt is lehet a háttérben olyan fejlesztés,amely pl. a javelineket a spájzba hajítja használhatatlanságuk révén!
    Azt meg végképp nem értem,amit Nógrádi György hajtogat,hogy hazudik mindkét fél,meg hogy Kína csak látszatra van Oo-val szövetségben,mert Szibériára igényt tart,stb.stb.
    Ha igaz,hogy szoros a gazdaság,és katonai szövetség,akkor a közel,és távoljövőben sem hiszem,hogy Kína olyanra vetemedne,hogy meggyengítené szövetségesét,és kifosztaná nyersanyagaiból,hiszen akkor ő kerülne olyan helyzetbe,mint ma az USA.Annak semmi akadálya és,ez is lenne a gyümölcsözőbb,hogy korlátlanul és olcsón kap energiát,és nyersanyagot,cserébe technikát ad stb.stb,mint maga harácsol össze mindent és utána hegyekben áll az eladatlan termék,és állandósul egy olyan feszültség,mint a mai!
    És nem utolsó sorban idiótaság az is,hogy a németek technikai tudása,meg az orosz nyersanyag az világelsőséget biztosít,mert ezzel őhatatlanul leszólják az orosz tudást,technológiai készséget,pedig eddig sokmindent bizonyított a világnak,nem csak egy halom nyersanyagon csücsülő,tehetetlen tömeg,amely mindenben külföldi segítségre szorul.
    Szóval ,csak óvatosan a korai ítélkezéssel!Oo. törekvése a világra teljesen rányomult háttérhatalom visszaszorítása,és ez eltökélt szándéka,a világ jöbbik felével összefogva.Ha erre készült,akkor nem lehetséges a háttérhatalommal két kiselejtezett,csúzlival felszerelt T 72-essel felvenni a harcot,ahhoz komolyabb készségekkel kell rendelkezni,ert a fegyverzetben csak magára számíthat!És erre is készült fel biztosan!

    1. Nógrádi tanár úr csak azt hajtogatja amit hinni szeretne és az nem a valóság. Bizonyíték erre, hogy még soha egyetlen jóslata sem vált be.
      Horváth József biztonságpolitikai szakértő kisujjában több van mint az összes többi szakértő kobakjában együttvéve beleértve természetesen Nógrádit, a „Tanár urat” is.

    2. Stefimrich:”s nem utolsó sorban idiótaság az is,hogy a németek technikai tudása,meg az orosz nyersanyag az világelsőséget biztosít,mert ezzel őhatatlanul leszólják az orosz tudást,technológiai készséget,pedig eddig sokmindent bizonyított a világnak,nem csak egy halom nyersanyagon csücsülő,tehetetlen tömeg,amely mindenben külföldi segítségre szorul.”

      Nélküle sokan csak seprűnyélen juthatnak ki az űrbe.
      Ők mondták a szankciók elején, nagyon tetszik:)

  4. ehnaton
    „Szerintem a nyugatiak nem vakok hanem nagyon is tudatosan és tervszerűen jártak el.
    Két nagy ellenfelük van a földön – Kína és Oroszország !”

    Mit vétettek, hogy ők a két nagy ellenfél?
    Senkit nem rohantak le, senkit nem próbáltak kizsigerelni, vagy nagyon hallgatott róla a média? Nem hinném…

  5. Kedves Mici és Ehnaton!

    Azt mindannyian hasonlóan látjuk, hogy ebben a szituációban ki a gátlástalanul nyomuló agresszor és ki az aki sarokba szorítva, provokálva, belerángatva a háborúba csak védekezik. A nyugati közvélemény egy részét lehet hogy meg lehet vezetni mindenféle hamis zászlós provokációval, hazudozással, de az orosz vezetésben az Oroszország elleni agressziót nyilván a saját súlyának megfelelően értékelik, és nincs az sehol sem előírva, hogy egy adott súlyú, akár nem katonai eszközzel végrehajtott támadásra ki milyen eszközzel köteles reagálni. Oroszország nyilván olyanokkal fog, ami a rendelkezésére áll! 🙂

  6. Ehnaton: „A vétkük a létük !”

    Akkor nincs ennél nagyobb veszíteni valójuk.
    Létük a tét, azért pedig az életösztön bármire hajlandó.

  7. ehnaton : 2022-04-12 – 13:22
    ” Elutasítják amerika értékeit”
    .
    Miért van nekik?

  8. Állítólag van az oroszoknak személyzet nélküli harckocsijuk, még nem láttuk bevetésen.
    Aztán van öngyilkos drónjuk, ezt már bevetették, de tényleg kevés.
    Ami nem rossz, az a Kindzsal 5 és 10 match, és szerintem a Ka 52 helikopterek is jók. Ez utóbbin van páncéltörők elleni védelmi rendszer.
    Viszont a Kindzsal kivételével nem igazán látom a Putyin által beígért hiperszónikus fegyvereket. Lehet, hogy még mindig titkolnak valamit? Csak nehogy késő legyen.

  9. Soha nem érdekelt a hadi technika, hogy sokat olvasok, ezek is néha beszivárognak.
    Meglep, hogy a sok kritika mellett, senki sem emlékszik már azokra az esetekre, amikor magatehetetlenül kiszolgáltatottak voltak egy régi, feltuningolt szovjet gépnek.
    A matrózok, pilóták azóta sem heverték ki.
    És még volt pár eset, amire a megfejtés azóta is hibádzik, legalábbis nem olvasni róla.
    Mindenki azt várta, elpufogtatják amijük van, aztán beledöngölhetik őket a földbe.
    A kivéreztetés ezek szerint nem jön össze.
    Megszabadulnak azoktól, amikre már nem tartanak annyira igényt, egy-két újjal kiegészítve.
    A meglepetéseket még tartogatják.
    Ami nagyon tetszik, hogy minél inkább becsmérlik a képességeiket, annál nyugodtabban viszik tovább ezt a vonalat, nem létkérdés számukra, hogy a tét nélküli kibicelők mit mondanak, mire vágynak.
    A helyzetnek felelnek meg, nem a fotel forradalmároknak, még ha vezető pozíciókból is élő show-nak.
    Ilyenek az elhivatott, felelősségteljes felnőttek!
    A többség észre sem veszi a differenciát:(

  10. Laikus vélemény, nem vagyok közgazda: mennyi idő alatt, milyen gazdasági potenciált tartalékoltak?!
    Melyik állam tudta ugyanezt megtenni?
    És ha még ezek mellet az oligarchák is jól élnek, akkor kritika helyett kalapot kell emelni szerintem!
    Melyik államnak van arany alapon a pénze?
    Nincs pénz?
    Megfontolatlanul nincs szerintem.
    Az egyik orosz fórumozó írta, lenyúlták a pénzünket, nekik többé nem lesz mit lenyúlni, de minekünk hamarosan újra meglesz ez a pénz, mert nem herdáljuk el.
    Hát ez a kelet és nyugat közötti difi!
    Nem herdál, nem kidob, megjavít, stb. Nem nincs pénz, hanem megfontoltan van pénz mindenre.
    De ez a jövő záloga, nem a le rablása a földünknek!

Hozzászólás a(z) Mici bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com