„Az „orosz – ukrán” konfliktusról…” bővebben

"/>

Az „orosz – ukrán” konfliktusról…

Vlagyimir Putyin orosz államfő az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsával tárgyalt tegnap az ukrajnai hadműveletről és a kijevi információs szabotázs elleni küzdelemről

Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálata vezetője beszámolója szerint a találkozó résztvevői megvitatták a moszkvai és kijevi delegáció közötti tárgyalások menetét is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának állandó tagjaival tárgyalt csütörtökön az ukrajnai különleges katonai művelet menetéről, valamint a moszkvai és kijevi delegáció tárgyalásairól. – jelentette Dmitrij Peszkov.

„A találkozó résztvevői megvitatták a folyamatban lévő különleges katonai művelet menetét, valamint az orosz és az ukrán delegáció közötti tárgyalásokat” – mondta a Kreml szóvivője. „Kiemelték, hogy az ukrán fél információs és egyéb szabotázsaival szemben aktívan fel kell lépni, ahogy az Bucsa esetében is történt” – mondta.

A találkozón részt vett Mihail Misusztyin miniszterelnök, a parlament mindkét házának elnöke, Valentyina Matvijenyko és Vjacseszlav Volodin, a Biztonsági Tanács alelnöke, Dmitrij Medvegyev, valamint Nyikolaj Patrusev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának titkára, Anton Vajno a Kreml adminisztrációs vezetője, Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter, Szergej Lavrov külügyminiszter, Szergej Sojgu védelmi miniszter, Alekszandr Bortnyikov és Szergej Nyariskin, az FSZB és az SVR vezetői, valamint Szergej Ivanov, az elnök környezetvédelmi, ökológiai és közlekedési különmegbízottja.

A donbasszi népköztársaságok vezetőinek kérésére Oroszország február 24 – én különleges hadműveletet indított Ukrajnában, amelynek célja az ország demilitarizálása és denacifikálása. Több személyes és videokapcsolatos fordulót követően március 29 – én, Isztambulban került sor Moszkva és Kijev delegációi közötti személyes tárgyalásokra. A találkozót követően az orosz delegáció vezetője, Vlagyimir Megyinszkij elmondta, hogy az Orosz Föderáció írásos javaslatokat kapott Ukrajnától a felek közötti megállapodásra vonatkozóan.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön (még a BT ülése előtt) elmondta, hogy Kijev április 6 – án új megállapodástervezetet terjesztett elő, amelyben eltér az isztambuli találkozón rögzített rendelkezésektől.

Az orosz külügyminisztérium vezetője megjegyezte, hogy az ukrán hatóságok magatartása a tárgyalások késleltetésére, sőt aláásására utal. Lavrov egyúttal hangsúlyozta, hogy Oroszország a provokációk ellenére folytatja a tárgyalási folyamatot Ukrajnával, népszerűsítve annak megállapodástervezetét, amely egyértelműen és teljes egészében rögzíti az összes kiinduló, kulcsfontosságú álláspontot és követelést.

Április 3 – án az orosz védelmi minisztérium visszautasította a kijevi rezsim azon vádjait, hogy civileket gyilkoltak meg Bucsában. A minisztérium közölte, hogy az orosz fegyveres erők március 30 – án teljesen elhagyták Bucsát, és csak a negyedik napon jelentek meg „bűncselekmények bizonyítékai”, amikor az ukrán biztonsági szolgálat munkatársai megérkeztek a városba. A Honvédelmi Minisztérium azt is hangsúlyozta, hogy március 31 – én Bucsa polgármestere, Anatolij Fjodoruk videoüzenetében megerősítette, hogy nincs orosz katonaság a városban, de meg sem említette az utcán lelőtt lakosokat. Az orosz fél többször is hangsúlyozta, hogy a bucsai helyzetről szóló kijevi állítások mind hamisítvány.                                                                                                                 (tass.ru)

Szergej Nyariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) a Nacionalnaja Oborona (Nemzetvédelem) című lapban megjelent cikkében azt írta, hogy az Egyesült Államok „a legaljasabb módszerekkel” igyekszik elhúzni az ukrajnai konfliktust, beleértve azt is, hogy olyan fegyvereseket küld Ukrajnába, akiknek az a feladatuk, hogy ott megszervezzenek és fenntartsanak „egy gerillának nevezett, de valójában terrorista földalatti szervezetet”.

Nyariskin azt állította, hogy a NATO amerikai stratégái szerint egyfajta Afganisztánná igyekeznek átalakítani Ukrajnát.

Az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítások nem járulnak hozzá a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások sikeréhez – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Peszkov azt az amerikai törvényjavaslatot kommentálta, amelynek értelmében az USA kölcsönbérlet keretében szállítana fegyvert Ukrajnának.

„Ukrajnát különböző formában fegyverrel felpumpálni nem segíti elő az orosz-ukrán tárgyalások sikerét” – nyilatkozott Peszkov. „Nagyobb a valószínűsége annak, hogy ennek negatív hatása lesz” – tette hozzá.

Dmitrij Peszkov azt is elmondta, hogy Oroszország jelentős veszteségeket szenvedett az ukrajnai különleges művelet során.

„Jelentős csapatveszteségeket szenvedtünk el, ez óriási tragédia számunkra” – mondta Peszkov.

Március 25 – én az orosz HM arról számolt be, hogy az ukrajnai különleges hadművelet hónapjában 1351 orosz katona vesztette életét és 3825 megsebesült.

Ukrajnában megkezdődött a mozgósítás általános harmadik hulláma – az Ukrán Fegyveres Erők most katonai szakképzettségű tartalékosokat hívnak be.

A mozgósítás harmadik hulláma során a sorkatonaság kategóriába tartoznak azok a mozgósítási tartalékba tartozó állampolgárok, akik az egyetemek katonai szakán végeztek tartalékos tisztként, valamint azok, akiket a korábbi mozgósítási hullámok során nem hívtak be.

Az amerikai vezérkari főnökök egyesített testületének elnöke, Mark Milley tábornok azt mondta, hogy a Pentagon már 60 000 tankok ellen alkalmazható „kézi” páncéltörőt (ATGM – et), és 25 000 repülőgépek elleni MANPADS -t juttatott eddig Ukrajnának.

Úgy véli, „Ukrajna nem fog beletörődni területi integritásának elvesztésével, és semmi jele sincs annak, hogy a Kreml leállítaná agresszióját.”

Szintén Milley szerint az Egyesült Államok most olyan páncélozott járműveket és tüzérséget keres, amelyet az ukránok további kiképzés nélkül használhatnának.

Blinken amerikai külügyminiszter tegnap arról beszélt az NBC-nek, hogy Ukrajna orosz harckocsinként 10 páncéltörő rendszert kap.

„A számok elképzelhetetlenek… különösen az ukrajnai 500 000 ember közelgő mozgósításának hátterében. Igen, ezt nevezhetjük „háborúnak az utolsó ukránokig”, de hány orosz életet követel ez a háború” – írják és kommentálják a helyzetet a „Putyin a Telegramon” csatorna szerzői és kommentelői.                                                                                                                                 (rusvesna.su)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Az „orosz – ukrán” konfliktusról…” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Ma reggel a szlovák neten feltűnt egy link,amelyben leközölték,hogy az ukrán vezetés mai,és korábbi vezérei,magas beosztású tisztviselői már mind külföldre távoztak,magukkal víve azt a bődületes pénzt,amit „uralkodásuk” ideje alatt összeharácsoltak!Nem tévedés,de legalább harminc főt sorolt fel a cikk,és ezek mindegyike dollármilliárdokkal távozott!a legkevesebb,ami volt az 500,és 800 millió dollár volt,a többiek 1,1,5,2,2,sőt Kolomjszkij 6,2 milliárd dollárral lépett le!
    Jól fizetett a hazaárulás,Ukrajna elfasizálása,és a külföldi manipulálás Oo. ellen!
    Miközben kifosztották az ukrán népet,függetlenül attól,hogy orosz,vagy ukrán nemzetségről van szó,ők nagylalkűen magukra hagyták az egymásnak ugrasztott rokon nemzetet,hátra hagyva a közukránok körében a mélységes testvérgyűlöletet!
    És mindehhez a „művelt” nyugat nyújtott olyan támogatást melynek árát az ukrán,és orosz köznép fizeti meg,függetlenül attól,hogy melyik oldal lesz a ygőztes!!
    Az jellemző a Nyugat gerinctelenségére,hogy nem reagált a biolaborok,és az ukrán mészárlásokra,és arra sem,hogy megtagadta az ukrán vezetés a hadifoglyokra vonatkozó törvényeket!!Mindezt a távolból,hiszen minden ukrán vezető külföldre menekitette a nyúlcipőt!(Klicskó is miket ugatott!Egy golyótól meghalni Kijevért!Persze,már Angliában van!)
    Igaz,hogy legtöbb ukrán fasiszta vezető Londonba,Angliába menekült,néhány olaszba,és Izraelbe!
    Ha valaki esetleg megtalálja ezt a cikket,akkor linkelje be,léci!!

  2. https://oroszhirek.hu/2022/04/07/moszkva-nem-zarja-ki-a-kapcsolatok-teljes-megszakitasat-egyes-nyugati-orszagokkal/
    Moszkva nem zárja ki a kapcsolatok teljes megszakítását egyes nyugati országokkal
    2022-04-07
    Politika, Ukrajna
    Ha a nyugati országok tovább folytatják az orosz diplomaták kiutasítását, Moszkva nem zárja ki a diplomáciai kapcsolatok megszakításának lehetőségét az érintett államokkal – figyelmeztetett szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Kiemelte, hogy a legutóbbi kiutasítási hullám veszélyezteti a diplomáciai kapcsolatok folytatását.

    “Van egy ilyen potenciális kockázat, hiszen minden nap szembesülünk ilyen ellenséges lépésekkel. A diplomaták kiutasítása olyan döntés, amely bezárja a diplomáciai kapcsolatok ablakát” – mondta az LCI francia televíziós csatornának arra a kérdésre, hogy Moszkva fontolóra veszi-e a kapcsolatok megszakítását, miután több tucatnyi diplomatáját nyilvánítottak nemkívánatos személlyé a NATO fővárosaiban.

    Olaszország, Spanyolország és Dánia kedden összesen 70 orosz diplomatát utasított ki, azt követően, hogy hétfőn Németország és Franciaország 35, illetve 40 főt.

    A kiutasításokat azt követően rendelték el, hogy az ukrán kormány és a nyugati média képeket tett közzé állítólag a Kijevtől északnyugatra fekvő Bucsa városában megölt civilekről. Kijev azzal vádolta a kivonuló orosz csapatokat, hogy népirtásnak minősülő módon mészároltak le civileket. Moszkva tagadta a vádakat, és azt állította, hogy Ukrajna és néhány külföldi támogatója álhírkampányt folytat.

    A nyugati országok azonban már a Bucsával kapcsolatos állítások előtt megkezdték az orosz diplomaták kiutasítását. Több mint 40 külügyminisztériumi alkalmazottat küldtek haza március 29-én Belgiumból, Hollandiából és Írországból. Lengyelország nemcsak 45 diplomatát utasított ki – arra hivatkozva, hogy valójában kémek -, hanem március 3-án befagyasztotta az orosz nagykövetség számláját is, megsértve ezzel az országok közötti diplomáciai kapcsolatokat szabályozó bécsi egyezményt.

    Bár sem az Egyesült Államok, sem szövetségesei nem szakították meg hivatalosan a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával az ukrajnai ellenségeskedések eszkalálódása után, szankciók és korlátozások sorát vezették be, hogy de facto kizárják Oroszországot az általuk “nemzetközi közösségnek” nevezett “világból”.”

    Ha nekem nem kell semmi sem másoktól, akkor miért alkalmazkodnék a végletekig a semmiért?!
    Idő kérdése, hogy megkeressenek, és azok alkalmazkodjanak hozzám, akiknek kell valami tőlem.
    Itt ma már intelligenciával, toleranciával, alkalmazkodással semmi sem elérhető.
    Keményen és kíméletlenül csakis adok-kapok alapon szabad megnyilvánulni, mert mást nem értékelnek, másból nem értenek.
    Mindenkit a saját fegyverével kell legyőzni.
    Akik kiutasítással szankcionáltak, azok nem méltóak a diplomáciámra, nem igénylik, – nekem miért kellene az övékét?!
    Rengeteg nemzetbiztonsági kockázattal kevesebb.
    Visszaengedni sem engedném, csak webes érintkezéssel.
    Aki álnok, az ismét az lesz, amint lehetősége nyílik rá!
    Nem adnék lehetőséget többé!
    Legyen érdem nálam diplomáciai jelenlétként megnyilvánulni!

    1. Nagyon jól fogalmazol Mici. Akik a fehéret feketére és a feketét fehérre hazudják megérettek a pusztulásra. Nem szabad kapcsolatot tartani velük.
      Éhezzenek, fázzanak, világítsanak fáklyákkal, járjanak gyalog vagy szekéren ha már megfizethetetlen az üzemanyag, szankciózgassanak serényen saját érdekeik ellen.
      És ha a népeik értelmesebbik felének elege lesz ebből az ámokfutásból töröljék el ezen s.ggnyaló bábkormányaikat.

      1. 78sansz:”De azért nem árt, ha a Nyugat tudomásul veszi:
        Míg taktikai atomfegyverekkel az oroszok 26 ország 1 milliárd lakosát tudják megszórni, addig a NATO “csak” 130 millió oroszt. A várható veszteséggel érdemes kalkulálni, mielőtt elmennek a falig.”

        Nem ez a cél? Népesség redukálás bármi áron.
        Főleg ha még ki is sikerül provokálni.
        Az fel sem merül, hogy most talán a saját javak is érintetté válhatnak.
        Elfelejtik, ma már a nagy víz nem elég nagy a védelemhez.

      2. Így van, még akkor is, ha mi is elszenvedjük. (elzárás, jó időben is kellemetlen, egyből észre térnének az emberek, hogy ez vár rájuk a mínuszokban is.)
        Csak pár helyen kellene éjjel kipucolni a terepet kíméletlenül ahhoz, hogy elmenjen a kedv a háborúsditól.
        Olyan szintre fajultak a dolgok, hogy semmi értelme a humánumnak, mert úgyis az ellenkezőjét propagálják, és hiszik el sajnos. A másik brutalitása pedig a megengedett.
        Durván hangzik, de senki nem akarja meglátni, hogy fair a játék a részükről.
        Innentől csakis saját érdeket szabad preferálni!
        Minimális élőerő kockázat saját részről, a másik oldal pedig kapja vissza, amit adott.

          1. Sajnos az orosz kultúrnemzet ellentétben az ukránnal. Ez békeidőben előny de a mai háborús konstellációban erős hátrány.
            A vérszomj tipikus ukrán tulajdonság és láthatóan élvezik is a mészárlást. Jó ha tudjuk, hogy a második világháborúban kannibalizmust is folytattak. EZEK AZ UKRÁNOK!!! És ezekhez ment Bucsába most együttérzősködni Ursula a manipulált videó kapcsán.
            Le tudnám hányni a hölgyet!

  3. Oroszország vezetése most szembesült azzal, hogy mi várhat még rá, ha a harcok elhúzódnak.
    -500 ezer ukrán katona 150 ezer orosszal szemben.
    – 1 orosz harckocsira 10 USA páncéltörő rendszer
    – Kamikaze drónok és egy sor 21.századi követelménynek megfelelő NATO fegyver.
    – Jelentős bevétel kiesés az orosz költségvetésben.
    Nem irigylem most az oroszokat, nagyon nincs jó helyzetben Putyin.
    Hacsak, nem veti már végre be azokat a hiperszónikus stb, fegyverrendszereket, amelyekről még február közepén beszélt.
    Mi a megoldás?
    Harckocsikkal nehéz lesz, vagy legalább drónok és páncéltörők elleni védelmi felszereléssel kellene ellátni őket. Területi igényeit le kell korlátozni a Krímre és Donbasszra. (Többet nemhogy megszállni nem tud, megtartani sem.)
    Két dologban lehet Oroszországnak erőfölénye: A cirkáló rakétákban és a repülőgépekben (helikopterekben.) Ez sem kevés, majd meglátjuk, tudnak-e vele élni?

    1. Szerintem nem kellene ennyire elhúzni a műveletet, gyorsan le kellene rendezni az ukránokat, a szükséges területeket megtartani, a szükségtelenekről kivonulni, akkor nem lennének ekkora veszteségek. El nem tudom képzelni, hogy Oroszország katonai potencziáljával nem lehetne ezt gyorsabban csinálni…

      1. Biztos, hogy lehetne, de ez is azt mutatja, ahogyan Dupladinamit írta: kultúrnép.
        Hiányzik belőlük a gyűlölet, ami a másik oldalt élteti.
        De életösztönből, saját maguk védelmében, szerintem eljött az idő, hogy leseperjék őket a palettáról.
        A szomorú, hogy a felbújtok már messze járnak, de a hóhérjaikért sem lesz kár.
        Amíg nincsenek levadászva, soha nem lesz nyugalom, béke.

        1. Mai hír:
          Kadirov bejelentette, hogy Mariupol 98%-át ellenőrzik és csak az Azovstal üzemben van még ellenállás. Reméljük nem sokáig!
          Ez fontos hír mert itt valaki már Mariupol visszafoglalásáról jövendőmondózott.
          Aztán jöhet a katlanban lévők megszórása! Az igazság malmai lassan őrölnek de őrölnek.

          1. Új bányákat kell nyitni ennyi munkaerőnek!:)))

  4. Üdv Ehnaton!
    Nyugat Ukrajnát nem akarta Oroszország megszerezni, csak az ukrán (és zsoldos) haderő és haditechnika vegzálása miatt lövöldözgettek arra is.
    Ahol Putyin elrontotta, az a Kijev környéki bevetés. Ugye hetekig „rémisztgették” a világot a 60 kilométeres konvojjal, ami – valljuk be őszintén -, lestrapált harckocsikból és teherautókból állt, viszont élőerőt jelentősen elvont a fontos területekről.
    4 hét után végre rájöttek, hogy semmi értelme nem volt, viszont oda veszett 10 ezer orosz katona. Nagy kár értük, ráadásul betett a harci morálnak is, még mindig nem ocsúdtak fel.
    Ezért is megy a Donbasszi tökölés, mert az átcsoportosításnak nemcsak technikai, hanem emberi oldala is van. Képes-e az az orosz kiskatona újra nekiveselkedni a harcoknak, amelyik Kijev mellett már „megégette magát”, látta bajtársai pusztulását. Vagy meg kell várni a szír, szerb önkénteseket és az Örményországi rendfenntartókat?
    De másik oldalról az időmúlás nem az oroszoknak kedvez, hiszen míg Ukrajnába napi szinten öntik a korszerű fegyvereket, az orosz fegyverutánpótlás akadozik. És Donbasszban ássák az ukránok lövészárkokat, bunkereket, az ukránok is dobják át erőiket Nyugatról, valóban, kellett volna egy meglepetésszerű, gyors akció, amivel gyorsan le lehetett volna tudni legalább Donbasszt.

  5. bekell vetni taktikai atom fegyvereket…mariopolnál is azovosokra rákell dobni ahogy donbasszi eröditményekre is—4–5 taktikai nukleáris csapás s rögtön megjön ukránoknak béketárgyalási kedve—-rosszabb már nem lehet nyugati szankcioknak

    1. Egyetértek. Oroszország ígyis-úgyis már mumusnak van lefestve „Nyugaton”, ha tovább finomkodik, azzal semmit sem javít a renoméján, viszont még több saját áldozata lesz.

  6. 13:04 ez faj a kamposorru bansterreknek! az ukranok sajat kezukkel foglyak megfolytani a sajat csaucseszkujaikat! mikor a csap elzarodik a sanyargatot nepek felebrednek! addik megy a szajkaratekozas mig ki nem borul a szaros bogre! kuldhetnek ezer meg ezer manpodokat a kinzal fog vegezni veluk! ugy jarnak majd mind afganisztanban, vietnamban, remelem hogy az ukik 3/4 resze majd dombaszhoz hasonloan kivan elni mint a krimiek . Oroszorszag meg garantalhatja ezek biztonsagat! sot egesz europa biztonsagat miutan kijozanodtak ezek a brusszeli kazarok a jewssa bourbontol!

  7. Bennem is egyre erősebb a gyanú, hogy nem ússza meg a világ az atomháborút. Még ha csak taktikai atomfegyverekkel vívják is meg.
    Bár Oroszország indította a hadműveletet, totálisan sarokba szorították.
    Nincs hova hátrálni. Illetve van, de akkor bukja a Krímet és Donbasszt is. De ezért halt meg annyi orosz katona?
    Lassan már a diplomáciai kapcsolatok is megszakadnak, és ne legyenek illúzióink -, ha kicsit nyerésre áll majd Moszkva, jönnek az újabb szankciók, jönnek Ukrajnának már a repülőgépek is, a NATO katonák és így tovább.
    Ezzel az Armadával, tudatos nyugati alázással, cinizmussal, hazugságáradattal szemben nem maradtak hagyományos eszközei Putyinnak.
    De azért nem árt, ha a Nyugat tudomásul veszi:
    Míg taktikai atomfegyverekkel az oroszok 26 ország 1 milliárd lakosát tudják megszórni, addig a NATO „csak” 130 millió oroszt. A várható veszteséggel érdemes kalkulálni, mielőtt elmennek a falig.

  8. ehnaton ! Oroszország a z amcsik vezette fejlett nyugat ellen harcol! A fegyverek és élőerő után-
    pótlások : k o r l á t l a n o k ? ,kérdés , hogy ebben a nagy európai harcban mennyit ? és mit ér-
    nek ? Ami számomra beszédes: menekülnek az uki (zsidó) oligarchák az országból , úgy mint a pat-
    kányok a süllyedő hajóról . A tragédia az , most is az ártatlan emberek (katonák ) pusztulnak.
    Az Orosz Hadseregben ( öt tábornok halt meg) mert a tábornokok a tűzharcban vannak, nem távol-
    ról adják a parancsokat ! .Még egy plusz: az Ukrán Hadsereg altisztjeit és tisztjeit az elmúlt 20 év-
    ben a NATO kiképzői képezték ki ! Ez a sokat emlegetett/szidott/kritizált Z generáció.
    Ez a korosztály gyalázza meg a Szovjet Hősi emlékműveket, bontják le a SZOCIALIZMUS EMLÉKÉT
    őrző szobrokat, égetik el a MATERIALISTA könyveket, darabolják fel a keleti ortodox egyházat,
    az ukrán autokefáliával ….stb. …Ahogy a szlogen mondja: minden szinten, szinte minden ….
    hangszeren játzanak …. EGY SZŰK FINÁNCOLIGARCHIKUS CSOPORT GAZDAGODÁSÁÉRT !
    …Amikor az amcsi szenátus már jóváhagyta a ” korlátlan fegyverszállítások , halasztott fizetések-
    kel ” történő szállítását Ukrajnába, ez nem a Béke érdekében történt . Kik fogják kifizetni ezt a
    „felülről nyitott ” váltókat ?! … Olvasatomban ez azt jelenti: nagy a baj az USA-ban is nem csak
    Oroszországban ?! Az utóbbiaknak van elegendő (évszázadokra) nyersanyaga, az előbbieknek van
    „hozzáadottérték ” tudása , ( agyelszívások miatt) , a racionalitás azt parancsolja: a két erőt egy-
    sorba kell állítani . …Mégis más történik . Ahogyan Vörösmarty M. írta: ” az ember fáj a földnek.”
    ” …a testvérgyűlölési átok …”.

Hozzászólás a(z) 78sansz bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com