Megvan a horda 136. mandátuma is
A Nemzeti Választási Iroda honlapján szerda este feltüntetett adatok szerint a Fidesznek már 136 mandátuma van, míg az ellenzéki összefogásnak már csak 55. Az újabb mandátum a határon túlról érkező levélszavazatokból jött össze.

Az eddig feldolgozott levélszavazatok több mint 90 százalékát a Fidesz kapta, a hatpárti ellenzéki összefogás pedig alig több mint 4 százalékot.
A szerda reggeli adatok szerint 316 754 levélszavazat érkezett be az NVI-hez, de ebből még csak alig több mint a felét számolták meg. Ezenkívül az átjelentkezők és külképviseleteken szavazók voksait szombaton keverik hozzá az eddig fel nem bontott urnák voksaihoz a 106 választókerületben.
Dán megfigyelők az erdélyi levélszavazásról: Sok esetben egynél több szavazólapot dobtak be, anélkül, hogy a tisztviselők megállították volna őket
A választások megfigyelésével foglalkozó Silba, egy dán civil szervezet két megfigyelőcsoportot is küldött Kolozsvárra, hogy az erdélyi magyarok levélszavazását monitorozzák a magyar parlamenti választásokon. A Hang azt írja, gyorsjelentésük lesújtó képet ad a folyamatról.
Jelentésük szerint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál nem hagyományos szavazóurnát, hanem egy kivágott kartondobozt használtak, a személyes adatokat tartalmazó nyomtatványokat bárki számára látható helyen tartották, a falvakból származó levélszavazatokat pedig a szavazóhelyiségben lévő hűtőszekrényen tartották lezáratlanul és bárki számára hozzáférhetően.
Megfigyelésük szerint a kolozsvári konzulátuson sem volt pecsét a szavazóurnán, de azt is problémásnak vélik, hogy a falvakból civil szervezetek gyűjtötték a szavazatokat, amiket aztán dobozokban, jegyzőkönyv nélkül vitték el a konzulátusra.
A jelentésükben az is szerepel, hogy láttak egy idős férfi a felesége nevében, egy nőt pedig a fia nevében szavazni, és olyat is láttak, hogy valaki egyszerre tíz szavazatot dobott be.
„A levélszavazáson rendelkezésre álló szavazólapok és borítékok száma majdnem kétszerese volt a konzulátuson regisztrált választópolgárok számának, ami potenciálisan elég problémás lehet a fel nem használt szavazólapokkal való visszaélés miatt” – áll a jelentésben.
„Sok esetben megfigyeltük, hogy az emberek egynél több szavazólapot dobtak be, anélkül, hogy a tisztviselők megállították volna őket. 10:29 és 11:31 között 7 szavazó dobott be egynél több szavazólapot, 11:52 és 12:38 között pedig 6 szavazó dobott be egynél több szavazólapot. (…) Miután a szavazatokat megszámolták és kartondobozokba rakták, nem vitték őket a széfbe, hanem a konzulátus folyosóján hagyták őket éjszakára tárolni. A folyosón kívül lévő helyiségben az összes biztonsági kamerát ruhadarabokkal takarták el.”
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
