„Orosz – amerikai „csúcselőzetes”” bővebben

"/>

Orosz – amerikai „csúcselőzetes”

„Évek óta nem látott mélyponton vannak az orosz – amerikai kapcsolatok” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az NBC News amerikai hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből mára virradóra közölt részleteket az  NBC.

A teljes interjút június 14 – én fogja sugározni az NBC, két nappal Putyin és Biden amerikai elnök genfi találkozója előtt. „Az utóbbi évek legmélyebb pontjára süllyedtek kapcsolataink” – nyilatkozta az orosz elnök.

Az interjúban az orosz államfő beszélt arról, hogy a legkevésbé sem foglalkoztatja Biden márciusi botrányos kijelentése, amellyel gyilkosnak nevezte. Mint mondta, hasonló vádaskodások tucatjait hallotta már.

„Mindig is az orosz nép és az orosz állam érdekében jártam el. És ezek a különböző címkék a legkevésbé sem foglalkoztatnak” – húzta alá Putyin.

Az orosz elnök hivatásos politikusnak nevezte Bident, akihez azt a reményt fűzi, hogy nem fog indulatból döntéseket hozni. „Egész felnőtt életében politikával foglalkozott” – fogalmazott Putyin. Mint mondta, Biden személyisége jelentősen eltér elődjéétől, Trump volt elnökétől, akit rendkívüli, tehetséges emberként méltatott.

Putyint az interjúban orosz disszidensek halálával kapcsolatban is kérdezték. Az orosz elnök visszautasította a nyugati vádakat, hogy Moszkvát terhelné a felelősség, és közölte, hogy az elkövetők közül egyesek már börtönben vannak.

Az utóbbi időben elkövetett zsarolóvírusos támadások kapcsán szintén elutasította, hogy azokhoz Oroszországhoz köthető hackereknek lenne közük, és kiberbiztonsági megállapodás megkötését sürgette Bidennel.

Az interjúban Putyin hamis hírként utasította vissza a Washington Post című amerikai lap értesülését, miszerint Oroszország korszerű műholdas technológiával látná el Iránt, hogy ennek segítségével katonai célpontokat tudjon nyomon követni a teheráni vezetés a Közel – Keleten.

Blinken amerikai külügyminiszter gratulált az oroszoknak az Oroszország Napja alkalmából. (Ez a nap ma van.B-R)

Hangsúlyozta az Egyesült Államok jelenlegi adminisztrációjának azon szándékát, hogy konstruktív módon építsék a kapcsolatokat az orosz kormánnyal.

A gratuláció szövegét a State Departament – Külügyminisztérium – honlapján tették közzé.

„Az Amerikai Egyesült Államok kormánya nevében gratulálok Oroszország polgárainak Oroszország Napja ünnepén” – áll a szövegben.

A továbbiakban pedig, hogy „az Egyesült Államok konstruktívabb kapcsolatot keres az orosz kormánnyal a stabilabb és kiszámíthatóbb kétoldalú kapcsolatok kialakítása érdekében.

Továbbra is elkötelezettek vagyunk azon orosz emberek támogatása mellett, aki tovább fejlesztik az Oroszország szuverenitásról szóló nyilatkozatában felvázolt törekvéseket, valamint azt a vágyukat, hogy együttműködjenek a nemzetközi közösséggel a globálisan aggályos kérdések megoldásában.
(Forrás:russian.rt.com)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

“Orosz – amerikai „csúcselőzetes”” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ez mind szép amit kölcsönösen elmondtak, mind a két fél, részről de azért az nagyonjó lenne, ha Putyin nem hagyná magát átverni Bidentől.

  2. Minek adna el Iránnak mikor annyi van már fönt , hogy sok .
    Átenged neki egy csatornák oszt’ kalap .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com