„Ötlet van megint” bővebben

"/>

Ötlet van megint

Új munkaszüneti nap jöhet a nyár közepén Döbrögisztánban

Legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot – javasolja a kormányközeli Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

Idén lesz tehát 30 éve, hogy ez az esemény megtörtént, amely nap egyébként szombatra esik, de a következő években már többször is hétköznapra esne, így valójában beépülne egy új munkaszüneti nap a magyar naptárba – feltéve, ha a kormány is támogatja a javaslatot.

Fricz Tamás politológus, a CÖF kurátora a civil szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: június 19-e jelentősége „történelmünk két fénylő napjához”, március 15-éhez és október 23-ához mérhető.

Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet

– hangoztatta. Kijelentette: ezt a szuverenitást újra és újra támadás érheti „a legkülönfélébb geopolitikai és globális irányokból”, ezért a védelme „elemi kötelességünk”.

Június 19., illetve június mindenkori utolsó szombatja jelenleg a magyar szabadság napja, nemzeti emléknap, de nem munkaszüneti nap – mutatott rá Fricz Tamás, aki

AZT JAVASOLTA, HOGY EZUTÁN NE JÚNIUS UTOLSÓ SZOMBATJÁN, „EGYFAJTA LAZA PIKNIK KERETEI KÖZÖTT” ÜNNEPELJÜNK, HANEM VALÓBAN JÚNIUS 19-ÉN, ÉS EZ LEGYEN MUNKASZÜNETI NAP.

Javaslatának érvei között említette, hogy június 19. nem kapta meg kellő figyelmet az elmúlt 30 évben. A politológus ennek egyik fő okának nevezte, hogy a rendszerváltás éveiben nem történt meg a világos elhatárolódás a korábbi diktatórikus rendszertől.

Fricz Tamás szerint fontos elválasztani egymástól a június 16-i és a június 19-i emléknapot. Előbbi napon tartották 1989-ben Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársainak újratemetését a Hősök terén – idézte fel, hozzátéve: a két emléknap nem egyenrangú és „csak június 19. méltó arra, hogy nemzeti ünneppé váljon”. Hozzátette, hogy június 16-ával szemben június 19. alku és megalkuvás nélküli pillanat volt, amely a magyar történelem két legfontosabb vágyát juttatta érvényre: „a nemzeti függetlenség és szuverenitás visszaszerzését, illetve a kommunista diktatúrától való megszabadulást”.                                                                                      (Forrás: portfolio)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…június 19. alku és megalkuvás nélküli pillanat volt, amely a magyar történelem két legfontosabb vágyát juttatta érvényre: „a nemzeti függetlenség és szuverenitás visszaszerzését, illetve a kommunista diktatúrától való megszabadulást”

-HÁT VISSZASZEREZTÜK! A NATO – latorszövetség garantálja a nemmzetthy szuverenitásunkat, az EU – bűnszövetség pedig a nemmzetthy függetlenségünkat! Döbrögi vajda pedig a szabadság érzését!

MOSTMÁR MINDEN JÚNIUS 19. – RE LEHET SZERVEZNI A VAJDAIMÁDÓ BIRKAMENETEKET! MI FIZETJÜK!

Nagyon nagy bajban vagyunk emberek! Megint ötletelnek a beteglelkű haszonlesők!

A nyugati tábor legszomorúbb barakkjává válásunkat akarják ünnepelni!

 

“Ötlet van megint” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Érdekes ünnepnapok….
    Ahogy egy cikkben olvastam anno…… „Jézus születését nem nyilvánították ünnepnappá, de a halála napja ünnep lett.”

  2. Valakinek, vagy valakiknek megint elment a józan esze…….
    Esetleg segg-nyalási verseny van, csak nem tudtunk róla.

    Milyen ünnep az, mely után csöbörből vödörbe kerültünk ? ? Kellett nekünk a NATO ? ?
    Vagy inkább okos politikusok, akik a történelmet tanultak volna, és akik a remélt SEMLEGES MAGYARORSZÁG-ot felvirágoztathatták volna…..

    Anno a kérdéses időszakban CSAK a MIÉP és a MUNKÁSPÁRT küzdött a semlegesség érdekében.
    Sajnos eredménytelenül.
    Szubjektív véleményem szerint erősen „irányított” volt a népszavazás eredménye.

    Egyszóval értelmetlen ünnepelni a NATO tagság miatt.
    Inkább drukkoljunk, hogy az ukrajnai helyzet ne forduljon 3. Világháborúba………

  3. mondjuk ha péntekre vagy hétföre esne akkor egész jo lenne egy hosszu hétvége nyár elején akkár egy 3napos repcsis ut délre vagy valamelyik hazai gyogyfürdöbe—persze vakcina nélkül sohase jutok el már sehová sem—persze ezt tudtam igy utolso 10 szabad évben bejártam egész világot….sopánkodás nem segit csak a fegyveres felkelés de ahhoz nincsenek már harcosok–mai fiatalok 95% sosem fogna fegyvert szabadságért

  4. Az persze nem zavarja a CÖF-öt, hogy Orbán uruknak beragadt a nyelve a kínai elnök valagába. Örüljünk annak, hogy kivonultak a szovjetek, de a kínaikat sem látjuk szívesen.

  5. Na tisztázzunk valamit ,mert nem szeretem sem a körítést, sem a mellébeszélést!!!
    Az oroszok vagy akiknek úgy tetszik A VÖRÖS HADSEREG kivonult mert lejárt az a bizonyos szerződés talán 50-évről volt szó vagy menyiről is???No mindegy vannak itt okosok, és okoskodók is épp elegen!!! Majd ők jobban tudják a dolgokat bizonyára!!!
    KIVONULTAK ÚRI EMBER MÓDJÁRA,PÉLDÁT MUTATVA EMBERSÉGBŐL,FEGYELMEZETTSÉGBŐL ÉS MÉG BESZÉLHETNÉK SZÁMOS EGYÉB DOLOGRÓL!!!
    AZ AMERIKAI CSAPATOK,ÉS CSATLÓSAIK MIÉRT NEM HAGYTÁK EL NYUGAT-EURÓPÁT A MAI NAPIG???
    Ja hát az oroszoknak menniük kellet,mert Viktor Emanuel kaput mutatott nekik,a májfoltos fejű meg azonnal vette az adást, és szalutálás után engedélyt kért a távozásra!?

    1. Nem egészen. Összeomlottak, mint a kártyavár. Azért mentek ki. Különben meg ideiglenesen állomásoztak itt. eredetileg.

  6. … ha a „lefosott fejűre ” gondoltál T, zls-179 meg a magyar változatára, akkor erősítem a gon-
    dolatod. Érdekes, vajon mit kell azon a napon ünnepelni – a magyarok 70 %-nak – hogy azóta
    a néger katonák verik a vigyázzmenetet a magyar utakon,hogy a taszári reptérről , amerikai bom-
    bázók raja szállt a dél-vidéket szétbombázni ?! … Igaz azóta egy generáció csere már megtörtént,
    illetve történik a maga átfedéseivel együtt. … Annak örüljünk, hogy Európa a genszterváltás után,
    újra háborús ( vallásháború ) tűzfészekké vált ?! .. Vagy annak, hogy kialakult a „nemzeti burzso-
    ázia ” , olyan áron amikor szétrabolták a Magyar Népköztársaság dolgozó népe által megtermelt
    nemzeti vagyont !!!… amelyről nemzeti leltárt a mai napig NEM MERNEK KÉSZÍTENI !!, mert
    akkor bizonyossá válna, hogy folyó áron 75.000 milliárd forint népi vagyont LOPTAK EL !!!
    .. Az a nap , amíg a mi generációnk él – de lehet hogy utánunk sem – nem lesz VALÓDI ÜNNEP.
    …Sejtem, hogy ez ajándék lesz az egyházi értelmiség által szervezett Eucharisztikus kongresszus
    tiszteletére .

  7. Szerintem nem kell túllihegni ezt a leendő „ünnepet”. Én megéltem az elmúlt 60 év összes rendszerét, ideértve a Bokros-csomagot is (ami talán nem önálló rendszer, de megpróbáltatásnak nem volt utolsó). Összességében ebből azt a következtetést tudom levonni, hogy a magunkfajták (munkájukból élők) számára, a napi lét szempontjából óriási különbségek nem voltak, vagyis, minden reggel be kellett menni a munkahelyre, és meg kellett fogni a kalapácsot… A melós minden korban örült (és ma is örül) az ünnepnek, főleg a fizetett ünnepnek. Nézzük a jó oldalát, plusz egy nap a saját életünknek, és azt sem kell elfeledni, hogy minden fizetett ünnep a melósnak, egy nap kiesés a kapitalistának…

    1. Sok igazságod vagyon .
      DE!
      A mai „ember központú” társadalomban csak papíron munkaszüneti nap a naptárban pirosbetüs bejegyzés .
      A munkahelyek 90%-ban be kell menni dolgozni , holott „törvény” írja elő állami ünnepen nem dolgoztathatnának.
      Van egypár kivétel nade mind .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com