Washington, 2021. március 17. szerda (MB)
Az amerikai elnök célul tűzte ki Kína és Oroszország növekvő nemzetközi befolyásának visszaszorítását. „Feltartóztatási stratégiája” arra irányul, hogy – mint Biden mondta – „helyreállítsák az Egyesült Államok helyét a világban”, legalább is megpróbálják helyreállítani – írta a Magyar Békekör tudósítója szerdai jelentésében.
Mivel az új amerikai elnök, érthető okokból kerüli a katonai konfrontációt Oroszországgal, különös tekintettel az atomfegyverekre, az Oroszország feltartóztatására irányuló politika egyik fegyveréül a nagy keleti rivális elleni gyűlöletkeltést választotta, az orosz belügyekbe való beavatkozás mellett. A russzofóbiát NATO szintre igyekszik emelni, de ellenállásba ütközik.
Első lépésben a Navalnij-ügyet igyekezett kihasználni a „policy of containment” céljaira. Követelte Putyintól Navalnij azonnali szabadon bocsátását, és politikai ítéletként tüntette fel az orosz bíróság rágalmazási perben hozott jogi ítéletét Navalnij ellen. Összehangolt NATO-akcióba fogtak az orosz ellenzék megtámogatására a törvényes orosz kormány megdöntéséért, és Putyin elnök eltávolításáért a hatalom éléről. Noha kísérletük kudarcot vallott, távolról sem ért véget – vélekednek NATO-körökben.
Második lépésben azzal hozakodtak elő, hogy Oroszország Trump javára befolyásolta a legutóbbi elnökválasztást, noha Moszkva – igen diplomatikusan – kellő lépéstávolságot tartott mindkettejükkel szemben. Bár az amerikai elhárítás jelentése érveket szolgáltat a bideni politikának Oroszország ellen, Biden addig mégsem merészkedik, hogy kétségbe vonja annak a választásnak a tisztaságát, amelynek hatalmát köszönheti.
Noha az orosz ellenes gyűlöletkeltésnek korlátot szab az a tény, hogy egyre több NATO tagállam igyekszik hozzájutni a koronavírus elleni orosz vakcinához, nem szólva Oroszországhoz fűződő gazdasági érdekeikről, mint amilyen az Északi Ártamlat-2 gázvezeték, a mesterséges feszültségszítás mégsem került le a napirendről. Ehhez ugyanis közös érdeke fűződik a globális finánctőkének – írja a tudósító.
A NATO tarsolyában több olyan ügy is szerepel, amelyet alkalmasnak vélnek az oroszellenes hangulatkeltésre. Bizonyítékok híján ugyan valamennyi rágalomnak bizonyult, mégsem hagytak föl velük, jóllehet orosz részről mindet rendre cáfolták. Ilyen a maláj utasszállító repülőgép lelövése Ukrajna légterében 2014. július 17-én. Továbbá a szmolenszki lengyel légi katasztrófa, melyben 96-an vesztették életüket, köztük Lech Kaczynski elnök. Lengyel részről visszatérően bizonyítani próbálják, hogy a katyni megemlékezésre várt lengyel gép az orosz légi irányítás hibájából, mi több, szándékos vétségéből zuhant le 2010. április10-én. Bár elcsitult, ébren tartják a Szkripal ügyet: a britek által beszervezett Szergej Viktorovics Szkripal orosz ezredes és Julia nevű lányának novicsokkal történt megmérgezését Salisburyben 2018. márciusában. Orosz- és szír ellenes céllal szedik elő vegyi fegyverek lakosság elleni bevetését Szíriában, amit kizárólag a hozzájuk kapcsolódó Fehér Sisakosok és a nyugati befolyás alatt tartott Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) állítása alapján tekintenek bizonyítottnak.
Mivel a bizonyítatlan állítások rágalom számba mennek a nemzetközi kapcsolatokban, céljuk csak az orosz-amerikai, s az orosz-nyugat-európai viszony megrontása lehet. Különösen súlyos, egyszersmind nemzetközi jogba ütközik a nyugati szövetségesek rá épülő szankciópolitikája Oroszország ellen, melynek Magyarország is részese. Az orosz részről tanúsított határozott fellépés velük szemben arra utal, hogy a feltartóztatás politikája aligha számíthat sikerre. Ezt látszik alátámasztani, hogy a NATO európai partnerei közül mind többen elégelik meg a konfrontációs politikát, és értenek egyet az Oroszországgal szembeni nyugati stratégia felülvizsgálásával, az egyenjogú együttműködéssel – írja a Magyar Békekör tudósítója.+++
Kiadta: Magyar Békekör
Binden Peking embere.
Ki a kurva anyátroknak csináljátok a picsátok.
A faszopo rocsildok szovetségese kina nem Moszkváé
Nem mister Bidé tartóztatja fel Oroszországot, hanem az orosz oligarchák.
Egyszerűen kilopják az orosz nép pénzét !
Jó volna tudni miért hagyja ezt Putyin !!!
ehnaton
2021-03-17 – 18:36
Igazad van, jó lenne tudni belelátni Putyin fejébe, nem csak “oligarchák” ügyben.
Engem pl. sokkal jobban érdekelne az Izrael-Oo. alá-fölé rendeltségi viszonyról szóló putyini gondolatmenet…
Rosi Nante szerint:
2021-03-17 – 18:44
.
5*
Rosi Nante 2021-03-17 – 18:44
“Engem pl. sokkal jobban érdekelne az Izrael-Oo. alá-fölé rendeltségi viszonyról szóló putyini gondolatmenet…”
+1!
Bezony!Van benne valami!
https://pokolraveluk.info/2017/01/25/az-okkult-hatalom-az-nwo-mogott-a-chabad-lubavics-szekta/
A kazár maffia mindenhol ott van.
Nem tudom figyeltek é?
Mostanában nagyon sokan kozuluk hirtelen halált hal.
Rosi Nante
Izrael nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, talán segít beszerezni egy-két kurrens terméket !
„helyreállítsák az Egyesült Államok helyét a világban”
Amerika helye a világban pontosan azon a 9834000 négyzetkilométeren van, ahol fekszik. A többiből nem kérünk!
Elolvastam a”Pokolra velük” cikket,amiben aztán nem tudni ki kivel van,és csak egy biztos,hogy a köznéppel senki nincs,csak a bőrére alkudoznak oly módon ,hogy ki kit raboljon ki!
Azok szerint az USA problémája az oroszokkal,Kínával,meg a világhegemómia kérdése stb.stb. nem más ,mint cionista rablók egymás közti marakodása a koncon világviszonylatban!Tulajdonképpen az EU,és Orbán,meg a EPP közötti vita sem más,és ennek csak akkor lesz vége,ha egy armageddoni csatában elpusztítjuk egymást,aztán jöhet az újabb kőkorszaki szakik társadalma,amelynek ugyanez lesz a sorsa majd pár ezer év múlva,mint a miénk,vagy ,az állítólagos hat emberi civilizációnak,ami megelőzte a mienket!
A szocializmussal eddig sokan kísérleteztek,,de,így utólag,már ki merem mondani,hogy annak semmi más nem vetett véget,mint az,hogy a magukat kommunistáknak vallók,meg a valódi kommunisták(tisztelet a pár kivételnek!) is előbb-utóbb szakítottak a közösségi törvényekkel,és az egyéni érdeket előtérbe helyezésével örömmel megbuktatták az addig lelkesen épített szocializmust,de csak addig,míg érdemes nem lett szétrabolni a közösen felépített gazdaság vagyonát,és ezt minden gátlás nélkül tették!Akármilyen társadalmi formáció alakult ki a törénelem menete során mindin az egyéni gazdagodás érdkei kerekedtek felül,és így volt ez a rendszerváltással is,és így lesz ez a Cabal,a jelenlegi kizsákmányoló pénzrendszer megbuktatása
után is!Ez abból is látszik,hogy minden,a mostani rendszert megbuktatni akarók mélységesen kapitalizmus -ellenesek ugyan,de hatalmas gyűlölettel viseltetnek a szocialista kommunista eszmék iránt,de aranykort azt akarnak,ugyanazon jelszókkal,amit a tudományos szocializmus eszmei köréből loptak!Tudom,hogy ez szkepticizmus a részemről,de semmi okom nincs az optimizmusra,senki vezető politikus,és csoportosulás nem adta jelét annak,hogy a néppel is törődni kellene,mert minden jogosítványuk,leendő hatalmuk az emberek közösségéből fakad,de hogy ezt értenék,annak semmi jelét nem adták sem a szocializmus alatt,sem pedig a rendszerváltás óta eltelt harminegy év alatt!
Az pedig már régen nem igaz,még ha népi szólásnak mondják is,hogy:kaparj kurta ,neked is jut!”
Hát nem ! Csak a sikeres kaparás után maradó gödör fog jutni a köznépnek,és abban sem lehet bízni,hogy ha a gödörbe a kizsákmányolóit kaparja,hogy akkor nyugalma lesz,mert mindig akadni fog olyan egyén-vagy csoport,aki a hatalomra,és/vagy gazdaságra a lehetőségénél fogva azt fogja mondani,hogy “EZ AZ ENYÉM”!!!!
stefimrich : 2021-03-18 – 10:58
.
5*