Jelen összefoglaló írása még tegnap kezdődött, ám objektív okok miatt félbemaradt, és csak ma készült el.
Az ENSZ Közgyűlése tegnap (február 23 – án) Donbassz – napot tartott. A Luganszki Népköztársaság Külügyminisztériuma értékelte a világ országainak viszonyulását a témához.
Ebből két megállapítást ragadnánk ki csak.
1. Az USA csatlósai és az EU – tagországok „végiglihegték” a napot a Gazda mellett, annak óhajtása szerint…
2. …Döbrögisztán KIVÉTELÉVEL!
„…És csak Magyarország mutatta meg a függetlenségét. Egyrészt az LNR – t és a DNR – t „el nem ismert köztársaságoknak” nevezve, ami már elég jelentős egy ilyen politikai platform számára, és emellett elítélte Ukrajna politikáját, amely szerint nemzeti alapon sértik az állampolgárok jogait. Valójában támogatta a köztársaságok álláspontját a 2014 – es kijevi fegyveres államcsíny nacionalista jellegéhez való viszonyulásukban.” (Forrás: rusvesna.su)
Azon ritka esetek egyike történt meg tehát tegnap, amire a balrad.ru is azt mondja: EZ IGEN! LE A KALAPPAL!
Február 23. volt tegnap. Oroszországban ez a nap a „День Защитника Отечества – Haza Védelmezőinek Napja”

Donbasszban is!
Ahol a védelmezők munkával ünnepelték a tegnapi napot.
A sok – sok helyszín közül csak a Donyeck nyugati agglomerációjában fekvő Sztaromihajlovkát említenénk meg. Kijev latorjai már kora reggel „bekopogtak, és munkára fogták őket”. Ők pedig – AZ ÜNNEPELTEK – munkába álltak.
A DNR Milicia Főparancsnoksága is munkába állt. Közleményt adtak ki. Ebben tudatták országgal – világgal, de főként Kijevvel, hogy fenntartják maguknak a jogot a válaszcsapásra.
A jóval csendesebb LNR – ben méltó módon ünnepelték a haza védelmezőit.
Ma – összességében véve – EDDIG viszonylagosan nyugodt a helyzet a donbasszi frontokon.
Az internet népét ezidőszerint egy az urán zászlót vadul marcangoló – tépázó „szeparatista mókusról” készült video tartja izgalomban.
Több kommentelő is követeli a vandál fenevad hiteles beazonosítását, és listára tételét a „Mirotvorec” nevű hazzaffyass ukrán portálon.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Tűzszünet?
Vagy csak vihar előtti szélcsend,t.petymeg
A mókusok is politizálnak már……….. Nekem nem Ukrajna szuverenitásával van bajom, hanem Viktor Janukovics törvénytelen megpuccsolásával………. De tényleg, demokratikus és jogszerű volt??????
Nem Ukrajnára kéne haragudni, hanem a Majdanon összegyűlt kb. 300-500 (vagy mindegy mennyi, de Ukrajna lakosságához képest elenyésző számú) emberre akik ezt tették Ukrajnával. Én a szólásszabadság jogán elmondtam most erről az álláspontomat (demokratikus jogom van hozzá) és erről ennyit! Kikérték népszavazással a nép véleményét Viktor Janukovics elűzéséről?? Tudtommal nem……….. Aki meg tud cáfolni ezzel kapcsolatban, az kérem tegye mert esetleg valamit nem tudok!! A cáfolat hatására elismerem a jelenlegi Ukrajnát demokratikus államnak, különben miért tegyem? Indoklást várok……… Demokratikus válaszokat!
Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Önmagamat is korrigálnom kell, önmagamnak is kérdéseket kell feltennem Ukrajna kapcsán, ahelyett, hogy mindig másokat kérdeznék. A helyzet bonyolultabb ugyanis annál mint amit előzőleg leírtam. Az történt, hogy ugyebár Janukovics nem írta alá az EU-hoz való társulási szerződést és ez váltotta ki a Majdant és a Janukovics elleni puccsot. Persze, hülyeséget írtam, hogy ott volt 500 ember a Majdanon mert lehet, hogy ez így is volt. A lényeg az, hogy ha az Ukrajnában élő emberek többsége (nem tudom, hogy népszavazás történt-e erről…….) az EU-hoz való társulást támogatta volna, akkor persze nem volt jogos, hogy Janukovics nem írta alá a szerződést. A puccs bár talán akkor sem volt jogszerű, de akkor rá lehetett volna venni Janukovicsot (a többség akaratára hivatkozva), hogy írja alá a társulási szerződést…….. De mivel nem ez történt, ezért a további történet ismerős……… Viszont Janukovics ha aláírta volna, akkor képviselhetett volna egy olyan politikát Ukrajna ami biztosíthatta volna az Oroszország (tágabban a kelet……) és az EU közti politika közötti békülékenyebb hangnemet……. Talán a „kecske is jobban jóllakott volna és a káposzta (Ukrajna régi területe) is megmaradhatott volna”…… Aki szerint „hülyeségeket” írok, attól elfogadok bármilyen „építő jellegű” kritikát (indoklással) arról amit írtam……. Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).
Mi lett volna,ha…?…..felejtsd el.