“Visszavonásig” bővebben

"/>

Visszavonásig

Már nincs akadálya, hogy Izraelt háborús bűntettekért a Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítsák

Megerősítette a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) pénteken, hogy kiterjeszti az illetékességét az Izrael által a Hatnapos háború (1967) során elfoglalt területekre, az utolsó akadályt elhárítva így az előtt, hogy háborús bűntettek miatt eljárást lehessen indítani az ország ellen – tudósított róla az AP hírügynökség.

Fatou Bensouda, az ICC főügyésze még 2019-ben fogalmazott úgy, hogy megalapozott lenne Izrael ellen háborús bűntettek miatt eljárást indítani, elsősorban a katonaság által a Gázai-övezetben elvégzett erőszakos hadműveletek és a Ciszjordániát megszálló izraeli telepesek által végzett tevékenységek okán.

Akkor Bensouda megkérte a nemzetközi bíróságot az eljárás megindítása előtt, hogy állapítsák meg, van-e területi illetékességük az ügy kapcsán. A palesztinok 2015-ben csatlakoztak az ICC-hez, míg Izrael nem tagja a bíróságnak, és visszatérően azt állították, hogy Hágának nincs illetékessége, mivel Palesztina nem rendelkezik önálló állammal és ezt csak béketárgyalások útján lehet létrehozni.

A palesztinok több alkalommal is arra kérték a nemzetközi bíróságot, hogy a két fél közötti 2014-es háború során történt bűntetteket, különösen a Gázai-övezetben, Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben a telepesek és a katonák által elkövetett bűntetteket vizsgálják ki és állapítsák meg Izrael háborús bűnösségét.

Habár az izraeli telepesek már számos ország kritizálta, de igazán valós nyomást sosem helyeztek az izraeli vezetésre, hogy változtassanak a gyakorlaton. Mivel a helyi bíróságok nem tettek érdemi előrelépést az ügyben, ezért vették elő a nemzetközi büntetőbíróságot, amely mindig végső megoldásként szolgál az ilyen ügyekben.

A szakértők úgy vélik, Izrael nehezen fogja tudni megvédeni a telepesek tevékenységeit, mivel a nemzetközi jog tiltja, hogy civil lakosságot helyezzenek el egy elfoglalt területen. Izrael pedig még az 1967-es, Hatnapos háború során foglalta el hivatalosan Ciszjordániát, a Gázai-övezetet és Kelet-Jeruzsálemet, ahova mintegy 700 000 izraelit telepítettek le.

Az eljárás lefolytatása és tényleges felelősségre vonás nehézkes lehet, viszont nemzetközi elfogatóparancsokat kivethetnek egyes izraeli tisztviselőkre, amelyek megnehezítenék a külföldre utazásukat. Egy ICC-n történő büntetőeljárás pedig politikai szempontból is visszás lehet Izrael számára, mert ezáltal lényegében a „szégyenpadra” ültetik az országot.

A Nemzetközi Büntetőbíróság végül úgy döntött, erre meg fog nyílni a lehetőség, hiszen egyrészt elismerte Palesztina létjogosultságát, másrészt pedig kiterjesztette a területi illetékességét az Izrael által megszállás alatt tartott területekre. Izrael közvetlenül nem reagált még a döntésre, de várhatóan nem fogják elismerni az illetékességet.                                                      (liner)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…Izrael közvetlenül nem reagált még a döntésre, de várhatóan nem fogják elismerni az illetékességet.”

-Miért is ismerné el? Hiszen…: “…Az ENSZ Közgyűlésének 3379. sz. Határozata, amelyet 1975 november 10-én 72–35 szavazattal (32 tartózkodás mellett) elfogadtak, „meghatározza, hogy a cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája”.

A szavazásra körülbelül egy évvel azután került sor, hogy a 3237. számú ENSZ Közgyűlés megadta a PLO Állandó Megfigyelő státusát, Yasser Arafat , a PLO elnökének 1974 novemberében a Közgyűléshez intézett beszédét követően.
Az állásfoglalást a szovjet blokk támogatásával fogadták el, az arab és muszlim többségű országok mellett sok afrikai ország és még néhány más.

Az állásfoglalásban szereplő azon megállapítást, hogy a „cionizmus a rasszizmus és a faji megkülönböztetés egyik formája”, 1991 – ben (a szovjet blokknak és magának a Szovjetuniónak a megszűnését követően) az USA nyomására visszavonta az ENSZ Közgyűlésének 46/86 számú határozata…” 
(Forrás: hu.qaz.wiki)

-Mert bár a két ENSZ közgyűlési határozat a cionizmust említette és NEM IZRAELT, azért a “zsák és foltja” esetéről beszélHETünk! Ráadásul EZ A MOSTANI DÖNTÉS IS ANULLÁLHATÓ!

Amint látjuk, nem precedens nélküli lenne a dolog! Nem reménytelen hát Izrael részéről a dolog!

  

“Visszavonásig” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Hasonlítsa össze bárki a náci Németország módszereit a cionista apartheid Izraellel. Lát bárki valami különbséget? Mert ha igen, akkor szóljon nekem!

  2. Közelgő -tudatosan gerjesztett- élelmiszerválság várható a közeljövőben:
    Joe Biden és Bill Gates szorgalmazza az élelmiszer-fegyver bevetését az amerikai lakosság feletti teljes kontroll megvalósítása céljából. Így kezdődik a fasizmus is, volt már rá néhány eklatáns példa a világban.
    1. Bill Gates lett az amerikai termőföld legnagyobb tulajdonosa.(Itthon Mészáros és Mészáros földjei ?)
    2. Biden új, ellentételezés nélküli, 45% -os tőkenyereség-adója lehetetlenné teszi a családi gazdaságok túlnyomó többségének fennmaradását.
    3. Az élelmiszer-ellátási lánc véglegesen megszakadt.
    4. A húscsomagoló üzemek még mindig zárva vannak. Valószínűleg csak Biden ellenőrzése alatt nyílnak meg újra.
    5. A nagyvállalatok riasztó ütemben gyarapodnak a válság ellenére.
    6. Hamarosan az amerikai élelmiszer-ellátás túlnyomó része néhány ultragazdag elit irányítása alatt áll, akik kéz a kézben dolgoznak a Biden-adminisztrációval.
    7, Az élelmiszerek monopolizálása Biden alatt folyamatban van, és a történelem emlékeztet arra, hogy ez a precedens a társadalmi békére rendkívül veszélyes.A Biden adminisztráció sejti ezt és éhségzavargásokra készül.
    A diktátorok élelmiszert használtak fegyverként népük szabad akaratának megtörése céljából.
    Ez is része a népirtási terveknek, ezt láthatjuk Bill Gates eugenikai politikája révén Afrika és Ázsia kontinensén, ahol a tömegsterilizálást és a gyilkos kísérleti oltásokat forszírozza.Kissinger kijelentésében az előre tervezett éhínségek sorozatát jósolja, amelyeket kötelező programok révén hoznak létre, és ez szükségtelenné teszi a fogamzásgátló programokra való kizárólagos támaszkodást az eugenika mai modern alkalmazásában egy olyan rendszerben, amely lehetővé teszi azt is, hogy a világ végre megszabaduljon a „haszontalan evőktől!”Történelmileg az ételt fegyverként használták milliók halálra éheztetésére, mint az úgynevezett “túlnépesedés”, vagy a politikai diktátorok hatalmi céljainak eszközeként.Most nem a harmadik világ a célpont, hanem maguk az amerikai emberek, akik közül minden hatodik (közel 50 millió fő) amerikai csak élelmiszerbélyeggel juthat élelmiszerhez.A világtörténelem leggazdagabb nagyhatalmában most kilométeres sorok kígyóznak az ingyen élelmiszerért. Az amerikaiak többségének nincs 30 napos élelmiszer-tartaléka a kamrájában, a nagy átlagnak jó ha maximum 7 napos van.
    Egyszóval vannak rossz előjelek -ami akár a hazai folyamatos, ugrásszerű élelmiszer árnövekedésben megfigyelhető- világszerte az élelmiszer ellátás körül, amire nem árt felkészülni, akár saját élelmiszer termeléssel is, persze annak aki megteheti.
    https://thecommonsenseshow.com/agenda-21-conspiracy-economics/food-being-weaponized-use-against-0ver-100-million-americans
    https://index.hu/kulfold/2020/04/21/egyesult_allamok_elelmiszerbank_sorban_allas_elelmiszersegely/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com