Új Marshall-tervet akar a német külügyminiszter a demokrácia érdekében
Heiko Maas német külügyminiszter szoros együttműködést ajánlott fel a demokrácia érdekében a leendő amerikai kormánynak egy szombaton megjelent nyilatkozatában az után, hogy erőszakos tüntetők a héten, Joe Biden megválasztott elnök győzelmének kongresszusi megerősítése közben megrohamozták a Capitoliumot – írja az MTI.
A politikus a dpa hírügynökségnek nyilatkozott erről. Azt mondta, nem szabad lehetőséget adnunk a liberális demokrácia ellenségeinek a térfoglalásra. Ez éppúgy vonatkozik Németországra és Európára, mint az Egyesült Államokra. Készek vagyunk együttműködni az Egyesült Államokkal egy új közös Marshall-terv megalkotásában, ezúttal a demokrácia érdekében – tette hozzá.
Az eredeti Marshall-terv egy amerikai program volt a II. világháború után az európai gazdaságok helyreállítására, és ebből jelentős mértékben részesült Németország.
Számos külföldi vezető között Maas és Angela Merkel német kancellár is elítélte a héten a Capitolium ostromát, és részben Donald Trump elnököt tette felelőssé az erőszakos cselekményekért – amelyekben meghalt öt ember, köztük egy rendőr –, mondván, hogy üzeneteivel feltüzelte a tüntetőket.
Maas közölte a dpa-nak adott nyilatkozatban, hogy Biden és kormánya számíthat Németország támogatására, mert szerinte az amerikai demokrácia nélkül az európai sem létezhet. „A társadalmi megosztottság végső okát kell megszüntetni mindegyik országban – ez az egyik legnagyobb feladata amerikaiaknak és európaiaknak egyaránt” – jelentette ki a német külügyminiszter. (index)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Erre az ötletre első kanyarban csak annyit lehet kinyögni, hogy AQQRRRVAJÉLETBE! ILYEN NAGY A BAJ?!
A második kanyarban pedig már kissé komolyabb elemzésekbe is megér(né)i belemenni.
Node Herr Maas! Az EREDETI Marshall – SEGÉLYT a sok – sok millió halottal járó II. Vh – t követően az USA a MEGKÍMÉLTEBB, és a saját érdekszférájába sorolt Nyugat – Európa megsegítésére nyújtotta. A háború – és nem kis részben az USA által – földig rombolt szovjet zónának abból nem jutott! EZ A TÉRSÉG ÖNMAGA ÁLLT TALPRA, ÖNERŐBŐL! ERRŐL A TÉRSÉGRŐL BESZÉLÜNK, AMELY SOHA NEM VOLT GYARMATTARTÓ! Míg a világ életében gyarmattartásból élő Nyugat – Európa…! – hát hogy is mondjuk…? – vígan lubickolt! A LIBERALIZMUS ZÁSZLAJA ALATT! És fölélt mindent!
Mígnem Gorbacsovval karöltve…! ÉS MÁR EZ IS ELFOGYOTT?
MI A TERV HERR MAAS? ÚJ ZSÁKMÁNY, ÚJ GYARMATOK? VAGY KÜLÖNBEN ODA A GERMÁN JÓLÉT?
Herr Maas rosszban sántikál! Ez pedig megint sok – sok millió ember halálát jelent(HET)i! A LIBERALIZMUS VÉDELMÉBEN!
Süket duma. Tessék inkább szocializálni a nagytőkét! És egyből megoldódik minden problémája az emberiségnek.
A nagy tőkével van a baj! Kidurran a lufi, amerika fizetésképtelen. Mikor dőlnek, az nagyon fájhat a világnak: a döglődő oroszlánnak mindegy lehet, hogy hogyan használja karmait. Kína harckészültségben van, tulképp az oroszok is, az izraeliek (mint mindig) kavarják a sz@rt. A német bábkormány meg hiányolná a gazdit, ha nem lenne. A német nép nyilván nem bánná, ha az amerikai-brit-francia katonai megszállás véget érne, de talán már annyira agymosottak hogy ez sem priorítás.
Betyár világ van nna…
Herr Maas félti a hátsóját hasonszőrű “elit” társaival együtt.Mert ami most az USA-ban történt az elnökválasztási bohózat (csalás, lopás, hazudozás, korrupció, mélyülő társadalmi megosztottság, a társadalom ébredése, a kapitalizmus kaotikussá váló pénzügyi-és gazdasági válsága) kapcsán, az számára sem lenne nagyon jó, ha átterjedne Európára, de különösen nem Németországra…mert ki mint vet, úgy arat, ugye kedves Herr Mass.
“Maas közölte a dpa-nak adott nyilatkozatban, hogy Biden és kormánya számíthat Németország támogatására, mert szerinte az amerikai demokrácia nélkül az európai sem létezhet.” -ezen a böffeneten külön jót mosolyogtam magamban, hiszen a világ minden sarkában a demokrácia jegyében, a saját rablókapitalista “demokráciájukat” háborúkkal exportálva tettek tönkre országokat, nemzeteket.Maas úr ne énekeljen demokráciáról, mert olvasatukban az egészen mást jelent…tudjuk mit.
Ranger!
5+
Admin!
Neked is !
5+
“Az EREDETI Marshall– segélyt a sok-sok milió halottal járó II. vh-t köetően….” Nos a Viasat History TV csatornárol szerzet információm szrint 60 milió volt a II.vh halotjainak a száma, de az is lehet hogy ez a szám is csak találgatás.
És a neoliberalizmus tovább zabálja fel a világot, mert az éhsége csillapíthatatlan és örök. Mindent a Tőke érdekei szerint! Demokraták, republikánusok, ugyanannak a sasnak a két szárnya.
Nálunk szintén. Lásd Gyurcsány vs Orbán. A vagyont privatizálni, a terheket államosítani. Ez a neoliberalizmus. Én megkeresném Margaret Thatcer sírját, és a földi maradványait kilőném a világűrbe, mert kevés olyan szörnyeteg született erre a világra, mint ez a sárkány. Vele kezdődött, de sajna a halálával sem ért véget, jó tanítónak bizonyult, és vannak kiváló tanítványai, sajnos nálunk is, az összes bűnpártban ott vannak.
Nem baj, semmi sem tart örökké. “Egyszer véget ér, tudjuk már a kezdetét” – énekelte egyszer Valaki.
“… vígan lubickolt!”
…és lubickol még a mai napig.