A bolgár kérdés és a Komintern
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

[1924]

I

A Bolgár Kommunista Párt, amelyet korábban a szűkelvű szocialisták Szociáldemokrata Munkáspártjának hívtak, a bolgár munkásmozgalomtól idegen mensevizmus és más irányzatok elleni állandó és szakadatlan harcban nőtt fel és fejlődött. Tántoríthatatlanul haladt a forradalmi marxizmus útján, és 1903-ban sajnálatos szakadás következett be soraiban a tágelvű szocialisták, a bolgár mensevikek kiválásával, akik meglengették az osztály-együttműködés zászlaját, és a proletariátus pártját közönséges kispolgári reformista párttá akarták átalakítani. A Bolgár Kommunista Párt még két komoly válságot élt át – 1905-ben és 1907-ben -, amelyek következtében soraiból kizárták az úgynevezett liberálisokat (1905-ben) és a progresszistákat (1907-ben), akik a párt centralizált jellege ellen léptek fel, és elvetették szilárd és szigorú proletárfegyelmét.

A szűkelvű szocialisták pártja, miután sorait megtisztította a reformista elemektől, a Balkán-háború idején (1912—1913) kérlelhetetlen harcot folytatott a bolgár burzsoázia hódító, nacionalista politikája és az imperialista háború ellen; ezzel megnyerte a bolgár dolgozók nagy tömegének rokonszenvét és támogatását, és rendkívüli módon növelte tekintélyét az országban.

A példás szervezettséggel működő kommunista párt a városi és a falusi dolgozó tömegek körében végzett rendszeres agitációs és propagandatevékenységének, valamint annak következtében, hogy az első világháború után a dolgozók közvetlen érdekeiért folytatott harcot ügyesen összekötötte a proletariátusnak a kapitalizmus ellen vívott harcával, még inkább kiszélesítette és elmélyítette befolyását, és a szó igazi értelmében tömegpárt lett. Az ötmilliósnál nem nagyobb lélekszámú országban a pártnak 1922—1923-ban majdnem 40 000, viszonylag szigorúan megválogatott tagja volt. A pártnak olyan kiterjedt kapcsolatai voltak a falusi tömegekkel, hogy tagságának kétharmada a dolgozó parasztok közül került ki.

A kegyetlen üldöztetések ellenére a párt a választásokon forradalmi programjával 200 000 választónál többet tömörített saját jelöltjei köré (összesen 900 000-ből). A munkásszakszervezeti mozgalom és az egész országban folyó sztrájkharcok kizárólag a párt befolyása és vezetése alatt álltak. A párt munkásszövetkezeteket hozott létre, amelyek három év leforgása alatt 70 000 tagot szereztek. A bolgár pártsajtó és marxista irodalom mennyiségileg és minőségileg messze túlszárnyalta valamennyi más kommunista párt sajtóját és irodalmát, természetesen az oroszországi párt kivételével.

A Bolgár Kommunista Párt, miközben megvédte a dolgozó tömegek érdekeit és mindennapi harcukat összekötötte a szovjethatalomért vívott harccal, 1922-ben még jobban és még mélyebben behatolt a parasztság közé, és egyesítette a városi proletariátussal.

A párt befolyásának a dolgozó parasztok között tapasztalható állandó erősödése szörnyű zavart keltett a Sztambolijszki vezette földművespárti kormány köreiben, amely egyre inkább elszakadt a paraszti tömegektől. Ez a kormány fokozta a kommunista párt és a munkásmozgalom üldözését, különösen az 1923-as év első felében lefolytatott országgyűlési választások idején. Sztambolijszki kormánya hallatlan győzelmet aratott, a burzsoá pártok katasztrofális vereséget szenvedtek. A kommunista párt megőrizte erejét és befolyását. Sztambolijszki úgy vélte, hogy már véglegesen leszámolt a burzsoáziával, és hogy hatalmának egyetlen ellensége, amelyre megsemmisítő csapást kell mérni, a Bolgár Kommunista Párt. Törvénytervezetet készített hát elő a „mezőgazdasági kommunákról”; ebben a tervezetben kilátásba helyezte, hogy az összes kommunista parasztok vagyonát elkobozzák, ha nem hajlandók kilépni a kommunista pártból. A kormány dühödt kampányt indított a munkásszakszervezetek ellen, és ugyanakkor megszervezte saját munkásszakszervezeteit. Felmerült az Oszvobozsdenie (Felszabadulás) elnevezésű munkásszövetkezet feloszlatásának kérdése is. A börtönök megteltek üldözött kommunistákkal. A rendszer megfosztotta a tömegeket a fegyverektől. A kormány még azokat a fegyvereket is visszavette, amelyeket előzőleg a Földművesszövetség hívei között osztottak szét. Ugyanakkor Sztambolijszki kormánya a hadsereget és a csendőrséget, valamint az egész államapparátust valójában a burzsoáziához hű tisztek kezében hagyta.

Így teremtették meg a kedvező lélektani pillanatot, valamint a szükséges anyagi feltételeket is az 1923. június 9-i burzsoá-katonai puccshoz.

A Bolgár Kommunista Párt, bár nem feledkezett meg a bankárok és üzérek oldaláról fenyegető veszélyről, a földművespárti kormány munkásellenes politikája és brutális üldözései ellen küzdve észrevétlenül gyengítette a harcot a burzsoázia ellen. Az 1923-as év tavaszán lebonyolított országgyűlési választások után, amelyeken a burzsoá pártok alig 20 képviselői helyet kaptak, a kommunista párt vezetői annyira Sztambolijszki választási győzelmének hatása alá kerültek, hogy hosszú időre kizártnak tartották a burzsoázia puccsát, és minden erőfeszítésüket a Sztambolijszki-kormány elleni harcra összpontosították, úgy vélvén, hogy az véglegesen a falusi burzsoázia kormányává alakult át.

Jóllehet a Bolgár Kommunista Pártnak, ébersége következtében, kétszer is sikerült az 1922. évben időben mozgósítania a tömegeket, hogy megakadályozzák a burzsoá-katonai puccskísérleteket, amikor a voltaképpeni puccsot megindították, a kommunista párt vezetőit ez az esemény teljesen váratlanul érte.

A Bolgár Kommunista Párt 1922-ben helyes álláspontot foglalt el a készülő puccsal szemben. Annak ellenére, hogy a földművespárti kormány ellenségesen viselkedett a munkásosztállyal, a Bolgár Kommunista Párt kész volt együtt haladni a Földművesszövetséggel, sőt még Sztambolijszki kormányával is, hogy fegyveresen harcoljon a burzsoázia bármiféle puccsa ellen. A burzsoázia katonai szövetsége, a vrangelisták segítségével, 1922-ben kétszer is kitűzte a puccs napját, de az utolsó pillanatban mindkét esetben arra kényszerült, hogy lemondjon a tervezett puccsról. Sztambolijszki hatalmas parlamenti győzelme után azonban, 1923 tavaszán, a kommunista párt valójában lebecsülte a Földművesszövetség jelentőségét és erejét, mindenekelőtt azzal magyarázva győzelmét, hogy az kizárólag a kormány közigazgatási apparátusának tulajdonítható; a párt ugyancsak lebecsülte Sztambolijszki kormányának kapcsolatait a falusi tömegekkel. A kommunista párt nem tett meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy megteremtse az egységfrontot a Földművesszövetség tömegeivel, és teljes egészében semmibe vette a Szociáldemokrata Munkáspártot, amelynek mégiscsak volt bizonyos hatása a hivatalnokok és a dolgozó értelmiség körében, meg a kispolgárság egy részében is. A kommunista párt a macedón kérdéssel kapcsolatban sem alakított ki időben világos és határozott álláspontot – az egységes, független Macedónia védelmében és hagyta, hogy a macedón autonóm szervezet a burzsoázia kezébe kerüljön és annak eszközévé váljon a puccs végrehajtásakor.

Ahelyett, hogy a Földművesszövetséggel közösen mozgósította volna minden erejét, sőt szövetkezett volna annak kormányával is a burzsoázia elleni harcban, a párt vezetősége fokozta a harcot a Sztambolijszki-kormány és a Földművesszövetség ellen.

Mi, a Bolgár Kommunista Párt vezetői, ezzel a hibás taktikával nagymértékben magunk segítettük elő a kedvező körülmények kialakulását a puccs sikeres végrehajtásához.

Ily módon a június 9-i puccs a párt vezetőségét úgy érte, mint derült égből a mennykőcsapás, abban a pillanatban, amikor egyáltalában nem számított rá.

Ahelyett, hogy azonnal fegyveres harcba szólította volna a befolyása alatt levő tömegeket a Földművesszövetség tömegeivel együtt, hogy megbénítsák a puccsot, a pártvezetőség passzív álláspontot foglalt el, és a felkelő parasztokat sorsukra hagyta.

A pártvezetőség a Sztambolijszki-kormány munkásellenes politikájának hatása alatt nem vette észre a fától az erdőt. A pártvezetőség látta azt a tényt, hogy a földművespárti kormány kompromittálta magát a munkásosztály szemében, de nem ismerte fel és nem értékelte azt a másik, nagy történelmi tényt – a hatalomért vívott elszánt harcot a dolgozók és a burzsoázia között.

A forradalmi párt, a Bolgár Kommunista Párt, még nem szabadult meg szociáldemokrata múltjának örökségétől, és nem volt elegendő forradalmi tapasztalata, nem teljesítette a döntő pillanatban saját legfőbb forradalmi kötelességét – hogy mindig és mindenütt a burzsoázia ellen harcoló dolgozó tömegek élén álljon.

A Bolgár Kommunista Párt passzív magatartása június 9-én végzetes hiba volt, amely sorsdöntő következményekkel járt magára a pártra és az egész dolgozó bolgár népre.

Ezért a hibáért fizettünk a júniusi és különösen a szeptemberi események idején sok ezer, az emberiség számára értékes áldozattal, a munkások és parasztok vérének áradatával.

II

Mihelyt a Bolgár Kommunista Párt végzetesen hibás álláspontjáról az első hírek megérkeztek, a Komintern Végrehajtó Bizottsága közbelépett, és határozottan elítélte azt. A Bolgár Kommunista Párt vezető körei és a párt többsége akkor a Kominternnek ezt az elmarasztaló bírálatát igazságtalannak tartotta, és annak tulajdonította, hogy a Végrehajtó Bizottság nem volt kellően tájékoztatva a valóságos bulgáriai helyzetről.

Ez az éles bírálat azonban segített a pártnak, hogy helyesbítse egységfronttaktikáját a Földművesszövetséggel szemben, és erőit a június 9-i rendszer megdöntésére irányuló döntő harc előkészítésére fordítsa. A kommunisták határozott lépéseket tettek, hogy megteremtsék az egységfrontot a Földművesszövetséggel, valamint a kispolgárság és a dolgozó értelmiség azon részével, amely a Szociáldemokrata Munkáspárt befolyása alatt állt. Minden erőfeszítést megtettek, hogy megvilágítsák a párt álláspontját a nemzeti kérdésben – különösen a macedón kérdésben -, és hogy kiszakítsák a burzsoázia befolyása alól a sok ezer főnyi macedón emigrációt, elszakítsák Cankov kormányától Todor Alekszandrov autonóm macedón fegyveres szervezetét (VMRO). A tömegek lázasan készültek minden területen az előttük álló, elkerülhetetlen fegyveres harcra. Az egész dolgozó nép tekintete a Kommunista Párt felé fordult.

A burzsoázia azonban, amely kezébe ragadta az államapparátust, gyorsan mozgósította erőit, és heves támadásba lendült a Kommunista Párt és a dolgozó tömegek ellen. Szeptember 12-re tervezték az ellenforradalmi támadást, és általános csapást mértek a pártra központi és vidéki vezetőinek váratlan letartóztatásával, klubjai bezárásával, sajtója betiltásával, s végül városi és falusi híveinek brutális üldözésével. A kommunista párt vezette dolgozó tömegek elkerülhetetlen válasza volt a szeptemberi felkelés. A kormány támadása azonban felkelésre provokálta a tömegeket, még mielőtt befejeződött volna a legelemibb felkészülés. A június 9-i helyzettől eltérően a kommunista párt bátran és határozottan állt a felkelés élére, és pozitív politikai célt tűzött elé: a júniusi puccs-kormány megdöntését, amely a bankárok és a kizsákmányolok kormánya volt, és a munkás-paraszt hatalom megteremtését Bulgáriában. A felkelők határtalan hősiessége és áldozatkészsége ellenére azonban a szeptemberi felkelést leverték, és vértengerbe fojtották.

Ily módon maguk az események világították meg, mint valami bengáli tűz, a párt június 9-én elkövetett történelmi tévedését, és feltétlenül igazolták a Komintern bírálatának helyességét.

Ez év januárjában a Komintern Végrehajtó Bizottsága újra alaposan elemezte a júniusi és a szeptemberi eseményeket a Bulgáriában kialakult új helyzettel és a Bolgár Kommunista Párt feladataival kapcsolatban. A Végrehajtó Bizottság megerősítette előző állásfoglalását június 9-re vonatkozólag, jóváhagyta a párt taktikáját a szeptemberi felkelésben és megállapította, hogy a párt leküzdötte szociáldemokrata örökségét és képes volt áttérni az agitációról és a propagandáról a bátor, forradalmi tevékenységre.

A párt maga a júniusi és a szeptemberi vereség után a belső újjászületés hosszan tartó időszakát élte át. Az elkövetett hibákat világosan felismerték, a júniusi és a szeptemberi események tanulságait teljes mértékben levonták, s helyesbítették a taktikát a parasztkérdésben, a nemzeti kérdésben és az egységfront vonatkozásában. Egyszóval az egész kommunista párt egyhangúlag elfogadta a helyes, forradalmi irányt. A párt Központi Bizottságának tagjai, akik tisztségüket a júniusi és a szeptemberi események előtt is betöltötték, mindnyájan, kivétel nélkül elfogadták a Komintern bírálatának helyességét. A párt megtisztította sorait a likvidátor és renegát elemektől, és az illegális, rendkívüli körülmények között folytatott munka hallatlan nehézségei ellenére, a Földművesszövetség forradalmi elemeivel együttműködve mozgósította és felkészítette a tömegeket a burzsoá-fasiszta diktatúra elkerülhetetlen fegyveres megdöntésére, a munkás-paraszt hatalom megteremtésére az országban.

A Bolgár Kommunista Párt utolsó konferenciáján* – Ez volt az 1924. április végén megtartott első illegális pártkonferencia.* egyhangúlag elfogadta a júniusi és a szeptemberi eseményekkel kapcsolatban a következő határozatot:

„A Bolgár Kommunista Párt konferenciája, miután tanulmányozta a Komintern Végrehajtó Bizottságának határozatát a bolgár kérdésről, különösen a júniusi puccsról, a szeptemberi felkelésről, a pártban levő nézeteltérésekről, az egységfronttal és a munkás-paraszt kormánnyal kapcsolatban, elhatározta: teljes mértékben és tudatosan szolidaritást vállal a Komintern Végrehajtó Bizottságának értékelésével a párt tevékenységéről és taktikájáról a fenti határozat által megvizsgált időszakban.

A konferencia kijelenti, hogy a párt most teljes egészében, beleértve a Központi Bizottság minden egyes, Bulgáriában és a határokon kívül tartózkodó tagját, elismeri: 1. június 9-ig a párt súlyos hibákat követett el az egységfront taktikájának alkalmazásában és 2. június 9-én a párt sorsdöntő történelmi hibát követett el a Központi Bizottság bűnéből; ahelyett, hogy határozottan a felkelő parasztok oldalára állt volna a munkás-paraszt kormány jelszavával, passzív taktikát követett a fellángoló polgárháborúban, és ezzel hatalomra segítette a burzsoáziát. A pártnak még akkor sem kellett volna félreállnia és akkor is be kellett volna avatkoznia, ha világos volt is előtte, hogy részvétele a dolgozók fegyveres frontjában csak a Sztambolijszki-kormány visszaállítását eredményezi.

A konferencia tökéletesen helyesnek találja a fegyveres felkelésre vonatkozó irányvonalat, amelyet a párt augusztus elején fogadott el, de elítéli a Központi Bizottság és a párttanács többségének makacs ragaszkodását a június 9-i taktikához szeptember előtt és után, jóllehet a Komintern Végrehajtó Bizottsága e kérdésben ellentétes álláspontot alakított ki; a Központi Bizottság hibás álláspontjának igazolása nagymértékben akadályozta a párt tudatos irányvételét a fegyveres felkelésre.

A konferencia helyesli és büszke arra, hogy a néptömegek által alulról elindított fegyveres felkelés idején, amikor a fasiszta kormány pusztító csapást készített elő a Bolgár Kommunista Párt megsemmisítésére, a párt a felkelés élére állt, és meghatározta a felkelés célját, a munkás-paraszt kormányt; hogy a párt megkísérelte, bár szörnyű nehézségek között, hogy megszervezze a felkelést, hogy egyesítse és kiszélesítse sorait. A párt nemcsak azt mutatta meg, hogy képes áttérni a forradalmi propagandáról és agitációról a forradalmi tevékenységre, hanem azt is, hogy igazi kommunista párt, amely méltóan teljesíti az eléje tűzött feladatokat: felkészíti és vezeti a dolgozókat az új fegyveres felkelésre a munkás-paraszt kormány felállításáért és a proletár osztálydiktatúráért.

A konferencia megállapítja: ma már a párt egész tevékenysége azt mutatja, hogy levonta a múlt tanulságait, és szilárdan tartja magát ahhoz az irányvonalhoz, amelyet szeptemberben elfogadott.

A konferencia kijelenti, hogy az egész Kommunista Internacionálé által folytatott egységfront-taktika teljesen helyes. Ezt bizonyítja nálunk való alkalmazása is. Egységfront mindenekelőtt a tömegekkel, de ugyanúgy a parasztok szervezeteivel is abból a célból, hogy létrejöjjön a munkás-paraszt kormány – ez a taktika a jelenlegi kispolgári bolgár körülmények között is az egyetlen helyes taktika, amelyet a Bolgár Kommunista Pártnak mindenkor következetesen és okosan kell alkalmaznia, hogy a proletariátust és a dolgozókat a végső győzelemre vezesse.

A konferencia a múltba visszapillantva megállapítja, hogy a párt számára elengedhetetlenül szükséges a legszorosabb kapcsolat és a teljes egyetértés a Kommunista Internacionáléval. Éppen ezért kötelezi a Központi Bizottságot, hogy szigorúan ellenőrizze a Kommunista Internacionálé és Végrehajtó Bizottsága által hozott határozatok pontos végrehajtását, és a Külföldi Iroda, a Bolgár Kommunista Párt Elnöksége és a Komintern Végrehajtó Bizottságában levő képviselője által tartsa velük az állandó és rendszeres kapcsolatot.”

Megállapíthatjuk, hogy ma már a Bolgár Kommunista Párt nem csupán szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, hogy az egyedül helyes forradalmi úton halad, anélkül hogy félne akár a hihetetlenül nagy nehézségektől, akár a hatalmas áldozatoktól, amelyek ezt a harcát kísérik.

Ily módon úgy vélhetjük, hogy a Komintern értékes támogatásának segítségével a bolgár kérdést a kommunista mozgalom számára Bulgáriában gyakorlatilag megoldottuk.

A Komintern V. kongresszusa* – A kongresszust 1924. június 17-én nyitották meg Moszkvában.* végleg kimerítette ezt a kérdést, amikor megerősítette a Végrehajtó Bizottság határozatának helyességét a bolgár kérdésről, amikor jóváhagyta és megerősítette a Bolgár Kommunista Párt jelenlegi irányvonalát, és amikor azt javasolta a Kominternben tömörült összes testvéri pártnak, hogy a lehető legnagyobb mértékben hasznosítsák a bolgár tanulságot, amely oly sokba került a bolgár munkásoknak és parasztoknak.

Georgi Dimitrov: Szocsinenija.
8. köt. Szófia 1953. 1-11. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!